Jézus és a házasságtörő

2005. január 30.

Jézus és a házasságtörő

Lekció: János 8,1-11
Textus: János 8,10-11

“Mikor pedig Jézus felegyenesedett és senkit nem látott az asszonyon kívül, mondta neki: Asszony, hol vannak a vádlóid? Senki sem kárhoztatott téged? Az pedig így felelt: Senki, Uram! Jézus pedig ezt mondta neki: Én sem kárhoztatlak téged. Eredj el, és többé ne vétkezzél!”

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, Köszönjük a kegyelmet, ami napról napra hordoz bennünket úgy, hogy legtöbbször észre sem vesszük. Megtartó jóságod őrizte meg életünket, hozott el most szent házadba, hogy itt téged keressünk és a te hangodat próbáljuk meghallani az ige és a Lélek hangjai által. Irgalmazz nekünk, Urunk, mert vétkeink elválasztanak minket tőled, de tudjuk, hogy te nem csak hatalmas, hanem jóságos és emberszerető Isten is vagy. Köszönjük, amikor útmutatást adsz népednek és kérjük, hogy adj nekünk olyan világosságot, amely mellett megtaláljuk a hozzád vezető utat. Bocsásd meg, hogy az élet ajándékait zsákmánynak tekintettük és aszerint habzsoltuk őket, mellőzve törvényedet és szent útmutatásaidat, amik pedig megtanítanának minket a tőled való életrendre és szentségre. Fogadj most vissza minket magadhoz és beszélj a szívünkkel. Adj kegyelmes szót, éltető igét mindnyájunknak, a Jézus nevében kérjük!

Ámen

Igehirdetés

Megrázó ez a történet! Valahányszor halljuk, megdöbbenti és megállítja az embert a tisztaság és szentség, ami a Jézus lényéből árad. Pedig olyan keveset beszél a történetben, nem is nagyon akar megszólalni, láthatólag szívesebben hallgatna. Inkább ír a porba. Nem csak azért, mert éppen csapdába akarják csalni: ha felmenti a bűnöst, akkor megtöri a Mózes törvényét és az halálos bűn rá nézve, de ha kivégzést dönt, akkor meg a római császár ellen vét, akinek egyedül van joga a birodalomban – személyesen vagy helytartói által – halálos ítéletet hozni. Jól érezzük, hogy Jézus nem ezért hallgat, hanem mert szégyelli magát az emberek helyett. Éppen vallásos és igaz emberek jönnek hozzá, és a mindenkori vallásos és igaz emberek kedvenc foglalkozása az ítélkezés. De Jézus nem akar ilyen módon vallásos lenni. Az ő vallása magasabban van annál, mint hogy megszólja a bűnösöket. Azt mondhatjuk, hogy ő nem a bűnösökkel “szemben” igaz és nem a bűnösökkel szemben vallásos, Isten gyermeke – hanem a bűnösökért és a bűnösök helyett, és ez nagyon nagy különbség.

I.

De kezdjük azért azokon, akik odaviszik hozzá a házasságtörésen kapott asszonyt. Ők büntetni akarnak, és a mózesi törvény szempontjából nézve a dolgot ez érthető is. Tudjuk, hogy egy házasság megtörése mennyi romlást és szenvedést hoz nagyon sokszor nem csak egy, hanem több ember számára, akik csak abban a családban, vagy azokban a családokban élnek, amelyek érintettek, és a mózesi törvény azért született, hogy ezt megelőzze, elrettentse azokat, akik csak maguk örömére gondolnak és fel sem fogják, hogy hány ember sorsát érinti, amikor vétenek a házasságuk ellen. Akik azonban a házasságtörő asszonyt odacipelik Jézus elé, azok szeretet nélkül akarják alkalmazni a törvényt, és ezért nem állhatnak meg őelőtte.

