Két hang

2004. május 02.
dr. P. Tóth Béla

Két hang

Lekció:Zsoltárok 19,1-15
Textus:Zsoltárok 19,9

“Az Úr rendelkezései helyesek, megörvendeztetik a szívet.”

Imádkozzunk!

Örökkévaló Isten, te úgy alkottad a mindenséget, hogy annak rendjében ráismerhessünk szereteted rendjére és törvényeire. Köszönjük az élet ajándékát, azt, hogy vagyunk, élünk és létezünk. Nyisd fel most szívünket és értelmünket látni azt, ami láthatatlan. A valóság olyan csodálatos és mégis olyan ismeretlen számunkra, tele van rejtett tényezőkkel és mi a felszínt legfeljebb ha látjuk belőle. Köszönjük a tavaszi élet-pezsdülést, a kizöldült fákat és a virágokat, és köszönjük, hogy mindez hozzád vezeti gondolatainkat, aki minden létező forrása és minden élet alkotója vagy. Leborulunk előtted, aki hatalmas és szent Isten vagy, mi pedig gyarló és bűnös emberek, akik sokszor vétünk szavainkkal, cselekedeteinkkel és indulatainkkal ellened és egymás ellen. Kérünk, vedd el méltatlanságunkat, teremts bennünk tiszta szívet és ajándékozz meg minket azzal, amit te mondasz nekünk. Segíts minket, hogy ne csak a fülünkkel, hanem a szívünkkel is halljuk a te igédet, amit kérünk, tegyél élővé és igazzá Szentlelkeddel mindnyájunk épülésére.

Ámen.

Igehirdetés

Bibliaolvasó kalauzunk minden hétköznapra egy-egy ószövetségi és újszövetségi részt jelöl ki olvasásra, vasárnapokon pedig még ehhez egy zsoltárt is. Ma ebből a vasárnapi többletből olvastuk fel istentiszteletünk lekcióját, ez vezeti közös gondolkodásunkat ezen a napon az isteni dolgokról.

A 19. Zsoltár két hangon szól. Mind a két hang Isten dicsőségét szólaltatja meg: az egyik a teremtésben látható nagyszerű dolgokra mutat, ott fedezi fel Isten nagy tetteit, a másik pedig a törvényben, Isten kijelentett akaratában gyönyörködik el. Olyan ez a két bibliai hang, mint egy két szólamú ének, ahol kiegészítik és gazdagítják egymást a szólamok. Kövessük most ennek a zsoltárnak gondolatait, és foglalkozzunk először a teremtett világában megpillantható Isten-dicsőségével, utána pedig a törvényben felcsillanó mennyei ragyogással. A kapocs, ami összeköti a kettőt az a mondat, hogy “Az Úr rendelkezései helyesek, megörvendeztetik a szívet.” Vagyis a hívő ember számára a teremtett világ is öröm forrása lehet, a maga megváltoztathatatlan és számunkra – valljuk meg – máig igazából ismeretlen törvényeivel, de a törvényt, vagyis útbaigazító igéjét is azért adta Isten, hogy azzal is üdvünket és örömünket szolgálja, megörvendeztesse a szívünket. Ha kilépünk az erkélyre és beleszippantunk a májusi levegőbe, éppen olyan öröm járhatja át a lelkünket, mint akkor, amikor bemegyünk a belső szobánkba és kinyitva Isten igéjét a Szentírásban beleszippantunk a Szentlélek levegőjébe, abba, hogy miként szólt ő évezredek óta azokhoz, akikhez szólhatott, mert készek voltak meghallani a hangját.

Természet és kijelentés egyaránt azért adatott, hogy megörvendeztessék a szívet. Igaz, hogy a küzdő ember, akik valamennyien vagyunk is valójában, nem azonnal és nem mindig az adott pillanatban tud örvendezni a valóság dolgain, hanem sokszor csak utólag, megértve az összefüggéseket. Az a szép énekünk, hogy “Mind jó, amit Isten tészen” igazából nem a dolgok kezdete, nem a kiinduláspont, hanem sokkal inkább végeredmény, amit akkor tudunk igaz szívvel énekelni, amikor sok küzdelem után tényleg elérkezünk Istenhez és nála, az ő közelében megértjük, hogy mi miért is volt az életünkben, minek mi volt az igazi jelentése az utunkon. Amikor benne vagyunk a küzdelmek közepében, akkor nem vagyunk mindig olyan boldogok, hogy ezt az éneket tudnánk énekelni. De mégis jó arra gondolnunk, hogy még ilyenkor is hihetjük, amikor tehát küzdünk, amikor bajban vagyunk, amikor elmerülő félben van a reménységünk is, hogy az Úr rendelkezései helyesek és tényleg alkalmasak arra, hogy megörvendeztessék a szívet úgy a teremtett világban szétnézve, mint a kijelentett igazság világán elgondolkodva és abban elmerülve.

I.

