Gyermekké lenni

Igehirdetés 2011. szeptember 11.

Gyermekké lenni

 

Lekció: Márk 10,13-16
Textus: Márk 10,15

„Aki nem úgy fogadja Isten országát, mint egy gyermek, nem jut be oda.”

 

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, köszönjük, hogy a te közeledben jó kisgyermeknek lenni. Egész életünkben arra igyekezünk, hogy nagyobbak legyünk, nevünk és méltóságunk legyen, te pedig arra hívsz bennünket, hogy legyünk kisgyermekek. Valóban úgy vagyunk veled, mint a gyermek szülőjével, hiszen te akartad földi létezésünket és te gondoskodtál rólunk mind a mai napig. Köszönjük ezt a jóságodat. Megvalljuk azonban, hogy szeretjük magunkat önállósítani, nem csak egymástól, hanem még tőled is, akitől pedig mindenünket kaptuk. Hadd térjünk most vissza lélekben tehozzád, aki nem csak testünkről gondoskodsz, hanem szívünk javát, üdvünket is munkálni tudod. Hadd ismerjük fel újra jóságodat, hadd adjuk fel nélküled való gondolatainkat és terveinket, és hadd teljünk meg a te áldott Szentlelkeddel, a Jézus Lelkével – az ő nevében kérünk, hallgass meg minket! Ámen.

 

Igehirdetés
Szeptember 11-e ma az egész világon valami nagyon rossznak a jelképe. Emberek gyűlölik egymást, aztán egymás nemzetét is, ebben még örömüket is lelik, és ennek a gyűlöletnek energiájával sok rosszat tesznek másoknak. Megindokolják, hogy más országokban, esetleg éppen megszállóként ők majd felépítenek egy állítólag jobb életet, persze rablással és rombolással egybekötve, aztán mások ugyanezt teszik, ha módjuk van rá, szintén más országokban, ugyancsak a tőlük telhető legnagyobb rombolással… Borzasztó dolog ez! Az erőszak emlékének szomorú napján mi most valami egészen mással foglalkozunk: hittanosaink évnyitó istentiszteletét tartjuk, amivel hitünk és szándékaink szerint éppenséggel az ellenkezőjét akarjuk mindennek művelni. Építeni szeretnénk, éspedig lelkiképpen, már a kicsinyekben is – hogy felnőve egy más, jobb világot tudjanak létrehozni, mint ami nekünk sikerült.

Leghelyesebb elismernünk, hogy tőlünk, emberektől, bizony, még a templom népétől is könnyebben telik gyűlöletre és erőszakra, legalább indulatokban és szavakban – ha már nekünk, közönséges halandóknak rakétáink és hadihajóink nincsenek. De valljuk meg, a lelkünk sok lehúzó negatívumot hordoz, rendszerint többet, mint előre mutató szeretetet, így aztán rászorulunk arra a segítségre, ami kétezer év óta Krisztus szavaiból és főleg a lényéből árad. Az ő segítségét vegyük fel ezen a napon is mércének, őt hívjuk erőforrásul, hiszen ő nem még nagyobb és nagyobb hadihajók építésére és nem még hatékonyabb robbanóanyagok felkutatására biztat, hanem azt mondja: “Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, mert ilyeneké az Isten országa!”

Oly szép és tömör e mondat, hogy legjobb lenne itt el is hallgatni. Mégsem tehetjük, mert értelmeznünk és magunkra alkalmaznunk is kell az igét. Kezdjük mindjárt az elején: miért is beszél egyáltalán a Biblia, s maga Jézus is oly sokszor Isten országáról? Azért a drámai igazságért, hogy az ember élete Isten nélkül szükségképpen elromlik. Ez a Biblia egyik legfontosabb mondanivalója, ott van mindjárt az első lapjain. Amikor elfordulunk Teremtőnktől, az eredmény mindjárt a gyomos föld, amit fáradtsággal és arcunk verítékével tudunk csak termővé tenni, vagyis a megélhetés gondja súlyos teherként jelenik meg. A család élete is panasz és egymással való hatalmi harc színterévé válik, mert a Gonosz ott a sarkunkban szívós kígyó-mivoltával, és mardos – az önzéssel és a butasággal, két leggyakrabban használatos mérgével. Végül a legsúlyosabb: a mulandóság válik életünk döntő, végleges keretévé, tehát annyi marad az élet csodájából, hogy „élünk és meghalunk”… Nem túl szívderítő dolgok – mégis mind így élünk elszakadt állapotunkban. Sőt, az élet elromlik úgyis, hogy megbetegszünk, fizikai létezésünk bajokkal küzd, kitűzött céljainkat nem tudjuk elérni és rossz lesz a szájunk íze. Elromlik, hogy erkölcsi tekintetben magunk is érezzük, nem így kellene járnunk, nem töltjük be rendeltetésünket, nem valósítjuk meg a nekünk adott nagyszerű lehetőségeket – alatta maradunk önmagunknak…

