Gyermekké lenni

Igehirdetés 2011. szeptember 11.

Gyermekké lenni

Lekció: Mk. 10,13-16
Textus: Mk. 10,15

„Aki nem úgy fogadja Isten országát, mint egy gyermek, nem jut be oda.”

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, köszönjük, hogy a te közeledben jó kisgyermeknek lenni. Egész életünkben arra igyekezünk, hogy nagyobbak legyünk, nevünk és méltóságunk legyen, te pedig arra hívsz bennünket, hogy legyünk kisgyermekek. Valóban úgy vagyunk veled, mint a gyermek szülejével, hiszen te akartad földi létezésünket és te gondoskodtál rólunk mind a mai napig. Köszönjük ezt a jóságodat. Megvalljuk azonban, hogy szeretjük magunkat önállósítani, nem csak egymástól, hanem még tőled is, akitől pedig mindenünket kaptuk. Hadd térjünk most vissza lélekben tehozzád, aki nem csak testünkről gondoskodsz, hanem szívünk javát, üdvünket is munkálni tudod. Hadd ismerjük fel újra jóságodat, hadd adjuk fel nélküled való gondolatainkat és terveinket, és hadd teljünk meg a te áldott Szentlelkeddel, a Jézus lelkével. Az ő nevében kérünk, hallgass meg minket. Ámen.

Igehirdetés
Szeptember 11-e ma az egész világon valami nagyon rossznak a jelképe. Emberek gyűlölik egymást, aztán egymás nemzetét is, ebben még örömüket is lelik, és ennek a gyűlöletnek energiájával sok rosszat tesznek egymásnak. Megindokolják, hogy egymás országában, esetleg éppen megszállóként ők majd felépítenek egy állítólag jobb életet, persze rablással és rombolással egybekötve, aztán mások ugyanezt teszik, ha módjuk van rá, szintén más országokban, ugyancsak a tőlük telhető legnagyobb rombolással. Borzasztó dolog ez. Az erőszak emlékének ezen a szomorú napján mi itt most valami egészen mással foglalkozunk: hittanosaink évnyitó istentiszteletét tartjuk, amivel hitünk és szándékaink szerint éppenséggel az ellenkezőjét akarjuk mindennek művelni. Építeni szeretnénk, éspedig lelkiképpen, már a kicsinyekben, hogy ők felnőve egy másfajta, jobb világot tudjanak létrehozni, mint ami nekünk sikerült.
Mégis leghelyesebb elismernünk, hogy tőlünk, emberektől, bizony, még a templom népétől is könnyebben telik gyűlöletre és erőszakra, legalább indulatokban és szavakban, ha már nekünk, közönséges halandóknak rakétáink és hadihajóink nincsenek. De azért valljuk meg, a lelkünk sok lehúzó negatívumot hordoz, rendszerint többet, mint előre mutató szeretetet, így aztán rászorulunk arra a segítségre, ami kétezer év óta Krisztus szavaiból és főleg a lényéből árad felénk. Ezt az ő segítségét vesszük fel ezen a napon is mércének, őt hívjuk erőforrásul, hiszen ő nem még nagyobb és nagyobb hadihajók építésére és nem még hatékonyabb robbanóanyagok felkutatására bíztat minket, hanem azt mondja: Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, mert ilyeneké az Isten országa.
