Mámor és kép

2004. június 06.
dr. P. Tóth Béla

Mámor és kép

Lekció: Ap.Cselekedetei 2,14-21
Textus: Jakab 5,13-16

“Szenved-e valaki köztetek? Imádkozzék! Öröme van-e valakinek? Énekeljen dícséretet! Beteg-e valaki közöttetek? Hivassa magához a gyülekezet véneit, hogy imádkozzanak érte, és kenjék meg az Úr nevében. És a hitből fakadó imádság megszabadítja a szenvedőt, az Úr felsegíti őt, sőt, ha bűnt követett is el, bocsánatot nyer. Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.”

Imádkozzunk!

Istenünk, köszönjük neked, hogy a pünkösd nem ér véget az ünnep elmúltával, mert te jelen vagy tiéid között minden napon a világ végezetéig. Bocsásd meg, ha megszomorítottuk Szentlelkedet méltatlan cselekedeteinkkel és el kellett távozzál tőlünk. Íme, újra hívunk és várunk, mert nálad nélkül semmit nem cselekedhetünk. Köszönjük, hogy megtartottál minket, segítettél az elmúlt hét napjain. Légy áldott az útmutatásokért, a jelekért, amiket elhelyeztél utunk mellett. Ma is szeretnénk hangodat hallani, vezetésedet észrevenni, add ezért áldásodat az igehirdetőre és igehallgatókra egyaránt. Szólj hozzánk megtisztító, erősítő igével. Ne engedd, hogy vétkeink ránk keményedjenek és elválasszanak tőled és az igaz élettől. A mi Urunk, Jézus Krisztus nevében kérünk, hallgass meg minket, és küldd el hozzánk Szentlelkedet.

Ámen

Igehirdetés

A magyarázkodás, amivel Péternek kezdenie kellett a jeruzsálemi igehirdetését az első pünkösdöt követően arra utal, hogy a Szentlélekkel betelt tanítványokat hibbantaknak, de legalábbis részegeknek látták a kívülállók. Azt kell mondja Péter a védelmükben, hogy nem részegek ezek, ahogy ti gondoljátok, hiszen még délelőtt van – senki ilyenkor nem szokott bort inni, aki jót akar magának ebben a forróságban, itt egészen másról van szó.

I.

Ez a hangütés és maga a téma, az, hogy ilyesmi egyáltalán felvetődött, amit a Biblia pontosan megőrzött, arra utal, hogy tényleg úgy tekintettek az első keresztyénekre, mint akiknél valami nincs rendben. Akár megzavarodtak, akár berúgtak, akár pedig valami más történt velük, de láthatólag nem olyanok, mint a többiek – ez lehetett az általános vélekedés. És valóban, a keresztyének személyében új embertípus jelent meg a történelem színpadán, a Homo Christianus, a keresztyén ember. Olyan valaki, akit addig nem ismert a világ. Az az ember, aki kész odatartani másik orcáját, amikor mások már régen bosszút kiáltottak, az, aki kész volt odaadni a másik ruháját is, amikor az egyiket már elvették tőle és az, aki kész volt elmenni két mérföldre is, cipelve a római katona menetfelszerelését a tűző napon, holott csak egyetlen mérföld volt a kötelező a birodalom törvényei szerint. És főleg a kedélyük! Tudjuk, az ókorban jól ismerték a melankóliát, ami akkoriban is városi betegség volt és akkor is főleg azok kapták, akik túl sokat voltak magukban otthon, talán besavanyodva, csak éppen akkoriban fal-betegségnek hívták, ám a keresztyének nem ilyenek voltak. Sugárzott az arcuk az örömtől, az emberek lángnyelveket láttak a homlokukon – pedig nekik sem sikerült mindig tökéletesen minden az életükben, ők is voltak fáradtak, betegek és magányosak is, a kívülállók mégis “részegeknek”, mámorosoknak látták őket, mert ezekben az emberekben döntően nem a saját énjük, hanem a Szentlélek uralkodott! És ez nagy különbség. Minden ember életében döntő pillanat, amikor először ki tudja mondani, hogy elegem van saját magamból, egyéni énemből, új lelket szeretnék! Behívom az egyetlen igazán megbízható, örök Lelket a szívembe, Isten Szentlelkét, amely Krisztusban is lakott – és onnéttól az ilyen ember megváltozik.

Aki lopott addig, nem fog tovább lopni, aki saját maga körül pörgött, az nem teszi többé, aki hamisságban élt, az elkezd igazat szólni és tenni – ilyen jelek követik ezt a változást. És főleg az, hogy a mennyei békesség költözik az ilyen emberbe, és az arca sem bánatos és nem unatkozó és nem közönyös többé, hanem öröm és a Szentlélek tüze van rajta.

