Igehirdetések

Megértés a Lélek által

Igehirdetés 2000. június 11.

Megértés a Lélek által

 

Lekció: Csel 2,1-13
Textus: Zsolt 89,16

“Boldog nép az, amely megérti a kürt szavát, a te orcádnak világosságánál jár ez, ó Uram!”

 

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, megköszönjük, hogy megérhettük ezt az új pünkösdi ünnepet, amin megtelhet a szívünk tőled való mennyei Lélekkel. Hívunk és várunk örök Lélek, teremtő szeretet, jöjj el közénk is, és újíts meg minket is, adj megtérést a mi szívünknek, amint megadtad azt az első gyülekezet születésekor háromezer embernek.
Bizony, Urunk, olyan az emberszív nélküled, mint a víz nélküli pusztaság, mi emberek pedig olyanok vagyunk ha eltávozol tőlünk, mint a szárazra vetett halak. Te vagy az éltető elemünk, te vagy az erőnk és megfrissülésünk, te vagy az élet, és ezért kérünk most tégedet, hogy jöjj el hozzánk, Szentlélek Úristen! Gyógyítsd a betegeket és vigasztald a gyászolókat, különösen azokat, akiknek egészen friss a vesztesége. Kérünk, hogy adj erőt és világosságot mindnyájunknak, szenteld meg közösségünket és ünneplésünket. Jöjj el közénk, örök Isten, teremtő Szentlélek! Ámen.

 

Igehirdetés

A pünkösd lényege a Szentlélek első eljövetelekor is az volt és ma is az, hogy jelen van az Úr. Életújulások ezrei jelezték, hogy nagyobb erők munkálkodnak itt, mintsem hogy embertől valók lennének. Emberek, akik képtelenek voltak megválni a bűntől, emberek, akik képtelenek voltak új életre jutni, emberek, akik nem tudtak megvigasztalást találni még a törvény cselekedeti által sem, emberek, akik keresték az utat, és nem találták: erőt kaptak, megtelt a szívük Isten Szentlelkével, és új emberekké lettek! Megtapasztalták, hogy ő nincs jelen ugyan a bűnben, nincs jelen a romlásban, ezek idegenek tőle, de jelen van a megtért ember szívében. Az ember, aki nem önmagát bálványozza, nem magát isteníti, nem magát félti már, aki nem magának kuporgat, nem magát igazolja, és nem azon van, hogy “megmutassa a többieknek”, hanem odaadja szívét az ő kezébe, amint erre Jézus tanította – az veszi a Szentlélek erejét. Oda eljő az Úr!

Azt a csodát és azt az erőt, amit az első pünkösdben a forgószél bőgéséhez hasonló zúgás jelzett, meg a tűz ragyogása, a kettős tüzes nyelvek, melyek a tanítványok homlokára ültek, és az elragadtatottság, hogy úgy tudtak szólni Isten dolgairól, hogy azt mindenki megértette – milyen gyönyörűséges jelek, mindegyik a Szentlélek erejét, megújító lendületét, megtisztító szeretetét hirdeti és az embereknek a hit által való egymásra találását ábrázolja ki – most ezek közül a jelek közül azt az egyet állítsuk figyelmünk középpontjába, amire talán leginkább szükségünk is van, hogy tudniillik az ő jelenléte megértést munkál.

Soha nem volt ennyire ésszerű és racionális az élet, mint ma. A tudomány meg a technika, a társadalmi – intézmények mind-mind az ésszerűség és racionalitás jegyében működnek, de körbenézve a világban mit látunk? Etnikai alapú, meg vallási megokolású konfliktusok sorában ezrek, tízezrek, százezrek halnak meg értelmetlenül. Mert van ugyan ész meg ráció, de nincs megértés.

