Igehirdetés 2001. április 15.
Mi van az életen túl?
Lekció: Mát 28,1-10
Textus: Ján 21,17
“Harmadszor is szólt hozzá Jézus: Simon, Jónának fia, szeretsz-e engem? Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte tőle: Szeretsz-e engem. Ezért ezt mondta neki: Uram, te mindent tudsz, te tudod, hogy szeretlek téged! Jézus ezt mondta neki: Legeltesd az én juhaimat!”
Imádkozzunk!
Dicsőséges Isten, életnek és halálnak szabad Ura, hozzád száll imánk, aki nem hagyod, hogy a halál és a romlás erői végső győzelemre jussanak. Örök életre szántál minket, s ezt munkálod kezdettől fogva a próféták, tanítók és apostolok által. Legteljesebben az Egyszülött Fiúban szóltál, a megsebzett és megfeszített Krisztusban, hogy az ő szeretete által minket is elvezess az istenfiúságra. Szenvedéseiért irgalmazz nekünk, szegény bűnösöknek, támassz fel minket új életre, hallhatatlan, örök Lélek! Ünnepi örömmel dicsőítünk téged, mert győztél bűnön, szenvedésen, halálon, és tőled kérjük a világ megújulását, a betegek meggyógyulását, a halottak feltámadását, a tisztátalanok megtisztulását, a szomorúak vigasztalódását, a megkötözöttek szabadulását és ünneplésünk áldását! Ámen.
Igehirdetés
Húsvétkor egyetlen fontos dolog van, hogy Krisztus feltámadott! Minden erről szól a mai napon. Erről szól az, hogy a tavaszi napfény megzsendíti a fűszálakat s újra éled, ami halottnak tűnt. A szeretet, ami megalkotta az életet, gondoskodik róla, hogy a tavasz jöttével újra éledjen a világ! De erről szól az ünnepi közösségben a terített úrasztala is. Nem volt hiába a názáreti Jézus áldozata: ma is táplál, életet és erőt ad. Erről szól a dicsőítés, amit az előbb együtt mondtunk: “Krisztus feltámadott, kit halál elragadott” – és erről szól az igehirdetés is.
Isten szeretete nagyobbnak bizonyult mindennél, ami az ember számára valaha is biztosnak tűnt. Nagyobbnak bizonyult még az életnél, pedig ez van hozzánk a legközelebb. Ez az, amit ismerünk, szeretünk, legdrágább kincsünk: de ő nagyobb az életnél! Nagyobb azonban a halálnál is: az emberi tudomány meg nem döntheti, fel nem számolhatja azt – de Krisztus feltámadott, és legyőzte a halált!
Jelei vannak, hogy ő valóban feltámadott és él. Az első az üres sír, második a Feltámadott megjelenései tanítványai között, a harmadik pedig a tanítványok megváltozott élete. Az üres sír olyan tény, amit villámló szemű, hófehér ruhás angyali jelenés közepette fedeztek fel az asszonyok, s amit ma is megrendüléssel hallunk. “Nincsen itt, feltámadott!” Az üres sír azt üzeni, ne a holtak között keressük az élőt, a múltban, visszafelé fordulva – mert ő jelen van, él és uralkodik! Erről szól megjelenése a közösségben, és a tanítványok megváltozott élete is. Ha nem csak a sír üres, de maga az élő Jézus is szólíthat bennünket, ha ő maga jelen van a gyülekezet közösségében – akkor ott megváltozik a tanítványok élete, mint akkor!
Ennek példája, amikor Jézus megkérdezi Pétert, a háromszoros tagadót: “Szeretsz-e engem?” Vegyük számba a rövid párbeszéd minden mozzanatát, mert nekünk is éppen ezekre van szükségünk, amik itt megjelennek. “Simon, Jónának fia, szeretsz-e engem?” A néven szólítás, amivel kezdődik a beszélgetés, csöppet sem lényegtelen. Amíg Jézus nincs jelen, az ember más számára hallgatja az igét. Legjobb esetben is néző, kívülálló – úgy érzi, nem róla, hanem másokról szól. Amint azonban ő eljön, s ezt megígérte övéinek – meghalljuk nevünket! Ráeszmélünk, hogy nincs félreértés. Itt nem általános igazságok hangzanak, hanem az én életváltozásom forog kockán. Nem hitbeli finomságok, amikről beszélünk, itt életemről és halálomról, üdvösségemről van szó.
Kimutatták, hogy az ember, amikor zaj van, hallgatja a zörejeket, s egy idő után megszokja, közömbösen hallgatja a különböző, számára érdektelen hangokat. De ha a zaj közepette a saját neve megcsendül, arra felfigyel. Ez a “saját-név hatás” azonban csak vízszintes síkon működik ilyen jól – az ég irányába néha nagyon is süketek maradunk. Olykor igaz, amit a próféta mond: “Megkövéredett ennek a népnek a szíve: szemeikkel néznek, de nem látnak, füleikkel figyelnek, de nem hallanak.” Az áttörés, amikor az “égi néven szólítás” eljut hozzánk az a pillanat, amikor Jézus bejöhet az életünkbe. Ki ne zárjuk: sőt hívjuk és várjuk, ezen az ünnepen kiváltképpen is – készüljünk eljöttére, hogy hiába ne érkezzen, hiszen – feltámadott!
