Hárman is vannak

Igehirdetés 2003. június 15.

Hárman is vannak

 

Lekció: Zsolt 66.
Textus: 1János 5,7-8

“Mert hárman vannak, akik bizonyságot tesznek a mennyben, az Atya, az Ige és a Lélek, és ez a három egy. És hárman vannak, akik bizonyságot tesznek a földön, a Lélek, a víz és a vér, és ez a három is egy.”

 

Imádkozzunk!

Istenünk, végéremehetetlen titok maga a világ is, amit alkottál, minduntalan meg kell álljunk és csodálkozunk teremtő szereteted hatalmán. De még mélyebb titok számunkra a te saját lényed, akit nem látunk szemünkkel, ám kijelentésedből megismerünk és szeretünk. Köszönjük neked ezt az új vasárnapot, amelyen ismét közeledhetünk most hozzád abban a hitben, hogy ígéreted szerint te is közeledni fogsz mihozzánk. Légy áldott mindenért, amit alkottál és nekünk embereknek hozzáférhetővé tettél ebben a világban. Légy áldott, hogy üdvözítő munkádat elkezdetted választott népeddel, és légy áldott, hogy Jézus Krisztusban immár mi is részesei lehetünk üdvöt munkáló szeretetednek a föld szélső határáig. Köszönjük a pünkösd csodáját, hogy Szentlelkedet kitöltötted tanítványaidra és azokra, akik hittek az ő igehirdetésüknek. Könyörülj rajtunk Istenünk, hogy mi is részesei lehessünk mind annak, amit üdvünkre szántál. Adj nekünk alázatot, halló füleket és építs bennünket az ige és a Lélek által! Ámen.

 

Igehirdetés

A pünkösd utáni vasárnapot az egyházi év hagyományai szerint Szentháromság-vasárnapnak nevezzük, mert immár együtt van minden, amit Isten tett értünk a kezdetektől a végső időkig, együtt van az egész üdvtörténet minden eseménye. Advent az előtörténet, a várakozás időszaka a világ teremtésétől Izrael kiválasztásán és a próféták időszakán át Jézus Krisztus eljöttéig. Karácsonykor azt ünnepeljük, hogy az ige testté lett és köztünk lakott, láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét. Nagyhéten Jézus értünk való szenvedését és halálát, húsvétkor feltámadását ünnepeljük, pünkösdkor pedig Szentlelke kitöltetését. Mind ezekben Isten cselekedetei vonultak el a szemünk előtt, és a mai nap pedig éppen ezeknek az eseményeknek az összefoglalása.

 

János levelében azt halljuk, hogy a mennyben is hárman tanúskodnak, az Atya, az Ige és a Lélek, és ez a három egy. A régi időkben megvoltak a bíráskodás szabályai: egy tanú nem számított elegendőnek ítélet hozásához, de két tanú vallomása alapján akár élet és halál dolgában is döntöttek már. Amikor tehát itt három tanú bizonyságtételéről, vallomásáról hallunk, akkor ez azt jelenti, hogy nem ketten, de hárman is tanúsítják, hogy mind az igaz, amit az üdvtörténetben láttunk és hallottunk. Isten értünk tett cselekedetei valóban a mi javunkat szolgálják. Két tanú is elég lenne, de itt három tanú van, az Atya, az Ige és a Lélek, vagyis a Szentháromság személyében a legteljesebb bizonyosság forrására lelhetünk. Ez azt jelenti, hogy nem kívül vannak a biztosítékok. Az emberek gyakran kérdik, hogy mi bizonyítja Isten létét és jó szándékát. Isten létét és jó szándékát ő maga bizonyítja, a Szentháromság. Ezt úgy kell érteni, hogy akinek maga Isten nem kell, az hiába fog keresni rajta kívül eső bizonyítékokat őfelőle, mert azok, ha vannak egyáltalán, mind gyengébbek lesznek őnála. Legfeljebb utalhatnak rá, de mindig kevesebbet mondanak annál, amit ő maga mond és ad nekünk.

