Végtelen könny, végtelen mosoly

Igehirdetés 2008. június 22.

Végtelen könny, végtelen mosoly

Lekció: Zsoltárok 13,1-6
Textus: Efézus 1,9-10

„Mert úgy tetszett neki, hogy megismertesse velünk az ő akaratának titkát, amelyet kijelentett őbenne – az idők teljességének arról a rendjéről, hogy a Krisztusban egybefoglal magának mindeneket, azt is, ami a mennyben, és azt is, ami a földön van.”

Imádkozzunk!

Istenünk, mennyei jó Atyánk, csak nagyon ritkán, életünk mélypontjain kérdezhetjük, vajon elfeledkeztél-e rólunk s meddig fordítod el tőlünk arcodat. Sokkal többször mondhatjuk el hálával, hogy éreztük közelségedet, tapasztaltuk jóságodat és figyeltél ránk. Most is ez az első szavunk. Megköszönjük a vasárnapot, és azt is, hogy dolgaid felé fordulhat figyelmünk a szent napon. Te tartottad meg szemünk ragyogását, az élet csodáját, és betöltheted azt új tartalommal, amely méltó hozzá; értelmet adó igével és tisztulást hozó Szentlélekkel. Hűségedben bízunk, mint a zsoltáros és azt kérjük, ne engedd, hogy lelki álom jöjjön a szemünkre, amiben meglephet ős ellenségünk, a Gonosz. Ne mondhassa rólunk, végeztem vele – ne ujjonghasson, hogy ingadozunk. Erősíts meg az üdv bizonyosságában, amit Krisztus hoz nekünk – érte kérünk, hallgass meg minket imánkban! Ámen.

Igehirdetés

Sok ember kérdezi, mikor háborúkról, népirtásokról vagy természeti katasztrófákról hall, hogy hol volt ilyenkor Isten. A kérdést jogosan azonban csak olyan teheti fel, aki akkor is fölteszi, mikor minden rendben van – amikor süt a nap, érik a vetés és egészséges az egész család. Aki ilyenkor nem kérdez rácsodálkozó, hálás szívvel, ilyen időkben nem keresi őt – annak nincs joga föltenni a nagy kérdést a bajok idején sem. Aki csak a csapások idején emlegeti az ő nevét, az hitetlenségét kívánja igazolni ezzel, nem pedig igazán kérdez. Bárki fölteheti a kérdést, hol van Isten, hol volt, hol lesz – de kizárólag egész szívével. Ezt nem lehet önigazolásként, álkérdésként föltenni, de még csak kíváncsiskodó, felületes módon sem – mert az élet legnagyobb és legfontosabb kérdése. Kizárólag komoly odaadással, egész szívvel szabad kérdezni – egyedül ez méltó őhozzá.

Mai igénk mindenek előtt arra emlékeztet, hogy Isten meg akarja ismertetni velünk egyik legfontosabb titkát, a jövővel való szándékát. Nem azt akarja megismertetni, hogy holnap mi fog történni velünk, hanem azt, hogy mire jó az egész nagy idő, az évmilliók és évmilliárdok, maga a nagy világfolyamat. „Mert úgy tetszett neki, hogy megismertesse velünk az ő akaratának titkát, amelyet kijelentett őbenne – az idők teljességének arról a rendjéről, hogy a Krisztusban egybefoglal magának mindeneket, azt is, ami a mennyben, és azt is, ami a földön van.”

Vagyis a Krisztus testtélételének, sőt, az egész Krisztus-eseménynek az a rendeltetése, hogy üzenetet hozzon az idő nagy áramlásának, az „idők teljességének” értelméről: Isten egybe akar őáltala foglalni magának mindeneket, még a mennyeieket és a földieket is. Pedig tudjuk, hogy már a teremtésben is ott volt a kettősség, hiszen azt olvassuk, hogy kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet. Ez a mondat a látható és a láthatatlan, a földi és a mennyei világ különbségéről szól, és most azt halljuk, hogy Krisztus azért jött, hogy általa még ez a két világ is újra egy legyen. Lehetséges ez? Nem mondaná igénk, ha lehetetlen lenne – de az biztos, hogy itt tényleg az idők teljességének rendjéről van szó, a dolgok végső nagy beteljesedéséről, és ha ez nem is lesz még hiánytalanná a holnapi napon, a mi szívünkben már igenis, ma is elkezdődhet ez a dolog.