Ha ezek után most már valóban a természetben felfedezhető isteni dicsőség felé fordulunk, akkor a zsoltár arra bíztat minket, hogy halljuk meg ott a teremtmények szavát, ami szavak nélkül hangzik a mindenségben, és Isten dicsőségéről szól. A napokban egy természetfilmet láttam, amiben egy hatalmas sas madár kiterjesztett szárnnyal repült. Hosszan mutatta a kamera, amint méltóságteljesen suhant, mozdulatlan, kiterjesztett szárnyaival, szinte meg sem moccant, úszott a levegőben hatalmasan és el lehetett gyönyörködni egyenként a szárnya gyönyörű tollaiban.

Micsoda remekmű csak egyetlen toll is egy ilyen sas szárnyában! Tökéletesen célszerű, egészen könnyű és mégis erős, feszes, repüléshez pontosan alkalmas, aztán gyönyörű, változatos színekkel van ékesítve és a formája olyan gazdag, hogy eldolgozhatnának rajta az emberi gépek, amíg ilyen alakzatot esztergályoznának, marnának és vésnének. Egy dél-amerikai nép ősvallásában a madártoll jelentette a világon a legcsodálatosabb dolgot, valósággal istenként tisztelték, mint a teremtés legmagasabb rendű alkotását. Mi nem vagyunk bálvány imádók, nem tisztelünk és nem imádunk tárgyakat, de zsoltárunk útmutatása szerint nyugodtan meghallhatjuk azt a szavak nélküli üzenetet, amit a teremtett világnak ez, vagy bármelyik más, csodálatosan szép darabja mond Isten dicsőségéről.
Nekem azt mondja ez a szavak nélküli dicsőítés, ami jelen van és hangzik beszéd nélkül a teremtettségben, hogy milyen gazdag és bőkezű is vagy, te Uram, aki ilyen alkotásokra pazaroltad szeretetedet! Vagy nézzünk meg egyetlen virágot, mondjuk az orgonát, ami ott virít ezekben a napokban minden kertben, itt a templom kertjében is: micsoda remekmű egyetlen virágfürt is, aminek színe, illata, formája egyaránt ajándék!

Gazdag és ajándékozó vagy, Istenünk! – ezt mondja szavak nélkül, szótlan beszéddel annyi minden ebben a világban! Vajon halljuk-e, vajon nem lettünk-e süketekké a nagy rohanásban, a javak előteremtésében, a nagy igyekezetben hallani azt, ami szótlan beszéddel Isten dicsőségét hirdeti?

A nappal a következő nappalnak, az éjszaka a következő éjszakának mond erről valamit – mindig bővül és gazdagodik a valóság � nincsen szó, nincsen beszéd, hangjuk se hallatszik, mégis eljut mondandójuk az egész földre, szavuk a világ végéig. Isten volt az, aki “sátrat készített a napnak”, vagyis elrendezte e bolygók mozgását. Ő hozza fel ránk a napot, aki úgy jön ki ágyasházából, mint a vőlegény, és úgy örül, hogy futhatja útját, mint a hős harcos, elindul az ég egyik szélétől és átível a másik széléig, nincs elrejtve hősége tüze elől semmi.

Izrael népének szomszédjai, az egyiptomiak és a babiloniak istenként tisztelték a sugárzó napot, míg a választott nép csupán teremtménynek látta azt, mégis felfedezte és meghallotta a 19. zsoltár szerzője azt a hangot, amit az égbolton pályáját győztes hősként bejáró nap hangjaként hallhatott: ez a hang Isten dicsőségét zengette!

Nyíljon ki a szemünk Isten nagyságát látni a teremtett világ csodáiban, nyíljon ki a fülünk meghallani a tanítást, amit egyik éjszaka mond a másiknak, egyik nappal mond a másiknak, azt, amiről a nap járása is beszél szavak nélkül reggeltől estig minden nap, valahányszor csak felkelünk és lefekszünk az ágyunkba! Ha ezek mind Isten gazdagságáról, teremtő szeretetéről és fantáziájáról szólnak, akkor mi se legyünk restek naponként fejet hajtani az ő dicsősége előtt! És legyen ez a teremtett világ, amiben élünk nem csak kirablásunk tárgya, ahol mindig mindenben azt keressük, vajon mennyi hasznot húzhatunk magunknak, hanem legyen ámulatunk és csodálkozásunk tárgya is, mint ami Istenről szól.

II.

A másik világ, ahová a 19. zsoltár kalauzol bennünket, a törvény világa. A zsidó ember számára az isteni megnyilatkozás, a kijelentés a törvény szóban foglalódott össze. Szűkebb értelemben a Tíz Igét jelentette, amit mi Tízparancsolatnak hívunk, tágabb értelemben Mózes öt könyvét, legtágabb értelemben pedig az összes ószövetségi iratot, az egész Ótestamentumot. De akár melyik értelméből indulunk ki, a lényeg az volt, hogy Isten megnyilatkozott, kinyilvánította, kijelentette akaratát, elmondta az embernek, hogy mit akar tőle. Ez nem csak követeléseket tartalmazott, hanem tartalmazta Isten bemutatkozását is, emlékezzünk, hogy maga a Tízparancsolat is ezzel kezdődik: Én, az Úr vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről, a rabszolgaság házából. Vagyis Isten mintegy a kezét nyújtja, bemutatkozik, én ez és ez vagyok. Olyan régen találkoztunk, hogy be kell nektek mutatkozzam.

