József és testvérei

Igehirdetés 2009. szeptember 13.

József és testvérei

 

Lekció: 1Móz 44,1-33

Textus: 5Móz 8,2

„Ekkor Júda odalépett (Józsefhez) és ezt mondta: „….Hadd maradjon itt a te szolgád e fiú  helyett uram rabszolgájaként, ez a fiú pedig menjen el testvéreivel. Mert hogyan mehetnék el apámhoz, ha ez a fiú nincs velem? Nem akarom látni a bajt, ami apámat éri.”

„Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened, az Úr, immár negyven esztendeje a pusztában, hogy megsanyargatva és próbára téve téged, megtudja, mi van a szívedben: megtartod-e parancsolatait, vagy sem?”

 

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, te nem csak megalkottad a világot szeretetedből, hanem irgalmadból gondot viselsz róla és benne rólunk, emberekről is, amikor úgy vezetsz minket a történelem útvesztőin át, hogy elérjük életünk célját, a lélek üdvösségét. Jó arra gondolnunk, hogy nem vagyunk magunkra hagyottak, itt vagy velünk a világ végezetéig ígéreted szerint, ahol csak ketten vagy hárman a te nevedben összegyűlünk. Szeretnénk most letenni minden fáradtságunkat, és a kiúttalanság, a reménytelenség minden érzését. Szeretnénk felöltözni azt az új embert, akit te már látsz és szeretsz bennünk, de amely új ember erőtlen és gyenge nélküled. Jöjj el hozzánk, örök Lélek, teremtő ige, megváltó Krisztusunk, és add a te égi erőidet, hogy azok lehessünk, akiknek te gondoltál bennünket – boldog, megváltott, örvendező gyermekeid. Ámen.

 

Igehirdetés

A világirodalom egyik jelentős alkotása Thomas Mann tetralógiája, a „József és testvérei”. Az ember maga előtt látja ezt a jelentős, huszadik századi német humanista írót, aki nem volt éppen egyházias értelemben vett keresztyén, de a Bibliát, mint hatalmas könyvet mégis csak olvasgatva rátalált a Genezisben, Mózes első könyvében erre a közel húsz fejezeten át zajló elbeszélésre. Úgy döntött, írói munkássága fő művét éppen ennek az elbeszélésnek a feldolgozásával fogja megalkotni. Így is tett, s nyugodt szívvel mondhatjuk, remekmű született, s a József-tetralógia négy kötete mindenkinek jó szívvel ajánlható értékes olvasmány.

Nehéz lenne az elbeszélést magát tömören összefoglalni, hiszen nem véletlenül lett ez a gyönyörű történet a Bibliában húsz fejezet, Thomas Mann tolla alatt pedig és a Helikon Kiadó bibliofil nyomtatásában magyar fordításban csaknem 1400 oldal. Itt valami jelentős dologról van szó, tényleg mély emberi kérdéseket tárgyal a történet. Ha most csak néhány témáját érintjük is, remélhetőleg kedvet csinálunk nem csak Thomas Mann könyvének, hanem az eredeti forrást jelentő Bibliának olvasásához is. Kalauzunk szerint éppen a napokban olvassuk a történet derekát, s leghelyesebb, ha mindjárt belevágunk a kérdések közepébe.

A családról van szó, ami tudjuk, nem csak fészek, de tűzfészek is lehet. József tehetséges, ambiciózus fiú volt, akire az atyai szeretetből több sugár hullott, mint a testvéreire, ezért azok irigységből megszabadultak tőle. Egyiptomban nagy méltóságra jutott, s ő adott gabonát éhező testvéreinek is, akik nem ismerték fel, ő viszont tudta, kikkel áll szemben, s kétszer is próbára tette őket.

