Meglepetés és szemlélődés – a Szentlélek által

Igehirdetés 2012. május 27. Pünkösd

Meglepetés és szemlélődés – a Szentlélek által

 

Lekció: Csel 2,1-13
Textus: Jóel 2,12-15  Jóel 3,1-2

„Térjetek meg hozzám teljes szívvel, böjtölve, sírva és gyászolva! Szíveteket szaggassátok meg, ne a ruhátokat, úgy térjetek meg Istenetekhez, az Úrhoz! Mert kegyelemes és irgalmas ő, türelme hosszú, szeretete nagy, és megbánja, még ha veszedelmet hoz is. Ki tudja, hátha most is megbánja, és áldást hagy maga után! Hozzatok étel és italáldozatot Isteneteknek, az Úrnak! Fújjátok meg a kürtöt a Sionon! Tartsatok szent böjtöt, hirdessétek ki, hogy ünnep lesz. Azután kitöltöm majd Lelkemet minden emberre. Fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok látomásokat látnak. Még a szolgákra és szolgálókra is kitöltöm Lelkemet abban az időben.”

 

Imádkozzunk ezen a mostani ünnepünkön Sören Kierkegaard imádságával:

 

Istenünk, mindenkiért imádkozunk! Ó, Szentlélek, aki életet adsz, te tudod, hogy nincs itt hiány sem tehetségben, sem műveltségben, sem észben, sőt inkább túl sok van belőle; de az hiányzik, hogy elvedd tőlünk, ami tönkretesz – a hatalmat. Egyetlen dologért könyörgünk, hogy vedd el tőlünk a hatalmat, és ha elvetted, adj helyette életet. Bizony, nincs ember, aki ne iszonyodna a halál pillanatától, amikor megfosztod hatalmától, hogy Te uralkodhass rajta. De ó, Urunk, még az állat is megérti később, milyen jó is volt, hogy királyi kocsis vette át a gyeplőt – ami először félelemmel töltötte el, s ami ellen értelme lázadt. Egyedül az ember ne értené meg, milyen jótétemény számára, hogy megfosztva őt hatalmától, életet adsz neki? Jöjj el, Szentlélek Isten, Krisztus Urunk lelke, és tedd most újjá szívünket ebben az értelemben! Ámen.

 

Igehirdetés

Pünkösd a Szentlélek ünnepe, ami azt jelenti, hogy Isten jelen van és cselekszik. Ez a csoda sűrűsödik össze az első pünkösdben, ahogyan arról a Biblia hírt ad nekünk, és nagyon jó lenne, ha ugyanezt élhetnénk át ebben a mostani pünkösdben mi is – hogy a Kimondhatatlan, az Örökkévaló tényleg jelen van és cselekszik. Szívből kívánom mindnyájunknak, kicsinyeknek és nagyoknak, régóta hívőknek és éppen most elindulóban lévőknek, hogy ebben az ünnepben, ha csak egy morzsányit is, ha csak egyetlen fényvillanásnyit is, de éljünk meg mindnyájan valamit ebből a csodából: Isten jelen van, sőt nem csak jelen van, hanem cselekszik is.

Két szóban közelítsük most meg a Szentléleknek ezt a titkát, ezt a mozgalmas rejtélyt. Két olyan szóval, amik ott vannak ugyan a mindennapjainkban, de egymásnak furcsamód ellentétei. Az egyik így szól, hogy „meglepetés”, a másik pedig úgy, hogy „szemlélődés”. Ellentétek ezek, mert a meglepetésben mindig mozdul valami, ha úgy tetszik, éppen az a lényege, hogy az eddigi világunk felborul, amint az első pünkösd jeruzsálemi lakósai közül éppen háromezerrel megesett. A másikban, a szemlélődésben pedig éppenséggel elsimulnak a dolgok, úgy is mondhatjuk, hogy minden a helyére kerül. Foglalkozzunk most ezekkel a szavakkal, mert ellentétek ugyan, de mind a kettő az élet szava, sőt, a Biblia pünkösdi története szerint mind a kettő éppenséggel az üdv szava is.

Kezdjük a mozgalmassal, ezzel a szóval, hogy meglepetés. Igen, ahol a Szentlélek, vagyis maga az élő Isten jelen van, ott valami új történik. Így volt ez a világ teremtésének számunkra hozzáférhetetlen első pillanatában is, amikor az Első után, amelynek nem voltak tulajdonságai, nem volt még létezése sem, mint valamiféle tárgynak szokás: nem keresett semmit és nem volt szüksége semmire, önmagának tökéletesen elég volt – egyszer csak mégis „túlcsordult”, s a benne lévő fölösleg megalkotta a „mást”, vagyis megteremtette a világot. Ez pedig, miután így létrejött, feléje fordult és eltelt vele, s attól fogva mindig az Egyre, az elsőre tekint, és ez a „szellem”, vagyis minden értelem és gondolkodás, s a világ egyetlen valóságos értelme. Ez aztán igazán újdonság és meglepetés volt, ahogyan lezajlott – de annyira ám, hogy ma sem tud vele mit kezdeni százhuszonhét Nobel-díjas fizikus sem.