Szentháromság vasárnapján tehát a legfontosabb számba venni valónk éppen ez: hárman is vannak a mennyben, az Atya, a Fiú – hiszen ő az Ige – és a Szentlélek, akik tanúskodnak, bizonyítják számunkra, hogy az Isten szeretet. Vagyis nagyon nagy hittel hihetjük, hogy üdvösségre vagyunk teremtve, kiválasztva, üdvünkre van a megváltás és üdvünket szolgálja, ha magunk is a megszentelődés útján járunk. Nem a levegőben lóg tehát ez a hitünk, hogy mind ez így van, hanem maga Isten, a Szentháromság, egy örök, igaz Isten tanúsítja ezt. Ő maga mondja ezt hitünknek, és ezért mi rábízhatjuk magunkat erre a hitünkre. Az ő üdvakarata felől háromszoros bizonyosságunk lehet, hiszen hárman vannak a mennyben, akik tanúskodnak erről: az Atya, a Fiú és a Szentlélek, és ez a három egy.

Az óegyházi zsinatok sokat tanácskoztak Isten titkáról, és végül arra jutottak, hogy a Szentháromság személyei egymástól elválaszthatatlanok, de megkülönböztetendők. Isten személy, de személy fölötti személy – aki egy, és mégis három, három és mégis egy – ilyen csodálatos az ő személye!

Mint Atyáról azt tudjuk, hogy végtelen fantáziájú életforrás, teremtő akarat és szeretet. Néha belerévedünk a csillagok végtelen világába, és érezzük, milyen parányiak vagyunk. De azt is tudjuk a kutatóktól, hogy az ereinkben lüktető vér vasat tartalmaz, ami legkevesebb hatmilliárd évvel ezelőtt jött létre egy szupernova-robbanásban a többi nehézfémekkel együtt valahol a tejútrendszerben, és akkor már azt is érezhetjük, hogy egy kicsit mi is évmilliárdokat hordozunk a testünkben. Ez a gondolat aztán segít azt is megértenünk, hogy mindnyájan a Teremtőhöz tartozunk a teremtés következményeképpen. Tőle jövünk mi is, nem független a létezésünk őtőle, belőle vagyunk. Mert mi nem csak egy végtelen, ködbe vesző méretű, hatalmas világegyetemről tudhatunk, aminek nem ismerjük a határait, hanem egy nagy-nagy szeretetről is, amely személyesen akarta, hogy mi legyünk, akarta, hogy mi küzdjünk és akarta, hogy mi üdvözüljünk. Mind ezt jelenti az, hogy mi Istent Atyának ismerjük.

És van okunk csodálkozni az ő művein. A minap egy természetfilmet láttam arról, hogy miként védik a madarak tojásaikat és az abból kikelő kicsinyeket. Számtalan módszerrel próbálják védett, megközelíthetetlen helyre rakni fészküket. Egy dél-amerikai madárfaj arra specializálódott, hogy a vízesések függönye alatti sziklafalra fészkel, minek következtében napjában 30-40 alkalommal kell átrepülnie a lezuhogó, hatalmas erejű vízáradaton, hogy elérje fészkét, és párját meg a kicsinyeit táplálni tudja. A teremtőnek még erre is volt szeretetet és fantáziája, hogy ilyen lényeket kitaláljon. Ezért hívjuk őt Atyának. Erről szól a zsoltárvers is, amikor őt félelmetesnek, pontosabban lenyűgözőnek nevezi. Ilyen az Isten lénye. Ellenségei retteghetnek, övéi pedig csodálkozhatnak és ámulhatnak cselekedetei felett.

Ő a lehetőségeket valóra váltó Isten. Mi emberek inkább csak csodáljuk a lehetőségeket, amiket megsejtünk, néha irigyeljük másokéit, elégedetlenkedünk a magunkéival, megint máskor rosszra használjuk azokat, de Isten megvalósítja a lehetőségeket. Mikor őt Atyának nevezzük, ezt a hitünket valljuk meg vele, hogy a mi lehetetlen nálunk, az lehetséges őnála.