Tudom testvérek, hogy már nem először halljuk ezt erről a szószékről, de úgy gondolom, emberi természetünk, egész megromlott emberségünk egyik valóban jellemző és általános vonása, hogy azzal próbálunk lelki enyhülést szerezni magunknak, hogy mások vétkeivel foglalkozunk. Lélektanilag ez a dolog a projekció, a kivetítés törvénye szerint működik, vagyis arról van szó, hogy ott van bennünk egy adag homály, rosszkedv, frusztráció, egyszóval negatívumok, és ezektől a belső “mínuszoktól”, minket is lehúzó, boldogtalanná tevő erőktől úgy próbálunk szabadulni, hogy kivetítjük, másokban látjuk viszont őket, és ott foglalkozunk velük. Ez a módszer pár percre valóban könnyít is az ember lelkén, de mivel az okokat nem szüntetjük meg, csak a tünetet delegáljuk másokra, ezért minden marad a régiben, csak a világ lett pletykásabb, ítélkezőbb, hát mögött beszélőbb, vagy éppen csetepatézóbb, ki milyen módon vetíti ki magából a dolgot, annak sok változata van. A lényeg, hogy addig sem az én bűnömről van szó, foglalkozzunk inkább a másokéval.

A napokban egy döbbenetes természet-filmet láttam, ahol a csimpánzok életét tanulmányozók bemutatták, hogy ezek a hozzánk, emberekhez talán legjobban hasonlító élőlények az őserdőben időnként nekiesnek az egyik fajtársuknak, és minden különösebb ok nélkül brutálisan meggyilkolják. Bemutatta a film, amint csapatba verődve a hímek ütik, verik, tépik a szerencsétlen kiválasztottat maguk közül, amelyik nem tehet semmiről semmit, felszaggatják a hasát, kitépik a légcsövét, rúgják, püfölik, amíg meg nem hal, aztán ott hagyják. Nem eszik meg, nem azért tették, mert éhesek, hanem mert valami fajta energia felgyűlt bennük, és mivel konstruktívabb módon nem tudják levezetni, ezt a borzalmas gyilkos útját választják annak, hogy magukon, a lényükön könnyítsenek.

Azt hiszem, akik a természetben valami minden fölött álló, tökéletes és ideális valóságot látnak, elgondolkodhatnak ezen úgy önmagában is, hogy tényleg az-e a mi valódi bajunk, hogy elszakadtunk a természettől – mert íme, van ám a természetben megvadult és öncélúan gyilkoló csimpánz horda is, nem csak szép naplemente és madárdal. De annyit biztosan észre kell vegyünk, hogy mi emberek, mármint az újjá még nem született, természeti emberek is szoktunk nekiesni valakinek olyan célból, hogy a saját lelkünkön próbáljunk ezzel könnyíteni. A gyerekek a homokozóban összefognak egy kis társuk ellen, az osztályokban később kiközösítenek – nem is ritkán – valakit a többiek, és még a vasárnapi asztalnál is néha egy jelen nem lévő ember megszólása, “kikészítése” folyik, nagy egyetértésben az asztal körül ülők részéről, mint ahogy a csimpánzok is meg merik tenni többed magukkal azt, amit egyedül nem mertek, vagy nem is tudtak volna megtenni egy társukkal.

Itt is egy egész csoport ember taszigál maga előtt egy asszonyt, mert az emberek legjobban valaki ellen szoktak összefogni. Elgondolkozhatunk a közösségi életünk sok-sok jelensége felett, amikor ehhez hasonló dolog történik: amikor felcsillannak a szemek, hogy van már ellenség, éljen, akkor mi összetartozunk, és lám, még erősek is vagyunk, meg is tudjuk csinálni, amit már a homokozóban lévő gyerekek is szívesen megtettek volna, ha az édesanyák nem avatkoztak volna közbe.

Jegyezzük meg ezt a szót, hogy projekció, vagy akár ebben a magyar változatában, hogy kivetítés, mert kevés ennél rombolóbb lelki jelenség van a világon, és bizony ott él mindnyájunkban. Nagyon nehéz kinőni, valóban lelki érlelődés és igazi lelki felnőttkor kell hozzá. Az írástudóknak és a farizeusoknak ez nem volt meg, és lám, Jézus azt mondja nekik, bár nem a szavaival, hanem a szavai révén, hogy ne “jó emberek”, hanem egyszerűen emberek legyetek! Jusson eszetekbe, amikor büntetni akartok, hogy vajon nem a saját állapototokat áruljátok-e el leginkább ezzel? Más bűneivel foglalkoztok, s közben saját magatokat leplezitek le.

II.