Azt gondolnánk, hogy ez valami kivételes állapot, milyen jó annak, aki ezt eléri, pedig az Örökkévaló mindnyájunkat erre teremtett. Nem az a normális ember, aki egyéni énjében élve holtra unatkozza magát egy hivatalban vagy otthon, nem is az, akinek állandóan rettegnie kell, mi lesz a gazdagságával, ha kedvezőtlenebb körülmények jönnek, hanem az, akiben ott van a Szentlélek mámora, az Isten-közelség ragyogó boldogsága. Az emberi test rendeltetése szerint a Szentlélek temploma, aki tehát Isten-közelien él, az megtalálta az ember igazi helyét és már valóban boldog lehet. És ez nincs elzárva senki elől. Lehet, hogy lesznek, akik csúfolódnak, mert ők még nem találták meg ezt a tüzet, de ezek a csúfolódások a “savanyú a szőlő” helyzetre utalnak, nem másra.

Ugye, milyen jó lenne, ha egyszer végre rólunk is ezt mondanák az emberek, hogy édes bortól részegedtek meg – ezek mindig boldogok. Milyen jó lenne ilyen mámorosan dolgozni, azt mondani, milyen jó is, hogy nem vagyok tolószékben vagy elfekvőben, ma is bejöhettem a munkahelyemre, Isten ajándéka bizony még a monotonnak tűnő feladatok sora is. Milyen jó lenne ilyen boldogan élni a családban, azt mondva, milyen jó, hogy nem vagyok elzárva azoktól, akiket szeretek. És mind ez valóság, ahol a Szentlélek eljöhet és megtölthet egy emberi szívet. Kérjük őt erre, és ha igazán kérjük, megadja nekünk is!

II.

Ám a Péter magyarázata nem ér itt véget, amikor bemutatja a keresztyéneket a jeruzsálemi piacon, miért is sugárzik az ő arcuk jobban, mint a többieké. Többet mond annál, mint hogy nem bortól részegek. Azt mondja, sok évszázados prófécia teljesedett be azzal, ami itt történik, hiszen már Jóel úgy látta, hogy az utolsó napokban, vagyis Isten cselekvésének idején mindenki betelhet Szentlélekkel, még a szolgák és szolgálólányok is, tehát nem csak Izrael fiai, hanem bárki, minden halandó – és akkor “prófétálnak”, vagyis Isten akaratát mondják ki fiaitok és lányaitok, “ifjaitok pedig látásokat látnak, véneitek pedig álmokat álmodnak.”

Azért fontos ez a mondat, mert ezek szerint a szentlelkes állapot nem csupán lelkesültség, főleg pedig nem rajongás, hanem látomás és álom, vagyis konkrét cselekvési terv és program! Aki Isten Szentlelkét veszi, az onnéttól tudja, mit kell tennie és mi az, amit nem szabad tennie. Látomásokat látnak az ifjak, ez azt jelenti, hogy nem tévelyegnek a fiatalok tanácstalanul, nem tudva mit kezdeni magukkal, hanem lesz tennivalójuk, tisztába jönnek feladataikkal.

Eszembe jut Golding egyik könyve, amit az ősidőkről írt. Vándorolnak az emberek, szinte félvad állapotban még, a beszédjük is igen kezdetleges, néhány szóra korlátozódik. Egy keskeny, de megáradt és rohanó folyóhoz érnek, amin át kellene kelnie a nagycsaládnak, de a vezetőjük, akire mindig figyelnek, most nem tudja, mit tegyenek. Azt mondja a többieknek gondterhelten, hogy “nincs képem”, vagyis nem látja a megoldást. Együtt töprengenek, amíg aztán valakinek felderül az arca, és azt mondja, nekem “van képem”.

Kíváncsian felé fordulnak, és elmondja, hogy le kell dönteni egy fát, és azon át tudnak majd kelni a folyón. Amikor a jóeli próféciát idézve Péter azt mondja, hogy a Szentlélek az, aki ad képet és ad látomást, akkor azt mondja ezzel, hogy aki Istennel jár, az megtudja az ő Istenétől, hogy mi is a dolga, mit kell tennie. Lesz látomása és lesz képe, fogja látni, mi az, amit érdemes megvalósítania. “Ifjaitok látásokat látnak, véneitek álmokat álmodnak.”

Mind ez pedig kéz a kézben jár azzal, hogy “prófétálnak”, azaz érthető emberi szóval is kimondják Isten akaratát, mert ismerik és szeretik  azt, ami ezek szerint tehát egyáltalán nem csak a lelkipásztorok dolga. Fiaitok és leányaitok prófétálnak – milyen nagy dolog, hogy ilyen csodálatos ígéretünk van!

Mert ezek szerint tehát mámor és kép, vagy akár mondhatjuk úgy is, hogy lelkesültség és tudatos, értelmes program összetartoznak egymással, ahol emberek megnyílnak Isten Szentlelke számára. A mámor az átadottság, az Isten iránti alázat következménye, amikor a Szentlélek átforrósíthatja a lelkünket. A kép pedig az új program, az ember valóságos új élete, ahogyan Krisztusban él valaki. Még azt sem lehet megmondani, melyik van előbb, de az biztos, hogy mind a kettőre szükség van, mert ezek egymással a legszorosabban összetartoznak és egymást elengedhetetlenül kiegészítik. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy Szentlélek-öröm, az Isten közelségének boldogsága egyfelől, és egy új tudatosság, határozott útonjárás másfelől. Már van “képem”, tudom, hová megyek, tudom, kinek hiszek, tudom, mi a dolgom ezen a földön.

