Hajnali dicséret

2005. január 1.
dr. P. Tóth Béla

Hajnali dicséret

Lekció: Zsoltárok 92,1-16
Textus: Jeremiás Siralmai 3,23; Zsoltárok 108,3

“Minden reggel meg-megújul, nagy a te hűséged!”
“Serkenj fel, te lant és hárfa, hadd költsem fel a hajnalt!”

Imádkozzunk!

Istenünk, köszönjük, hogy első utunk az új esztendőben a templomba hozott minket. Köszönjük neked, hogy vigyáztál ránk az elmúlt esztendőben. Téged áldunk testi egészségünkért és az erőért, amit naponként adtál a munkánkhoz. Köszönjük, hogy védted és óvtad az anyaszentegyházat, hogy megújítottad életünket. Fáradtságunkban és elesettségünkben felemeltél, betegségeinkben gyógyítottál, bűneinkben kegyelmesen megbocsátottál. Volt szavad hozzánk, amikor lelki kenyérre volt szükségünk. Intettél, ha kellett és vigasztaltál, amikor arra volt szükségünk. Áldunk téged az új esztendőért, amelyben most elindulhatunk. Kérünk, fogd most meg a kezünket és vezess minket, amint az anya a gyermekét. Vedd el szívünk félelmét, tanácstalanságát, és adj nekünk látást, megújult reménységet, mert nélküled olyan kilátástalan minden. Adj nekünk most új hitet. Te mondtad: E világon nyomorúságtok lészen, de bízzatok, én legyőztem a világot. Így hagyjuk most te rád magunkat, szólj hozzánk és közöld velünk hűséges szeretetedet és Szentlelkedet. Krisztus nevében hallgass meg minket.

Ámen

Igehirdetés

A felolvasott 92. Zsoltárról azt mondhatjuk összefoglalóan, hogy reggeli dicséret. A régi zsidók szombat reggel énekelték, az ő ünnepnapjukon, az Úr napján, amikor felébredve azt érezték, hogy ez a nap más, mint a többi. Az égbolt másként ragyog, a hajnal szebb és ígéretesebb, mint a köznapokon, mert ez a nap az Úré. Újév első istentiszteletén jól tesszük mi is, ha éppen erre a zsoltárra figyelünk, mert január elseje egyrészt az egész újesztendő “reggele”, vagy még inkább hajnala. Még annyira friss, hogy nem is hisszük, hogy itt van, amint reggel ébredezve az ágyban néha azt kérdezzük magunktól, milyen nap is van ma egyáltalán? Illik ez a reggeli zsoltár az év “reggeléhez”. Másrészt pedig azért is jó erre a zsoltárra figyelnünk, mert nem csak reggeli, de az Úr napjának reggeli imádsága ez, és nagyon jó lenne, ha ennek az imádságnak a jegyében 2005 az Úr ideje, az ő éve lenne számunkra is, ahogyan a felolvasott zsoltár is az ő napjának többletét, az Úrral töltött idő más voltát énekli meg.

I.

Lessük el hát a zsoltárostól, szerezzük meg magunknak énekéből mindenek előtt a benne lévő friss hitet: azt, hogy jó hálát adni, jó zengeni az Úrnak – már a reggelben. Nem kell megvárni ezzel a napot vagy az estét, mert a legjobb dolog neki adni mindjárt a reggelt. Milyen fontosak lehetnek a “reggelek”, vagyis a kezdetek – ezt mindenki tudja. Egy ház építése és egész további sorsa összetartozik azzal, hogy az elején, az alapok készítésénél mi történt. Vagy egy emberi kapcsolat kezdete is milyen fontos – ha jó és szeretettel teli volt, akkor lehet oda visszamenni akkor is, amikor később esetleg nehezebb idők jönnek el: milyen nagyon szeretettük és becsültük egymást!

A kezdetek tehát fontosak. Most azt vegyük észre leginkább, hogy Isten jelen lehet a napok kezdetében is. Ő hozza fel a hajnalt, az ő hűsége van ott minden reggelben. Az ő ajándéka ez az újév és ez a mostani istentisztelet is, amivel együtt kezdhetjük ezt az évet, mintegy az egész esztendő hajnalán. “Minden reggel meg-megújul, nagy a te hűséged!” – olvastuk az előbb. Amikor eljönnek majd a hétköznapok – igaz, hogy ebben az évben az első ilyen mindjárt egy vasárnap, s csak aztán jönnek a valódi köznapok – nos, ha eljönnek is a köznapok, akkor se feledkezzünk el arról, honnan is indultunk.

