Igehirdetés 2016. március 6.
Megoldhatatlan helyzetben
Textus: Mt 17,24-27
„Amikor Kapernaumba értek, odamentek Péterhez azok, akik a templomadót szedték, és megkérdezték tőle: A ti mesteretek nem fizet templomadót? De igen – felelte. Amikor bement a házba, Jézus megelőzte, és így szólt: Mit gondolsz, Simon, a földi királyok kiktől szednek vámot vagy adót: fiaiktól-e vagy az idegenektől? Miután így felelt: Az idegenektől, Jézus ezt mondta neki: Akkor tehát a fiak szabadok. De hogy ne botránkoztassuk meg őket, menj a tengerhez, vesd be a horgot, és fogd ki az első halat, amely ráakad. Amikor felnyitod a száját, találsz benne egy ezüstpénzt, vedd ki, és add oda nekik értem és érted.”
Fohászkodjunk!
Jó Urunk, Megváltó Jézusunk, tehetetlenségünkben kitől várjunk segítséget, ha nem tőled, aki az Atyától jöttél és hozzá tértél vissza? Ami tőled való, az utat mutat és erősít. Nyisd meg szívünket, hogy képesek legyünk terád figyelni! Ámen.
Igehirdetés
Akadnak az életben nehezen megoldható helyzetek, amikor úgy tűnik, bármit is mondunk vagy teszünk, az csak rossz lehet. Ennek „light-os” változata E. Berne: Emberi játszmák c. könyvéből tekint ránk az „Igen, de…” elnevezésű játszmából. Valaki egy társaságban panaszkodik élete nehéz és terhelő problémájáról, beszélgető partnerei pedig sorra tesznek javaslatokat a megoldásra, amiket sorra visszaver az „Igen, de…” kezdetű kifogásokkal, míg a csüggedt csend be nem áll. Akkor ő győzött, demonstrálta ugyanis, hogy nála senki sincs nehezebb helyzetben a világon – valójában ez volt a célja, nem pedig a probléma megoldása. A többiek gyanútlanul besétáltak a csapdába, mert végül pontosan az a szereposztás érvényesült, amit ő titokban akart.
Van ennél azonban sokkal kegyetlenebb és kihatásában messze rombolóbb forgatókönyv is, amit „double-bind”-nak hívnak, s a skizofrénia kutatói mutatták ki. A megbomlott, beteg lelkű, szeretetlen anya akkor is bünteti gyermekét, ha azt teszi, amit ő parancsolt meg neki, és akkor is, ha az ellenkezőjét teszi – az eredmény pedig az egész világot ellenségesnek és irracionálisnak megélő, zavarodott, skizoid személyiség. A „double-bind” módszerét egyébként ma is gyakran látjuk a közéletben és a politikában: „Ha van rajta sapka azért, ha nincs, azért…” – s aki ezt a módszert nem veszi észre, érzelmileg előbb-utóbb beletébolyodik. Ilyenkor fontos a közmondás: „Nem az a legény, aki adja, hanem az, aki állja.”
A templomadó témája súlyos kérdést jelentett az első keresztyének számára. Már a római birodalmi sarc beszedése körül is próbára tették Jézust a „kiküldött leselkedők”: ha egyetért befizetésével, akkor rossz hazafi, ha pedig nem, akkor fel lehet jelenteni a helytartóságon. (Luk 20,20-26) Még kényesebb volt a jeruzsálemi templomadó megfizetésének kérdése, hiszen belügyként kifejezetten a zsidó néphez tartozást vagy attól különállást, az ősök hagyományaitól elszakadást fejezte ki. S bár Jézus mindkét esetben az adó megfizetése mellett szól, de a figyelmes szemlélő észreveszi, hogy számára egyik esetben sem az igen vagy a nem, hanem az értelmezés a döntő – vagyis a teljes belső szabadság fenntartása melletti lojalitás az üzenet. „Vízszintes irányban” nem tanít Jézus radikális szembenállást sem a pogány római birodalommal, sem pedig a korabeli papi, teokratikus uralommal. Ha hatalmat akarna magának, ezt tenné – de neki a belső, szellemi-erkölcsi szabadság az ügye, amit a lélek legnagyobb, Istentől ajándékozott többletének tekint, s aminek megőrzését többre becsüli a megszerezhető összes világi előny és hátrány dolgánál.