Azt látjuk, ami az élet alaptörvénye, hogy az embert utolérik bűnei. A testvérek valamikor dühödten elutasították József tehetségét, hogy különb náluk. Hallani sem akartak arról, hogy ők valaha is meghajoljanak előtte, s most lám, eljön az idő, amikor Egyiptomban háromszor is meg kell tenniük.  A lélektan úgy szól erről, hogy vannak elhanyagolt vagy hiányzó emberi tulajdonságaink, amik olyan zsákutcákba terelgetnek életünk útján, ahonnan máshogy kijönni nem tudunk, kizárólag annak a tulajdonságunknak segítségével. Tehát az embert utolérik bűnei, ahogy a Biblia ezt képes beszéddel, történetben elmondja számunkra.

Az egyik ember hirtelen beszédével mindig azonnal kimondja, mit gondol, s emiatt sorra olyan helyzetek jönnek életében, ahol mégis csak meg kell tanulnia fegyelmezni a szavát. A másikból az előrelátás hiányzik, ezért fejjel megy a falnak; belemegy helyzetekbe, amiket nem gondolt végig, s aztán a saját sorsa kényszeríti rá, hogy tanuljon meg  nem csak a pillanatban gondolkodni. A harmadik ember anyagias s talán meg is szerez mindent, amit akar, míg nagy sokára, esetleg az élete végén rájön, mennyivel jobb adni, mint kapni.

József testvéreiből az alázat hiányzott, ezért pontosan háromszor kellett meghajolni megvetett testvérük előtt, amikor eljött az ideje, s utolérte őket hiányzó tulajdonságuk. Talán bennünk sincs meg mindig az alázat. Szeretjük, ha másoknál különbeknek gondolhatjuk magunkat, szeretjük, ha végül valahogy mégis nekünk lesz igazunk – hát jusson eszünkbe az apostoli intés:  “Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál.” (Fil 2,3) A testvérek irigységében ott volt persze az anyagiasság is – hát most beleteszi József a pénzüket zsákjukba a gabonavásárlás után, mert látni akarja, túlnőttek-e azon a gyermekes tulajdonságukon, hogy „az vagyok, amennyi pénzem van”, s visszahozzák-e becsületesen a pénzt, amit egyszer már levásároltak. Hányan kapaszkodnak abba, amit megszereztek! Mint majom a maréknyi rizsbe, amit a szűk nyakú üvegben talált, és szorítja, szorítja a markában – pedig ha tudná elengedni, nem ejtenék foglyul az emberek. Markolnak valamit, aminek így hatalmat adnak maguk fölött – pedig épp a szabadságukat vesztik el a kapaszkodással.

József látni akarja, mivé lettek a testvérei, és tegyük hozzá, hogy Isten is látni akarja, mivé leszünk mi emberek. Ezért teszi próbára József a testvéreit a zsákjukba tett pénzzel, és ezért adja a próbát mindig Isten is: látni akarja, mi van a szívünkben. Pontosan úgy, ahogyan az előbb hallottuk: „Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened, az Úr, immár negyven esztendeje a pusztában, hogy megsanyargatva és próbára téve téged, megtudja, mi van a szívedben: megtartod-e parancsolatait, vagy sem?”

Sokan kérdezik, miért próbálja őket Isten. Mert valóban vannak kudarcok, vannak szenvedések és vannak megaláztatások is az életünkben, néha nem is kevés, de vajon miért? Eltelnek évek és évtizedek, és az ember olykor nem talál feleletet erre a kérdésre. Miért kellett ezt elszenvednem, Uram? Miért épp énnekem? Miért pont ezt? Pedig az igazi kérdés mindig valójában az, és mindig erről van szó – vajon milyen emberré lettél azok által a szenvedések által? Aki minket utunkra bocsátott, a végső nagy szeretet igenis látni akarja, mi van a szívünkben – megtartjuk-e parancsolatait vagy sem? Erősebbek, megbízhatóbbak lettünk-e a kudarcok által? Tisztább lelkekké váltunk-e a megszégyenülésekben? Képesek vagyunk-e már több szeretetre, több tapintatra és jóságra a szenvedések után, amiken átmentünk? Érettebb emberré váltunk-e a saját sorsunk által? József erre kíváncsi testvérei felől, őt ez foglalkoztatja és a Biblia egésze szerint Isten maga is ezt akarja látni a teremtményeiről – vajon hová jutottak, hol állnak, léptek-e előre, vagy még ugyanott tartanak, mint évtizedekkel azelőtt?