Így tehát a törvény világában is ő jön velünk szembe, nem csak a teremtett mindenség, a természet világában. Ez a megszólító hang számunkra akkor lett a legérthetőbb, amikor emberi hangon, emberi testet öltve magára, Krisztusban szólított meg minket. Őbenne lett az ige testté, és tőle tudjuk, hogy milyen is igazán az Atya, mert ő volt Isten legközelebbi, ahogy a Biblia mondja, öröktől fogva való gyermeke.

De a törvény, vagyis az isteni útmutatás szavait, az igét mindenkor csak emberi száj mondhatja ki, semmi más. Micsoda méltósága ez az emberi beszédnek! Milyen szégyen, hogy szájunkat ítélgetésre, mások megszólására, hiábavaló fecsegésre, hazug beszédekre, sérelmek méltatlan felemlegetésére és még sok-sok más, alantas dologra is használjuk! Vajon egy forrás adhat-e édes vizet és keserűt egyaránt? Nem kellene ennek így lennie, atyámfiai, mondja Jakab a nyelv bűneiről.

Szerencsére a törvényben, ha az valóban Isten igéje, akkor nem mi, emberek szólunk, hanem maga Isten. Biztosan olvastunk már úgy Bibliát, hogy egyszer csak azt éreztük, most pontosan rólam, az én életemről van szó, ezt az üzenetet nem lehet nem meghallanom. Valaki elmondta, hogy a múltkor az igehirdetésben olyasmik hangzottak el, mintha egyedül ő lett volna a templomban és pontosan minden neki lett volna címezve. Ezek a pillanatok Isten Szentlelkének ajándékai, és ezekről mond ilyeneket a 19. zsoltár: felüdíti a lelket, bölccsé teszi az együgyűt, megörvendezteti a szívet, ragyogóvá teszi a szemet, megmarad örökké, mindenben igazságos, kívánatosabb az aranynál, édesebb a csurgatott méznél.

Legyen ilyen az ige számunkra, mert lehet! Isten azért szólt sokszor hajdan az atyáknak, aztán a próféták által, aztán Egyszülött Fia által, mert az ő rendelkezései helyesek, és megörvendeztetik a szívet. Az írott ige és a hirdetett ige, vagy a gyülekezet sákramentális közösségében jelen lévő látható ige is, mind-mind azért van, hogy nekünk ezekben Isten utat mutasson és megörvendeztesse vele a szívünket. Lehet, hogy egy-egy útmutatása pillanatnyilag nem érthető és talán nem is kellemes számunkra. Mi elgondoljuk valahogy a magunk boldogságát, de ő más úton akar minket vezetni. Nem baj, végül talán eljutunk oda egyszer, hogy majd megértjük: így volt jobb, ahogyan ő vezetett minket. Isten gyermekei sokszor megtapasztalják, hogy a rosszból is jó jött ki számukra, és amikor nagyobb távlatból tudtak rápillantani életükre, megértették, hogy mi miért is volt valójában.

Természet és törvény: mind a két világ beszél a maga módján, a maga hangján Isten dicsőségéről. Nyíljon fel a szívünk hallani ezeket a hangokat, és kapcsolódjunk bele mi is, valóban egész énünkkel a dicsőítő hangok kórusába. Meg fogjuk tapasztalni, még olyankor is, amikor minden okunk meg lenne arra, hogy magunkat kisemmizetteknek, útszélre vetetteknek, másodosztályú embereknek érezzük, hogy az Úr rendelkezései helyesek, és megörvendeztetik a szívet.

Ámen.

Imádkozzunk!

Istenünk, köszönjük sok-sok ajándékodat, a teremtett világ csodálatos szépségét és gazdagságát. Légy áldott embervoltunk kivételezett helyéért, ami tőled való megbízatás, hogy minket tettél meg földi helytartóidnak, amikor képedre és hasonlatosságodra alkottad az embert. Bocsásd meg, hogy olyan köznapivá tudunk silányodni, mintha nem a te gyermekeid lennénk és kivételezett helyzetünkről egészen el tudunk felejtkezni. Bocsásd meg önzésünket, hitetlenségünket és az éberség hiányát, amivel annyi kárt okozunk magunknak és másoknak egyaránt. Imádkozunk a gyászolók vigasztalásáért, beteg testvéreink gyógyulásáért. Imádkozunk országunkért, minden jóakaratú ember előmeneteléért, és egy jobb jövendőért, amit emberek nem adhatnak meg egymásnak nélküled. Legyél az elesettek gyámola, az ínséget látók istápolója és a kisemmizettek pártfogója. Áldó szeretettel kísérd anyaszentegyházunk épülését, hogy szolgálatunkat teljesebben és hűségesebben tölthessük be igéd útmutatása szerint. Kezedbe tesszük a jövendőt, vezess minket, hogy el ne tévelyedjünk. Segíts minket a most következő hét napjain, áldd meg munkánkat, őrizd életünket. Ajándékozz meg minket Krisztusban való, szelíd és megbocsátó lélekkel.

Ámen