Igehirdetés 2006. december 25.

Igehirdetés 2006. december 25.

Megváltó született nekünk

Lekció: Máté 2,1-12

Textus: Lukács 2,8-11

„Voltak pedig pásztorok azon a vidéken, akik künn a mezőn tanyáztak és vigyáztak éjszaka nyájuk mellett. És íme, az Úrnak angyala hozzájuk jött és az Úr dicsősége körülvette őket, és nagy félelemmel megfélemlettek. Az angyal pedig ezt mondta nekik: Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lesz, mert született néktek ma Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában.”

Imádkozzunk!

Örökkévaló Isten, mennyei Édesatyánk, megköszönjük neked az új karácsonyt, amit szeretetedből nekünk adtál. Megtartottad életünket, gyógyítottad betegségeinket, bajaink közt is segítettél és most ünnepi szívvel együtt örvendezhetünk, itt, a te házadban megváltó Jézusunk születésén. Téged magasztal és neked mond hálát minden hívő lélek szerte a világon karácsony szent ünnepén a betlehemi gyermekért, akiben nekünk adtad a világ Megváltóját. Valóban álmélkodással csodáljuk végtelen nagy szeretetedet, a megváltás titkát, az emberélet megújulásának ígéretét. Leborulunk előtted, hogy újra igazán gyermekeid lehessünk magunk is, és azt kérjük, töltsd be a szívünket ünnepi örömmel és jézusi lélekkel. Vedd el vétkeinket, gyógyítsad szívünk sebeit és adj népednek Krisztusban való dicsőséges új életet. Imádkozunk azokért is, akiknek nincsen most ünnepük, mert betegek, kórházban vannak vagy magányosak, vagy foglyok. Jöjj el hozzájuk is, és az egész embervilágnak ragyogjon fel  szabadításod világossága. Így könyörgünk hozzád ennek az órának megszenteléséért, hogy lélekben növekedhessünk, amíg előtted állunk és a tőled nyert drága hitben mindnyájan megerősödjünk.  Ámen.

Igehirdetés

Nincs olyan kicsi gyermek, akit, ha megkérdezünk, mit is ünneplünk karácsonykor, ne tudná azonnal, hogy Jézus születését. Sőt, még a második kérdésre is a legtöbben tudnának válaszolni – hát miért is ünnepeljük mi Jézus születését? Azért, mert ő a Megváltó. Olyan egyszerű mind ez, és mindenki tudja is, gyermek és felnőtt is – ám ha arra gondolunk, hogy hányan is boldogok igazán ebben a tudásban, járva életük útjait, harcolva a kikerülhetetlen megharcolni valókat, amik egy emberi életúton adódnak, akkor már lehet, hogy más lenne a statisztika.

Talán azért van ez így, mert a megváltás, amiről a kisgyermek is tud, mégis valami olyasmi, amiről nem elég gyermekkorunkban hallani, még az sem elég, hogy a templomban mi, felnőttek minden karácsonykor újra és újra hallunk róla – mert a megváltás olyasmi, amit egész életünkön át tanulnunk kell. Valami olyasmi, amit lehet jobban és még jobban érteni, amiben lehet növekedni, elmélyülni, gyökeret verni, sőt, a megváltás valami olyasmi, ami nélkül egyáltalán nem is lehet üdvre jutni, sem itt, sem odaát. Minden bizonnyal nem véletlen, hogy az angyali szó is éppen ezt a nevét említi Jézusnak a betlehemi éjszakában, hogy Megváltó. Annak a csecsemőnek adja ezt a nevet az angyali hírnök, akinek imádságát ma másfél milliárd ember tanulja meg 3-4 éves korában s jegyzi meg egy életen át úgy, hogy a hazatérés órájában is ezt az imát sóhajtja el szinte mindenki. Méltó hát, hogy karácsony szent ünnepén megpróbáljuk újrafogalmazni magunknak, mit is jelent, hogy Jézus a Megváltónk.