És valóban nincs megértés ott, ahol az emberi értelem önmagában akar uralkodni. A Biblia első lapjain már ott találjuk a Bábel tornya építésének történetét. A nagy alkotás, építés, amit azonban Istentől elszakadt szívvel, a maga nevében végez az ember, “Isten-telenül”, ez ahelyett, hogy a közösséget, az egymásra találást szolgálná, meghasonlást, szétdarabolódást eredményez. Ahelyett, hogy létrejönne az összetartozás, amit olyan nagyon építeni akarnak, mivel Isten Szentlelke nélkül a maguk nevében, a maguk értelmének törvényei szerint építenek csupán, szétdarabolják az emberi közösséget. Ahelyett, hogy egy nyelvet beszélnének, egyre több nyelvet beszélnek. Ahol nincs jelen, mert az emberi gőg és bűn miatt nem lehet jelen az Úr, ott nincs megértés. És külön nyelvet beszélnek bábeli állapotban ma is mindenütt, ahol így élnek, ahol így élünk.

Hányszor mondják emberek, akiknek egyforma lenne ugyan az anyanyelve, de érdekellentét miatt szemben állnak egymással, hogy más “nyelvet beszélünk”. És nem tapasztalni-e ugyanezt szülők és gyermekek, férj és feleség, tanár és diák kapcsolatában annyiszor, mintha más nyelvet beszélnének! Nincs megértés! Istentől való elszakadásunk egyik legbiztosabb és legfájóbb következménye, hogy elvész a megértés. És szétesnek családok, jó ismerősök és barátok elidegenednek és ellenségekké válnak; de ugyanígy elvész a megértés Isten Lelkének távollétében minden ember számára nem csak a többiek, hanem az isteni dolgok iránt is.

Pált megragadják az athéniak és viszik magukkal az Areopagosra és ezt kiabálják: vajon megérthetjük-e ezt az új tudományt, amit te hirdetsz nekünk? És a történetből az derül ki, hogy nem értették meg az “új tudományt”, amit Pál hirdetett nekik. Egy új filozófia esetleg érdekelte volna őket, valami izgalmas elmélet, de megtérni nem akartak. Óemberüket nem akarták Krisztussal együtt halálra adni, hogy eljöhessen a Jelenlét, Isten Szentlelkének valósága. Őrizgették régi énjüket, nem akarták a szívüket az ő Szentlelkének a főhatalmába helyezni, és nem volt megértés. “Nincsen csak egy igaz is, nincs, aki keressen, nincs, aki megértse Istent” – mondja az apostol, és ugyanő így foglalja egy másik helyen össze ugyanezt az igazságot, hogy “érzéki ember” – és itt az a szó szerepel, hogy pszüchikosz – vagyis aki csak a maga pszichéjével, a maga lelkével él, azt isteníti, de távol van a Szentlélektől, az “meg sem értheti az ő Lelkének a dolgait, mert bolondságok azok neki. “Mert azok Isten Lelkének a módján ítéltetnek meg.” Csak a lélek által lehet megérteni őket. Még Péter sem érti meg, amikor Jézus az utolsó vacsora estéjén körülköti magát és megmossa a tanítványok lábait. “Te most sem érted, de majd ezután megérted.” És amikor elküldte tanítványainak Szentlelkét, akkor Péter is megértette már, hogy mi is történt valójában ott azon az estén.

Amíg a Szentlélek el nem jön, amíg szívünket, értelmünket át nem járja, amíg ez a mennyei erő meg nem kapja a főhatalmat a szívünkben, addig nincs megértés. Egymást sem értjük, csak töredékesen, úgy-ahogy, néha, ideig-óráig, amíg érdekünk is diktálja, Isten dolgait azonban végképp nem értjük meg a Lélek nélkül.

