Friss tapasztalás

Igehirdetés 2004. április 4.

Friss tapasztalás

 

Lekció:Luk 19,28-40
Textus:Luk 19,41-44

“Amikor közelebb ért és meglátta a várost, megsiratta és így szólt: Bár felismerted volna ezen a napon te is a békességedre vezető utat! De most már el van rejtve szemeid elől. Mert jönnek majd reád napok, amikor ellenségeid sáncot húznak körülötted, körülzárnak és minden felől szorongatnak, földre tipornak téged és fiaidat, akik benned laknak, és nem hagynak belőled követ kövön, mert nem ismerted fel meglátogatásod idejét.”

 

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, köszönjük az új tavaszt, a napfényt és a madarak énekét. Köszönjük az ifjak fiatal életét, akik a konfirmációban ma lesznek gyülekezetünk tagjaivá. Erősítsd meg őket és erősíts meg mindnyájunkat Szentlelkeddel. Mi is nagy királyként hódolunk előtted, aki Krisztusban legyőzted a halált és elhoztad nekünk az örök életet. Dicsőítünk téged, aki erősebb vagy a bűnnél és a szenvedésnél. Jöjj el hozzánk is, és győzd le a bennünk uralkodó erőket, amik elválasztanak tőled és elválasztanak minket egymástól. Hozsánnás szívvel ünnepeljük virágvasárnapi bevonulásodat, ami egykor Jeruzsálemben történt, és kérjük, vonulj be királyként a mi szívünkbe is! Ámen.

 

Igehirdetés

Vannak az életben minősített pillanatok, amikor sokkal több történik, mint máskor hosszabb idő alatt. Nem a telő-múló idővel állunk szemben ilyenkor, hanem valami olyasmivel, amit helyesebb az idő múlása helyett alkalomnak nevezni. Az idő mintegy összesűrűsödik ilyenkor, és rövid idő alatt sok minden fontos dolog eldől, esetleg egészen hosszú távra is. Ezeket a lehetőségekkel teli pillanatokat a Biblia minősített időnek, alkalomnak nevezi, és arra figyelmeztet, hogy mindent tegyünk meg ezeknek az alkalmaknak a méltó tartalommal való megtöltéséért. “Áron is megvegyétek az alkalmakat, mert a napok gonoszak.” Konfirmáció vasárnapján, amikor ifjaink is itt vannak közöttünk, hogy hitvallásuk alapján felvegyük őket a felnőtt gyülekezet tagjai közé, nem kell külön magyarázni, hogy az emberi élet döntéseink során alakul olyanná, amilyen végül is lesz. A ti csupa lehetőség életetek, ami nincsen készen, hanem most alakul, pontosan erről szól: az ember életének legdrágább kincse a lehetőségeiben van.

Virágvasárnapon Jézus szamárháton bevonult Jeruzsálemben, ahol a galileai zarándokok, akik ismerték tetteit és a csodákat, amik körülötte történtek, királyként köszöntötték: “Áldott a király, aki az Úr nevében jön!” Ám a város maga, Jeruzsálem másként fogadta: Mester, utasítsd rendre tanítványaidat! Ezért kellett sírnia a virágvasárnapi Jézusnak a város láttán, mert tudta róluk, hogy nem ismerik fel meglátogatásuk idejét, vagyis elvétik a lehetőséggel teljes pillanatot, azt a pillanatot, amikor megújulhatnának, megtérhetnének.

Legyen ezért ennek a mostani virágvasárnapnak ez az első és legfontosabb kérdése: érzékeny vagyok-e az Isten által készített pillanat, az alkalom felfedezésére. Érzékelem-e a lehetőséget, amit ő elém adott, hogy most megtérhetek, itt a pillanat életem megjobbítására? Jeruzsálem elvétette ezt a pillanatot, mert ez a város lelkileg aludt akkor. Az Örökkévaló elküldte hozzá, akit máig Egyszülöttnek hívunk, hiszen nincsen senki hozzá fogható a világ történelmében, és Jeruzsálem nem ismerte fel meglátogatásának idejét, nem ismerte fel, ami üdvösségére lehetett volna ebben a meglátogatásban.

