Igehirdetés 2006. december 25.

Igehirdetés 2006. december 25.

Megváltó született nekünk

 

Lekció: Mát 2,1-12

Textus: Luk 2,8-11

„Voltak pedig pásztorok azon a vidéken, akik künn a mezőn tanyáztak és vigyáztak éjszaka nyájuk mellett. És íme, az Úrnak angyala hozzájuk jött és az Úr dicsősége körülvette őket, és nagy félelemmel megfélemlettek. Az angyal pedig ezt mondta nekik: Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lesz, mert született néktek ma Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában.”

 

Imádkozzunk!

Örökkévaló Isten, mennyei Édesatyánk, megköszönjük az új karácsonyt, amit szeretetedből nekünk adtál. Megtartottad életünket, gyógyítottad betegségeinket, bajaink közt segítettél és most ünnepi szívvel együtt örvendezhetünk Megváltó Jézusunk születésén. Neked mond hálát minden hívő lélek karácsony szent ünnepén a betlehemi gyermekért, akiben nekünk adtad a világ Megváltóját. Álmélkodással csodáljuk végtelen nagy szeretetedet, a megváltás titkát, az emberélet megújulásának ígéretét. Leborulunk előtted, hogy újra igazán gyermekeid lehessünk, és azt kérjük, töltsd be szívünket ünnepi örömmel és jézusi lélekkel. Vedd el vétkeinket, gyógyítsad szívünk sebeit és adj népednek Krisztusban való dicsőséges új életet. Imádkozunk azokért, akiknek nincs most ünnepük, mert betegek, kórházban vannak vagy magányosak, vagy foglyok. Jöjj el, az egész embervilágnak ragyogjon fel  szabadításod világossága! Így könyörgünk ennek az órának megszenteléséért, hogy lélekben növekedhessünk, s a tőled nyert drága hitben megerősödjünk!  Ámen.

 

Igehirdetés

Nincs kicsi gyermek, akit, ha megkérdezünk, mit is ünneplünk karácsonykor, ne tudná azonnal, hogy Jézus születését. Sőt, még a második kérdésre is a legtöbben tudnak válaszolni – hát miért is ünnepeljük mi Jézus születését? Azért, mert ő a Megváltó. Olyan egyszerű, s mindenki tudja is, gyermek és felnőtt – ám ha arra gondolunk, hányan boldogok ebben a tudásban, járva életük útjait, harcolva a kikerülhetetlen megharcolni valókat, amik egy életúton adódnak – akkor más lenne a statisztika.

Azért van ez így, mert a megváltás, amiről a kisgyermek is tud olyasmi, amiről nem elég gyermekkorunkban hallani. Az sem elég, hogy felnőve a templomban minden karácsonykor újra hallunk róla – mert a megváltás dolgát egész életünkön át tanulni kell. Olyasmi, amit lehet jobban és még jobban érteni: lehet benne növekedni, elmélyülni, gyökeret verni – sőt olyasmi, ami nélkül egyáltalán nem is lehet üdvre jutni sem itt, sem pedig odaát. Nem véletlen, hogy az angyali szó is ezt a nevét említi Jézusnak a betlehemi éjszakában, hogy Megváltó. Annak adja ezt a nevet az angyali hírnök, akinek imádságát ma másfél milliárd ember tanulja meg 3-4 éves korában, s jegyzi meg egy életen át úgy, hogy a hazatérés órájában is szinte mindenki ezt sóhajtja el. Méltó hát, hogy karácsony szent ünnepén próbáljuk magunknak újrafogalmazni: mit jelent, hogy Jézus a Megváltónk!

Az evangéliumokban összesen háromszor szerepel e név, ami az újszövetség görög nyelvén úgy hangzik, hogy Szótér. A karácsonyi történetben fordul elő, ahol az előbb hallottuk; aztán a Magnificat néven ismert imádságban, a “Mária énekében” halljuk így: “Örvendez az én lelkem Megtartó Istenemben” (Luk 1,47) – végül pedig János evangéliumában a samáriai asszony megtérése után a többi hívővé lettek mondják az asszonynak, miután magát Jézust megismerték: „Most már nem a te beszédedért hiszünk, mert magunk hallottuk őt magát, és meggyőződtünk, hogy bizonnyal ez a világ Üdvözítője, a Krisztus.” (Ján 4,42) Tehát ugyanazt a fogalmat többféleképpen fordítja a Biblia: Megváltónak, Megtartónak és Üdvözítőnek –  sőt, ezeken kívül (más helyeken, nem az evangéliumokban) még megmentőnek és szabadítónak is nevezi. Ez mutatja, hogy itt valami igen mély és fontos dologról van szó: próbáljunk meg karácsonykor közelebb jutni e mélységes nagy, megkerülhetetlen titok megértésében!

A „Megváltó” kifejezés ismert volt Isten népe életében már az ó-bibliai időkben, de akkor még csak a legközelebbi hozzátartozót jelölte, akinek ősi törvény szerint kötelessége volt bajba jutott rokonát anyagilag kisegíteni. Ha eladósodott, mellé kellett állnia, nehogy rabszolga sorsra jusson bárki is a családból.  Kivásárolta a rabszolgaságból a bajbajutottat: ezért hívták kiváltónak, vagy megváltónak.