Ám nem csak a nevünket mondja ki, hogy emlékeztessen, vigyázz ember, egyszer élsz, nincs két lehetőséged, hanem milyen különös: kérdez is! Kérdése, mint a jó orvosé, arról szól, ami fáj az embernek. Ilyen a Feltámadott szeretete, azt kérdezi Pétertől, amire annak legjobban szüksége van: “Szeretsz-e engem?” Mindenkinek vannak fájó, beteg pontjai, életének egy-egy területe, ahol élete kusza, szövevényes, zavaros. Amikor Jézus nevünkön szólít és kérdést tesz fel, akkor azért teszi, hogy a legfontosabbat, ami ebben rendet tehet, elébünk hozza. Ezért kérdezi, szeretsz-e engem. Az egyik ember azt hiszi, az ő nagy gondja, hogy nem ismerik el képességeit, a másik ember azt hiszi, az a baja, hogy magányos, nem szereti senki. A harmadik úgy véli, a legfőbb baj az, hogy még nem élt eleget, kimaradt az élet-kínálta lehetőségekből: ahány ember, annyiféle középponti probléma… Jézus pedig azt mondja, az igazán fontos az, hogy szeretsz-e engem!
Ezen múlik a jövő, erre épül az üdvösség, ebben van megalapozva a gyógyulás. S ha Péter háromszor megtagadta őt, most háromszor jóváteheti – Jézus gyöngéd szeretetéből. Micsoda kegyelem! Nem megadta-e nekünk is, hogy mi is vallást tehessünk, akár harmincháromszor is, ha valóban szeretjük őt! Ki mennyit vétett, miben és hogyan, az egyedül őrá és Jézusra tartozik: s amikor a Feltámadott kérdez, azért teszi, mert gyógyítani akar! Ilyen ő, ezért jött, hogy megkeresse és megmentse, ami elveszett. Milyen jó, ha nincs süket csend, amikor megszólal az ő hangja, amikor az ünnepi istentisztelet közösségében vannak, akik meghallják kérdését! Talán azt kérdezi “Nőttél-e, gyermekem?”, talán azt, “nyújtottál-e békejobbot haragosodnak” – vagy azt: akad-e napjában pár perced arra, hogy velem beszélgess, hűségem felé fordulj egész szíveddel…
A kérdés mindig személyes, s csak az hallja, akinek szól, ám a lényege, tartalma mégis csak ez: “Szeretsz-e engem?” Péter háromszor egymás után válaszol, és feleletei nagyon alázatosak. Nem meri azt a nagy, feltétel nélküli szeretetet megnevezni, ami felől Jézus kérdezi őt. Ő mégis háromszor, rendíthetetlenül ismételve így felel Péter válaszára: “Legeltesd bárányaimat!”
Ezékiel az Ószövetség lapjain azt veti népe elöljáróinak szemére, hogy magukat legeltették. A tejet megitták, a gyapjúval ruházkodtak, de a nyájban a gyengét nem erősítették, a beteget nem gyógyítgatták, az eltévedtet nem terelgették vissza, az elveszettet nem keresték meg, egyszóval nem gazdaként viselkedtek. A Feltámadott most azt mondja Péternek: Ha tényleg van közöd hozzám, tényleg szeretsz engem, akkor elkezdesz úgy viselkedni, mint a gazda, akinek gondjára bízottak a többiek. Részt kell vegyél a gyengék erősítésében, a betegek gyógyításában, az eltévedtek útba igazításában, sőt még az elveszettek megkeresésében is!
Ez ma is érvényes. A Feltámadott munkába állítja azokat, akik szeretik őt. Tennivaló akad elég Isten országa építésében: abban is, hogy ne legyen gazdátlan a hely, ahol élünk – városunk, országunk. Van munka elég, hogy ne legyen gazdátlan a föld, amelynek lakói vagyunk, s amelyet sanyargatnak. Tönkreteszik az élővilág lehetőségeit, mert senki sem gazdája. Hát legyenek emberek, akik meghallják nevüket húsvét ünnepén, mert a Feltámadott ismeri és szólítja nevünket! Akadjanak, akik nem térnek ki kérdése elől, ha fájó pontra tapint is a kérdés, mert lényege, magva ma is csak ez: “Szeretsz-e engem!”
Úgy szerettelek, hogy meghaltam érted a kereszten – mi a te válaszod erre? Ha szeretsz, legeltesd bárányaimat: légy gazdájuk, váljál gondoskodó lénnyé szeretettel és hűséggel, a neked adott kegyelmi ajándékok mértéke szerint. Így lesz belőled már nem magad körül forgó, önsajnálkozó vagy megkötözött ember, hanem szabad Isten gyermeke, aki élete értelmét nem önmagában, hanem a saját körén túl, a szolgálatban leli fel. Így lesz belőled meggyógyult és helyreállított Isten gyermeke, Krisztus követője, aki által mások is rátalálhatnak arra, aki meghalt és íme él, a Feltámadottra!
Mi van az életen túl? – sokan kérdezik. Még több élet Krisztusban! Igen, még több élet – neki legyen dicsőség örökkön örökké! Ámen.
