Hogyan érthetném, míg valaki meg nem magyarázza?

Igehirdetés 2015. június 14.

Hogyan érthetném, míg valaki meg nem magyarázza?

Lekció: Csel 8,26-31

Textus: Csel 8,31

„Hogyan érthetném, míg valaki meg nem magyarázza?”

Imádkozzunk!

Légy áldott, örök Atyánk, hogy az emberi beszédet alkalmasnak találtad arra, hogy azon rólad beszéljünk, és nagyságos tetteidet továbbmondjuk olyanoknak, akik még nem hallották. Köszönjük ezt a drága, törékeny eszközt, a beszédet, amely olyan könnyen piszkolódik ugyan, mégis hozzád tud vezetni és meg tud menteni tévelygő lelkeket. Tudjuk, te nem engedted, hogy tisztátalan lelkek kijelentsék dicsőségedet, de tanítványaidnak megparancsoltad, hogy hirdessék evangéliumod jó hírét széles e világon. Kérjük tőled, tisztítsd meg az emberi beszédet, ahogyan a próféta ajkát is megtisztítottad egykor, és bízd most ránk az örök életről szóló evangéliumot. Hadd tudjuk kimondani, hadd tudjuk meghallani – légy hozzánk irgalmas, és prédikáltasd szent igédet, amely az örök életet munkálja bennünk – Krisztusért kérjük, hallgass meg minket. Ámen.

Igehirdetés

A mai nappal egy öt részes sorozat indul gyülekezetünkben, ahol vasárnaponta az etióp kincstárnok megtérésével fogunk foglalkozni. Olyan gazdag ez a történet, hogy messze nem kimeríthető minden benne lévő üzenet egyetlen alkalommal, úgyhogy fogjunk is mindjárt hozzá az elején.

A tanítványt, Filepet az Úr angyala szólítja meg és igazítja útba, hová menjen. Ilyet a Bibliában sokat olvasunk, a mindennapokban azonban ritka jelenség, hogy valaki nem azt teszi, ami eszébe jut, vagy amihez a legjobban kedve van, hanem azt, amit az Úr mond neki. Érdemes minden este, elalvás előtt megvizsgálni az elmúlt napunkat, volt-e benne csak egyetlen ilyen mozzanat is, mert ha nem, akkor szegényes volt az a nap. Egyszerűen megemeli az életünket, egy magasabb szintre repíti, ha van benne csak egyetlen olyasmi is, amikor tettük volna a magunk feje után, amit akartunk, aztán meghallottuk valahogy, amit az Úr akar velünk – és mégis inkább azt tettük. Szaporodjanak ezek a mozzanatok a keresztyén ember életében – erre biztat minket mindjárt beköszöntőjében ez a történet. „Menj dél felé, a Jeruzsálemből Gázába vezető útra, amely néptelen.” Isten indításai ennyire konkrétek és kézzel foghatóak: ő nem elveket és nem általános igazságokat akar a tarsolyunkba rakni, hanem világos, egyértelmű útbaigazítást. Adva van az égtáj, merre tovább, és adva van egy valóságos városnév, Gáza, ahová vezet egy út, Filepnek pedig oda kell mennie, ha engedelmes életet akar élni.

Ugye, milyen furcsa, hogy az útbaigazítás első szava már mindjárt abszurdum! Miért menjen valaki egy olyan útra, amelyik járatlan? Ha még a nyüzsgő piactérre küldené, vagy egy pontosan megnevezett személyhez, annak az otthonába, akkor volna értelme az útbaigazításnak – de egy evangélista miért menjen egy néptelen útra? Isten igéje pedig gyakran éppen ilyen: első hallásra tökéletes abszurdum. Szeressétek ellenségeiteket – ugye, mekkora abszurdum? Mondjatok le a meggazdagodás kísértéséről, éljetek egyszerűen, tudjatok a Lélek által szegények maradni (mert ezt jelenti a „lelki szegények”) – hát ez aztán az abszurdum, mikor még a politikusok sem tudnak mással népszerűek lenni az emberek előtt, mint az anyagi gyarapodás ígéretével. Szóval az ige néha egészen megfoghatatlannak tűnő dolgokkal jön, és nagy kár, amikor azt az ember emiatt elutasítja. Pál kifejezetten beszél is „az igehirdetés bolondságáról” (1 Kor 1,18kk), és azt mondja: „A keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje.” Éppen arról ismerszik meg legtöbbször Isten igéje, hogy valami olyat hoz, amit az úgynevezett „józan ész” elvetne – de amint engedelmeskedik valaki, hamar kiderül, hogy éppen abban van elrejtve egy magasabb élet titka és lehetősége. Filep mindenesetre nem okoskodik, nem mondja azt, hogy miért mennék én egy járatlan útra, van nekem dolgom elég – hanem indul és teljesíti, amire őt az Úrtól jövő üzenet indítja. És ebből nagyon jó dolgok jönnek ki.