Nem volt kevésbé újdonság az sem, hogy a jeruzsálemi piactéren a derék gabonaárusnak, aki szépen meggazdagodott  már, volt egy körtefontja, amivel akkor mérte a búzát, amikor vásárolta, s volt egy másik is, amit akkor használt, amikor eladott. Péter igehirdetésére azonban úgy döntött, mostantól csak egyetlen fontja lesz, és mindig azzal az eggyel fog mérni akár magáról, akár másokról lesz szó. Meglepő a dolog,  ritkán szokott ilyesmi történni – de az első pünkösdben a Szentlélek munkájára háromezer emberben ez zajlott le. Nem mondott ugyan Péter újat, hiszen félezer éve ismert volt Izrael számára Jóel próféta igehirdetése: „Térjetek meg hozzám teljes szívvel, böjtölve, sírva és gyászolva! Szíveteket szaggassátok meg, ne a ruhátokat, úgy térjetek meg Istenetekhez, az Úrhoz! Mert kegyelemes és irgalmas ő, türelme hosszú, szeretete nagy, és megbánja, még ha veszedelmet hoz is. Ki tudja, hátha most is megbánja, és áldást hagy maga után! Hozzatok étel és italáldozatot Isteneteknek, az Úrnak! Fújjátok meg a kürtöt a Sionon! Tartsatok szent böjtöt, hirdessétek ki, hogy ünnep lesz. Azután kitöltöm majd Lelkemet minden emberre. Fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok látomásokat látnak. Még a szolgákra és szolgálókra is kitöltöm Lelkemet abban az időben.”

A meglepetés összesen az volt, hogy mindez tényleg megvalósulhat. Emberek letehetik magukról az elpiszkolódott lelkiismeretüket, mint egy kimosni való ruhát, és le is tették. Miért ne tehetnénk le mi is? Tény persze, hogy nem kevesebbről, mint a lényünk újraalapozásáról van itt szó, és nem szoktuk elhinni, hogy még ez is lehetséges volna – pedig egészen az. Isten Szentlelke, ha jelen van, olyan tájakra visz bennünket, amikről nem is álmodtunk. Filep a Lélek által ott találja magát a Jeruzsálemből Gázába vezető néptelen úton, mert valaki odavezette, hogy aztán az etióp főembert megkeresztelje. A Szentlélek olyan képességeket tesz lehetővé, amik tőlünk nem telnek. Gondoljunk a világ teremtésére – akinél az lehetséges volt, hogyne tudná újjáteremteni a mi szívünket is, ha odaadjuk kezébe? Szolgáljatok a Lélek újságában, nem pedig a betű óságában – mondja Pál a rómaiaknak, s nem is kell messzi mennünk e dolog valóságáért. Hányszor megesik, amikor avatott mester játszik a zongorán, hogy elámulunk s azt mondjuk, nem is hittük, hogy ezek a hangok mind benne laknak abban a fából s fémből összerakott szerkezetben!

Vagy amikor egy ismert zeneművet, aminek minden taktusát ismerjük s pontosan fel is tudjuk idézni,  új mondanivalóval szólaltat meg egy zenekar. De akár úgy is folytathatjuk, amikor egy másik ember, akiről azt gondoltuk, már mindent tudunk róla, egyszer mégis csak egészen új arcát mutatja. Fájdalom, hogy a beteglelkű ember ezt a dolgot csak az egyik irányba ismeri, amikor úgymond “csalódik” embertársában és aztán csak kiábrándultan tud rágondolni. Holott ez a dolog éppen olyan joggal fordítva is lehetséges – amikor felülvizsgálva addigi lesújtó ítéleteinket nemesebb vonását fedezzük fel valakinek. Sőt, még tovább mehetünk – hogy maga az élet is feltárhatja előttünk egy egészen új természetét, és a kiégett szívű öreg rókákból, akiknek már senki nem tud újat mondani, egyszer csak megint gyermekek lesznek, akikről Jézus azt mondja, hogy pontosan az ilyeneké, éppen ilyeneké az Isten országa. Eljöhet, és jöjjön is el a pillanat, amikor másként nézünk a házra, ahol élünk, más szemmel tekintünk emberekre, akiket úgymond ismerünk, sőt, egészen másként nézünk még magunkra is, mint ahogyan az évtizedek alatt kialakult bennünk.

