Lakatos Dezsőné emlékezete

Lakatos Dezsőné emlékezete

Lekció: Jel 19,6-9
Textus: Jel 14,13

„Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg, mostantól fogva! Bizony, ezt mondja a Lélek, mert megnyugszanak az ő fáradtságaiktól és cselekedeteik követik őket.”

Lakatos Dezsőné sz. Loványi Katalin Csengődön született 1937. június 29-én. Varrónőnek tanult és összesen huszonkét éves volt, amikor házasságot kötött férjével, akivel aztán negyvenkét éven át tartó házasságban éltek. A szentendrei Csóka utcában volt otthonuk, magasan fent a hegyoldalban, az erdő szélén. Gyermekáldást Katalin tüdejének betegsége miatt orvosi tanácsra nem vállalhattak, így ketten élték le életüket, egyszerűen és mindennapi munkában, egy idilli kertet is művelve. Férje, aki asztalosként dolgozott, s nyugdíjasként öt éven át a szentendrei református egyházközség presbitereként is szolgált, hetvenhárom éves volt, amikor csendben elhunyt. Katalin, akit mindnyájan úgy ismertünk már, mint Kati nénit, egy bő esztendőig még ott lakott, aztán saját kérésére 2003. január 2-tól a Leányfalui Református Szeretetotthon lakója lett, ingatlanjukat pedig – még mindkettőjük életében – végrendeletileg a szentendrei református egyházközségre hagyták. Aki csak ismerte őket, szeretettel emlékezik róluk: Dezső bácsi tisztességére és elmélyült szellemi érdeklődésére, Kati néni szégyenlős, kislányos mosolyára és néha meglepő közlékenységére, és mindkettőjük jámbor, őszinte vallásosságára.

Nagyon összenőtt az életük, és Dezső bácsi halálával Kati néni nehezen viselte az egyedüllétet. Sokat panaszkodott is, szinte ez maradt számára a napi megnyugvás. De ugyanakkor imádkozó, igével élő lélek is volt, aki Jézussal beszélgető írásokat, imádságokat is írt, és amíg erőt nem vett rajta a rosszkedv, még szívesen rajzolt is. Lélekgyógyító orvosság volt számára a klasszikus muzsika, amelynek mindig a legértékesebb darabjait hallgatta. Magasabb világokba kapcsolódott ilyenkor, és megtisztult a szíve, mint az igehirdetések hallgatásakor és olvasásakor is, amikben szorgalmas volt. Ezek mind-mind lelki táplálékot és erőt jelentettek számára – nem enyhülő gyászában is.

Egy idő után a betegség is utolérte, sőt operációra is sor került, majd hosszabb-rövidebb gyógyulásnak tűnő idő, végül ismét kórház következett. Amikor érezte, hogy már közel van földi útja vége, az volt a kérése, hogy ne kórházban, hanem Leányfalun, a Szeretetotthonban halhasson meg, mert azt tekintette otthonának, ahol sok szeretetet és gondoskodást kapott. Ez a vágya teljesült. Tizenöt év nehéz özvegység után, megfáradt testtel, de immár nagy-nagy békességgel a szívében, 2016. március 9-én hazatért az Örökkévalóhoz. Imádságai meghallgatásra találtak, nyugtalan lelke elpihent, ő maga pedig visszatért az Úrhoz, akit szeretett, és akinek kezéből fogadta hetvennyolc földi esztendejének minden törettetését és örömét.

Szeretettel búcsúzunk emlékétől, mint küzdő, nem ritkán vergődő lélektől, aki mindig harcolta a hitnek szép harcát. Méltó, hogy az ige, immár Kati néni végleges testi távozása pecsétjeként is, erővel és Lélekkel vigasztaljon bennünket, ahogyan őt is vigasztalta. Azt mondja számunkra ez az ige, hogy lehet „az Úrban meghalni”, éspedig mindenekfölött azoknak, akik az Úrban is éltek. Nekik a földi távozás valódi hazatérés, tulajdonképpeni hazánkba érkezés – és ezt a Lélek mondja most nekünk, nem csak egy embertárs. Akik itt maradtunk, imádkozzunk azért, hogy minden nap élhessünk magunk is „az Úrban”, vagyis odaadó hitben, gyermeki bizalomban, egymás iránt pedig megbecsülésben és szeretetben. Minél inkább így lesz, annál kevesebb hely marad szívünkben az elmúlástól való félelemnek. Az Úrban élni üdvösséges dolog!

Aztán azt halljuk, az Úrban élők „megnyugszanak fáradtságuktól”. Milyen szépen mondja ezt az ige! Ők nem tönkremennek, mikor megöregszenek, nem elpusztulnak, mikor a szívük megáll, és nem megsemmisülnek, mikor eltemetjük őket – hanem megnyugszanak. Leteszik terhüket, megszűnnek félelmeiktől, fáradtságaikból pedig elpihennek. Készülhetünk ama napra magunk is így, hiszen ígéretünk van ilyen szép hazatérésre, ha az Úrban élünk – ahogyan a költő fogalmazza: „számot tartva a megszolgált elcsitulásra”. (Weöres S.)

Ami értéket pedig földi életünkben létrehoztunk, az jön velünk a halálon át is: „cselekedeteik követik őket”. Ez is része evangéliumi vigasztalódásunknak. A Szentírás egésze alapján azonban tudjuk, még több is történik: Jézus megváltó szeretete, golgotai áldozatának érdeme is jön velünk – a halál kapuján át is! E nélkül a legkreatívabb ember is elveszett lenne, minden földi eredményességével együtt is – ámde Jézus ezt mondja: „Az én juhaim hallgatnak az én hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből.” (Jn 10,27)

A hívő ember tudja, hogy őt senki ki nem ragadhatja Jézus kezéből, és ezt Kati néni is így tudta. Jó így venni a búcsút tőle. Emlékét hálás szívvel és szeretettel megőrizzük, szíve jóságának ajándékait pedig megbecsüljük. A feltámadás és az örök élet hitében búcsúzik el tőle a szentendrei református egyházközség minden tagja, a presbiter-társak, a leányfalui református Szeretetotthon lakói és munkatársai, rokonságának tagjai, az ismerősök – mindenki, aki ismerte és szerette őt. Nyugodjon békében! Velünk pedig a feltámadott Jézus szeretete maradjon most, és halálunk óráján. Ámen.

Imádkozzunk!

Urunk, mi porból lettünk és porrá leszünk, de életünk a te kezedben örök és végleges. Ezzel a hittel adjuk át a földnek a földet, a pornak a port, de így bocsátjuk örök útjára a lelket is, aki a te vendéged volt itt hetvennyolc földi éven át. Köszönjük, hogy ilyen szép kort megérhetett, s köszönjük, hogy megismerhetett téged. Köszönjük a lelki családot, az anyaszentegyházat, a gyülekezetet, és a Leányfalui Református Szeretetotthont, melynek falai között tizenhárom éven át gondoskodásban és szeretetben élhetett. Légy áldott, hogy mellette álltál lelki próbáiban, s Jézusunk vigasztalásával pihenhetett el megfáradt lénye. Maradj gyászolóival, feltámadott és dicsőségben uralkodó Jézusunk, és újítsd meg hitünket, hogy igen, boldogok, akik az Úrban halnak meg! Ámen.