Onnan, hogy jó dolog dicsérni az Urat, hogy milyen jó hálát adni neki, zengeni az ő nevét, hirdetni – már reggel – az ő szeretetét. Adjuk neki a kezdeteket! Ezt a mostani újév reggelt éppen úgy, mint majd az ismeretlen napok, vagy az éppenséggel nagyon is ismert, fárasztó napok kezdetét. Ne tulajdonítsuk magunknak az indításokat. Ne sajátítsuk ki az ötleteket sem, amik felmerülnek bennünk, hanem vigyük az ő színe elé: vajon megáll-e ott is? Valóban tőle van-e, vagy csak magunktól való? Legyenek övé a kezdetek!

Az ilyen, tőle átragyogott hajnalok aztán mintegy maguktól örömtelivé is lesznek. Az ilyen reggeleken születhetnek olyan pompás sorok a költő-ember szívében, hogy “Serkenj fel, te lant és hárfa, hadd költsem fel a hajnalt!” Mintha az ember keltené fel a hajnalt – igazából a lanttal és hárfával mondott ima a mi szívünkben kelti fel a hajnalt, és akkor, ha ez megtörtént, már nem látjuk olyan sötétnek még a téli reggeleket sem, nem látjuk olyan kilátástalannak a ránk váró napi igyekezeteinket sem. Még ha sok értetlen ember venne is körül bennünket, nem a bennük lévő sötétséget látjuk már, hanem a hajnal világosságát, ami Isten ajándékaként a mienkké lett, hiszen felkelt a szívünkben. Ne legyenek hát Isten nélküliek a kezdetek mi bennünk. Sem szó, sem elhatározás, sem döntés nem ér annyit, ha még oly ragyogónak tűnne is, mint amit valóban ő ad a szívünkbe. Még egyszer és megint újra: legyenek övé a kezdetek,
legyenek tőle a hajnalok!

II.
Erre az képes az emberek közül, akinek még nem égett ki a szíve és nem kezdte el bálványozni saját magát. Mert abban a pillanatban, hogy az ember elkezd fontoskodni, és azt hiszi el magáról, hogy ő az egyetlen cselekvő a világban, nélküle itt nincs semmi, majd ő mindent megold, elkezd a világ féloldalassá válni. Egyik oldalon ott az ember által létrehozott világ, amely a tudomány és a technika csodáival van tele, a másik oldalon pedig ott az ismeretlen mélység, amiből nem tudjuk mikor és miért, de jön egy földrengés és tízezrek vagy százezrek pusztulnak el néhány perc alatt. Az ilyen rettenetes szerencsétlenségek pedig elgondolkodtathatnának bennünket, öntelt modern embereket, akik lassan már azt hisszük, mi vagyunk a mindenségben egyedül, rajtunk kívül itt nincs senki és semmi, majd mi megoldjuk a dolgokat, úgyis rajtunk áll minden. Hát nem – vannak itt rajtunk kívül más erők is, és ránk férne néha egy kicsit több alázat és több csend, amikor nekünk karácsonyunk van, mások pedig odavesztették a gyermeküket vagy a szüleiket vagy éppen a kedvesüket.

De milyen jó, hogy Istennek nem csak ezekkel a mélységekből felszabaduló, hatalmas és félelmetes erőivel találkozhatunk, hanem azokkal az erőivel is, amikor az embernek tízhúrú hárfát vagy lantot van kedve a kezébe venni, hogy azokkal próbálja elmondani a tapasztalatait. “Megörvendeztettél tetteiddel Uram! – kezeid alkotásainak ujjongok. Mily nagyok alkotásaid, igen mélyek gondolataid. Az ostoba ember nem ismeri fel, az esztelen az, aki nem érti meg.”

Igen, Isten jelen van és cselekszik. Minden reggel meg-megújul, nagy a te hűséged! Akinek még nem égett ki egészen a szíve, akinek még van egy csepp hite az élő Istenben, az felfedezi az ő tetteit az életében. Megfedd minket, amikor nem figyelünk rá és idegen utakra tévedünk. Jeleket ad, hogy biztasson, ha kicsinyhitűek vagyunk. Ünnepet készít, amikor meg vagyunk fáradva, hogy legyen pihenésünk és felüdülésünk.