A menny és a föld világának eggyé válása ugyanis nem mást jelent, mint az üdvöt. „Isten rajtad: végtelen könny, Isten benned: végtelen mosoly” – mondja a költő (Weöres S.) – és valóban így is van. Amikor Isten kívül és messzi van, csak éppen intései és büntetései, a „keze” vannak rajtunk – akkor az valóban végtelen könny – olyankor tényleg van okunk sírni. De amikor már bennünk lakik, itt a szívünkben, ahol eltölt minket végtelen nagy békéjével, akkor az valóban végtelen mosoly! Megnyugszik a lélek, mert megtörténik valami a nagy „egybefoglalásból”, amiről igénk az idők végső nagy teljességének rendjére nézve szól.

Azt is megtudjuk, hogy ez a nagy egybefoglalás, vagy ahogyan a Károli Bibliában olvassuk, “egybeszerkesztés” nem úgy magától jön létre, hanem éppen és kizárólag Krisztus által. Itt és most megjelenik a csoda, de csak ott, ahol Krisztus jelen van. Mert őt nem lehet megkerülni. Emberek ezrei foglalkoznak keleti vallásokkal és mindenféle úgynevezett „ezotériával”, és az esetek nagy részében nem másról van szó, mint hogy nem kell a Krisztus, aki nekünk adatott, nem kell a megtérés és az új élet, amit ő hozott nekünk – őt valahogy ki kell kerülni. És ebből a célból el kell zarándokolni a világ végére is, lehetőleg valami más kultúrába, és feltétlenül egy másik vallásba – mert akit Isten mihozzánk küldött, aki a miénk, aki értünk halt meg a kereszten – az nekünk nem kell. Az apostol így mondja: a zsidók jelt kívánnak, a görögök bölcsességet, talán filozófiát – mi pedig Krisztust prédikáljuk, mégpedig mint megfeszítettet. És ez lehet a zsidóknak botránkozás, a görögöknek pedig bolondság – ám nekünk, akiknek ő megmenekvés, Istennek ereje. (1Kor 1,21-24)

Ezért ragadjunk meg minden alkalmat, testvérek, amikor Krisztus igéjét olvashatjuk, ne legyen egy nap se ige nélkül. Ragadjuk meg a vasárnap ajándékát, a szent napot, amit arra kaptunk, hogy megteljen a szívünk Krisztussal, mert ha ő nem lakik bennünk, uralkodnak majd rajtunk az indulataink, a sérelmeink, a vágyaink – és az meg is fog látszani az életünkön. Igen, Krisztus által fogja egybe a széteső világot, a széteső emberi közösséget az idők Ura – az élő Isten.

Mit jelent mármost ez az „egybefoglalás”? Ahogy említettük, fordítják ezt „mindenek egybeszerkesztésének” is, de ugyanúgy nevezhetnénk mindenek helyreállításának, vagy mindenek meggyógyításának is. Mert a világ, beleértve a mi lelkünket, a családokat, a közösségeket, de még az élővilág és lakóhelyünket jelentő Föld ökoszisztémáját is – szét van esve, meg van betegedve, darabokra van hullva. Amikor mindenek helyreállításáról kapunk ígéretet ebben az igében, akkor Isten szeretetének egy olyan vonását pillanthatjuk meg, amely gyógyítani akarja, ami beteggé lett, meg akarja tisztítani, amit elpiszkolódott, és egybe akarja rakni, ami szétesett. Darabokra hullott a gondolkodásunk, a társadalmunk – és ő össze akarja rakni ezt újra egységes, értelmes világgá!