Érdekes módon az evangéliumokban összesen csak háromszor szerepel ez a név, hogy Megváltó, ami az újszövetség görög nyelvén úgy hangzik, hogy szótér. Itt, a karácsonyi történetben fordul elő, ahol az előbb hallottuk, aztán a Magnificat néven ismert imádságban, ahol a Mária énekében így halljuk: Örvendez az én lelkem „Megtartó Istenemben” (Lk. 1,47), végül pedig János evangéliumában, ahol a samáriai asszony megtérése után a többi hívővé lettek ezt mondják az asszonynak, miután magát Jézust megismerték: „Most már nem a te beszédedért hiszünk, mert magunk hallottuk őt magát, és meggyőződtünk, hogy bizonnyal ez a világ Üdvözítője, a Krisztus” (Ján.4,42). Tehát ugyanazt a fogalmat többféleképpen is fordítja a Biblia: megváltónak, megtartónak és üdvözítőnek, sőt, ezeken kívül (más helyeken, nem az evangéliumokban) még megmentőnek és szabadítónak is nevezi őt. Ez is mutatja, hogy itt valami nagyon mély és fontos dologról van szó, próbáljunk meg hát ezen a karácsonyon közelebb jutni ennek a mélységesen nagy és megkerülhetetlen valóságnak a megértésében.

A „megváltó” kifejezés ismert volt Isten népe életében már az óbibliai időkben is, de akkor még csak a legközelebbi rokont jelölték vele, akinek az ősi törvény szerint erkölcsi kötelessége volt a bajba jutott rokonán segíteni. Ha eladósodott valaki, akkor a legközelebbi rokonnak kellett anyagilag segíteni őt, szolidárisnak lenni hozzá, nehogy örökre rabszolga sorsra jusson valaki a családból. Ő volt az, a legközelebbi rokon, aki kiváltotta, kivásárolta a rabszolgaságból a bajba jutott rokonát, ezért hívták kiváltónak, vagy megváltónak.

És most hozzuk közel magunkhoz ezt az óbibliai fogalmat, és halljuk meg a karácsony evangéliumát: az a szeretet, ami Jézusban testté lett, nem távoli, nem idegen és nem messzi dolog, hanem pontosan olyan, mint a legközelebbi rokon, a szolidáris segítő, aki mellénk áll, amikor nagy bajba vagyunk, aki utánunk nyújtja a kezét és felemel.

Milyen kár, hogy emberek, sokszor éppen azok, akiknek a leginkább szolidárisnak kellene lenni egymáshoz, mert hiszen a legközelebbiek, teli vannak egymás iránti sérelmekkel és keserűséggel, és rokon a rokona ellen bíróságra megy, és emberek pokollá teszik az életet egymás számára – pedig lehetnének egymás számára kiváltók is. Hát erre akar minket újra képessé tenni a karácsonyi evangélium, amikor azt mondja: nem vagy egyedül! Nem a saját erődből kell ezt csinálnod, az úgysem lenne elég hozzá.

Azt mondja: nézd csak, itt van ez a kisgyermek. Megszületett Betlehemben, és igaz, hogy már kicsiny gyermekként sem volt számára hely a vendégfogadó háznál, és később is sokan ellene mondtak, sőt keresztre is adták, de háromszáz év múlva már a hatalmas római birodalomban neki építettek templomokat. Nézd ezt a kisgyermeket, milyen egyszerű és tiszta, mennyire telve van Isten szeretetével! Te magad is ilyen egyszerű és tiszta kisgyermek voltál, amikor megszülettél, és lásd, hova jutottál egymagadban… Térj csak vissza ehhez a tiszta kisgyermekhez, fedezd fel őt újra magadnak! Felejtkezz el a sérelmeidről, az igazadról, az érdekeidről és még a foltokról is, amiket magad ejtettél az életeden, és legyél újra ártatlan kisgyermek! Lehetsz ma született újrakezdő, és pontosan erre is van szükséged!