A pünkösd örömhíre abban áll, hogy ő nem elégedett a mi értetlenkedésünkkel. Nem gyönyörködik bennünk ebben az állapotunkban; nem ez az ő akarata. Valami jobbat akar ő nekünk ennél! Azt szeretné, hogy egyre többen kapjuk meg a Lélek ajándékát, hiszen eredetileg is minden embert a Szentlélek templomának szánt. Azt szeretné, ha mi éppen úgy, mint a legjelesebb szentek, a próféták és az apostolok, megértenénk, hogy “micsoda a szélessége és hosszúsága, mélysége és magassága az Isten jóvoltának.” Azt akarja, hogy megértsük titkát. A pünkösdi Lélek ezt a megértést munkálta az első gyülekezet megszületésekor, ahol pártusok és médek, elámiak, krétaiak és arabok, mind-mind hallották a maguk nyelvén Isten nagyságos dolgait és csodálkoztak: lám, értjük. Idáig nem értettük egymást, “más nyelvet beszéltünk”, most elkezdünk “egy nyelvet” beszélni – a szeretet nyelvét. Ez az igazi nyelveken szólás, hogy emberek, akik addig nem értették egymást, elkezdik érteni, amit a másik mond: nem az elragadtatás önmagában, hanem az ő dolgainak megértése – ez kapcsolja egybe az első keresztyéneket! Azt is mondhatnánk, hogy ezek az emberek mintegy “Istenen át” jutnak közösségre egymással. Nem közvetlenül kapcsolódnak többé egymással.

 

Ő teremti meg “nagy dolgaival”, szabadító szeretetével a megértést, az összetartozást az emberek között. Vagyis   minél inkább alárendelik magukat Isten szeretetének, annál inkább megértik egymást. Az igazi emberi összetartozás ma is ilyen: emberek az ő kezéből fogadják egymást. Nem közvetlenül kapcsolódnak egymáshoz, nem csak a vonzás, tetszés, rokonszenv, talán a közös tervek, gondolatok fonják őket össze, hanem “Istenen át” van közük egymáshoz! Ezt adta a pünkösdi Lélek az első keresztyéneknek, így értették ők ott meg egymást: megértették az ő nagyságos dolgait. Legyen hát nekünk is mindennél fontosabbá, hogy mit tett értünk az Úr. Hogy milyen szabadításban részesített, milyen bilincset vett le és tud levenni rólunk – ez a fontos, mindennél fontosabb! És ezt a nagy szabadítást, kegyelmet középpontba téve nem lesz már nehéz a szeretet útján járni, és egymást megérteni.

“Boldog az a nép, amely megérti a kürt szavát, a te orcád világosságánál jár ez, ó Uram.”  Így hallottuk az előbb a zsoltárból. Igen, Isten jelenléte a Szentlélek eljötte, és aki az ő orcájának világosságában jár, az nem is lehet más, mint boldog. Derű, ragyogás, fényes homlok, kettős tüzes nyelvek; ez az a többlet, amely még másoknak is erőt ad, szétsugárzik, közösséget teremt! Az új életre jutott ember örvendező ember, megértette a kürt szavát. Az ószövetségben az imára, az Úrral való közösségre hívó kürt szaváról van szó. Boldog a nép, amelyik megérti a kürt szavát, vagyis amely odatalál hozzá, amely újra megtanul imádkozni és meghallani az élő igét. Az ilyen nép elkezdi érteni Isten magasságos dolgait és saját társát is, az emberi dolgokat. Az ő Lelke elvégzi bennünk.

Mit tegyünk hát, hogy ilyen igazi, mennyei erővel teli, élő pünkösdünk legyen? Egyetlen dolgot, testvérek: hívjuk őt egész szívünkkel! Hiszen “…ha ti gonosz létetekre nem adtok követ a gyermekeiteknek, amikor kenyeret kérnek tőletek, mennyivel inkább ád Szentlelket a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle!”  (Luk 11,13) “Kérjetek és adatik, keressetek és találtok, zörgessetek és megnyittatik néktek!” (Mát 7,7-8)

 

“Jövel Szentlélek Úristen, töltsd be szíveinket éppen!” (370. dics. 1.v.) Ámen.