Hadakozás és idill

Igehirdetés 2005. december 4.

Hadakozás és idill

 

Lekció: Mik 4,1-8
Textus: Luk 1,13-17

“Ne félj, Zakariás, meghallgatásra talált a te könyörgésed: feleséged, Erzsébet fiút szül neked, és Jánosnak fogod őt nevezni. Örülni fogsz, boldog leszel, és sokan örülnek majd az ő születésének, mert nagy lesz ő az Úr előtt; bort és részegítő italt nem iszik, és már anyjának méhétől fogva megtelik Szentlélekkel, Izrael fiai közül sokakat megtérít az Úrhoz, az ő Istenükhöz, és őelőtte jár az Illés lelkével és erejével, hogy az atyák szívét a gyermekekhez, és az engedetleneket az igazak lelkületére térítse, hogy felkészült népet állítson az Úr elé.”

 

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk! Köszönjük, hogy kiválasztottál, elhívtál és megigazítottál bennünket. Áldunk az igéért, amivel megszólítasz minket, halandó embereket, hogy általa mennyei élet részeseivé tegyél. Köszönjük az adventi várakozás idejét, a napokat, amiket azért adtál, hogy felkészült nép állhasson eléd, amikor eljössz majd tiéidhez. Megvalljuk, gyakran talált süket fülekre a prófétai szó és úgy mentünk tovább, mintha semmi nem történt volna, holott te jártál közöttünk. Adj most halló füleket és halló szívet, hogy eljöhess hozzánk, nem csupán ajándékaiddal, de jelenléteddel és egész valóddal, betöltve minket Krisztus Lelkével és szeretetével! Ámen.

 

Igehirdetés

A magyarok büszkesége lehetne, ha sokan egyáltalán tudnák ezt és fontosnak tartanák, amit egy külföldi ismerős így fogalmazott meg a minap: Tudjuk, hogy a kézmosást egy magyar ember találta fel. Orvosi értelemben igaz: Semmelweis Ignác, akit az “anyák megmentője” névvel illet a tudomány, sokat bánkódott a keze alatt gyermekágyi lázban meghalt anyák felett, amíg rá nem döbbent, hogy a boncteremből csak kezét megmosva mehet a szülőszobára – különben súlyos fertőzést okoz és életeket veszélyeztet. Azóta nincs orvosi beavatkozás, műtét és szülés, ami előtt az orvosok alaposan be ne mosakodnának, fel ne készülnének arra, hogy most valami nagyon fontos dologban fognak részt venni, amihez magas szintű tisztaságra van szükség. Mióta komolyan veszik a higiéniát és megfelelő módon felkészülnek, sokkal kevesebb ilyen baj van a világon.

Elgondolkodtam, miért van sok családban éppen karácsony előtt nagy veszekedés odahaza, amikor pedig a szeretet ünnepe lenne – és arra jutottam, hogy egyszerűen a lelki felkészülés hiányzik. Adventben folyik a bevásárlás, zajlanak az ünnepi előkészületek, de az ünnepre lelki felkészülés kevés helyen zajlik. Pedig Isten úgy küldte el az ő Fiát, hogy adott útkészítőket, , köztük Keresztelő Jánost is, akiről Jézus azt mondta, hogy “prófétánál is nagyobb” , és akinek az volt a dolga, amint az előbb hallottuk, hogy “felkészült népet állítson az Úr elé.” Ezért prédikált, ezért keresztelt János, s ezért vállalta a mártírhalált az igazságért – hogy a testté lett ige, Jézus elé felkészült népet állítson. Ez hiányzik mainapság sokfelé: készületlenül akarunk odaállni az Úr elé, és így nem hogy találkozásunk lehetne ővele, ami újjászülne bennünket, de még az ünnep hangulata sem az, ami lehetne és aminek lennie kellene. Pedig advent pontosan a szívünk készítgetésének ideje, és nagy kár, ha valaki nem azzal tölti ezt az időt, hogy lélekben is megtenné az előkészület szükséges lépéseit.

Mindenekelőtt jó, ha arra gondolunk, az ember nagy hatással lehet saját lelkének állapotára. Ezt rendszerint nem ismerjük el és szívesen hibáztatjuk a többieket, a “sorsot” és sok minden egyebet – azért, ami bennünk van. Rosszkedv, ellenséges érzület, irigység, versengés, bosszúvágy – ha el is ismerjük (már az is nagy dolog), hogy valamelyik ott van bennünk – akkor is megtesszük felelősnek értük a külvilágot. Pedig valójában minden ember befolyással van saját lelkének állapotára.