Érdekes módon József nem elégszik meg egyetlen próbával, hogy vajon visszahozzák-e testvérei a pénzt, ami nem az övék, hiszen levásárolták már gabonáért, hanem még egyszer próbára teszi őket. Ugyan miként viselkednek majd, amikor a kicsi Benjámint, öreg édesapjuk megmaradt szeme-fényét kellene ott hagyniuk Egyiptomban rabszolgaként. Amikor megint a testvérükről van szó, mint annak idején Józseffel kapcsolatban – vajon mentek e tapodtat is előre? Egyébként az is érdekes gondolat, itt is álljunk meg egy pillanatra, hogy a próba nem jár egymagában. Amikor nincs pénz a családban, akkor még beteg is lesz valaki, amikor az ember elveszti a munkahelyét, akkor még a törlesztő-részletek is azonnal emelkedni kezdenek, és vannak még hasonló halmozódások. Ebben a gyönyörű történetben sem jár egyedül a baj, de az is kiderül, hogy semmi nem véletlenül történik. József akkor fedi fel magát a testvérei előtt, amikor a testvérek közül akad egy, Júda, aki feláldozza magát, és azt mondja, ő kész ott maradni Benjámin helyett rabszolgának Egyiptomban, csak ne kelljen látnia, hogy öreg édesapja vénségében odahaza összeroppan a fájdalomtól.

Ugye, emlékszünk, miként űztek gúnyt egykor ezek a fiúk az apjukból? Kecske vérébe mártották József ruháját, és álszent képpel megkérdezték apjukat, nem a te fiad ruhája ez? De eltelt egy pár év, talán évtized is, és ők immár nem ilyen cinikusok. Érte őket egy s más időközben, például egy iszonyatos, halálos éhínség is, amikor éveken át egyáltalán nem termett semmi és a halál szélén voltak az állataikkal és a családjukkal együtt. És lám, Júda, talán éppen az átélt szenvedésekben megérlelődött lélekkel, képes már az önfeláldozásra is, ami egyebek közt az újszövetség központi mondanivalójának, a helyettes áldozatnak is csöndes előképe. Érdekes módon azonban nem a fiatal Benjáminra való hivatkozással vállalja, hanem édesapja iránti szeretetből és tiszteletből. Igen, ide is el kell jutnia egyszer az embernek, elismerni a saját szülei igyekezetét, s nem felhánytorgatni többé, hogy engem nem úgy szerettél, mint a kedvencedet, Józsefet. Te sosem tudtad, én ki vagyok – hányszor hallani ezt fiaktól és leányoktól ma is, akiknek még csupán csak vád van a szívében szüleik iránt. Júda azt mondja, hogyan mehetnék el apámhoz, ha ez a fiú nincs velem? Nem akarom látni a bajt, ami apámat éri.

Ettől ilyen gyönyörű ez az elbeszélés: mert sorra korrigálódnak benne azok a hiányosságok, gyengeségek, sőt bűnök, amiket a szereplők valamikor még csak nem is láttak saját magukkal kapcsolatban; bűnnek és fogyatkozásnak pedig végképp nem tartottak. Az egykor apját megvető, lenéző ifjú íme, most már azért remeg, nehogy baj érje idős szülőjét a lelki megrázkódtatás miatt – inkább ő marad ott rabszolgának Benjámin helyett.

