Megőriz a gonosztól

Igehirdetés 2007. szeptember 16.

Megőriz a gonosztól

Lekció: János 17, 1-15
Textus: János 17,15

„Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem, hogy őrizd meg őket a gonosztól.”

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, köszönjük, hogy megint vasárnap van és nem csak megpihenhetünk, hanem meg is szentelhetjük, neked is adhatjuk ezt a napot. Légy áldott testi életünkért, jártányi erőnkért, és a szívbéli szomjúságért, hogy hozzád vágyakozhatunk. Te adtad a szívünkbe azt, hogy keressünk téged, és mi köszönjük, hogy mindent, ami csak az üdvösségünkhöz szükséges, kijelentettél magadról a világnak. Bocsásd meg, hogy a titkot űzzük mindahányan, ahelyett, hogy a kijelentett dolgokban örvendeznénk, amiket nekünk adtál és a mi fiainknak. Segíts most minket, hogy félretéve minden akadályt és megkörnyékező bűnt, és célegyenest haladjunk az úton, ahol te mész előttünk. Adj értelmet, világosságot, és főleg alázatot mindnyájunknak, hogy az igének ne csak hallgatói, hanem megtartó is lehessünk. Prédikáltasd szent igédet, felséges Isten, ne hagyd szomjúhozni a mi lelkünket!
Ámen.
Igehirdetés

Személyes szóval hadd kezdjem ezt az igehirdetést. Ezt az igét, amit most hallottunk Jézus imájából, hogy „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem, hogy őriz meg őket a gonosztól” – már fiatal koromban, középiskolás diákként is nagyon szerettem. Ízlelgettem akkoriban az evangélium üzeneteit, rám tartozik-e ez a dolog, leszek-e én keresztyén, induljak-e ebbe az irányba – néha megrettenve, micsoda magas mércével állok én itt szemben, és ilyenkor azt mondtam magamban, ennek soha megfelelni nem tudok. Máskor azonban nagy bíztatásokat vettem az olvasottakból, amikor megértettem, és ez nagyon felszabadított és kifejezetten boldoggá tett, hogy a keresztyén élet nem csak az én erőmre épül, mert maga Jézus, a világ Megváltója is az én oldalamon áll. Ott van és segít, közbenjár értem az Atyánál, vagy ahogy itt olvassuk, imádkozik értem – tehát fontos vagyok neki, ő szeret engem és a javamat, sőt az üdvömet akarja. Ez a mai igénk mindig pontosan ilyen biztató üzenetet hozott hozzám, és ezért is örültem, amikor láttam, hogy erre a mai vasárnapra éppen ez van olvasásra kijelölve számunkra Bibliaolvasó Kalauzunk szerint, így együtt is gondolkodhatunk róla.
„Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem, hogy őriz meg őket a gonosztól.” Mielőtt megpróbáljuk értelmezni ezeket a szavakat, jó tudni, hogy a felolvasott egész szakasz Jézus főpapi imája. Tudjuk, hogy jeruzsálemi templom szentélyébe maga a főpap is évente csak egyszer léphetett be, hogy ott az egész népért a nagy engesztelés napján elmondja a közbenjáró imádságot. Az evangélista megértette azonban, hogy Jézus nem csak király és nem csak próféta, hanem ő az igazi főpap is, aki a kereszten magát áldozva ment be a Szentek Szentjébe, vagyis egészen Isten színe elé, és ennek a bizonyos tudásának és megértésének jegyében írja le nekünk ezt az imádságot, aminek sok hatalmas üzenete van. Ezek közül csupán egyetlen ez a mondat, amivel ma foglalkozunk. Feltétlenül hagyjunk időt a mai napon arra, hogy János evangéliumának az egész 17. fejezetét elolvassuk, mert nagyon meg fogunk gazdagodni általa.
De hát miben is áll az a gonosz, amitől Jézus meg akar óvni bennünket? Annyi gonoszság van a világon, hazugság is, erőszak is, nincstelenek sanyargatása, hatalmaskodás – mitől akar minket megóvni? Mi az a fontos dolog, amit imádságába is belevesz? A Szentírás egésze alapján nyugodtan állíthatjuk, hogy ezek a gonoszságok eltörpülnek egy valami mellett, ami a leggonoszabb dolog minden között, ami valóban mindennél gonoszabb: amikor mi magunk, vagy egy ismeretlen szellemi erő a mi asszisztálásunk mellett elszakít minket Istentől. Ez a legnagyobb gonosz, ez már valóban a Gonosz igazi munkája bennünk. Ez még a halálnál is rosszabb, hiszen emlékezzünk csak, maga Jézus mondja: Ne azoktól féljetek, akik a testet megölhetik, de a lelket meg nem ölhetik, hanem attól féljetek, aki – és itt egyes számot használ! – aki mind a testet, mind a lelket elvesztheti.” (Máté 10,28) Ez az egyes szám a Gonoszra történő utalás, aki minden erejével és lehetőségével azon van, hogy eltávolítson minket Istentől. Ezt tette kezdettől, már a Paradicsomban is, és ezt teszi ma is. Annak örül, mert ez a lényege, ha valaki kiesik Isten közeléből, kívül reked az üdvön és lehetőleg végleg eltávolodik élete alapjától és forrásától, az élő Istentől. Ezt hívja a Biblia külső sötétségnek, és azt mondja róla, hogy ott sírás és fogcsikorgatás van. Mert Istentől távol mi marad az embernek? Önsajnálkozás és düh. Ez a sírás és fogcsikorgatás! Hányan élnek ebben, hányan rendezkedtek be ebben, szinte félelmetes még csak belegondolni is. Pedig ez még a testi halálnál is rosszabb, mondja Jézus, és nekünk fontos ezt a dolgot újra meghallani, mert hajlunk rá, hogy elfeledjük.
Ami azt is jelenti, ha mind ez így van, hogy viszonylagossá válhat, és valóban meg is erőtlenedik sok egyéb gonosz dolog számunkra, amiktől annyira szenvedünk, beleértve a saját elmúlásunk gondolatát is, amint csak észrevesszük, hogy nem ezektől kell igazán félnünk, hanem az Istentől való elszakadástól. Gondoljuk meg, hogy üdvösségről is milyen keveset tudunk – azon kívül, hogy az Úrral leszünk! Nem tartja fontosnak az ige, hogy ennél többet mondjon, mert ebben minden jó benne van: az Úrral lenni! És ennek megfelelően nem az a legnagyobb rossz, amikor megszégyenülünk vagy kudarcot vallunk, vagy leesünk a földre, hanem az, amikor elszakadunk Istentől és távol kerülünk az ő fényétől és világosságától. Nem halljuk a hangját, nem adhatja nekünk azt a csöndes, belső örömöt, amit csak az Isten barátai ismernek, aminek alapfeltétele a jó lelkiismeret, de ami még annál is sokkal több, amit a zsoltáros így foglal össze: Isten közelsége oly igen jó nékem! (Zsolt. 73,28) Vagy ahogy egy szép énekünk mondja:

„Ember bánthat és zavarhat, Szíved áldott menedék,
Sorsom próbál és sanyargat, Édes csenddel vár az ég.” (426.ének 2. vers)

És mégis, Jézus ezek dacára sem azt kéri, hogy vegyen ki Isten minket a világból. Az ember hitben megízleli az „áldott menedék” oltalmát, megízleli az ember az ég „édes csendjét”, és Jézus mégis visszaküld minket a világba. Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból!
Ez a dolog pedig ősidőktől ott van, mint lehetőség, hiszen egy Ábrahám is kijött Úr-Kaszdimból, majd Háránból, azután még inkább kijött Sodomából, a bűnös városból, és erre még sok példa van. Jézus idejében is voltak, akiknek elegük lett Jeruzsálem bűneiből és kimentek a Holt tenger mellé a pusztába, ahol megalakították az esszénusok szektáját. Magukat a Világosság Fiainak nevezték, fehér ruhába öltöztek, a többieket pedig a Sötétség Fiainak tekintették. Igen, vannak néha olyan idők, amikor az ember legszívesebben kiszaladna a világból, annyira elege van a világ mocskából, a hazugságból, a hatalmaskodásból, meg a többi dologból, ahogyan az 55. Zsoltár alapján Kecskeméti Vég Mihály is mondja a Psalmus Hungaricus-ban:

„Hogyha én nékem szárnyam lett volna, Mint a galamb, elrepültem volna.”(263.ének 4.vers)