Megváltó Jézusunk hát így jön közel hozzánk ezen a karácsonyon, mint aki azzal a legközelebbi rokonunk, azzal a „kiváltónk”, segítőnk, hogy egy egészen új lehetőséget hirdet meg számunkra. És éppen erre van szüksége minden embernek. Ha csak arra gondolunk, honnan is indultunk mindnyájan, tele ifjúsággal, hittel, derűvel, bizakodással és lett belőle depresszió és hipochondria és egymás vádolása és zavaros harc, aminek nem látjuk a végét, csak a testi elmúlás sötét árnyékát, ami elkerülhetetlen – mivé lett az élet! Igen, a kisgyermek nélkül, akiben az Isten szeretete lehet testté, minden élet ilyen romossá lesz. Ahogyan a költő mondja: „Derűs hit tűnt malasztját,  Könnyezve keresem,  Ó gyönyörű gyermekség,  Ó boldog Betlehem!” (Juhász Gyula: Rorate)  –   Igen, hol van már a derűs hit tűnt malasztja! Hol van a gyönyörű gyermekség, hol van a boldog Betlehem!

Hát ezért fontos ma meghallanunk, hogy a Megváltó azt jelenti, aki a legközelebb van, aki szolidáris, aki nem tűnt el végleg a gyermekkori emlékek mélyén, aki ma újra megszületett nekünk és aki minket is gyermekké tud és akar tenni újra. Hittel higgyük, hogy ő itt van, közel van, még a legközelebbi segítő rokonnál is közelebb, hiszen erről szól a karácsony.

Aztán a Megváltó azt is jelenti, hogy ő az, aki minket szabaddá tud tenni. Mert megkötözöttek vagyunk valamennyien, így vagy úgy. És erről karácsonykor beszélni, azt hiszem, nem ünneprontás, hanem szembenézés emberi állapotunkkal. Aki nem vergődött még az alkohol vagy más ilyesmi rabságában, az ismerhet más szenvedélyeket. Akin sosem uralkodtak szenvedélyek, sem sebek, sem érzelmek, az ismerheti az önzés, az egoizmus bilincsét. Aki ezt sem ismeri, mert mindig jó volt a többiekhez, olyan a természete, az tudhatja, milyenek a kényszerképzetek, a fóbiák, az emberben lakó düh vagy az irigység. És még van számtalan más bilincs is.

De akit Isten Megváltónak küldött e világba, annak van hatalma és szeretet ahhoz, hogy szabaddá tegye az embert. Jézus nem csak azzal Megváltónk, hogy gyermekké tud és akar tenni minket újra, hanem azzal is, hogy a gyermekké lett, újrakezdő embert valami olyasmivel ajándékozza meg, amit igazán csak ő tud adni nekünk, és ez a szabadság. Nem arról a szabadságról van szó, ami az egyén önkénye minden mással szemben, hanem arról, amit a Jézus Lelke ad az embereknek. Hol az Úrnak Lelke, ott a szabadság, mondja az ige.

És most csak egyetlen példát hadd említsünk. Amerikában hatalmas reprezentatív orvosi vizsgálatot végeztek arra nézve, kik azok, akik az átlagnál is egészségesebbek és magasabb kort érnek meg. Azt találták, hogy azok, akik heti rendszerességgel és névtelenül tesznek valamit embertársaikért. Nagy felfedezésnek bizonyult, sokfelé hallani erről rádióban és egyebütt is. Heti rendszerességgel, névtelenül, másokért. Micsoda felfedezés – mondanánk, miközben a Szentírás ezer évek óta szinte minden lapján arra tanítja az embervilágot, hogy üdvösséges, boldog élet csak egyféle van, éspedig a szeretetben és szolgálatban való élet!

De most ne menjünk messzire. Csak annyit mondjunk, hogy emberek, akik közel élnek egymáshoz, ha hetente legalább csak egyszer, éspedig a dolog kihangsúlyozása nélkül, tehát névtelenül – jók lennének egymáshoz, mondjuk nem hánytorgatnák fel egymás még éppen elviselhető hiányosságait, kipótolnák egymás mulasztásait és derűsen reagálnának olyasmire, amire egyébkor ingerülten szoktak, már egészen másként nézne ki a világ. Hát engedjünk a szabaddá tevő Jézusnak, aki tud nekünk olyan lelket adni, ami önzetlen, szelíd és derűs – és meglátjuk, jobban fogjuk érteni onnéttól kezdve  a megváltást magunk is!

