Mi van az életen túl?

2001 április 15.
dr. P. Tóth Béla

Mi van az életen túl?

Lekció: Máté28: 1-10.
Textus: János 21: 17.

“Harmadszor is szólt hozzá Jézus: Simon, Jónának fia, szeretsz-e engem? Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte tőle: Szeretsz-e engem. Ezért ezt mondta neki: Uram, te mindent tudsz, te tudod, hogy szeretlek téged! Jézus ezt mondta neki: Legeltesd az én juhaimat!”

Imádkozzunk!

Dicsőséges Isten, életnek és halálnak szabad Ura, hozzád száll imádságunk, aki hűséges szeretettel végbeviszed tervedet örök, üdvözítő jóságod szerint. Nem hagyod, hogy a halál és a romlás erői végső győzelemre jussanak. örök életre szántál minket embereket, és ezt munkálod kezdettől fogva a hozzánk küldött próféták, tanítók és apostolok által. Legteljesebben mégis az Egyszülött Fiúban szóltál nekünk, a megsebzett és megfeszített Krisztusban, hogy benne, az ő szeretete által minket is elvezess az istenfiúságra. Őérte, szenvedéseiért irgalmazz nekünk, szegény bűnösöknek, támassz fel minket is új életre, hallhatatlan, örök Lélek! Ünnepi örömmel dicsőítünk téged, aki győztél bűnön, szenvedésen, halálon, és tőled kérjük az embervilág megújulását, a betegek meggyógyulását, a halottak feltámadását, a tisztátalanok megtisztulását, a szomorúak vigasztalódását, a megkötözöttek szabadulását, és ünneplésünk áldását.
Ámen.