Itt igazából meg is állhatnánk, hiszen mi volna ennél fontosabb minden keresztyén számára, de szánjunk még egy kis figyelmet a „megoldhatatlan helyzet” problematikájára. Sokan fogalmaznak ma is ilyen módon egy-egy panaszkodó beszámolójukban: „Ebben a helyzetben összesen két lehetőség van…” – amiből aztán rendszerint kiderül, hogy egyik rosszabb, mint a másik. Valaki egy ilyen mondatra egyszer azzal reagált, hogy szerinte mindig legalább három lehetőség van – igaz, nem indokolta meg, miért. Jómagam sokat gondolkodva ezen, s főleg pedig figyelve Jézus válaszait a „az összesen két lehetőség van” típusú helyzetekben – arra jutottam, hogy valóban mindig legalább három lehetőség akad: az általunk látott „összesen kettőn” túl mindig ott rejlik az Isten gyermekeinek szabadságából fakadó, vertikális, azaz ég felé nyitott, mennyei Atyánkkal beszélgető állapotból fakadó, harmadik megoldás.
„A fiak szabadok” – szögezi le Jézus, mielőtt megválaszolná a templomadót szedők sürgető kérdését, mert ez számára lényegesebb, mint az, hogy befizessük-e az adót, vagy sem. A belső, lelki szabadság nem függ külső körülményektől, még attól sem, amit pedig oly fontosnak vélünk – hogy kinek mit fizetünk meg, s mit nem. Jézus szerint ezt a belső szabadságot kell helyreállítani, s akkor minden rendben lesz – a lehető legteljesebb lelki függetlenséget a külső körülményektől, ami Isten gyermekeinek alapvető joga és tulajdona, hiszen – „a fiak szabadok!” Ők csupán Istentől függenek, az ő tulajdonai úgy életükben, mint halálukban, ezért nem teszi tönkre lelküket, ha történetesen a császár adóját is be kell fizetniük – egyébként is a császár képe van a pénzérmén, ha neki olyan fontos, hát kapjon belőle. Amin pedig Isten képmása van – ti. az emberen, a lényünkön – azt adjuk Istennek. Így kell “megadni a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené.” A templom és a papi szolgálat fenntartására beszedett adót is „add oda nekik értem és érted” – vagyis nem szándéka az ősi hagyományoktól való öncélú, demonstratív elszakadás, új vallás vagy új egyház alapítása. (Mát 5,17) Egyház így is, úgy is csak egy van, éspedig a világ kezdetétől fogva annak végéig. (Heidelbergi Káté 54. kérdés)
Mit javasol itt számunkra Isten igéje, amikor Jézustól a templomadót kérik? Azt, hogy minden nehéznek tűnő helyzetben azonnal kérdezzük magunktól, mit akar tőlem ezzel mennyei Édesatyám. Mely elhanyagolt tulajdonságomat akarja fejleszteni, hogy most éppen ebbe a zsákutcába terelgetett? Türelmemet, szeretetemet, talán alázatomat akarja növelni? Régen nem csiszoltam műveltségemen s általában az értelmi működéseim, a megértés, belátás, a nagyobb összefüggések átlátásának oly kívánatos erényein? Lehet, hogy hitemmel, mennyei Atyám iránti bizalmammal van baj…? A választ csak személyesen lehet megtalálni, ám a kérdést nem szabad nem feltenni, mert mindig éppen ebben áll a „harmadik lehetőség” meglelésének titka. Jézus sem engedte, hogy ezt elvegyék tőle, s ezzel arra biztat, hogy mindig tegyünk erőfeszítéseket a sok „vízszintes” probléma közepette azok vertikális vetületének felismerésére. S akkor hamar kiderül, hogy nem csak két lehetőség van.