III.

Már csak egy dolog maradt Péter igehirdetésének ebben a részletében, amit kár lenne nem észrevenni. A végidőkre utalva azt halljuk, lesznek csodák az égen, jelek a földön, a nap sötétté válik, vér, tűz és füstfelhő jelenik meg, a hold vérré változik, mielőtt eljön az Úr nagy és felséges napja, de aki az Úr nevét segítségül hívja, az megtartatik. Azt jelenti ez, hogy jöhetnek és jönnek is kataklizmák az ember életében, iszonyatos megrázkódtatások, tragédiák és bizonytlanság, és egyetlen biztosítéka van arra bárkinek, hogy jó úton jár, hogy imádkozik. Aki Isten elé áll lelkesültségével és terveivel, látomásaival, az ott mindig megtudja, vele beszélgetve, hogy mi ezekből az ő temperamentuma csupán és micsoda, ami már Isten Szentlelkének  műve őbenne. Azt is megtudja ott az ember, hogy mik csupán az ő nagyszerű ötletei és fantáziái és mik Isten valóságos tervei ővele.

Mert ezeket meg kell különböztetni egymástól, és ez sehogy másként nem lehetséges, egyedül imádságban, azaz Isten előtt megküzdve a dolgot. Segítségül ő a szavát, vagyis igéjét szokta adni, annak  mércéjével mér meg bennünk hangulatot és tervet egyaránt. Az az igazi és pontos mérce, hiszen olyan, mint a kétélű éles kard, amely elhat az ízeknek és velőknek megoszlásáig és ezért aki arra figyel, az nem téved el például az érzelmei rengetegében, mert hiszen erre is hajlunk, mi emberek, és az ötletei, tervei rengetegében sem, mert ebből is van olykor éppen elég.
Érzelmek és gondolatok egyaránt megromolhatnak az emberben. Lehet belőlük túl sok vagy túl kevés, lehetnek pozitívek és lehetnek negatívok és lehetnek világítóak vagy zűrzavarosak, tulajdonképpen mindegy, ha egyszer nem Istentől vannak. Ha nem a Szentlélek lelkedzi őket, legyenek kedves érzelmeink és dédelgetett gondolataink,” képeink”, félre fogják vezetni életünket.

Ezért van itt az intés, hogy csak az, aki segítségül hívja az Úr nevét, menekül meg a történelmi és a természeti kataklizmák idején. Az megmenekül a saját démonaival való kilátástalan harc idején, az megmenekül a legnagyobb magányosságban és megmenekül a halálos ágyán is. Mámor és kép – jöjjön, mert jöhet mind kettő a Szentlélektől! Legyen bennünk az ő derűje, hadd mondják az emberek, édes bortól részegedett meg. Lássanak az ifjak látásokat, a vének álmokat – mert a Szentlélek jövőt formáló erő. És hogy ne a magunk érzelmeiről legyen szó és ne a magunk ötleteit bálványozzuk, hanem az ő Lelkének mámorával teljünk be és az ő látomásait lássuk, ahhoz pedig legyen szűntelen imádságunk és mérjen minket az ő igéje, és nem tévedünk majd el. Vegyük komolyan az apostoli intést:

” Szenved-e valaki köztetek? Imádkozzék! Öröme van-e valakinek? Énekeljen dícséretet! Beteg-e valaki közöttetek? Hivassa magához a gyülekezet véneit, hogy imádkozzanak érte, és kenjék meg az Úr nevében. És a hitből fakadó imádság megszabadítja a szenvedőt, az Úr felsegíti őt, sőt, ha bűnt követett is el, bocsánatot nyer. Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.”

Ámen

Imádkozzunk!

Urunk Jézus, te közel vagy a megtört szívűekhez és ismered a mi gondolatainkat. Szeretnénk megtisztulni és megtelni Lelkeddel, amely erőt ad és felemel bennünket. Hiteles életért és hiteles emberségért könyörgünk, amiben nem mi vagyunk önmagunk bálványai, hanem neked adjuk a fő helyet és rád figyelünk akkor is, amikor az élet elsodorna bennünket a te közeledből. Kérünk, fogjad a kezünket és vezess minket, ahogyan a szülő vezeti gyermekét, amikor tanulja a járást. Mi is így tanuljuk egész életünkben, hogy hogyan tovább, ne hagyj hát magunkra bennünket. Így imádkozunk azokért, akik betegek, hogy gyógyulhassanak. Imádkozunk két testvérünkért is, akik a halál szélén vannak, hogy békességben lehessenek, ha elhozod azt az órát számukra, amelyen indulniuk kell. Imádkozunk azokért, akik nehéz vizsga előtt állnak, és azokért, akik terheket hordoznak. Adj mindnyájunknak erőt, szeretetet és józanságot Szentlelked által, hogy boldogan és téged dicsőítve élhessünk.

Ámen.