Hozzuk közel a régi bibliai kifejezést, és halljuk meg belőle a karácsony evangéliumát: a szeretet, ami Jézusban testté lett, nem távoli, nem idegen és nem messzi dolog! Pontosan olyan, mint a legközelebbi rokon, a szolidáris segítő – aki mellénk áll, ha bajba vagyunk, utánunk nyújtja kezét, és fölemel. Milyen kár, hogy emberek, sokszor éppen azok, akiknek a leginkább szolidárisnak kellene lenni egymáshoz, mert a legközelebbiek, teli vannak egymás iránti sérelmekkel és keserűséggel; rokon a rokona ellen bíróságra megy, és pokollá teszik az életet egymás számára – pedig lehetnének kiváltók és fölsegítők is… Hát erre akar minket újra képessé tenni a karácsonyi evangélium, mikor ezt mondja: nem vagy egyedül! Nem saját erődből kell ezt csinálnod, úgysem lenne elég hozzá.

Azt mondja: nézd csak, itt ez a kisgyermek. Megszületett Betlehemben, és kicsinyként sem volt már számára hely a vendégfogadó háznál, s később is sokan ellene mondtak. Sőt, keresztre is adták – de háromszáz év múlva a hatalmas Római birodalomban már neki építettek templomokat. Nézd e kisgyermeket, milyen egyszerű és tiszta, mennyire telve van Isten szeretetével! Te magad is ilyen kisgyermek voltál, amikor megszülettél – s lásd, hova jutottál egymagadban… Térj vissza őhozzá: fedezd fel újra magadnak! Felejtkezz el a sérelmeidről, az igazadról, az érdekeidről és még a foltokról is, amiket magad ejtettél az életeden – s legyél újra ártatlan kisgyermek! Lehetsz ma született újrakezdő – pontosan erre is van szükséged!

Megváltó Jézusunk így jön közel e karácsonyon, mint aki azzal a legközelebbi rokonunk, „kiváltónk” és segítőnk, hogy egy egészen új lehetőséget ajándékoz számunkra. Éppen erre van szüksége minden embernek! Ha csak azt megfontoljuk, honnan indultunk mind, tele ifjúsággal, hittel, derűvel, bizakodással – és lett belőle depresszió és hipochondria és egymás vádolása és zavaros harc, aminek nem látjuk a végét, csak a testi elmúlás sötét árnyékát, ami elkerülhetetlen – mivé lett az élet…! Igen, a kisgyermek nélkül, akiben az Isten szeretete lett testté, minden élet romossá lesz! Ahogyan a költő mondja:

 

„Derűs hit tűnt malasztját, 

Könnyezve keresem; 

Ó gyönyörű gyermekség, 

Ó boldog Betlehem…!”

                              (Juhász Gyula: Rorate)

 

Igen, hol a “derűs hit tűnt malasztja”… Hol van a gyönyörű gyermekség, hol a boldog Betlehem…! Hát ezért fontos meghallanunk, hogy “Megváltó” azt jelenti: aki a legközelebbi, a szolidáris, aki nem tűnt el végleg a gyermekkor mélyén, ma újra megszületett nekünk. Aki minket is gyermekké tud tenni – újra! (R. Dehmel:  Verklärte Nacht) Hittel higgyük, ő itt van közel, a legközelebbi rokonnál is közelebbi – erről szól a karácsony!

Aztán “Megváltó” azt is jelenti, hogy ő  minket tényleg szabaddá tud tenni. Megkötözöttek vagyunk, így vagy úgy. Karácsonykor erről beszélni nem ünneprontás, hanem szembenézés állapotunkkal. Aki nem vergődött még alkohol vagy egyéb ilyesmi rabságában, az ismerhet más szenvedélyeket. Akin sosem uralkodtak szenvedélyek, sem sebek, sem érzelmek, az ismerheti az önzés, az egoizmus bilincsét. Aki ezt sem ismerné, mert mindig jó volt a többiekhez, olyan a természete, az tudhatja, milyenek a kényszerképzetek, a fóbiák, az emberben lakó düh vagy irigység. És van még sok bilincs.

Jézust az Örökkévaló Megváltónak küldte a világba, és neki van hatalma, hogy szabaddá tegye az embert. Ő nem csak azzal Megváltónk, hogy gyermekké tud tenni, hanem azzal is, hogy az újrakezdőt olyasmivel ajándékozza meg, amit csak ő tud adni – és ez pontosan a szabadság. Nem arról van már szó, ami az egyén önkénye mindenki mással szemben – hanem amit Jézus Lelke ad a hívőnek: “Hol az Úrnak Lelke, ott a szabadság.” (2Kor 3,17)

Egy példát hadd említsünk. Amerikában kiterjedt orvosi vizsgálatot végeztek arra nézve, kik azok, akik az átlagnál is egészségesebbek, és magasabb kort érnek meg. Azt találták, akik heti rendszerességgel és névtelenül tesznek valamit embertársaikért. Nagy felfedezésnek bizonyult, sokfelé hallani erről rádióban és egyebütt. Heti rendszerességgel, névtelenül, másokért…! Micsoda felfedezés, mondanánk – miközben a Szentírás ezredévek óta hirdeti valamennyi lapján a világnak, hogy üdvösséges, boldog élet egyféle lehet: a szeretetből szolgálatban zajló!