Úgy is mondhatnánk, hogy értelmet akar adni annak, ami elvesztette az értelmét, életnek, igyekezetnek, és mindenek előtt a jövőnek. Ma is azért szólít meg bennünket éppen ezzel az igével, mert ha mi nem is látjuk jól mindennek az értelmét itt és most, ő látja, és milyen más így, ebben a tudatban fogadni a csalódást, a kudarcot, de még az öregedést és a betegséget is. Ő már látja az értelmét, és ha én hittel tudom fogadni ezt a nagy evangéliumot, hogy ő valóban egybe akar szerkeszteni, egybe akar foglalni – és egybe is tud foglalni Krisztus által – magának egyszer mindent, akkor majd én is megpillantom a dolgok értelmét, még azoknak a dolgoknak az értelmét is, amiket most még egyáltalán nem látok értelmesnek. Mert a „minden dolgok egybefoglalása” mindenek előtt ezt jelenti: értelmet kap minden, ami elvesztette az értelmét. Emberek megszűnnek egymással beszélni – már nem látják értelmét a kommunikációnak. Valaki végtelen nagy szeretetével mégis meg tudja és meg akarja nyitni ezeket a bezáródott szíveket is egymás iránt. Emberek nem látják az értelmét annak, ami velük történik – méltánytalanság, igazságtalanság, sőt bűn is van éppen elég ebben a világban. De valaki, éspedig az örök szeretet, ha nem előbb, hát utóbb meg tudja mutatni nekünk még az ilyen dolgokról is, hogy születhet belőlük valami előre vivő.

Egy ápolónő sok-sok betegnek segített egész élete során, mert szerette a munkáját és mindig jó volt a betegekhez. Egyszer, már közel a nyugdíjhoz, nagyon beteg lett és az orvosok nem tudtak rajta segíteni. Látta, hogy meg kell halnia és minden egyszerre üres és értelmetlen lett számára. A főorvosa, aki mellett addig dolgozott, hívő ember volt, és azt mondta neki, lehet, hogy elvesztette a munkáját, hiszen betegen nem végezheti azt, lehet, hogy mindent elvesztett, ami eddig értelmet adott az életének, most vegye fel azt a feladatának, hogy példát ad másoknak, hogyan kell felnőni az embernek a saját halálához. És ez az asszony megértette ezt a dolgot, és lélekben kivirult, és újra barátságos tudott lenni mindenkihez, mert a szívében megnyugodott. Mert megtalálta a földi útjának utolsó és talán minden eddiginél magasabb rendű feladatát: úgy meghalni, hogy még azzal is segítsen másoknak, akik gyengébbek nála, akik még nem nőttek fel a saját elmúlásukhoz. Mi azonban még ennél is többet tudunk, mert Isten kijelentette számunkra, hogy amikor elmegyünk innen, akkor mindenkor az Úrral leszünk. (1Thessz 4,17) Mert Krisztusban mindenek egybefoglalódhatnak, és így még a meghalás, a legfőbb rossz is lehet Isten által nyereséggé. Ahogyan ezt az apostol fogalmazta: “Nékem az élet Krisztus, és meghalás nyereség, de ha e testben való életem munkámat gyümölcsözteti, hogy melyiket válasszam, meg sem mondhatom.” (Fil 1,21-22).

Az egybefoglalás azonban, amiről szólunk, nem csak értelmet ad, hanem gyógyít is. Tapasztalatom szerint fizikai értelemben is gyógyít, mert megtanít minket a helyes mindennapi életre is az a hit, hogy Istentől jövünk és hozzá térünk vissza. De gyógyít abban az értelemben is, hogy aki ebben a hitben megerősödik, az egyszerűen meggyógyított életű emberré válik. Nincs szüksége az életben többé nagy csetepatékra, hogy saját magát bizonyítsa, nincs szüksége önmaga hangsúlyozására, előtérbe helyezésére vagy mutogatására, nincs szüksége szakadatlan panaszkodásra és leggyakrabban nincs szüksége még a mások megítélésére sem, hogy azzal könnyítsen a lelkén – egyszerűen azért, mert meggyógyult életű emberré lett. Tud élni túlzások, ízléstelenségek és hamisságok nélkül, tud jó lenni másokhoz, de nem csak a felszínes mosolygás erejéig – mert már meggyógyult életű ember. Isten össze tudja rakni, meg tudja gyógyítani, egésszé, egészségessé tudja tenni a mi emberi életünket. Milyen jó annak, aki oda meri adni életét az ő kezébe – az ilyen ember élete ugyanis valóban meggyógyul!