Mennyi minden emlékeztet arra, hogy ő velünk, emberekkel is csodákat tett! Már a születésünk, a létezésünk is csoda, és gyermekségünk óta számtalan hatalmas cselekedetére emlékezhetünk – sajnos, nagyon sokat elfeledünk, hagyunk elmerülni a feledés mélyére. Izrael népe évszázadokon át nem feledte el, hogy száraz lábbal jöttek át a tengeren az egyiptomi szabaduláskor és aztán a Jordán folyón is. És azt sem feledték el, hogy amint az ezüstöt tisztítják, úgy tisztogatta Isten az övéit a történelem során. A kortörténet elmondja, hogy olvasztó tégelyben zajlott az ezüst tisztítása, amit felhevítettek, és olyankor különvált a tiszta ezüst és a salak. De ez a hevítés két lépésben történt, és a második hevítés különösen kényes dolog volt, néha nem sikerült, és meg kellett ismételni. A Biblia népe tapasztalta, hogy újabb és újabb próbáknak veti alá őket a történelem Istene, hogy hitükről kiderüljön, igazi-e vagy értéktelen az a hit. Nekünk is javunkat szolgálja, ha Isten megpróbál minket.

A szenvedésben nincs semmi jó önmagában, csak a beteg lelkű ember szeret szenvedni. De a szenvedés, mint hitünk próbája megtisztíthat és megerősíthet minket hitünkben. Milyen más így helyt állni nehéz körülmények között! Arra gondolva, hogy most ugyan nem érzem jól magamat ebben a helyzetben, de ennek megvan a maga értelme akkor is, ha én azt most nem is láthatom azt még. A hit hősei között sokan voltak, akik nem nyerték el az ígéreteket, csak helytálltak a tőlük telhető legnagyobb helytállással. Mózesről azt halljuk, hogy erős szívű volt, mintha látta volna a láthatatlant. Isten megengedte, hogy próbatételek jöjjenek el rá, nem is akár milyenek, de annak az értelme az volt, hogy tisztuljon a hite, amint az ezüstöt is sok hevítéssel teszik értékes anyaggá az ezüstművesek.

 

A Fiúról, Jézus Krisztusról azt halljuk, hogy ő az Ige. Ez a szó azt is jelenti, hogy értelem, jelentés, de valójában beszédet, megnyilvánulást, teremtő szót is jelent. Ahogyan közöttünk, emberek közt a kimondott szó teremt barátságot vagy ellenségeskedést, úgy a szó teremtő hatalom, szellemi megnyilvánulás a világ minden szintjén és minden helyén.

Jézusban Isten szeretete szólalt meg. Ez különbözteti meg a többi egyistenhittől a Jézus követőit, hogy szelíd és alázatos szívű az, aki az isteni igéket nekünk elhozta és számunkra kimondta. Nem csak beszélt arról, hogy milyen csodálatos az egy Isten, hanem oda is áldozta önmagát az ő szeretete szolgálatában, és minket is erre tanított, teljes odaadásra.

Ezért nincs más helyes válasz a Krisztus-eseményre, mint személyes odaadás Istennek. Valaki úgy fogalmazta meg a keresztyénség lényegét, hogy az feleletadás, és valóban nincs is más dolgunk, mint megválaszolni mind azt a sok jót, amit Krisztusban kaptunk Istentől.