A Pétert horgászni küldő Jézus szavait lehet egészen konkrétan is érteni, ez esetben egy csoda bontakozik ki szemünk előtt – hiszen viszonylag ritka a szájában ezüstpénzzel közlekedő tengeri hal. Ha valaki tényleg ilyet fog, éspedig pont e kiélezett helyzetben, az csoda részese. Vegyük észre, hányszor kapunk „véletlenek” révén mennyei megerősítést hitünknek! Elég sokszor vagyunk vakok ilyesmire – kivesszük az ezüstpénzt és meg vagyunk elégedve, milyen ügyes horgászok voltunk… Ámde itt egy korabeli közmondás rejlik a háttérben, mikor ezt olvassuk: „Vesd be a horgot, fogd ki a halat – s ha felnyitod a száját, ezüstpénzt találsz benne” – aminek jelentése nagyjából az, hogy aki korán kel, aranyat lel. Vagyis dolgozz csak meg a megbecsülésedért, nem fog öledbe hullani sem a befizetendő római dénár, sem az izraeli sékel. De még a magyar forint sem.
Fohászkodnod sem illegitim előnyökért kell, hanem egészségért (amit a „mindennapi kenyerünk”-ért fohászkodva is kérünk) és elegendő lelki és fizikai tartásért a munkához – amiben mindenkinek becsülettel helyt kell állni. Ezt jelenti, hogy „menj a tengerhez, és vesd be a horgot!” Semmi más számon nem kéretik majd rajtunk, csak az, ami tőlünk telhető volt. Megtettük-e, ami rajtunk állt – s itt nem csupán fizikai teljesítményekről van szó. Létrehoztátok-e magatokban az állapotot, amiben helytállás, méltányosság és mások iránti jó szándék az alap? Eljutottatok-e oda, hogy tudtok imádkozni ellenségeitekért is? Ha csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mennyivel vagytok jobbak a hitetleneknél…? (Luk 6,31-32) Ez bizony már krisztusi program – de aki tornyot épít, vessen számot a költségekkel! (Luk 14,28-30)
Vannak zsákutcák és kutyaszorítók? Ne legyenek illúzióink, bizony vannak. Néha betegség, máskor erőnket meghaladó kihívások és feladatok, vagy kellemetlen, talán egyszerűen velünk egyet nem értő, vagy hátunk mögött rólunk rosszat mondó emberek formájában teszi fel a kérdést az élet, hol is állunk lelkiekben. Ezek a momentumok mindig a lelki érlelődés alkalmai, hiszen általuk érkezhetünk oda, ahová Ezékiás király jutott: „Ímé, áldásul volt nékem a nagy keserűség!” (Ézs 38,17-20) Igen, javunkra válhat a kudarc, a megszégyenülés, sőt lelki előmenetelünket szolgálhatja az is, ha zúgolódás és főleg csalás nélkül befizetjük adóinkat, mert létezik számunkra immár valami más is, mint az anyagi gyarapodás.
Tekintsünk hát minden „összesen két lehetőség van” helyzetet arra alkalomnak, hogy megtaláljuk benne a harmadikat, a mennyel közlekedőt. Ha igazán keressük, meg is fogjuk találni (Mát 7,7), akár a tenger hullámai között lelt hal formájában is. De sose feledjük, a fiak szabadok – mert ez a legfontosabb. Ha ezt a belső szabadságot kiharcoljuk s megőrizzük magunknak, minden homály kitér előlünk. Csak tegyük, ami rajtunk áll – a többit pedig bízzuk arra a Jézusra, aki akarja, hogy ahol ő van, mi is ott legyünk! (Ján 14,3)
„Ott vár angyalsereg,
ott várnak mind a szentek,
s az Atyánál pihentek,
megfáradt gyermekek!”
(455. dics. 9. v.)
Addig pedig örüljünk, hogy e testben élhetünk, a mennyei, dicsőséges előképében – melyben a magunk módján minden nap “mehetünk horgászni”, s még hal is akad szájában ezüstpénzzel életünk tengerén. Így is legyen! Ámen.
Imádkozzunk!
Urunk Jézus, a te szabadságod nagyobb a bűnnél, szenvedésnél és a halálnál – kihez mehetnénk? Elhittük, sőt megismertük, hogy az örök élet igéje nálad van – ebben erősíts minket minden nap, és minden órán! Ámen.