Olyan szép és tömör ez a mondat, hogy legjobb lenne itt el is hallgatni. De mégsem tehetjük, mert értelmeznünk és magunkra alkalmaznunk is kell ezt az igét. Kezdjük mindjárt az elején, miért is beszél egyáltalán a Biblia, és maga Jézus is olyan sokszor Isten országáról? Azért a drámai igazságért, mert az ember élete Isten nélkül szükségképpen elromlik. Ez a Biblia egyik legfontosabb mondanivalója, ott van mindjárt az első lapjain. Amikor mi emberek elfordulunk Teremtőnktől, az eredmény mindjárt a gyomos föld, amit fáradtsággal és arcunk verítékével tudunk csak termővé tenni, vagyis a megélhetés gondja súlyos teherként jelenik meg. A család élete is panasz és egymással való hatalmi harc színtere lesz, mert a Gonosz ott van állandóan a sarkunkban a maga szívós kígyó-mivoltával, és mardos minket, például az önzéssel és a butasággal, a két leggyakrabban használatos mérgével. Végül pedig a legsúlyosabb: a mulandóság válik életünk döntő, végleges keretévé, tehát annyi marad az élet csodájából, hogy „éltünk és meghalunk”. Ezek bizony nem túl szívderítő dolgok, mi mégis mind így élünk Istentől elszakadt állapotunkban. Sőt, még azt is hozzátehetjük, az élet elromlik úgyis, hogy megbetegszünk, a fizikai létezésünk bajokkal küzd. Elromlik úgyis, hogy a kitűzött céljainkat nem tudjuk elérni, nem sikerülnek a szándékaink, és rossz lesz a szájunk íze. Elromlik úgy is, hogy erkölcsi tekintetben magunk is érezzük, nem így kellene járnunk, nem töltjük be az életben a rendeltetésünket, nem valósítjuk meg a nekünk adott nagyszerű lehetőségeket, alatta maradunk önmagunknak.
Hát ezért beszél Megváltónk olyan sokszor Isten országáról, mert ez a szó valójában Isten királyi uralmát jelenti. Azt a lehetőséget, hogy a tőle elfordult, messze szakadt ember bármikor megtérhet, visszafordulhat hozzá, életét mindenestől újra az ő főhatalma alá helyezheti. Hithű zsidó ember soha nem próbálta volna meg kimondani az Úr nevét, ezért Máté evangélista is következetesen „mennyek országáról” beszél, amiből magyar nyelvünkben kialakult aztán a „mennyország” szó, a túlvilági boldogság, az elíziumi mezők értelmével. A Biblia eredeti szavát azonban úgy kell értenünk, hogy az „ország” valójában országlást, királyi uralmat jelent, vagyis Isten országa ott van, ahol ő uralkodik, ahol szándékát megvalósítja. Ha tehát egy ember úgy igazán megnyitja előtte a szívét, és tényleg engedi, hogy ott az ő akarata és az ő Lelke érvényesülhessen, gondolattá, érzésekké és cselekedetekké lehessen, akkor ott Isten országa lakik. Ez az a dolog, amiért naponta imádkozunk is, amikor a Miatyánkban azt kérjük, jöjjön el a te országod.
Sokan kételkednek abban, hogy ez tényleg lehetséges lenne. Pedig olyan nagyszerű alkotások, mint az őskultúrák hatalmas kőszobrai akár Keleten, akár Egyiptomban egy „archaikus mosolynak” nevezett szelíd és barátságos arccal néznek ránk, üzenve, hogy ez a normális állapota az embernek. De ha valaki nem tudna épülni ezeknek az ősi kőszobroknak az egyszerű, kedves mosolyából, az meghallhatja, hogy az ultrahanggal kapcsolatos kutatások révén ma már közelről láthatók akár egy pici magzat arcvonásai is hónapokkal a megszületése előtt. Ilyen vizsgálatok kimutatták, hogy már születésünk előtt tudunk fintorogni, tudjuk továbbá gondterhelten vagy akár haragosan is összevonni a szemöldökünket, de ami a legfontosabb, tudunk már mosolyogni is. Ott van a készletben, a lehetőségek között az elégedettség, az öröm, mert Teremtőnk ezt is nekünk adta!
Isten országa pedig, királyi uralma, ahogyan ezt értenünk kell, éppen ezzel akar minket megajándékozni. Ő nem abban gyönyörködik, ha mi a fogunkat csikorgatjuk. Nem arra alkotott minket, hogy életünk egyetlen nagy gondhalmaz legyen, hanem megadta mindnyájunknak a csöndes, tiszta mosoly lehetőségét már az anyaméhben. Hát ezért beszél Jézus Isten országáról, mert ő is azt akarja, tudjunk mosolyogni, képesek legyünk gondjaink közt is békességet találni, az életünk pedig több legyen egyetlen keserves és értelmetlen küszködésnél.