Jó lenne elgondolkodnunk ezen a bibliai történeten, mert Jeruzsálem sem az ágyban aludt akkoriban, az emberek nagyon is nyüzsögtek a piacokon, adtak és vettek, intézték ügyeiket, a titkosrendőrök hallgatóztak, a besúgók besúgtak, egyszóval folyt az élet a maga megszokott rendjében, mint mindig mindenhol folyik. De Jézus könnyei elárulják, hogy azzal van baj, ami nem történt meg, azzal, hogy elmaradt egy felismerés. És ez nagy baj az egyes ember útján, és még nagyobb baj egy város, egy nemzet útján. Mert vannak pillanatok, amikor Isten elkészít egy lehetőséget, hogy felismerjük, mi lenne a dolgunk, mi szolgálja üdvünket, és ha ez a felismerés elmarad, akkor mi valóban sírnivaló állapotban vagyunk. Ez történt Jeruzsálemmel és ez történik velünk is annyiszor: ott volna a pillanata – ezt és ezt másként kell látnom a mai naptól kezdve – és ha ez a felismerés elmaradt, akkor Jézusnak sírnia kell felettünk. Az elmaradt felismerések emberei, városai, nemzetei!

Ez az elmaradt felismerés nem valami titokzatos, misztikus dolog, hanem egyszerűen az, hogy minden emberi élet alkalmas a valóságos Isten-kapcsolatra. Arra, hogy odamérjük magunkat ahhoz, amit ő elmondott már régen, és leíratott nekünk a prófétákkal és apostolokkal, és az emberi élet arra is alkalmas, hogy a régiek által is ismert igazságot egészen új fényben lássuk, vagyis friss tapasztalásaink is legyenek, ne csak a régi igazságaink. Jeruzsálemnek voltak régi igazságai, de nem voltak friss tapasztalásai, ilyesmiknek nem tette ki magát. Ez az elakadt élet, a megfeneklett hit mintapéldája: amikor nincs élet, csak elvek vannak. Ezt hívhatjuk lelki alvásnak még akkor is, ha ezek az elvek megdönthetetlen és igaz elvek, hiszen Jeruzsálem is ilyeneken állt: a mózesi törvényt, a Tizparancsolatot senki nem kérdőjelezte meg. Mindenki büszkén mondogatta, hogy Ábrahám a mi atyánk, és építgették a próféták sírjait. De ez kevés, mert Isten friss tapasztalást akar adni az ő gyermekeinek. Azt szeretné, ha mi ma újra örülnénk annak, hogy Jézus király, és a mi királyunk is. Ha felimsrenénk, hogy miért fontos ez az üzenet, hogy ő a mi királyunk.

Virágvasárnap zökkentsen ki minket a lelki alvásból, abból, hogy megelégszünk elvekkel és hittételekkel, de nem adjuk oda a szívünket friss felismerésre és új tapasztalásra.

Annál is inkább, mert ebben a friss tapasztalásban nem kevesebbet kérdez tőlem az élet Ura, mint azt, hogy vajon jöhet-e én hozzám is királyként Jézus vagy sem. A galileaiak hozsannáztak, mert látták a feltámadt Jairus lányát és Lázárt, örültek az ugrándozó sántával és álmélkodtak a 38 éve beteg gyógyulásán, de Jeruzsálem azt mondta ezeknek a lelkes zarándokoknak, hogy hallgassanak el. Utasítsd rendre tanítványaidat, mondták magának Jézusnak is.

Mi volt a lényege ennek az ellenállásnak, Jézus visszautasításának? Az, hogy ne legyen felfordulás, minden maradjon a régiben. Folytatódhasson a kellemes félálom, zavartalanul éljük életünket a megszokott mederben, ne kelljen megtérni. Pedig a virágvasárnap lehetősége éppen ez: felismerni Jézusban a királyt. Azt a királyt, aki átrendezi a szívünket, és megrostálja a vágyainak és a terveinket.