Ezt abból látjuk, hogy  szépen felmagzik benne a sok gyom, mint az elhanyagolt kertben – ahogyan a Kis Hercegben a majomkenyérfák elborítják a kisbolygót. Mennyi gondozatlan kert: emberek, akik maguk sem tudnak közlekedni a saját lelkükben, s tehetetlenül kérdezik, most mit tegyek, a lelkem nem engedelmeskedik – pedig egyszerűen gyomlálni kellene néhanap, hogy őserdővé ne váljon az a lélek. A gyomlálás elhanyagolása egyedül a kert gazdáján kérhető számon.

Az is mutatja, milyen sok múlik rajtunk, hogy bele tudjuk lovalni magunkat hamis illúziókba. Egy német filozófus szerint az, amit másoknak hazudunk, semmi ahhoz képest, amennyit magunknak szoktunk hazudni. Az önáltatás a valóság egy részének semmibevétele – míg a másik, nekünk valami miatt kedves felét dédelgetjük, hajtogatjuk magunkban s mint képet, magunk elé tartjuk. Milyen csalóka álmokat űzünk néhanap! Vitás helyzetekben mások iránt kérlelhetetlenül igazságosak, magunk iránt pedig elnézőek vagyunk. “Sok csalfa képet űzünk, sok furfangot kifőzünk, S a céltól csak messzebb jutunk” – mondja énekünk. (502.dics.)

Pedig az ember tényleg le tud építeni magában előítéleteket, igazságtalanságokat, sőt félelmeket és öngerjesztő dohogásokat is! Minden szoktatás kérdése. Alkoholtól szabadult emberek mondják, amikor megkérdik őket, soha az életben nem fognak-e inni egyetlen kortyot sem: hagyjatok ezzel, nekem elég ha ma, ezen a napon nem iszom egy kortyot sem! S mivel ezt komolyan gondolják, szaporodnak e “mai napra” való elszánások – s lehet számolni, hogy éppen “hat éve, kilenc hónapja és négy napja” nem ittam semmit. Az ember igenis nagy hatással lehet arra, mi van a lelkében – ha csak éppen a mai nap erejéig is. Fontos ezt tudnunk, hogy ne egymás életét rongáljuk, ne egymáson töltsük ki a frusztráltságunkat, rosszkedvünket, a számonkérő, másokat becsmérlő indulatainkat. Ahogyan Weöres Sándor mondja egy helyen: “…hogy kint etesd röfögő győzelmeidet!”

Ám akármilyen fontos is az emberi törekvés, és aki nem törekszik a jóra, az valóban soha el nem fogja érni azt – mégis ki kell mondjuk, hogy az emberi igyekezet kevés önmagában. Münchausen báróként senki ki nem húzhatja magát a sárból saját üstökénél fogva – ami azt jelenti, mindnyájunknak segítségre van szüksége. Kegyelemre szorult bűnösök vagyunk, magunktól nem tudjuk a jót sem megismerni, sem megvalósítani – csak Isten segítő kegyelme által. Ezért olyan szép adventi ige az, amit Mikeás könyvéből hallottunk: “Jöjjetek, menjünk az Úr hegyére, Jákob Istenének házához! Sionról jön a tanítás és az Úr igéje Jeruzsálemből.”

Az adventi szívű próféta évezredek távolából látja, amint a népek mind mennek Istenhez, “hogy tanítson minket útjaira, hogy ösvényein járjunk!” – s valóban pontosan erre van szükségünk. Közelebb menni őhozzá, fel, az ő szent hegyére, hogy halljuk a hangját, értsük a tanítását – ez az advent lényege! Így lehet jól készülni az eljövendő időkre, mert amikor a Bibliában ezt a szót olvassuk, hogy “lesz az utolsó napokban”  ott mindig arról van szó, hogy valami meg fog történni a következő időkben. Nem csak a történelem végső határnapján, ami után már nem is lesz történelem – mert így szoktuk félreérteni a bibliai kifejezést, hogy “utolsó nap” – e szó azonban azt jelenti, hogy az eljövendő időkben. A jövendőben még ez sem lehetetlen…!

Aki valóban felmegy az Istenhez közeledőkkel a Sion hegyére, vagyis Isten közelségébe – mert ma is vannak őhozzá közeledni akaró emberek, nem is kevesen – az megtapasztalja, hogy átalakul az élete. És itt csupa lehetetlennek tűnő átalakulásról van szó: “Kardjaikból kapákat kovácsolnak, lándzsáikból metszőkéseket, nép népre kardot nem emel, hadakozást többé nem tanul.” Ezek szinte az illúziók világába valók, mondanánk – oly hihetetlen, hogy aki hadakozni szeret, az békés lelkű emberré váljon. Vagy az, hogy aki örömét leli mások lebecsülésében, az egyszer csak méltányos, igazságos emberré legyen. De Mikeás adventi hite előtt nincs akadály.