De miért a gyermekek? Miért éppen a gyermeki lét van ehhez a legközelebb? Jézus szavai ugyanis egyértelművé teszik: ha olyanok nem leszünk, mint a gyermekek, ha nem úgy fogadjuk Isten országát, mint ők, akkor nem megyünk be oda. A válaszért nem kell messze menni. Felnőtt létünk valójában veszélyes vállalkozás, az embernek számtalan bajjal és akadállyal kell megküzdenie, amíg végigjárja a földi életét, ezért hamar rászokunk arra, már a fiatal felnőtt korban, hogy védjük magunkat. Ilyen védelem az önigazolás, amikor is megmagyarázzuk magunknak, meg a többieknek is, miért azt tekintjük az egyetlen lehetséges útnak, amin éppen járunk. Az önigazolás azonban kiszorítja az alázatot és a magunkhoz való őszinteséget. Vagyis védekezünk, de ezzel magunknak teszünk rosszat. Egy másik védekezési mód, hogy harcosok vagyunk, nem hagyjuk magunkat. Elmegyünk a végsőkig, hogy az történjen, amit mi akarunk. Ez a harcosság aztán hozhat rövid távú eredményeket, de kiszorítja a szelídséget és a jóságot. Vagyis védekezünk, de megint csak magunknak tesszük a legrosszabbat. Vagy ott az értelmi magabiztosság, hogy mi aztán tudjuk, hogy állnak a dolgok, nekünk senki ne magyarázzon semmit. Ez az értelmi magabiztosság aztán kiöli belőlünk a bizalmat, azt a képességet, ami egy gyermek naivitásában még megvan, hogy rá tudja bízni magát szülei szándékára. Pedig Jézus szerint a gyermeki bizalom olyan alapfeltétel ahhoz, hogy mi bemenjünk Isten királyi uralma alá, amit semmi az égvilágon pótolni nem tud.
Milyen jó lenne hát elkezdeni gyakorolni magunkat a bizalomban, legalább az Örökkévaló iránt. Ezt hívjuk hitnek, nem csak az igaznak tartást. Bízni annyi, mint tudni, ő csak nem akarhat nekünk rosszat. Nem arra alkotott minket, hogy boldogtalanul járjuk végig utunkat, és nem azért adta nekünk az élet csodáját, hogy a végén eltaposson. A gyermek még ezzel a felhőtlen bizalommal néz a jövőbe, csak sokkal később válik életünk alaphangjává az aggódás és a hitetlenség. A gyermek számára minden dolog friss élmény. Móricz Zsigmond mondja, hogy többet élt át élete első tíz évében, mint az utána következő évtizedekben együttvéve. Ezt a friss élményként megélt életet is jelenti Isten országa. Átadni magunkat a valóság átélésének, őszinte megismerésének, „élni” a szó elsődleges, eredeti értelmében! Hát ezért a gyermek, a védtelen és tiszta gyermek, nem pedig a magát védelmekkel jól felszerelt felnőtt, akinek már van önigazolása, van harcossága is, van magabiztos értelmi tudása is, csak éppen nincsen alázata, nincsen szelídsége és nincsen bizalma, leginkább pedig már élete, friss tapasztalása és megélései sincsenek.
Mi következik abból, ha valaki mégis képes gyermekké lenni, vagyis lesz alázata, szelídsége és bizalma bemenni Isten országába? Ha röviden akarnánk megfogalmazni, azt mondhatnánk, hogy ugyanaz másként. Ez lesz a következmény. Éli tovább az életét, de már másként ért benne mindent. Van egy nehéz természetű családtagja? Eddig szenvedett ettől, mostantól megtanul mosolyogni rajta. Van egy saját emberi, természetbeli gyengesége, mint ahogy mindnyájunknak van, néha nem is csak egy? Eddig küszködött egyedül, voltak hullámhegyek és hullámvölgyek, amik meghatározták a hangulatát, örömmel vagy bánattal töltötték el – mostantól ott lesz a szívében, hogy élete nem a saját jó vagy rossz tulajdonságaira épül, nem ezek határozzák meg létezését, a kedélyét és a gondolatait, mert életem immár Megváltója végtelen jóságára épül, aki önmagát adta érte. Milyen más a szívünkben ezzel a tudattal járni földi útjainkat!