Igehirdetés

Húsvétkor egyetlen fontos dolog van, hogy Krisztus feltámadott! Minden erről szól ezen a mai napon. Erről szól Teremtőnk szeretetéből a szép tavaszi napfény megzsendíti a fűszálakat, s újra éled, ami halottnak tűnt. Ugyanaz a szeretet, ami megalkotta az életet, gondoskodik róla, hogy a tavasz jöttével újra éledjen a világ.
De erről szól itt, az ünnepi közösségben a terített úrasztala. Nem volt hiába a názáreti Jézus áldozata, ma is táplál, életet és erőt ad. Erről szól a dicsőítés, amit az előbb együtt mondottunk, “Krisztus feltámadott, kit halál elragadott”, és erről szól az igehirdetés is. Isten szeretete nagyobbnak bizonyult mindennél, ami az ember számára valaha is biztosnak tűnt. Nagyobbnak bizonyult az életnél, pedig ez van hozzánk a legközelebb. Ez az, amit ismerünk, szeretünk, legdrágább kincsünk: és ő nagyobb az életnél. Nagyobb a halálnál is: az emberi tapasztalat, tudomány, meg nem döntheti azt, de Krisztus feltámadott, és legyőzte a halált.
Három jele is van annak, hogy ő valóban feltámadott és él. Az első az üres sír, a második a feltámadott megjelenései tanítványai között, és a harmadik a tanítványok megváltozott élete. Az üres sír olyan tény, amit villámló szemű, hófehér ruhás angyali jelenés közepette fedeztek fel az asszonyok, és amit ma is megrendüléssel hallunk. “Nincsen itt, feltámadott!” Az üres sír azt üzeni, hogy ne a holtak között keressük az élőt, a múltban, visszafelé fordulva, mert ő jelen van, él és uralkodik. Erről szól megjelenése a közösségben, és a tanítványok megváltozott élete is. Ha nem csak a sír üres, de maga az élő Jézus is szólíthat bennünket, ha ő maga jelen van a gyülekezet közösségében, akkor ott megváltozik a tanítványok élete, mint akkor történt.
Ennek példája jelenik meg előttünk, amikor Jézus megkérdezi Pétert, a háromszoros tagadót: “Szeretsz-e engem?” Vegyük számba ennek a rövid párbeszédnek minden mozzanatát, mert nekünk is ezekre a dolgokra van szükségünk, amik ebben megjelennek.
“Simon, Jónának fia, szeretsz-e engem?” A néven szólítás, amivel kezdődik a beszélgetés, csöppet sem lényegtelen mozzanata a húsvéti történésnek. Amíg Jézus nincsen jelen, az ember mindig más számára hallgatja az igét. Legjobb esetben is néző, kívülálló úgy érzi, nem róla szól, hanem másokról. Ahogy azonban Jézus eljön, és ezt megígérte övéinek, meghalljuk nevünket. Ráeszmélünk, hogy rólunk van szó, a mi életünkről,. nincs félreértés. Nem általános igazságok hangzanak, hanem az én életváltozásomról van szó. Nem teológiai magasságok, hitbeli finomságok, amikről beszélünk, itt életemről és halálomról, üdvösségemről van szó: Kimutatták, hogy az ember, amikor zaj van, hallgatja a zörejeket, s egy idő után megszokja, közömbösen hallgatja a különböző, számára érdektelen hangokat. De ha a zaj közepette a saját neve megcsendül, arra felfigyel az ember. Ez a “saját-név hatás” azonban csak vízszintes síkon működik ilyen jól, fölfelé, az ég irányába néha nagyon is süketek maradunk. Néha igaz, amit a próféta mond: “Megkövéredett ennek a népnek a szíve, szemeikkel néznek, de nem látnak, füleikkel figyelnek, de nem hallanak.” Az áttörés, amikor az “égi néven szólítás” is eljut hozzánk, az a pillanat, amikor Jézus bejöhet az életünkbe. Ki ne zárjuk, sőt hívjuk és várjuk, ezen az ünnepen kiváltképpen is, készüljünk eljöttére, hogy hiába ne érkezzen, hiszen feltámadott!
És nem csak a nevünket mondja ki, hogy emlékeztessen, vigyázz ember egyszer élsz, nincs két lehetőséged, hanem milyen különös: kérdez is! Kérdése olyan, mint a jó orvosé, arról szól, ami fáj az embernek. Ilyen a Feltámadott szeretete, azt kérdezi Pétertől, amire annak legjobban szüksége van: “Szeretsz-e engem?” Minden embernek vannak fájó, beteg pontjai, életének egy-egy területe, ahol minden kusza, szövevényes, zavaros. Amikor Jézus nevünkön szólít, kérdést tesz fel, akkor azért teszi, hogy a legfontosabbat, ami ebben rendet tehet, elébünk hozza. Ezért kérdezi most is: “Szeretsz-e engem?” Az egyik ember azt hiszi, az az ő nagy gondja, hogy nem ismerik el nagy képességeit, a másik ember azt hiszi, az a baja, hogy magányos, nem szereti senki. A harmadik úgy véli, hogy a legfőbb baj az, hogy még nem élt eleget, kimaradt az élet-kínálta lehetőségekből: ahány ember, annyi féle vélt középponti kérdés. Jézus pedig azt mondja, nem ezek az igazán fontos kérdések, hanem az, hogy: “Szeretsz-e engem?”. Ezen múlik a jövő, erre épül az üdvösség, ebben van megalapozva a gyógyulás.
És ha Péter háromszor megtagadta őt, most háromszor jóváteheti ezt Jézus gyöngéd szeretetéből. Micsoda kegyelem! Nem megadta-e nekünk is, hogy mi is vallást tehessünk, akár háromszor vagy harmincháromszor is, ha valóban szeretjük őt! Hogy ki mennyit vétett, miben és hogyan, az egyedül őrá magára és Jézusra tartozik: de amikor a Feltámadott kérdez, azért teszi, mert gyógyítani akar. Ilyen ő, ezért jött, hogy megkeresse és megmentse, ami elveszett. De jó, ha nincs süket csend, ha megszólal az ő kérdése, ha az ünnepi istentisztelet közösségében vannak, akik meghallják ezt a kérdést! Talán azt kérdezi: “Nőttél-e, gyermekem?”, talán azt: “Nyújtottál-e békejobbot haragosodnak?” talán azt kérdezi: “Van-e napjában legalább öt perced arra, hogy velem beszélgessél, hogy hűségem felé fordulj egész szíveddel?”.
A kérdés mindig személyes, mindig csak az hallja, akinek szól, de a lényege, igazi tartalma mégis csak ez: “Szeretsz-e engem?” Péter válaszol, háromszor egymás után, és a válaszok nagyon szolidak és alázatosak. Nem meri válaszában azt a nagy feltétel nélküli szeretetet megnevezni, azt ígérni, ami felől Jézus kérdezi őt. Jézus mégis háromszor, rendíthetetlenül ismételve így felel Péter válaszára: “Legeltesd bárányaimat!”.
Ezékiel próféta az Ószövetség lapjain azt veti népe elöljáróinak szemére, hogy magukat legeltették. A tejet megitták, a gyapjúval ruházkodtak, de a nyájban a gyengét nem erősítették, a beteget nem gyógyítgatták, az eltévedtet nem terelgették vissza, az elveszettet nem keresték meg, egyszóval nem gazdaként viselkedtek. A Feltámadott most azt mondja Péternek: “Ha tényleg van közöd hozzám, tényleg szeretsz engem, elkezdesz úgy viselkedni, mint a gazda, akinek gondjára bízottak a többiek. Részt kell vegyél a gyengék erősítésében, a betegek gyógyításában, az eltévedtek útbaigazításában, és még az elveszettek megkeresésében is.
Ez ma is érvényes. Jézus, a Feltámadott munkába állítja azokat, akik tényleg szeretik őt. Munka van elég Isten országa építésében: abban is, hogy ne legyen gazdátlan a hely, ahol élünk, városunk, országunk. Van munka elég, hogy ne legyen gazdátlan a föld, amelynek lakói vagyunk, s amelyet sanyargatnak. Tönkreteszik az élővilág lehetőségeit, mert senki sem gazdája. Hát legyenek emberek, akik meghallják nevüket húsvét ünnepén, mert a Feltámadott ismeri és szólítja nevünket. Legyenek, akik nem térnek ki kérdései elől, még ha fájó pontra tapint is a kérdés, mert a lényege, a magva ma is csak ez: “Szeretsz-e engem?”.
Én úgy szerettelek téged, hogy meghaltam érted a kereszten, mi a te válaszod erre? Ha szeretsz, akkor legeltesd bárányaimat, légy gazdájuk, legyél gondoskodó emberré, szeretettel, hűséggel, erőid, a neked adott kegyelmi ajándékok mértéke szerint. Így lesz belőled már nem önmagadért élő, saját magad körül forgó, önsajnálkozó vagy megkötözött ember, hanem szabad Isten gyermeke, aki élete értelmét nem önmagában, hanem a saját körén túl, a szolgálatban leli fel. Így lesz belőled meggyógyult, helyreállított ember, Isten gyermeke, Krisztus követője, aki által mások is rátalálnak arra, aki meghalt, és íme él, a Feltámadottra!
Mi van az életen túl? – Sokan kérdezik. Még több élet Krisztusban! Neki legyen dicsőség örökkön örökké!
Ámen.

Úrvacsoraosztás