De tudjuk, hogy Jézus nem ért egyet ezzel a meneküléssel. Ő maga is minden bizonnyal járt az esszénusoknál, Keresztelő János is, hiszen ezt olvasunk az evangéliumban: Mester, aki veled volt a Jordánon túl, s akiről te bizonyságot tettél, az keresztel, és mindenki ő hozzá tódul (Ján.3,26). Ez a „Jordánon túl” erre való utalás lehet, mondják a Biblia-tudósok. De Jézus nem lett a kivonuló esszénus közösség tagja, ha meglátogatta és megismerte is őket, akiknek akkori életét ma a Kumráni tekercsek és leletek kapcsán cserép-töredékekből és néhány szavas írásmaradványokból próbáljuk rekonstruálni. Az első keresztyéneket is hamar elérte a kivonulás vágya. Sokan az üldözések elől menekültek a pusztába, mások már elkezdték jól érezni magukat embertársaik nélkül, és Nagy Bazileusznak a 4. században úgy kellett összeszedni a remetéket Egyiptom pusztáiból, hogy elmondja nekik: az evangéliumok lelkületéhez sokkal közelebb áll a közösségi élet, mint a még oly szent remeteség, mert a szeretetet csak közösségben lehet gyakorolni, és Jézus azt tette nekünk új parancsolattá.
Ezért hát ő nem mondja azt nekünk, sok sebet kaptál? – hát akkor fordíts hátat a világnak, ne állj szóba senkivel, éldd a magad életét és a többi ne érdekeljen. Jézus nem azt kéri az Atyától, hogy kivegyen minket a világból, hanem azt, hogy őrizzen meg minket a gonosztól. Ez egészen más! A világban élni, ahová Jézus küld minket, kockázatos dolog, mert ott döntéseket és elkötelezéseket kell hozni, nem lehet középen állni és önmagunkat a semlegességgel áltatni. Középen csak Isten állhat, az ott egyedül az ő helye. Mi mindig csak valahol máshol állunk, soha sem középen. A világban élni veszélyes dolog, mert esetleg rossz döntéseket is hozunk, amiket utólag szégyellünk beismerni és így tovább rontjuk a helyzetünket. A világban élni kockázatos dolog, mert csak egyetlen életünk van és ha ezt elvesztegetjük, nem kapunk helyette másik lehetőséget. És Jézus mégis ide küld minket, ebbe a veszélyes és kockázatos világba, hogy itt legyünk emberek!
De nem hagy minket magunkra ebben a világban. És ezt most nagyon fontos mindenkinek meghallani, aki csak eljött ebbe a templomba, hogy nincsen egyedül. Jézus a mi főpapunk, aki imádkozik értünk és azon van, hogy megmeneküljünk a gonosztól. Még a mindennapi imádságunkba is odatette a kérést, hogy így könyörögjünk: Szabadíts meg minket a gonosztól! Ez tehát legalább olyan fontos, mint a mindennapi kenyér, meg a bűnbocsánat, amik nélkül meg se tudnánk mozdulni. És maga is azon van, hogy megőrizzen minket a gonosztól. Hogyan teszi ezt? Úgy, hogy eljön! Ezt megígérte nekünk, tanítványainak: Nem hagylak titeket árvákul, eljövök hozzátok. Ami azt jelenti, hogy semmi más menedékünk a Gonosz elől nincsen, csak az ő nevében. Ezért nem tesszük jól, ha összekeverjük a különböző vallásokat és tanításokat, mert nem adatott más név az ég alatt, ami által üdvözülhetünk, csak az övé (Apcs. 4,12).
Ő úgy őriz meg minket a Gonosztól, hogy eljön hozzánk és betölti a szívünket. Mert lehet-e egy ember szívében keserűség, bosszúállás vagy éppen versengés, mások mindenáron való legyőzésének szándéka, ahol Jézus valóban jelen van? Lehet-e ott tanácstalan az ember, ahol Jézus eljön, a csodálatos tanácsos? Felróhatja-e valaki, hogy őt nem szereti senki, ahol eljön az, aki a vérét adta értem?
Jézus eljön, és betölti a szívünket. Kiűz onnan minden félelmet, elégedetlenséget és vádat. Messzire elűzi tőlünk a bűneinket, erőt ad a megfáradtnak és az erőtlen erejét megsokasítja. Az elakadt embert továbbsegíti, a stagnálónak növekedést ad, mert eljön és betölti a szívünket. Egyszer csak azon vesszük észre magunkat, ha tényleg megnyitottuk a szívünket a számára, hogy már nem is mi élünk, hanem él bennünk a Krisztus! Már nem is csak mi imádkozunk, hanem ő imádkozik bennünk, és az ő Lelke általa kiáltjuk, Abbá, Atya! Van-e ennél boldogabb dolog? Hát ezért könyörgünk ma is az ő eljöttéért, ezért nyitjuk ki a szívünket előtte, mert akkor ő megtanít majd minket arra, hogy ne e világ gonoszságaitól féljünk, hanem inkább attól, hogy távol szakadunk Istentől. Megtanít arra is, hogy nem kell a világból kiszaladnunk, nem kell magunkat egymástól elszigetelni, mert egymás számára vagyunk teremtve. És ha eljön, ha valóban eljöhet, akkor majd ő megőriz minket a gonosztól! Ennek jegyében kérjük őt az ének szavaival:

Jöjj királyom, Jézusom, Szívemet íme, megnyitom,
A gonosztól óvj te meg, Meg ne rontson engemet.” (64. ének 1. vers)

Ámen.

Imádkozzunk!

Urunk, nálad nélkül semmit nem cselekedhetünk, mert amely szőlő vessző benned marad, az terem sok gyümölcsöt. Légy áldott a sok segítségért, amelyet tőled kaptunk, amikor csak bajban voltunk, amikor erőre és útmutatásra volt szükségünk. Segíts minket, hogy el ne feledjük szabadításodat és méltó hálával forduljunk tefeléd. Imádkozunk betegeinkért, azokért, akiknek testi vagy lelki baja van, hogy gyógyulást találhassanak. Imádkozunk emlékező testvéreinkkel, akik ma megköszönik közöttünk az édesapát, akit a messze távolban tegnap temettek el, és azokkal is, akik megköszönik a hitves, az édesapa és nagyapa emlékét, aki egy esztendeje tért haza tehozzád. Tedd megszenteltté az emlékezést, Urunk, és erősíts meg minden itt maradottat a jóra. Kérünk téged, hogy viselj gondot a nyájra, amelynek jó pásztora vagy, hiszen életedet adtad a juhokért. Könyörülj mindnyájunkon, hogy a ránk bízott drága kincset megőrizhessük ama napra, amikor majd mi is a te színed elé állunk. Addig pedig adj erőt, Szentlelked vezetését és tőled való, tiszta örömöt.
Ámen.