Végül még egy név-változat a Megváltóra, a gyermekké-tevő és a szabaddá-tevő után. Kicsit félve mondom ki, mert karácsonykor nem illő az elmúlásról beszélni, de tudom, hogy vannak közöttünk olyanok is, akiknek tavaly karácsony óta gyásza volt. Akikhez közel jön a veszteség, mindig magukra is gondolnak egy kicsit: ha valaki el kellett menjen, akit szerettem, akkor bizonyára én is el kell majd menjek egyszer innen. És ez valóban így is van. De az a Jézus, aki karácsonykor született, úgy Megváltó, hogy Megtartó is. „Született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában.” Ez a Jézus végigjárta előttünk az utat és valóban győzött. Azért Megváltó, mert mindent legyőzött, amivel nekünk embereknek meg kell harcolni az életünk során. Neki sikerült! Ő még a halált is legyőzte, az „utolsó ellenséget”, és ezt mondja nekünk: „Én vagyok amaz élő kenyér, amely a mennyből szállott alá. Ha valaki eszik e kenyérből, él örökké.” (Ján 6,51).

Karácsonykor ez a Megtartó Jézus adja nekünk önmagát – az igében is, amit hirdetünk, és a terített asztalon is, ami a látható ige. „Aki eszi e kenyeret”, mondja ő maga, vagyis aki valódi élet-közösségben van ővele, az olyan kenyeret eszik, ami „a mennyből szállott alá, hogy ki-ki egyen belőle és meg ne haljon.” (Ján 6,50) Hát ezért nevezi őt, a Megváltót Megtartónak is a Szentírás. Mert meg tud minket, mulandó embereket tartani az örökkévalóság számára. Éspedig azzal, hogy olyan életben részesít, ami méltó az öröklétre. Nem kell elvesznie, nem megy kárba, nem megy kárhozatba. Megtartja az, aki már győzött, az élő Krisztus.

Milyen lesz ez a megtartás? Nem tudjuk a részleteket. Sokan kérdezik, találkozunk-e szeretteinkkel, együtt leszünk-e velük. A Biblia hallgat erről, nem bízza ránk a titkot, csak annyit mond, hogy az Úrral leszünk, ami mindennél inkább jó. De eszembe jut egy 20. század eleji Nobel-díjas regény, ami a szerelmesek kalandos életútja után kilátásba helyezi, hogy akik méltók erre földi életükkel, a végtelen világ-éjszakában vízen lebegő virágok lehetnek és anélkül is hallják egymás gondolatait, hogy azokat hangosan ki kellene mondaniuk. A szerző szerint az egyik éppen hallja, amit a másik gondol, és százezer évig fontolgatja, mit feleljen rá. De csak tizenöt millió év múlva válaszol, amit a másik szeretettel és megértéssel fogad. Mikor elmondtam ezt a regény-részletet valakinek, azt mondta, nem lenne sikerem vele, ha idézném a karácsonyi igehirdetésben. Talán igaza van, de őszintén szólva nem is a sikerért idézem, hanem azért, hogy ha mást nem, akkor tanuljunk egymással beszélgetni még itt, ha tényleg szeretjük egymást, mert odaát majd, úgy lehet, sokat kell várni egy-egy válaszra. Itt még beszélgethetünk, találkozhatunk, próbálhatjuk megérteni egymást – de hogy odaát lesz-e erre módunk és ha igen, hogyan, arról hallgat az isteni kijelentés.

Megváltó Jézusunk szeretetet hozott nekünk, Isten szeretetét. Legyünk általa újra gyermekekké, ha kell, ma született csecsemőkké, igazi újrakezdőkké, mert a megváltásból ez a legfontosabb nekünk szóló ajándék. Aztán legyünk szabaddá is az ő Megváltó szeretete által. Ki a bűntől, ki az önhittségtől, ki a sérelmektől, ki a hitetlenségtől vagy szeretetlenségtől – mindenki pontosan tudja közöttünk, neki miből kellene szabadulnia. Végül pedig a Megváltó szeretete által legyünk igazán megtartottakká, örök életet élőkké, akik éppen azért, mert van már örök életük, tudnak egymással itt szót érteni, egymást elfogadni, hallani és meghallani. Mert ez a karácsonyi szeretet. Ámen.