Ezeken a nehézségeken át, mikor a tanítvány előbb engedelmeskedett, mindig csak utóbb jön az igazolás, hogy ez így volt jó. És a sorrend nagyon fontos. Ahol Isten igéje iránt bizalommal vannak, azt készek komolyan venni, ott előbb-utóbb jön az igazolás, de inkább mindig utóbb. Először engedelmeskedni, és aztán jön csak a jelzés, hogy ez így volt jó, sehogyan másként. A tanítvány rálel az egyetlen egy emberre, aki azon a járatlan úton mégis közlekedik, az etióp kincstárnokra. Ez a valaki Jeruzsálemben járt Istent imádni, olvassuk róla, és most Ézsaiás könyvét olvassa a hintójában hazafelé utazva. Akkoriban még nem találták fel a néma olvasást, mindenki hangosan olvasott, csak a középkori kolostorokban fedezték fel, hogy lehet némán is olvasni – úgyhogy jól hallatszott a hintó mellet is , hogy aki bent ül, az éppen most olvas. De az a hintó egy többszörösen hátrányos helyzetű embert rejtett, hiába voltak nyilván arannyal kirakott díszítmények is azon a hintón, ahogy egy királyi kincstárnok járművéhez illett. Hátrányos helyzetű volt azért, mert idegen volt: ő, mint etióp ember csak hallott Izrael Istenéről, s el is ment Jeruzsálembe őt imádni, mert nyilván nem tudott megelégedni az etiópok bálványaival, de nem tartozott a szent nép tagjai közé. Aki már élt idegenként egy másik nép között csak pár napot is, az tudja, hogy az nem csak öröm.

De hátrányos volt ez a főember abban a tekintetben is, hogy a munkája, a királyi udvarban betöltött funkciója miatt eunuch volt, vagyis soha nem lehetett gyermeke, leszármazottja, ami nagyon súlyos depriváció volt minden anyagi gazdagsága mellett is. Egy ilyen többszörösen hátrányos helyzetű ember olvassa tehát itt a Bibliát, aminek egyébként akkoriban egyetlen tekercse is egy vagyonba került – de ő ezek szerint rászánta ezt az összeget.

Ám itt a kérdés: érted-e, amit olvasol? És ez a mai igemagyarázatunk nagy témája is – értjük-e a Szentírást? Azért fontos kérdés ez, mert sokan azt gondolják, természetesen, én értem, el is tudom mondani – és gyakran ők vannak a legtávolabb az igazi megértéstől. Mert a Szentírás hatalmas könyv, nem csak a maga ezerötszáz oldala miatt, hanem azért is, mert eleve úgy íródott, hogy rákényszerítse az olvasókat az értelmezésre, és ezzel állandóan lelki, belső párbeszédben áll az igazi olvasókkal. Régen rossz, ha van egy bombabiztos olvasata, és mindig csak azt hajtogatjuk betéve, összetévesztve az igazsággal, elfeledkezve arról, hogy naponta meg kellene küzdeni ezzel a kérdéssel: Érted-é, amit olvasol?

„Hogyan érthetném, míg valaki meg nem magyarázza?” – ez az egyetlen helyes válasz erre a kérdésre, hiszen a megértés egy folyamat, amiben mindnyájan segítségre szorulunk. A szent szöveget, amit a Biblia tartalmaz, nem úgy kell tisztelni, hogy a legegyszerűbb megoldást választva szó szerint értjük, hanem azzal, hogy kitesszük magunkat az üzenetének, és engedjük, hogy megváltoztassa az életünket. Mennyi szellemi-lelki restség és tunyaság rejlik az un. igazhitűségek mögött! Vannak vallási csoportok, amelyek 30-40 igét kívülről megtanítanak híveiknek, és összesen ebben áll a kiképzés, kívülről megtanítanak híveiknek, összesen ebből áll a kiképzés, aminek az eredménye aztán az, hogy mi itt, ebben a csapatban üdvözülünk, akik így hiszünk, a többiek pedig mehetnek a pokolba.

Tudatában kell lennünk, hogy a szöveget akarjuk vagy nem, de mindig értelmezzük, amikor beleállítjuk valamilyen lelki összefüggésbe, és ennek az értelmezésnek lehetnek akár tévedései is. Nincs külső biztosíték, csak egyedül belső, a Szentlélek csöndes szava, őrá viszont maradéktalanul számíthat is, aki igazi alázattal nyúl a Szentíráshoz.

Nekünk odahaza gyermekkorunkban édesapánk azt tanította, hogy amikor a Bibliát a kezünkbe vesszük, előtte mindig kezet kell mosni. Szépen kiábrázolta ez a tanítás azt a lelki felkészülést, aminek lényege az önmagunk megtisztítása. Ha ez elmarad, akkor ne csodálkozzunk, hogy nem szól az ige. Isten elé csak úgy szabad az embernek odaállnia, hogy itt vagyok Uram, szeretném gyermeki alázattal hallani, mit akarsz mondani nekem. Most nem én vagyok fontos, hanem te. Pontosan úgy, ahogy a kicsi Sámuel imádkozott: Szólj Uram, mert hallja a te szolgád! (1 Sám 3,9)

