Uncategorized

Érteni is a Szentlelket

Igehirdetés 2016. május 15. Pünkösd I. nap

Érteni is a Szentlelket



Lekció: Csel 2,14-41
Textus: Csel 2,33

„Miután tehát felemeltetett az Isten jobbjára, és megkapta az Atyától a megígért Szentlelket, kitöltötte ezt, amint látjátok is, halljátok is.”

 

Fohászkodjunk

Urunk Jézus, te az Atya jobbján ülve is ránk gondoltál, elesett emberekre, s a hatalmas Lelket nem tartottad meg magadnak. Töltsd ki ránk ma is, ahogy első tanítványaidra tetted, hogy nekünk is legyen tőled való erőnk, szeretetünk és józanságunk! Ámen.

 

Igehirdetés

Az első pünkösdkor megrázó dolog történt. Az ismeretlen, kimondhatatlan Név, minden dolgok szerzője és ősalapja, akiről Izrael népének már voltak közvetlen tapasztalatai – hatalmasan megnyilatkozott. Ereje, éltető, megfrissítő Lelke csodás jelek közepette földi emberekben kezdett munkálkodni: adott nekik hitet és bátorságot, hogy Jézusról mint Krisztusról, azaz a világ Megváltójáról tudjanak beszélni. S ezek az emberek boldogan adták tovább az életmentő üzenetet – mert Isten ereje áttört a mindennapokon, s újat kezdett az emberiség életében. Lelki értelemben mi ma is ebből élünk: hitünk az első Jézus-követő tanítványok élményeiben van megalapozva. Méltó, hogy pünkösd szent ünnepén újra merítsünk ezekből!

Péter jeruzsálemi igehirdetése fél évszázaddal elhangzása után került írásba foglalásra, Lukács evangélista gondos kutatása és gyűjtőmunkája alapján. (Luk 1,1-4 Csel 1,1-3) Ez a mai lekciónk – olvassuk el gondosan, ha igazán látni akarjuk a történteket. (Csel 2,14-41) Ebből ugyanis kiderül, hogy Isten Szentlelke csodásan működik, életek sokaságát járva át megújító lelki tűzzel, erővel – de mégis szükséges, hogy mindezt értsük, világosan lássuk és a magunk számára értelmesen meg is fogalmazzuk – különben hitünk reflektálatlan rajongássá változik. (1Kor 14,19-20) Péter igehirdetése a Szentlélek csodájának értelmes magyarázata, az összefüggések pontos megvilágítása – s ha nem lenne szükség ilyesmire, bizonyára nem szerepelne a Szentírásban sem. Isten maga mindig végére mehetetlen, és a csoda is mindig csoda marad, ám erőink szerint az értelem előtt is számot kell adjunk, mit fogtunk fel őbelőle, s így, a megértéssel együtt mit végzett el bennünk a Szentlélek. Ez a művelet nem bűn, még csak nem is „racionalizmus” – hanem az átélt isteni valóság elmélyülése és otthonossá válása emberi, földi életünkben. Lássuk hát, miként épít bennünket az első pünkösd, ahogyan az Péter igehirdetésében előttünk áll!

Először is felhívja figyelmünket, hogy a Szentlélek eljötte nem a levegőben, nem üres térben és nem a Semmiben lóg – amint bizonyos 20. századi filozófusok szeretik látni magát az emberi életet is – hanem hatalmas, időben és történelemben lezajlott előtörténete van. Másfél évezreden át készítette elő Isten Izrael életében, hogy elhozhassa népük soraiból a Fiút, s a Szentlélek kitöltetésére is ötszáz év óta „írott ígérete” volt e népnek. (Jóel 2,28) Nem zugolyában lett dolog (Csel 26,26-27) – mondja Agrippa király előtt Pál apostol is, hanem olyasmi, aminek sok évszázados, mély szellemi gyökérzete, előzménye van.

A múlt az, amit meg kell érteni. A valódi múlt azonban nem csak a királyok uralkodását és a háborúkat tartalmazza, amint az iskolában tanuljuk, még csak nem is csupán személyes, egyéni élményeinket, kudarcainkat és vétkeinket – hanem az élő Isten ígéreteit is, amit kivételes személyek engedelmes, nyitott szívvel felfognak és a közösség tudomására hoznak. Ezért kezdi Péter is a végső dolgok összeszedését Isten ígéreteivel, mint ami számára kiindulás és alap. Ha a helyes kiindulás és alap elvész, az ember maga is mintegy elveszetté válik – látjuk ezt a modern tömegek életében.

Itt azonban nem veszett el – hiszen évszázados prófétai ígéret igazolja az első keresztyének szent mámorát: „Nem részegek ezek, ahogy ti gondoljátok…. hanem ez az, amiről Jóel így prófétált: Az utolsó napokban, így szól Isten, kitöltök Lelkemből minden halandóra, s igét hirdetnek fiaitok és leányaitok, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok látomásokat látnak.” (Csel 2,15-17) Mámor, elragadtatás, és ugyanakkor adekvát igei értelmezés, magyarázat tehát szépen megférnek egymással. Ahol az élet elszakad múltjától, gyökereitől, ott nem fogja értelmesen megtalálni magát jelenében sem. Ezért olvassuk mi reformátusok naponta a Bibliát, ezért világítjuk át életünk elmúlt eseményeit a Szentlélek fényével – egyébként pedig küszködhetünk, akarhatunk is görcsösen, mégsem jutunk sehová.