De ne menjünk ilyen messzire. Csak annyit mondjunk, hogy emberek, akik közel élnek egymáshoz, ha hetente legalább egyszer, éspedig a dolog kihangsúlyozása nélkül, tehát névtelenül – jók lennének: nem hánytorgatnák föl egymás nehezen elviselhető hiányosságait, kipótolnák mulasztásait és derűsen reagálnának olyasmire, amire egyébkor ingerülten szoktak – már másként nézne ki a világ. Engedjünk a szabaddá tevő Jézusnak, aki önzetlen, szelíd és derűs lelket ad – és jobban fogjuk érteni magát  a megváltást is!

Végül még egy névváltozat a “Megváltóra” a gyermekké tevő és a szabaddá tevő után. Félve mondom ki, mert karácsonykor nem illő az elmúlásról beszélni, de tudom, hogy vannak közöttünk, akiknek tavaly karácsony óta gyásza volt. Közel jön a veszteség, akaratlanul magunkra is gondolunk: valaki elment, akit szerettem – magam is el kell majd menjek egyszer innen… S ez így is van. De a karácsonykor született Jézus úgy Megváltó, hogy Megtartó is! „Született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában.” (Luk 2,11) Ez a Jézus végigjárta előttünk az utat, az emberélet legsötétebb mélységéig, és – győzött! Mindent meghódoltatott, amivel meg kell harcolnunk életünk során. Neki sikerült! A halált is legyőzte, az „utolsó ellenséget”, és ezt mondhatta: „Én vagyok az élő kenyér, mely a mennyből szállott alá. Ha valaki eszik e kenyérből, él örökké.” (Ján 6,51).

Karácsonykor ez a Jézus adja önmagát – az igében is, amit hirdetünk, s a terített asztalon is, ami a látható ige. „Aki eszi e kenyeret” – mondja ő maga: aki valódi életközösségben van ővele, az olyan kenyeret eszik, ami „…a mennyből szállott alá, hogy ki-ki egyen belőle és meg ne haljon.” (Ján 6,50) Hát ezért nevezi őt egyben Megtartónak is a Szentírás! Meg tud minket tartani az örökkévalóság számára.! Éspedig azzal, hogy olyan életben részesít, ami méltó az öröklétre. Nem kell elvesznie, nem megy kárba, nem kerül “kárhozatba.” Megtartja, aki már győzött – az élő Krisztus!

Milyen lesz e megtartás? A részleteket nem tudjuk. Kérdezik, találkozunk-e szeretteinkkel, együtt leszünk-e velük. A Biblia hallgat erről, nem bízza ránk a titkot. Annyit mond, hogy az Úrral leszünk – ami mindennél inkább jó. (1Thess 4,17-18) De eszembe jut egy 20. századi Nobel-díjas regény, ami a szerelmesek kalandos életútja után kilátásba helyezi, hogy ha méltók erre földi életükkel, a végtelen világ-éjszakában vízen lebegő virágok lehetnek, és anélkül is hallják egymás gondolatait, hogy hangosan ki kellene mondaniuk azokat. A szerző szerint az egyik éppen hallja, amit a másik gondol, s százezer évig fontolgatja, mit feleljen rá. Ám csak tizenöt millió év múlva válaszol – amit a másik szeretettel és megértéssel fogad.

Mikor elmondtam ezt a regény részletet valakinek, azt felelte, nem lenne sikerem vele, ha idézném a karácsonyi igehirdetésben. Talán igaza van, de őszintén szólva nem is a sikerért idézem; hanem azért, hogy ha mást nem, tanuljunk egymással beszélgetni még itt, amennyiben tényleg szeretjük egymást – mert odaát úgy lehet, sokat kell majd várni egy-egy válaszra… Itt még  beszélgethetünk, találkozhatunk, próbálhatjuk megérteni egymást – de hogy odaát lesz-e módunk erre, s ha igen hogyan – arról hallgat az isteni kijelentés.

Megváltó Jézusunk szeretetet hozott nekünk, Isten szeretetét – erről nem hallgat az ige! Sőt, hirdetvén hirdeti.

Legyünk általa gyermekekké, ha kell, ma született csecsemőkké, igazi újrakezdőkké – mert a megváltásból ez a legfontosabb nekünk szóló ajándék! Legyünk szabaddá az ő szeretete által: ki a bűntől, ki az önhittségtől, ki a sérelmektől, ki a hitetlenségtől vagy szeretetlenségtől – mindenki pontosan tudja, neki miből kellene szabadulnia. Végül pedig szeretete által legyünk megtartott örök életet élőkké – akik éppen azért, mert már van életük, tudnak egymással szót érteni, egymást hallani és meghallani – hiszen ez a karácsonyi szeretet, nem más. Így is legyen! Ámen.