Az etióp kincstárnok több száz kilométert utazott, hogy az igaz Istent imádhassa, és ezután olvassa a Szentírást. Azt mondhatnánk, hogy így már lehet – aki ekkora áldozatra képes azért, mert Istent keresi, az meg is fogja őt találni. És éppen erről is van szó ebben a történetben. Egy többszörösen is hátrányos helyzetű ember, aki nem kapott készen semmit, amit mások készen szoktak kapni, eljut az üdvösség öröméig, az Istennel való boldog találkozás teljességéig! Lehet, hogy neked is vannak hátrányaid, talán egészen mások, mint az etióp kincstárnoknak voltak. Esetleg magad okoztad ezeket a hátrányokat lazasággal, oda nem figyeléssel, felületességgel. Talán hagytad önzésedet eluralkodni, talán alább adtad a megtisztulás igényét – de mindegy is, miben áll a hátrányos helyzeted, mert az ige szerint éppen ezeknek sikerült itt fölébe emelkedni valakinek egy tanítvány segítségével, aki megmagyarázta az Írásokat, és Krisztusig elvezette a friss tanítványt a lelki úton. Ha ott ez sikerült, miért ne sikerülne itt és most is? Összesen ennyi a kérdés, de ez aztán valóban fontos: Érted is, amit olvasol? Megérteni mindig azt jelenti, hogy változik általa az életünk. Akinek nem változik az élete egy egész vasárnap során egyáltalán semmit, az nagy valószínűséggel nem értette meg, mit mondott neki ma az ige.

Hadd idézzük most fel azt az egyszerű pár szót, ami konfirmándusainknak tanítunk arról, hogyan olvassuk a Szentírást. A válasz így hangzik: naponként, elcsendesedve, magunkra alkalmazva és közösségben is tanulmányozva. Mindegyik fontos. Naponkét, igen, mert üres az a nap, amiben nem szólhatott hozzánk az élő Isten az ő igéjében. Ha a testünket tudjuk egy nap háromszor is táplálni, hogy-hogy nem jut tíz perc az értékesebb életünk, a lelkünk táplálására? Tehát naponként! Aztán: elcsendesedve. Vagyis menjünk behajtott ajtajú belső szobánkba, és a szívünkben is teremtsünk csendet. Nem is olyan könnyű, de nem lehetetlen. Elcsendesedve! Aztán magunkra alkalmazva. Igen, mert ha csak történelmi, néprajzi vagy éppen misztikus érdekességként olvassuk, akkor elszáll a mondanivaló a fejünk felett. Rólunk van szó, ami egyszeri, megismételhetetlen életünkről! Ezért kell tehát magunkra alkalmazni. És végül: közösségben is tanulmányozva – hiszen még egy gyógyszer bevétele előtt is meg kell kérdezni gyógyszerészünket és kezelőorvosunkat, ahogy a reklám mondja, mennyivel inkább rászorulunk erre a lelki gyógyszerek esetében! Maga a közösség is sokat csiszolhat az elszállt ötleteinken, de jó esetben van ott azért képzett szakember is, aki ezt tanulta, erre tette fel az életét – hát, ahogy mondani szokták, ha gondunk van, forduljunk szakemberhez! Naponként, elcsendesedve, magunkra alkalmazva és közösségben is tanulmányozva – ennyit mindenképpen méltó szentelnünk az élet kenyerének, az üdvösség igéjének.

Ez mind feltétel annak, hogy ne csak olvassuk, ne csak hallgassuk az igét, hanem meg is értsük azt. És akkor nem lesz hiába a kérdés: Érted is, amit olvasol? Mert igenis megértjük, magunkra alkalmazzuk, és ennek jele éppen az, hogy változik az életünk. Nyugodtabb, tisztázottabb, szeretetben sokkal inkább adni tudó lesz. Ahogyan a János evangéliumában olvassuk: „Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és ebben a hitben életetek legyen az ő nevében.” (Ján 20,31) Így legyen! Ámen.

Imádkozzunk!

Köszönjük Urunk, hogy gondoskodtál arról a világ kezdetétől fogva, hogy igazságod érthető emberi beszéddel eljusson mindenkihez, akire az tartozik. Segíts meg minket, hogy ne csak olvassuk és halljuk, de értsük is igédet, ami megváltoztatja életünket. Imádkozunk az érettségi előtt álló fiataljainkért, hogy szépen helytállhassanak, a tanárokért, akiknek egész éves munkája most fordul termőre, és az előttünk álló nyári időszakért, hogy legyen benne pihenés és lelki előrehaladás egyaránt. Kérünk gyülekezetünk átmeneti időszakáért, hogy lehessen az elöljáróknak elegendő engedelmessége és rád figyelő szíve, amíg elhozod közénk azt az új pásztort, akit te magad is itt akarsz látni ebben a lelki közösségben. Add Szentlelked útmutatását ehhez, és tőled való békességet mindnyájunk szívében. Kérünk az elaggottakért, gyülekezetünk idős tagjaiért, akik sokat vannak egyedül, segítsd a róluk gondoskodókat, hogy türelmes és szelíd szeretetben végezhessék szolgálatukat. Mindnyájunkat pedig vezérelj az ige útján, hogy megértésünket életváltozás hitelesíthesse. Ámen.