Még azt is megtapasztaljuk néha nap, hogy úgy nőnek a bűnösök, mint a fű és kivirul minden gonosztevő, végül mégis eljön a romlásuk. Mert ő nem tételen és nem ment messzire és nem alszik. Vegyük észre munkáit, legyen szemünk a látásra! A régi misztikusok abban voltak nagyok, hogy mindenben, de valóban mindenben megtalálták jelenlétét. Boldog ember az, akinek 2005 a felismerések és a ráébredések éve lesz, aki megtapasztalja, hogy az Örökkévaló él és uralkodik.

III.

Végül mind ennek nagyszerű gyümölcse lehet a szív bensőséges nyugalma. Azt olvastuk a zsoltárban, hogy “engem olyan erőssé tettél, mint amikor a bivaly öklel…Szemem nyugodtan nézi azokat, akik leselkednek rám, fülem nyugodtan hallja, hogy rám akarnak támadni a gonoszok.”

Ezek pedig nem akármilyen fenyegetések, ha valaki támadásoknak van kitéve. Ilyenkor – Isten nélküli állapotunkban – félünk és általában ellen támadunk, mert azt hisszük, hogy az a legjobb védekezés, amiből aztán borzasztó ellenségeskedések és nehezen gyógyuló sebek szoktak következni. A hívő ember, aki megtalálta a kezdetnél, a “reggelben” Istent és akinek biztos tudása van arról, hogy ő nem ment el tőlünk messzire, hanem valóságos, cselekvő jelenlét, az tud nyugodt maradni még ellenséges közegben is. Ő erőssé tesz és nyugodttá. “Az igaz virul, mint a pálmafa, magasra nő, mint a libanoni cédrus. Az Úr házában vannak elültetve, ott virulnak Istenünk udvarain. Öreg korban is sarjat hajtanak, dús lombúak és zöldek maradnak, és hirdetik: Igaz az Úr, kősziklám ő, akiben nincs álnokság!”

Vessük össze ezt a nagyszerű állapotot azzal az ideges, ellenséges és félelemmel teli világgal, amit magunk teremtettünk magunknak, és megértjük, miért is van szükségünk a hajnal világosságára. Az egyik ó-indiai iratban ez olvasható: “Mely sok hajnalpír vagyon, mely föl még nem ragyogott vala.” Azt hiszem, valahány reggelen megpillantjuk az égbolt nyiladozó világosságát, eszünkbe juthat a végtelenségnek ez a ragyogó megfogalmazása. Megint egy hajnalpír a millió és millió közül! És ha esős, ködös, párás volna is az a reggel, nem fénytelen sosem, ha megkülönböztethető az éjszakától.

Milyen legyen a most következő esztendő? Vágyak és remények sokféle képet rajzolnak elénk, de a fő dolog mégis csak ez: lehessen övé a kezdet! Forduljon a szív minden reggelben, minden kezdetben, ebben a mostani újévben is őfelé, hiszen honnét mástól volna egy új lehetőség? “Minden reggel meg-megújul, nagy a te hűséged!”

Aztán nyíljanak fel a szemek meglátni, mit tesz ő, és legyünk alázatosabbak és csendesebbek azzal, amit mi teszünk, vagy tenni vélünk. Az ember önmaga bálványozása helyett imádja Istent, és minden átalakul majd életében.
Lesz benne nyugalom, lesz benne belső béke, és következésképpen lesz benne normális emberi kapcsolat, értelmes kommunikáció is. A megbékült szívű emberek pedig virulnak, mint a pálmafa és úgy nőnek, mint a libánoni cédrus. Még öreg korban is gyümölcsöznek, dúsak és lombosak, és hirdetik: Igaz az Úr, kősziklám ő, akiben nincsen álnokság.

Ámen

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk! Nem tudjuk, mit készítettél számunkra a most következő évben, de azt tudjuk, hogy velünk leszel, közel a tiéidhez és nem hagysz minket magunkra, mert ezt ígérted. Szeretnénk mi is közel maradni hozzád, amikor az élet hullámai messzire sodornának tőled. Vigyázz ránk, amikor mi nem figyelünk terád. Adj világosságot minden hajnalban, aminek örvendezhetünk és amiben téged dicsérhetünk. Ments meg önmagunk és a saját gondolataink bálványozásától, hadd legyen tiéd az első hely mindenben és mindenkor. Adj ehhez alázatot és gyermeki bizodalmat szívünkben. Imádkozunk a katasztrófában szenvedő embertársainkért, adj segítséget a bajban lévő sok-sok embernek. Gyógyítsad betegeinket, vigasztald a sírókat, emeld fel az elesetteket és adj olyan új évet, amelyben mindig dicsérhetjük hűségedet és igazságodat.

Ámen