Ez az újdonság, ez a meglepetés a nyelvek pünkösdi csodájában áll előttünk, amit valójában egy új típusú közösség, az egyház születése jelképének kell lássunk. Ahhoz, hogy az egyéni életünk újraalapozódása után a közös életünk is újraalapozódjon, valóban új nyelv kell, Szentlélektől ihletett beszédre, a Krisztus szeretetétől áthatott szavakra van szükség. És mivel a Szentlélek éppen ezt teszi lehetővé, hogy ugyanazok a dolgok más fényben jelennek meg, így ugyanazok a szavak is – általa – más lélektől lesznek átitatottak. Nyissuk csak ki szívünket ez iránt a Lélek iránt, és valóban igazi meglepetésekben lesz részünk: megmozdul bennünk a világ, megújul bennünk a szív, és még a szavaink is új hangzásúak lesznek.

De hát itt a másik pünkösdi szavunk, a szemlélődés is. Ez nem a világ felfordulásának szava, mint a meglepetés, hanem a dolgok elsimulásának, a kép összeállásának, tulajdonképpen a megbékélésnek a szava. Egy régi görög bölcselő, Plotinosz hívja fel rá a figyelmet, amikor azt mondja, hogy tulajdonképpen minden azért van, hogy az ember szemlélődjön. Mindenki, aki eljátszadozik mondjuk egy gondolattal, a szemlélődés miatt játszadozik el vele. És a gyerek éppen úgy a szemlélődésért játszik, ahogyan a komoly férfi meg a szemlélődés kedvéért munkálkodik. Még a természet is, mondja ez a bölcselő, mindent, amit csak alkot, a szemlélődés által alkotja meg. Jómagam is, ha munkálkodok egy fél napot a kertben, pár óra múlva újra kimegyek, hogy elgyönyörködjek abban, milyen szép a kigyomlált kert és milyen hasznos lesz majd, amit ültettem.

De hát mi jól tudjuk, hogy a mi rohanó mai életünkben az egyik leginkább hiányolt portéka éppen ez. Végig loholjuk az életünket, és alig marad időnk arra, hogy egy könyvet elolvassunk, vagy egy értékes alkotást rendesen megszemléljünk. Goethéről jegyezte fel a titkára, Eckermann, hogy ebéd után rendszerint megnézett egy képet, de legfeljebb kettőt, ezt viszont fél órákig tette, mert az volt a véleménye, hogy egy művet nem csak megalkotni kell tudni, hanem megnézni is. A kép megnézésének éppúgy megvan a művészete, mint a kép megalkotásának.

Az első pünkösdi gyülekezet idején Péterék boldogan nézhették, hogy Izrael népe ismét elkezdi betölteni a szerepet, amire Isten kiválasztotta. „Néktek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek” – emlékeztette őket, amikor azt tapasztalták, hogy Isten tényleg kitölti rájuk Szentlelkét, és valóra válik, hogy „…Fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok látomásokat látnak. Még a szolgákra és szolgálókra is kitöltöm Lelkemet abban az időben.” Azt láthatták, hogy a Szentlélek által mindenki megtalálhatja a helyét az új közösségben, krétaiak és arabok, zsidók és prozeliták, a római jövevények, pártusok és médek. Új “állampolgárság” született, amikor ezek az emberek mindnyájan egy új közösség tagjaivá lettek.

Hogy milyen nagy dolog ez, nekünk éppen nem nehéz megérteni, amikor száz éves embereket látunk, amint könnyes szemmel veszik fel újra a magyar állampolgárságot, amit 60-80 évvel ezelőtt elvettek tőlük. Odatartozni, ahová boldogan tartozik az ember – ilyesmit éltek át abban a színes tömegben is az első pünkösdkor! Jó elnézni szemlélődve, amikor a dolgok újra a helyükre kerülnek. De ez a szemlélődés mégsem öncél, hanem a lélek valódi megbékélésének, Isten megtalálásának igénye – és a Szentlélek erre is megtanít bennünket. Sok ítélet és elégedetlen dohogás után általa tanulunk meg újra helyesen szemlélődni, s azt is megtapasztaljuk, hogy így a mi életünk is boldogabb lesz, nem csak másé.

Végül a nagy kérdés, miként lesz ez a két dolog egymást gazdagító, szépen kiegészítő valósággá. A felülről való új élet meglepetése, a soha nem látott dolgok felmerülése egyfelől, meg a minden mélyén ott rejlő, összebékítő szemlélődés békéje és kiegyenlítő ereje másfelől – mi nem tudjuk összerakni ezeket. A világ sem tudja: egyiket haladónak, a másikat konzervatívnak nevezi, s azt hiszi, ezek sosem férhetnek össze. Pedig erre is van mód, amint lélekben egy magasabb világba lépünk. Jézus követése mindig ezt jelenti – egy magasabb világba lépni. Szentlelke azért csodálatos, mert ezt is el tudja végezni bennünk: újdonság és örök szépség, meglepetés és szemlélődés átjárják és kölcsönösen kiegészítik egymást. Így lesz az életünk egyszerre új és régi, egyszerre megalapozott és folyton épülő. Forduljunk hát az Első felé – aki mindent teremtett, s mindent meg is újíthat. Teljünk el ővele: így lesz pünkösdünk valódi Szentlélek-ünnep! Ámen.