Hát ezért beszél Megváltónk oly sokszor Isten országáról, mert a szó valójában Isten királyi uralmát jelenti. Azt a lehetőséget, hogy az elfordult, messze szakadt ember bármikor visszafordulhat, életét mindenestől újra az ő főhatalma alá helyezheti! Hithű zsidó ember nem mondta ki az Úr nevét, ezért Máté evangélista is következetesen „mennyek országáról” beszél, amiből nyelvünkben kialakult aztán a „mennyország” szó, a túlvilági boldogság, az elíziumi mezők értelmével. A Biblia szavát azonban úgy kell értenünk, hogy valójában országlást, királyi uralmat jelent, vagyis Isten országa ott van, ahol ő uralkodik, ahol szándékát megvalósítják! Valaki igazán megnyitja előtte szívét, s tényleg engedi, hogy az ő Lelke gondolattá, érzésekké és cselekedetekké lehessen – ott Isten országa lakik. Ez az, amiért naponta imádkozunk is, mikor a Miatyánkban így kérjük: “Jöjjön el a te országod…!”

Sokan kételkednek, hogy ez tényleg lehetséges. Pedig nagyszerű alkotások, mint Keleten az őskultúrák hatalmas kőszobrai is, vagy Egyiptomban „archaikus mosolynak” nevezett szelíd és barátságos arccal néznek ránk üzenve, hogy ez az ember normális állapota. De ha valaki nem tudna épülni az ősi kőszobrok egyszerű és kedves mosolyából meghallhatja, hogy az ultrahangos kutatások révén ma már közelről láthatók a magzat arcvonásai hónapokkal a megszületése előtt. Kimutatták, hogy születésünk előtt már tudunk fintorogni, gondterhelten vagy akár haragosan is összevonni szemöldökünket, de ami a legfontosabb – tudunk már mosolyogni is! Ott van a “készletben”, a lehetőségek között az elégedettség, az öröm – Teremtőnk ezt is nekünk adta!

Isten királyi uralma pedig éppen ezzel akar megajándékozni. Ő nem gyönyörködik abban, ha mi a fogunkat csikorgatjuk. Nem arra alkotott, hogy életünk egyetlen gondhalmaz legyen: megadta mindnyájunknak a csöndes, tiszta mosoly lehetőségét – már az anyaméhben! Hát ezért beszél Jézus Isten országáról, mert ő is azt akarja: tudjunk mosolyogni, képesek legyünk gondjaink közt is békességet találni, az életünk pedig több legyen egyetlen keserves és értelmetlen küszködésnél.

Miért a gyermekek? Miért éppen a gyermeki lét van ehhez a legközelebb? Jézus szavai egyértelművé teszik: ha olyanok nem leszünk, mint a gyermekek, nem úgy fogadjuk Isten országát, mint ők, akkor nem megyünk be oda. A válaszért nem kell messze menni. Felnőtt életünk valójában veszélyes vállalkozás – az embernek számtalan bajjal és akadállyal kell megküzdenie, amíg végigjárja földi életét, ezért hamar rászokunk, már fiatal felnőtt korban, hogy védjük magunkat. Ilyen védelem az önigazolás, amikor is megmagyarázzuk magunknak, meg a többieknek is, miért azt tekintjük az egyetlen lehetséges útnak, amin éppen járunk. Az önigazolás azonban kiszorítja az alázatot és a magunkhoz való őszinteséget. Vagyis védekezünk – de ezzel magunknak teszünk rosszat… Egy másik védekezési mód, hogy harcosok vagyunk, nem hagyjuk magunkat. Elmegyünk a végsőkig, hogy az történjen, amit mi akarunk. Ez aztán hozhat rövid távú eredményeket, de kiszorítja a szelídséget és a jóságot. Vagyis védekezünk, ám megint magunknak tesszük a legrosszabbat. Vagy ott az értelmi magabiztosság, hogy mi aztán tudjuk, hogy állnak a dolgok, nekünk senki ne magyarázzon semmit. Ez a magabiztosság aztán kiöli belőlünk a bizalmat, a képességet, ami egy gyermek naivitásában még megvan, hogy rá tudja bízni magát szülei szándékára. Pedig Jézus szerint a gyermeki bizalom olyan alapfeltétele, hogy mi bemenjünk Isten királyi uralma alá, amit semmi az égvilágon pótolni nem tud.