Ő már látja az átalakult, megbékélt embervilágot, ahol mindenki a saját szőlőjében és fügefája alatt ülhet, vagyis nincsenek gazdagok, akiknek mindent lehet és nincsenek szegények, akiknek nem jut egy árnyékot adó fa, vagy szőlőtő, ami nekik terem. Ez a kép három helyen is olvasható a Bibliában, a szőlője és fügéje alatt üldögélő ember – és mindig az Isten uralma alatt élők békés és derűs lelkületét mutatja fel. Nincs már fenyegetőzés, senki nem kényszerít semmire senkit – mindenki örülhet az életnek, mert az emberek Isten uralma alatt élnek!

A napokban egy bibliaórán örvendeztünk együtt a 62. Zsoltár kezdősorainak, hogy “Az én lelkem szép csendesen, Nyugszik csak az Úr Istenben.” Megállapítottuk, hogy ezt a dolgot nem is lehetett volna ennél egyszerűbben és szebben kimondani. Az én lelkem nem szorul már ágálásra és önigazolásra, nem kellenek győzelmek és már önmagam megmutatása sem fontos, versengésre pedig egyáltalán nincs szükség – mert a lelkem “szép csendesen nyugszik csak az Úr Istenben.” Ezt jelenti az, amit Mikeás is mond, hogy kardjaikból kapákat kovácsolnak, lándzsáikból metszőkéseket, nép népre kardot nem emel, hadakozást többé nem tanul.

És hogy ez mennyire így van, s hogy az ember ezt mindig is tudta, arról egy háromezer éves kínai bölcsesség is szól, ami így hangzik: “Aki nem viszálykodó, azzal nem lehet viszálykodni.” Mert az, hogy mi is van a világban körülöttünk, mindig összefügg azzal, ami bennünk magunkban lakik: a viszálykodó ember körül mindig viszálykodás van, a nem viszálykodóval pedig egyszerűen nem lehet viszálykodni. De folytathatjuk a gondolatot azzal is, hogy akiben öröm van, akörül az emberek is inkább képesek lesznek az örömre, mint nélküle – ezt is sok példa igazolja. Akiben tisztaság és egyszerűség lakik, az maga körül tisztaságot és egyszerűséget fog erősíteni másokban. Aki megvigasztalt ember, az javára lesz a szomorúaknak – akiben szeretet lakik, az szeretetre segíthet másokat is. Akiben aranykori idill lakik, olyasmi például, hogy emberek üldögélnek a saját szőlőjük vagy fügefájuk alatt és nem tanulnak hadakozást, karddal egyáltalán nem hadakoznak, hanem kapákkal meg metszőkésekkel hasznos munkát végeznek – az ilyen körül aranykori idillé lesz a család, a munka, a közösségi élet. Sok ilyen ember, sok ilyen “adventi ember ” kellene e világra  – s talán a mi hazánkba és városunkba is!

Ma ezt hallottuk: sok múlik rajtunk, mi van a lelkünkben – ne engedjük hát elgyomosodni a kertet! De azt is hallottuk, hogy egészen egyedül, csak magunkban nem megy – szükségünk van arra, minden népnek, Izraelnek is, meg a többi népeknek is, hogy felmenjenek az Úr hegyére és tőle tanítottak legyenek. Erre van ez a mostani advent, erre kaptuk ezt a vasárnapot, meg a többi, adventi napokat mind. Használjuk ki őket! Közeledjünk Istenhez és közeledni fog hozzánk. S ha ez így lesz, akkor csatatér és hadakozás helyett, sebek osztása és szerzése helyett békés világok fogják kiegészíteni egymást. A titka pedig ilyen egyszerű:

 

” Az én lelkem szép csendesen,
Nyugszik csak az Úr Istenben,
Mert csak ő az én idvességem,
Ő nékem erős kőváram,
Megtartóm és én oltalmam,
Minden gonosztól megment engem.”  
(62. Zsolt .1.v.)

Így is legyen. Ámen.

 

Fohász

Istenünk, te szabadon engedted az embert, hogy maga találja meg életét. Taníts meg arra, miként éljünk a nekünk adott méltósággal. Íme, csatlakozunk a népek seregéhez, akik nálad, a lelki Sion-hegyen kereshetik az útmutatást, s te szemrehányás nélkül, hűségesen adod is mindenkinek, aki csak keresi. Veled az is lehetséges, amire a magunk ereje nem elég. Könyörgünk megszomorodott szívű testvéreinkért, hogy gyászukban légy erejük és vigasztalásuk. Imádkozunk az eljöttödért sóvárgó, vajúdó világért, hogy a sötétben világosság gyulladjon, és egyre többen megismerhessenek téged Krisztusban. Vezess a várakozás idején és készítgesd szívünket érkezésedre! Ámen.