Amit Jézus erre mond, azt röviden és tömören a “konstruktív kiútnak” lehet nevezni. Azt mondja, hogy kezdje mindenki saját magán az ítéletet. Egyszóval kibillent minket a bírói székből, ahol olyan szívesen időzünk, hiszen mi ítélnénk valóban eleveneket és holtakat, ha csak tehetnénk és módunk lenne rá. De Jézus azt mondja, csak az után fogjatok ehhez hozzá, ha magatokkal őszintén szembenéztetek. Ha van valaki köztetek, aki nem bűnös, az kezdjen hozzá a megkövezéshez. A mózesi törvény szokása szerint a tanúknak kellett elkezdeni a kövezést, ők dobták az első követ, de Jézus azt mondja, nem elég, hogy láttad, vétett a te embertársad. Ettől még nem emelheted fel a követ rá. Kezdjed magadon az ítélkezést. És ha makulátlannak bizonyultál, akkor dobhatod az első követ. De hát ki van közöttünk ilyen?

Ezért mondja azt Jézus, hogy ne ítélj, hogy ne ítéltess. Mert aki másokat ítél, az saját maga fölött mond ítéletet, hiszen rendszerint éppen ott a legdühösebb az ember másokra, ahol ő maga sincs egészen rendben. Jézusnak ezért nem fontos a büntetés. Jól tudja ő, hogy az ember megbűnhődik a saját lelkében. Egy régi sumér agyagtáblán ez az egyszerű mondat áll: a bűnös könnyeivel fizessen bűneiért. Milyen egyszerű, tiszta mondat. A világi törvénykezést nem zárja ki, hiszen vannak, akiket tényleg ki kell vonni a forgalomból, mert örömmel ölnek vagy vétenek más módon, és nem is akarnak változni. De aki már tud sírni a bűnei felett, az jó úton jár. Egészen biztosan így kell érteni a hegyi beszéd mondatát is: boldogok, akik sírnak, mert ők megvígasztaltatnak. Aki még magyarázza a saját vétkeit, aki még másokra vetíti, ha csak teheti, aki még mások ítélgetésével és leckéztetésével szalad a saját árnyéka elől, az nem lehet boldog, mert nincsen semmi köze az Isten országához.

Jézusnak a bűnös asszony éppen olyan fontos, mint az ún. igaz emberek, akik ott tolonganak körülötte. Mindnyájukhoz szól, amikor a konstruktív kiutat abban mutatja meg nekik, hogy kezdje az ítéletet minden ember saját magán, s csak aztán foglalkozzon mások vétkeivel, ha ő maga tényleg bűntelennek bizonyult. Hogy elhallgatnának a családi perpatvarok, a hitvestársi veszekedések, a szomszédok közti viszálykodások, ha ebből valahol csak egy mákszemnyit is elkezdenének az emberek megvalósítani! Jézusnak ez a célja. Ő Isten országát abban látja, hogy botrányok és tumultuózus jelenetek helyett legyen egyetértés, békesség és jókedv. Vannak emberek, akik örömüket lelik a csetepatékban, nos, Jézus nem ilyen volt. Ő nem a csatát keresi, hanem a megbékélést. Nem az ítéletmondó tömeget látja csupán, hanem a megtévedt, bűnös embert is, és ha az a századik is, mert kilencvenkilenc igaz előtte van, neki akkor is éppen olyan fontos, mint az összes többi együttvéve.

III.