Aki gyermeki bizalommal fogadja Isten királyi uralmát, aki annak az eljöttéért valóban szíve szerint könyörög, s annak magát tényleg aláveti, aki az ehhez méltatlan dolgokat valóban megtagadja és elhagyja, az elkezdi másként viselni a szenvedéseit. Isten országlásába kapcsolódva ugyanis egy magasabb világ részeseivé válunk. Elkezdünk megérteni összefüggéseket, rádöbbenünk az örök törvények igazságára, és elérkezünk oda, hogy az élet már nem csak friss élmény, hanem olyan élmény, aminek értelme is van. Eszünkbe juthat Mózes a hegytetőn, aki százhúsz éves volt, és maga sem mehetett be az ígéret földjére, mert az Úr ellen fellázad nemzedékhez tartozott. De megpillanthatta a lába alatt a tejjel-mézzel folyó Kánaánt, és úgy halt meg, elérve a nagyon vágyott ígéret földjének határához, betelve az élettel. Ilyen „magasról látott táj” lesz mindaz, amikor már hitben járunk, amit csak Isten adott életünk útjain vándorolva. Helyükre kerülnek a szenvedések, mert utólag megértjük, mire is voltak jók. Megtaláljuk az önmegtagadás, a lemondás értelmét is, mert rádöbbenünk, hogy ő minden rosszból jót hozott ki számunkra, amikor csak elvett valamit tőlünk, azért tette, hogy jobbat adhasson helyette. Áldássá lesz ott az átok, megbékéltet a kereszt, El nem múló boldogságod, Békességed ott keresd, mondja szép énekünk. (230. ének 4. v.) Elromlott életünk gyógyszere ezért pontosan az ő országlása, Isten országa, királyi uralma. Gyermekségünk hozzá a kulcs, mert mi így tudjuk ezt a jót tőle egyáltalán elvenni. A haszna pedig mindennek az immár másként értett élet, a lelki hazaérkezés. Az, hogy minden szépen a helyére kerül, lesz már értelme és főleg lesz mindennek csöndes, tiszta öröme. El ne mulasszuk, mert mindez nekünk készíttetett. Így legyen. Ámen.
Imádkozzunk!
Mennyei Édesatyánk, köszönjük, hogy igaz az evangélium, közel jött hozzánk a te országod és mindenkinek egyformán hozzáférhető. Köszönjük, hogy Krisztusban azt is megmutattad, mit jelent a gyermeki bizalom, amit mindig újra tanulnunk kell. Áldunk azért, hogy nem csak példát adtál, hanem Szentlelkeddel erődet is közlöd mindazokkal, akik azt tőled kérik. Segíts minket, hogy valóban a te országlásod alatt éljünk, magunkat igédnek alávessük és így megtaláljuk a te békességedet. Taníts minket mosolyogni, hogy életünket a te örömödben élhessük. Adj megbékélést és vigasztalást a haragvó világnak, és vigyázz gyermekeinkre, hogy testileg-lelkileg épen nőhessenek fel és hűségesebb polgárai lehessenek a te országodnak, mint nekünk sikerült. Őértük imádkozunk és a szülőkért, tanítókért, hogy a tőlünk telhető legjobb módon készíthessük fel őket az életre. Vigasztald gyászoló testvéreinket, akik az elmúlt héten váltak meg szerettüktől. Gyógyítsad gyülekezetünkben a betegeket, akik hozzád fohászkodnak, áldd meg óvodánkat és gimnáziumunkat, hogy tőled megszentelt szolgálatot végezhessünk ezekben. Vezess minket a most következő hét napjain gyermeki szívvel megmaradni a te országodban. Ámen.