Akinek ő a királya, az másként látja az életet. Nem fél az áldozattól, mert tudja, hogy amit odaadott, az sokszorosan, százszorosan kapja vissza Jézustól már ezen a világon, a jövendő világon pedig örök életet. Nem fél az előlegező szeretettől, amely a maga keresése helyett azt nézi, mivel adhat valamit másoknak. Nem fél az őszinteségtől, mert tudja, hogy az igazság, főleg, ha szeretettel képviselik, gyógyít. Nem fél a magánytól, mert tudja, hogy abban jelen lehet az ő szava és az ő Lelkének csöndes üzenete is. És amikor esetleg átcsapnak felette a hullámok, akkor is tudja, hogy nincs egyedül a hajóban, hanem azzal hajózik, aki úr a szelek és viharok felett, és hatalommal parancsolhat azoknak.
Amikor tehát virágvasárnapon megállunk egy pillanatra, ne engedjük el a fülünk mellett ezt a kérdést: mit jelent az, hogy Jézus nekünk is királyunk? Van ennek valami valóságos tartalma, vagy pedig csak egy szép elvi igazsággal állunk szemben? Mert ha ő tényleg királyunk, akkor engedjük, hogy uralkodjon rajtunk. Arra menjünk, amerre ő előttünk megy, és ne más utakon. Azt tartsuk valóságos jónak, amiről ő győz meg minket, azt higgyük, amire tőle vettünk ígéretet! Így nem fogunk csalatkozni.

A virágvasárnap királyként bevonuló Jézus minket is népének fogad, és ennek egészen gyakorlati következményei vannak. “Az Úrnak van szüksége rá” – mondják a szamárcsikóról a tanítványok, és annak tulajdonosai azonnal odaadják a szamárcsikót. Így kell történjen velünk is, ha az Úrnak van szüksége a kezünkre, a lábunkra, a szívünkre. Ő jobban tudja használni ezeket nálunk. Nem fogja elpazarolni az időnket hiába, mint mi szoktuk. Nem fog minket fölösleges zsákutcákba vezetni, mint mi kerülünk ilyenekbe a nagy okosságunk miatt. Nem fog minket áltatni irreális célokkal, mint mi szoktuk magunkat. Vezet minket világos utakon, ahogy szép énekünk mondja, és ad innunk, ha szomjasak vagyunk, az élet vizéből ingyen, amint a próféta ígéri.

Felfedezni a pillanat Istentől adott tartalmát, ez az első és legfontosabb. Felismerni a meglátogatásunk idejét, ahogy a virágvasárnapi történet figyelmeztet minket erre. Aztán engedni, hogy ő friss tapasztalással ajándékozhasson meg minket és ne csak elveink és igazságaink legyenek, hanem élményeink is. A jövő keresztyénsége nem csak az igazságok, hanem az élmények keresztyénsége is lesz, ez egészen bizonyos. És végül legyen, mert lehet ennek a napnak ez a boldog hitvallása: ő nekem is királyom! Nem magam járom az életem útját gazdátlanul, vagy éppen önfejűen, hanem őrá figyelve, neki engedve, őt gyermeki szívvel követve. “Királlyá Jézust, Jézust koronázzátok!”

Ámen.

 

Imádkozzunk!

Köszönjük Urunk, hogy ünnepi örömmel töltesz el minket, mert gyermekeink ifjúvá serdültek. Köszönjük konfirmáló fiataljainkat, az ő bontakozó életüket, értelmüket, szívük odaszánását megváltó Krisztusunk követésére. Légy áldott a szülők szeretetéért, amellyel nevelhették gyermekeiket, a családokat, ahol otthont és biztonságot adtál számukra a mindennapokban. Köszönjük a lelki családot, gyülekezetünket, ahol megismerhetünk téged, az egyedül igaz Istent és akit elküldtél, a Jézus Krisztust. Imádkozunk fiataljainkért, hogy az élet forgatagában el ne tévelyedjenek. Őrizd meg őket a kísértések idején, adj szívükbe szeretetet és hűséget, hogy egykor szégyenkezés nélkül állhassanak meg színed előtt számadásra. Addig pedig vezéreld és oltalmazd őket, és kísérd életüket mennyei szent áldásoddal.

Ámen