Milyen jó lenne hát elkezdeni gyakorolni magunkat a bizalomban, legalább az Örökkévaló iránt. Ezt hívjuk hitnek, nem csak az igaznak tartást! Bízni annyi, mint tudni, ő nem akarhat nekünk rosszat. Nem arra alkotott, hogy boldogtalanul járjuk végig utunkat, s nem azért adta az élet csodáját, hogy a végén eltaposson. A gyermek még ezzel a felhőtlen bizalommal néz a jövőbe – csak később válik életünk alaphangjává az aggódás és hitetlenség. A gyermeknek minden dolog friss élmény. Móricz Zsigmond mondja, hogy többet élt át élete első tíz évében, mint az utána következő évtizedekben együttvéve. Ezt a friss élményként megélt életet is jelenti Isten országa! Átadni magunkat a valóság átélésének, őszinte megismerésének, „élni” a szó elsődleges, eredeti értelmében! Hát ezért a gyermek, a védtelen és tiszta gyermek, nem pedig a magát védelmekkel jól felszerelt felnőtt, akinek már van önigazolása, harcossága, magabiztos értelmi tudása is, csak éppen nincsen alázata, szelídsége és bizalma – leginkább pedig élete, friss tapasztalása és megélései nincsenek…

Mi következik abból, ha valaki mégis képes gyermekké lenni, vagyis lesz alázata, szelídsége és bizalma bemenni Isten országába? Ha röviden akarnánk megfogalmazni, azt mondhatnánk, hogy ugyanaz másként. Ez lesz a következmény. Éli tovább az életét, de másként ért benne mindent. Van egy nehéz természetű családtagja? Eddig szenvedett ettől, mostantól megtanul – mosolyogni rajta. Van egy saját emberi, természetbeli gyengesége, mint ahogy mindnyájunknak van, néha nem is csak egy…? Küszködött egyedül, voltak hullámhegyek és hullámvölgyek, amik meghatározták a hangulatát, örömmel vagy bánattal töltötték el – mostantól ott lesz a szívében, hogy élete nem a saját jó vagy rossz tulajdonságaira épül, nem ezek határozzák meg létezését, a kedélyét és a gondolatait, mert élete immár Megváltója végtelen jóságára épül, aki önmagát adta érte. Milyen más szívünkben ezzel a tudattal járni földi útjainkat!

Aki gyermekként fogadja Isten királyi uralmát, annak eljöttéért szíve szerint könyörög, aki az ehhez méltatlan dolgokat valóban megtagadja és elhagyja – az elkezdi másként viselni szenvedéseit. Isten országlásába kapcsolódva egy magasabb világ részeseivé válunk. Kezdünk megérteni összefüggéseket, rádöbbenünk az örök törvény igazságára, és elérkezünk oda, hogy az élet már nem csak friss élmény, hanem olyan élmény, aminek értelme is van. Eszünkbe jut Mózes a hegytetőn, aki százhúsz évesen maga sem mehetett be az ígéret földjére, mert az Úr ellen fellázad nemzedékhez tartozott. De megpillanthatta a lába alatt a tejjel-mézzel folyó Kánaánt – s úgy halt meg, elérve a nagyon vágyott ígéret földjének határához, betelve az élettel.

Ilyen „magasról látott táj” lesz mindaz, amit csak Isten adott életünk útjain vándorolva. Helyükre kerülnek a szenvedések: utólag megértjük, mire voltak jók. Megtaláljuk a lemondás értelmét is, mert rádöbbenünk, hogy ő minden rosszból jót hozott ki számunkra. Amikor elvett valamit, azért tette, hogy jobbat adhasson helyette. “Áldássá lesz ott az átok, megbékéltet a kereszt – el nem múló boldogságod, békességed ott keresd” mondja énekünk. (230. dics. 4. v.) Elromlott életek gyógyszere pontosan Isten királyi uralma. Gyermekségünk hozzá a kulcs, mert mi így tudjuk ezt a jót tőle egyáltalán elvenni. A haszna pedig az immár másként értett élet, a lelki hazaérkezés! Az, hogy minden szépen a helyére kerül, lesz már értelme és főleg lesz mindennek csöndes, tiszta öröme. El ne mulasszuk, mert ez nekünk készíttetett. Így is legyen! Ámen.

 

Fohász

Mennyei Édesatyánk, köszönjük, hogy igaz az evangélium: közel jött hozzánk a te országod és mindenkinek egyformán hozzáférhető. Krisztusban azt is megmutattad, mit jelent a gyermeki bizalom, amit nekünk mindig újra tanulnunk kell. Áldunk azért, hogy benne nem csak példát adtál, hanem Szentlelked erejét is közlöd, akik tőled kérik. Segíts minket, hogy valóban a te országlásod alatt éljünk, magunkat igédnek alávessük és így megtaláljuk békességedet. Taníts minket mosolyogni, hogy életünket a te örömödben élhessük. Adj megbékélést és vigasztalást a haragvó világnak, és vigyázz gyermekeinkre, hogy testileg-lelkileg épen nőhessenek fel és hűségesebb polgárai lehessenek országodnak, mint nekünk sikerült. Őértük imádkozunk és a szülőkért, tanítókért, hogy a tőlünk telhető legjobb módon készíthessük fel őket az életre. Vigasztald gyászoló testvéreinket jóságoddal, akik az elmúlt héten váltak meg szerettüktől. Gyógyítsad a betegeket, akik hozzád fohászkodnak, áldd meg Óvodánkat és Gimnáziumunkat, hogy tőled megszentelt szolgálatot végezhessünk ezekben. Vezess a most következő hét napjain gyermeki szívvel megmaradni a te országodban! Ámen.