Ebben tényleg megjelenik valami abból – ha tükör által és homályosan is- ami a golgotai kereszten történt értünk. Egy ember képes a rabszolgaságot életre szólóan magára venni, mert szereti édesapját! Mennyivel több még ennél is azonban, amikor az egyetlen szent és igaz, a Páratlan a maga fiatal életét, a harminchárom évét, az egész fizikai létezését adta oda olyanokért, akiket még csak nem is ismert – mi még akkor meg sem születtünk! Meg azokért, akiket nagyon is ismert, hiszen tanítványai voltak, mégis elhagyták, átok alatt megtagadták, pénzért elárulták; sőt, saját népe köréből megköpdösték; az összes többi nép nevében pedig, mint rómaiak, a birodalom urai – átszögezték.

Mi mindnyájan ebből az áldozatból élünk. Isten irgalma azért nem hozza el ránk a végső ítéletet, mert a Názáreti Jézus imádkozott értünk és most is közbenjár minden bűnös lélekért az Atyánál, hátha feleszmélünk és hátha megtérünk! Mi ezt a dolgot már nem csupán tükör által, homályosan láthatjuk, Júda önfeláldozásában és apja iránti tisztelő szeretetében, hanem teljes ragyogásában, ahogyan azt Jézus a világ üdvére elhozta mindeneknek.

Azoknak is, akik ma még csak a kérdéseknél tartanak, de a feleleteket nem találják. Azoknak is, akik hallják ugyan az ige válaszait, de még nem tudtak igent mondani azokra. Azoknak is, akik már igent mondtak, de az élet gondjai és terhei alatt megtörtek és nem látják, nem találják a jövőt. Azoknak is, akik nagyon el vannak foglalva magukkal, s még nem látják, hogy “aki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt, és aki elveszti az ő életét én érettem és az evangéliumért, örök életre eleveníti meg azt.” (Márk 8,35  Ján 12,25)

Erősítsen meg e nagyszerű ószövetségi elbeszélés abban, hogy ha utolérnek minket egyszer a bűneink, szembenézhetünk azokkal és meggyógyulhatunk belőlük. Istenünk éppen ezt akarja látni rólunk, ezért adja a próbákat: mi van a szívünkben, megtartjuk-e az ő parancsolatait, fontosak-e azok nekünk vagy sem? A megérlelődött szívű testvér már helyettes áldozatra is kész, Krisztus művét készíti elő az ószövetségi lapokon, és József is így tud beszélni: Nem ti küldtetek engem ide Egyiptomba, hanem Isten. Milyen jó lenne egyszer majd nekünk is így visszanézni életünk próbáira: Urunk nevelő szeretetét megpillantva a bajok és szenvedések átláthatatlan terhe alatt is. Nem ti küldtetek engem ide Egyiptomba, hanem Isten. És ami az egész József-történet végső záróköve: “Ti gonoszt gondoltatok ellenem, de Isten azt jóra gondolta fordítani.”  (1Móz.50,20) Így is legyen! Ámen.

 

Imádkozzunk!

Urunk, megvalljuk előtted őszintén, ha csupán magunkban, egyedül kell szembenéznünk életünk próbáival, akkor gyengének bizonyulunk és nem értjük az érthetetlent és nem tudjuk felfogni a felfoghatatlant. A szenvedések összetörik szívünket és mi értetlenül állunk saját sorsunk romjai felett, mint akiknek csak kérdései vannak, de feleleteket nem találunk. Áldunk téged megszólító igédért, és azt kérjük, te magad tedd érthetővé jelenléted által azt, ami nélküled homályos és érthetetlen, miért is történt. Imádkozunk a fájó szívűekért, a testileg betegekért, és a szívük érzéseiben háborgó testvéreinkért.  Segíts minket élő hitre, áldott, belső bizonyosságra, hogy a tiéid vagyunk és örökre azok is maradunk. Jézus Krisztus, te légy nékünk vigasztalásunk úgy életünkben, mint halálunkban. Jöjj velünk a most kezdődő héten, áldd meg igyekezeteinket, vezesd lépteinket tőled való szeretetben és Isten gyermekeinek erős bizodalmában. Ámen.