Mi magunk is Isten fiaivá lehetünk. Akik befogadták őt, azokat felhatalmazta arra, képessé tette arra, hogy Isten fiaivá legyenek. És vajon van-e több és fontosabb, ahová emberi lény eljuthat, mint az istenfiúság? Ez a legnagyobb kincsünk, amire, ha eljutottunk, mint az életünkre, úgy kell vigyáznunk rá. Mert ez a mi lelki létezésünk, e nélkül belül egészen meg tud semmisülni az ember. Járja a maga élete útjait, és egyszer csak azt tapasztalja, hogy nincs semmi benne, üres a szíve, üres a lelke, egyetlen nagy hiány az élete. Elég szomorú, amikor ide jutunk. És mindig ide jutunk, ha nem vagyunk a Jézus módján Istennek gyermekei.
Mit is mondott, mit kell tennünk? Tagadjuk meg magunkat, vegyük fel a keresztet, és kövessük őt. Ilyen egyszerű. Nem állítani, nem igazolni, nem megdicsőíteni magunkat, hanem megtagadni. Nem ledobni a hátunkról a keresztet, hanem felvenni és vinni alázattal. És nem menni a magunk bölcsessége után, hanem követni őt. Ezt jelenti a fiúság, és ezt hozta nekünk Jézus.

 

Amit pedig a Szentlélek jelent, az nem más, mint az Atyának és a Fiúnak a közelsége, jelenléte közöttünk. Egy hete, pünkösdkor minden őróla szólt. Úrvacsorai közösségünkben a bűnbánat és az új élet öröme őt dicsőítette, a megújulást munkáló Szentlelket, a jelenlévő Istent. A visegrádi templom alapkő-letétele egy születő új istentiszteleti hely örömével a Lélek erejének ünnepében részesített mindnyájunkat, akik elmentünk és részt vettünk azon. A bibliaolvasó, imádkozó ember naponta tapasztalja behajtott ajtajú belső szobájában, hogy “maga a Lélek is segítségére van a mi erőtlenségünknek” – és velünk együtt imádkozik. (Róm 8,26)

A Szentlélek a teljességet, a beteljesedést szolgálja. Egyedül ő tudja, hogy milyen teljességre van nekünk szükségünk, és ha alázatosok vagyunk iránta, akkor meg is adja azt nekünk. Amikor őt hívjuk, jövel, Szentlélek, akkor magát Istent hívjuk a szívünkbe.

Szentháromság vasárnapján csodálkozunk, és hálásak vagyunk, mert az Atya lenyűgöző nagy szeretetű és számon tart minket. Odaadással felelünk arra, amit Jézusban adott nekünk, hogy ebben az odaadásban mi is Isten fiaivá legyünk, mert Jézus a fiúságot hozta nekünk. A Szentlélekben pedig erőt kapunk, tüzet és szélzúgás erejét, csak legyen hitünk kérni az ő eljövetelét. Így legyen! Ámen.

 

Imádkozzunk!

Istenünk, kimondhatatlan titkod ránk is tartozik, hiszen a magad számára teremtettél bennünket. Köszönjük a kijelentés csodáját, hogy megismertetted velünk mind azt, ami ránk tartozik titkaidból. Áldunk téged, mint teremtő Atyát, aki valóra váltottad a rejtett és ismeretlen lehetőségeket, amikor világot alkottál és benne minket, embereket is. Áldunk téged, mint értünk jött Fiút, aki az istengyermekség útjára vezettél minket. És áldunk téged, mint Szentlélek Istent, aki erőt adsz és elevenítesz. Kérünk, ne hagyd magára ezt a vajúdó világot, benne országunkat, nemzetünket. Imádkozunk a tisztánlátás ajándékáért, ami nélkül homályban jár minden ember. Segíts minket a feladataink teljesítésében, hogy ne kelljen majd üres kézzel színed elé állni, amikor eljön annak az ideje. Gyógyítsad betegeinket, erősítsed a kísértésben lévőket, szabadítsd meg a megkötözötteket. Adjál áhítatos, áldott perceket a mindennapokban, amikor veled beszélgethetünk, és még jobban megismerünk és szeretünk téged, mint eddig. Atya, Fiú, Szentlélek, töltsd el szívünket a tőled való üdvösség örömével és békéjével! Ámen.