Érdekes módon azonban Jézus nem kicsinyíti a vétket. Nem mondja azt, hogy a bűn nem bűn, és azt sem mondja, hogy a törvény nem ér semmit. A törvény teljességgel érvényes számára, és a vétek pedig vétek. Semmi szükségét nem látja annak, hogy azt mondja, nem történt nagy dolog. Manapság éppen elég szellemi áramlat van, ami ezzel próbálkozik. Mondjuk azt, hogy nincs is bűn a világon, tulajdonképpen mindenki magánügye, hogy hogyan él, etikára és morálra nincs szükség, elég a büntető törvénykönyv, az összes többit felejtsük el. Fő műsoridőben reklámozható a világ gyalázata, ha valaki pénzt ad érte, megfizeti, hadd tanulják a gyerekek. Nincs bűn a világon, csak pénz van, az megmondja, hogy mi a bűn és mi nem az. Nos, Jézus azt mondja, hogy a mózesi törvény minden betűje érvényes, egy pontocska sem múlik el belőle. A vétekről nem mondjuk azt, hogy nem számít és a bűnről nem mondjuk azt, hogy “sajátos irányultság”, mert igenis van egy Istentől adott eredeti, emberi életrend, az, hogy nekünk hogyan kellene élni, és akinek az nem kell, az megteheti ezt, de a saját és a mások életét fogja rongálni vele, és ezzel vét Isten ellen is.Jézus tehát nem kicsinyíti a bűnt, mint a mai relativizálók, de azt mondja, van kiút belőle. Ő lehetségesnek tartja az új kezdetet! A törvény érvényben van, ám lehet azt krisztusi módon is alkalmazni, hiszen a törvény eredeti célja az ember megmentése, életének nemesítése, nem pedig az elítélése. Ezért nem mondja azt Jézus az asszonynak, hogy nem is vétettél olyan nagyon. De felnyitja a szemét arra, hogy kapott egy lehetőséget, szabad lehet, többé ne vétkezzen. Jobbítsa meg az útjait. “Aki oroz vala, többé ne orozzon, és álljon el a bűnös az ő útjaitól” – olvassuk az apostolnál. Íme, szabd vagy, kapsz egy lehetőséget, élj vele jól. Jézusnál ez a szabadság értelme, nem az, hogy azt csinálok, amit akarok, senki ne szóljon bele. Ugye, milyen más ez! Ahogy egy gondolkodó fogalmazott: “A szabadság annyi, mint alkalom és lehetőség magunkat megjavítani.”

Kívánom, hogy borzongjunk bele a Jézus jóságába, hogy valóban mindig ad nekünk embereknek egy újabb lehetőséget. Általa valóban szabadok vagyunk. Hol az Úrnak Lelke, ott a szabadság – mondja az ige. Hát ezért vegyük észre, amikor a mások fogyatkozásaival foglalkozunk nagy előszeretettel, hogy a projekció, a kivetítés silány eszközével könnyítünk a saját beteg, frusztrált lelkünkön, és így valóban csak romlik a világ körülöttünk és romlunk mi magunk is, miközben elvileg “igazak” vagyunk és ítéletre cipelünk másokat…

Kezdjük az ítéletet magunkon, mondja Jézus, ez az ítélet helye. A többit hagyjuk a nálunk nagyobb hatóságra, végső soron pedig magára az igazán ítélő Istenre. Övé az ítélet! Miénk pedig a Jézustól kapott megújulás és szabadság. Ő a bűnt nem szereti, de a bűnösnek új életet akar adni. Ahogy a költő, Puszta Sándor mondja:

” Kaptál egy arcot, apád és anyád arcát / Kaptál egy nevet, hordozd becsülettel,
Kaptál egy kezet, ne ereszd, ne ereszd el / Kaptál egy szívet, igazíts rajta, ahogy tudsz
Kaptál egy életet, viseld el, ha tudod / Kaptál egy napot, ezen még mindent jóvátehetsz!”

Ámen

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, hozzád száll imádságunk, aki hozzánk, emberekhez hasonlóan mindenben megkísérttettél, anélkül, hogy elbuktál volna. Te ismered az emberi élet minden mélységét és magasságát, hiszen láttad a világ minden országát a magas hegy tetejéről, de nem akartad azt magadnak. Lemondtál a birtoklás és a hatalom kevélységéről, és a szegény bűnösök barátja és feloldozója lettél. Ezért ültetett téged az Atya a maga jobbjára és ezért adta neked minden hatalmát. Köszönjük, hogy te lehetségesnek tartod az új kezdetet minden ember számára. Köszönjük, hogy most is a kegyelem és a bocsánat igéit hirdettetted közöttünk. Segíts minket teljes emberségre, érett lélekre, hogy elhagyjuk a gyermekhez illő dolgokat. Könyörülj egyházadon, aki vallja igazságodat a világ előtt, hogy méltók lehessünk hozzád, megváltó Urunkhoz. Adj gyógyulást a betegeknek, reménységet a boldogtalanoknak, tisztulást a bűnösöknek. Vezess minket utadon, magad légy az út, melyen lelkünk a halálból életre jut.

Ámen