És még egy értelmét vehetjük a nagy egybefoglalásnak, egybeszerkesztésnek, vagy ha úgy tetszik helyreállításnak, amit Isten ígér nekünk ezekben az igékben. És ez nem más, mint hogy valóban helyreállít, azaz tényleg a helyünkre állít. Katolikus testvéreinknél színes és összetett az istentiszteleti rend, és néha sok-sok ministráns gyermek segít a bevonulások és kivonulások, meg a szertartás ünnepélyesebbé tételében. Egyik pap barátom árulta el a ministránsoknak szánt egyik legelemibb szabályt: ahol már áll valaki, oda ne állj! Gyerekeknél ugyanis megesik, hogy nem tudják hirtelen, hova legyenek, és oda akarnak éppen menni, ahol már áll valaki. Hát ahol már áll valaki, oda ne állj – vagyis van neked saját helyed, nem kell másokat ellökdössél ahhoz, hogy te is állhass valahová. Igen, a Krisztusban való élet tényleg a helyünkre állít, megmutatja nekünk, hogy nem kell senkit kiszorítanunk ahhoz, hogy helyünk legyen. Van éppen elég dolog a családban, a gyülekezetben, a városban, lehet tenni az országért is, ha valakinek jut rá ereje, annyi a feladat, hogy csak győzzük. És amint a költő mondja, nagyon találóan: Az élet ízét nem más adja, mint az égből aláhulló és emberére lelő gond (F. Hölderlin). Igen, aki az „idők teljességének rendjét” abban látja, amit erről Isten Krisztusban mondott ennek a világnak, például ezt a mai igénket is az Efézusi levélből, az szeretni fogja a maga helyét. Nem nyüzsög folyton, mindig valami mást keresve, sehol önmagát meg nem találva, mert a mindeneket egybefoglaló, ha úgy tetszik, helyreállító szeretet őt is a helyére állítja, amit nem akar már minduntalan elhagyni, újabbat és újabbat gondolva arról nyughatatlanul, hol is az ő helye valójában. Eszünkbe juthat Dosztojevszkij hatalmas mondata: “Aljosa nem szeretett volna azok közé tartozni, akik egész életükben nem találják meg önmagukat.” (A Karamazovok)

A magának Krisztusban mindeneket egybefoglaló szeretet értelmet ad, mégpedig olykor még nehezen megérthető vagy éppen értelmetlennek látszó dolgoknak is. Ez a szeretet gyógyít, mert van mondanivalója az életmódunkhoz, és gyógyít, mert a keze alól meggyógyult életek kerülnek ki. És ez a szeretet helyreállít, vagyis kezünkbe adja az igazi énünket – ami nélkül nyughatatlanok vagyunk egész életünkben. Isten segítsen minket ehhez a helyreállításhoz! Ámen.

Imádkozzunk!

Istenünk, jó lenne, ha azt mondhatnánk, mi aztán értelmes életet élünk, meggyógyultunk és a helyünkön állunk – de te, aki a szíveket vizsgálod, tudod, hogy ez nem így van. Könyörülj rajtunk, és foglald egybe életünk földi és mennyei részét a Krisztusban te magadnak, ahogyan azt most meg is ígérted nekünk. Légy áldott a hitért, amit ápolsz szívünkben, és azt kérjük tőled, adj nekünk gyermeki alázatot és engedelmességet, hogy elfogadhassuk kezeidből mind azt, amit elkészítettél a téged szeretőknek. Adj kérünk pihenést a nyaralóknak, gyógyulást a betegeknek és vigaszt a gyászolóknak. Tekints alá anyaszentegyházunkra, gyülekezetünkre, és küzdő országunkra is, mert egyedül te segíthetsz mi rajtunk. Megváltó Jézusunk nevében hallgass meg minket imádságunkban, és vezérelj minket a most következő hét napjain, amíg egyszer majd elérkezünk hozzád a színről-színre látásban, és örökre veled lehetünk.
Ámen.