Péter igehirdetése megtanít minket lelki tennivalónkra: egyenesbe jönni a múlttal, meglátva és elismerve az igaz összefüggéseket, s így egységes egészbe foglalni létezésünket. E nélkül töredékek halmaza, torzók maradunk, s visszük az örökkévalóságba önellentmondásainkat. Lehet, hogy nekünk sasszárnyak szükségeltetnének – de mit ad Isten Szentlelke, ha azt nem? „Akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk!” (Ésa 40,31) A költő így fogalmazza ezt a dolgot:

 

„Közel
és mégis messze az Isten.
De hol veszély támad,
lesz ott menedék is.
A sasnak fészke sötét,
s szakadék fölött,
könnyű kötésű hídon jár bátran
az Alpok fia.
Tornyozva körös-körül
az időnek orma. Közel
élnek szeretteink, de tikkadtan,
s a legmesszibb hegyeken.
Merjünk hát tiszta vizet,
s ó! kérjünk szárnyakat is,
hogy hozzájuk hűséggel visszataláljunk.”    (Hölderlin: Patmosz)

 

A pünkösd megkerülhetetlen mozzanata azonban emberi oldalról, hogy vétkes voltunkat is elismerjük. „…Azt a férfiút, akit Isten igazolt előttetek erőkkel, csodákkal, jelekkel… ti gonosz kezeitekkel keresztfára feszítve megöltétek.” (Csel 2,22-23) Aki arra a belátásra nem képes, hogy Jézust lelkiképpen ő maga “szögezte gonosz kezeivel keresztre”, ahhoz a Szentlélek sem jön el: megkeményedett, önigazoló mivoltunkban Isten hallgat és elfordul tőlünk. „Térjetek meg és keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát!” – ez minden új kezdet feltétele. Ne tévesszen meg senkit, hogy már viseli a keresztség szent jegyét – mert azt csak előlegbe kaptuk szüleink szándéka alapján. Valódi tartalma azonban a bűnbánat és a megtérés, amit aztán a Krisztusban való élet bizonyít. Aki nem akar ővele együtt meghalni, még ó-emberét, régi énjét őrizgeti, az nem fog vele együtt feltámadni sem, s a Szentlélek kitöltetésére sem számíthat. Ő ott jön el, ahol emberek régi mivoltukat halálba adva, neki magának helyt adnak szívükben – ezt jelenti a megtérés.

Ebből fakad aztán az új élet. Mihez hasonlítsuk? Nem kell törjük a fejünket metaforákon, mert maga az ige nevezi feltámadásnak. Tolsztoj is annak nevezi – amikor regényében egy látszólag sikeres, gazdag, kényelemben élő férfi, szembesülve léha élete vétkével, jóvá akarja azt tenni, még Szibériába is elmegy vezeklésében – de végül rájön, hogy csak belül, a szívében van mód megújulásra. Akkor azonban virágozni kezdenek a fák, fénylik a világ, és csodálatosan kivirul minden, mert eljött a feltámadás. Ilyesmit tapasztaltak meg az első keresztyének is, amikor tűzben, lángokban és zúgó szélviharban eljött hozzájuk a Szentlélek. (Csel 2,1-3) Teljesen jogos volt mámoros örömük, s Péternek kellett magyarázni a kívülállók számára, hogy „nem részegek ezek, amint ti gondoljátok”. S valóban nem részegek voltak, hanem boldogok – immár nem csak e világi boldogsággal! Hát ez a pünkösd lényege, rátalálni a Lélek örömére, valójában magára Istenre. Miért engednénk át ezt a rajongóknak? Minden feljogosít rá, amit csak a Szentírásban olvasunk. Egyetlen feltétele van: a hiteles, őszinte létezés, az Úr előtt való igazság – hiszen a Szentlélek “az igazságnak ama Lelke”. (Ján 14,17 Ef 1,13) Aki viszont oly módon alakítja át kételyekkel és aggódásokkal teli, szétesett életünket, mint az első keresztyénekét tette.

Ne legyen hát a pünkösdünk pünkösdtelen. Imádkozzuk egész szívvel az óegyházi fohászkodást:  “Jövel, Szentlélek Úr Isten, töltsd be szíveinket éppen!” (370. dics. 1.v.) Ő majd megtanít bennünket arra, amikor valóban eljön, hogy miként jöjjünk egyenesbe az elmúlt dolgokkal. Arra is, mit jelent számunkra a bűnbánat és a Jézushoz való megtérés, ami nélkül nincs új élet. S végül, hogy miért van okunk a Szentlélek útján járva valóban még a részegségnek tűnő, mámoros örömre is. Mert van okunk, nagyon is van okunk erre: az ő eljötte, és áldott jelenléte szívünkben! Ámen.

 

Fohász

Urunk, pünkösdi lángok Ura, ne hagyj minket magunkra kihűlt szívünkkel. Te indítottad útjára az életet – teljesítsd is be megígért eljöveteleddel! Ámen.