Miről szól a Biblia?

Igehirdetés 2006. március 05.

Miről szól a Biblia?

 

Lekció: Zsolt 92,1-16
Textus: Ján 5,37-41  Ján 8,12

 

“Aki elküldött engem, maga az Atya tett bizonyságot rólam. Ti sem a hangját nem hallottátok soha, sem az arcát nem láttátok. Az ő igéje sincs meg maradandóan bennetek, mert akit elküldött, ti annak nem hisztek. Azért tudakozzátok az írásokat, mert azt hiszitek, hogy azokban van örök életetek, pedig azok énrólam szólnak. Mégsem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen. Dicsőséget emberektől nem nyerek.”

“Én vagyok a világ világossága, aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága.”

 

 

Imádkozzunk!

Istenünk, valóban igaz a zsoltár, jó dolog dicsérni az Urat, hirdetni jó reggel a te hűségedet. Megköszönjük, hogy megadtad ezen a mai vasárnapon is, hogy eljöhessünk és kifejezzük, hová tartozunk. Szeretnénk igazán és szépen elmondani neked, hozzád méltóan, ami a szívünkben van, de csak emberi szavakra telik tőlünk. Tudjuk, hogy te mindazt kedvesen fogadod, ami őszinte és igaz, de tudjuk, hogy megáldhatod csendünket is, ha elmélyedünk előtted és arra várunk, hogy megszólíts bennünket. Légy áldott a Szentírásért, a Biblia minden lapjáért, amelyen Szentlelked üzenete szólongatja az embervilágot immár ezred évek óta – bennünket, az élet útján tévedező embereket. Urunk Jézus, te nem úgy tanítottál, mint az írástudók, hanem mint akinek hatalma van. Ezt kérjük tőled most is, adj nekünk olyan igét, amiben erő és hatalom rejlik, ami átformálja szívünket, alakítja gondolatainkat, amíg csak fel nem ragyog a te dicsőséged emberi életünkön. Küldd el hozzánk Lelkedet, aki a prófétákat és az apostolokat is ihlette, hogy a Krisztusról való beszéd, az életnek igéje járjon át minket is és szépen tündököljön bennünk az evangélium! Ámen.

 

 

Igehirdetés

Március első vasárnapja minden évben Biblia-vasárnap egyházunkban. Megemlékezünk ezen a vasárnapon arról a hatalmas könyvről, amelynek lapjain annyi megszólítás rejlik és ami mindig emlékeztet bennünket arra, hogy honnét estünk ki, hol az eredeti helyünk, mit jelent igazán embernek lenni. Csodálatos történetek fűződnek ehhez a könyvhöz.

Emberek az életüket kockáztatva mentették egy-egy lapját, ha kellett; mások egész könyveket tanultak meg kívülről, hogy baj esetén átmentsék a jövőnek – és Megváltó Jézusunk nagyon jól ismerte minden szavát, lépte nyomon idézett belőle. Csodálkoztak is rajta, honnét tudja ezeket, holott nem tanulta – egyszerű ácsmester az apja és ott nőtt fel köztük Názáretben!

Jézus mindig végtelen tisztelettel beszélt e könyvről. Azt mondta, hogy az ég és a föld elmúlnak, de a törvényből egy pontocska sem múlik el. (Mát 5,18) Nem azért jött – mondotta vádlóinak – hogy eltörölje, hanem hogy élő tartalommal töltse be, ami e könyvben írva van. (Mát 5,17) A hivatásos írástudókkal való hadakozásaiban azonban, amelyek közül éppen az előbb hallottunk egyből egy idézetet, azt mondta, hogy az Írások valójában őróla szólnak. “Tudakozzátok az írásokat, mert azt hiszitek, abban van a ti örök életetek – pedig azok rólam szólnak.” (Ján 5,39) És tudjuk, a korabeli zsinagóga mellett mindig külön tanház, iskola volt, ahol a hívő férfiak szó szerint tanulták, vagyis memorizálták a törvényt, hogy mindenkor ott legyen a szívükben az isteni üzenet, a törvény minden igéje. Nagy odaadással és szorgalommal “tudakozták az írásokat”, de Jézus arra kellett figyelmeztesse őket, hogy az egész buzgalom elveszti a célját és hiábavaló, ha nem veszik észre a lényegét – hogy az Írások róla, az istenemberről szólnak!

Ezek szerint tehát van olyan Biblia-tanulmányozás is, ami nem éri el a célját. Mert a Biblia minden lapja Krisztusról szól, minden olvasóját hozzá szólítja – s ha ez nem történik meg, akkor semmi lényegi nem történt. Ez a fő dolog, odafordulni Jézushoz, aki nekünk is pontosan ugyanezt, istenemberségünket akarja a kezünkbe adni. Azt, hogy ne éljünk köznapian, mint szoktunk, színvonaltalanul, öröm és fény nélkül, mert az emberélet csodálatos dolog, fényre és dicsőségre van szánva. Az élet Isten ajándéka, nem pedig kínlódás és üresség.

Ezért feddi Jézus a korabeli írástudókat: ők nem mentek be Isten uralma alá, nem élik ezt a fajta életet, és így másokat is megakadályoznak abban, hogy bemenjenek oda. Mert aki nem találja meg a Bibliában a  helyreállító, mindennek mennyei értelmet adó Igét, a tartalmat és jelentést adó istenemberséget, az kívül marad a külső sötétségen, ahogy a Biblia mondja, ahol pedig sírás van és fogcsikorgatás. Pedig “élhetne ő is gyönyörűen” – amint a költő mondja, ám neki ez valami lehúzó erő miatt nem kell. (Ladányi M.)

Ha röviden meg akarjuk mondani, miért fontos könyv a Biblia, azt mondhatjuk azért, mert minden lapja arról a Jézusról szól, még a régi ószövetségi történetekben, a zsoltárokban és a törvényekben is – aki elhozta nekünk az istenemberséget. Ő mondja erről a titokról: “Én vagyok a világ világossága, aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága.” (Ján 8,12)

Legyen most közös gondolkodásunk alapjává ez a jézusi kifejezés: az “életnek világossága.” Mondhatnánk úgy is, hogy áttetsző, világos élet, amiben nincs sötétség. Milyen jó lenne így élni! Ez azért nehéz, mert a lelkünk valójában olyan, mint a tenger – minél mélyebbre szállunk le, annál kevesebb benne a fény, és nagyobb a sötétség. Ezeket a mélységeket, amik nincsenek átvilágítva fénnyel szinte sehogy, mindnyájan magunkban hordozzuk. Ott vannak lelkünk mélyebb rétegében az ösztöneink, és tudjuk, hogy nem könnyű ezeket megzabolázni. Azt sem tudjuk pontosan, hogyan működnek, egyáltalán miként bánjunk velük, hogy le ne győzzenek, maguk alá ne gyűrjenek. Ott laknak a “mélyebb vizekben” sérelmeink, aztán félelmeink és még egy sereg dolog, ami rendre beleszól döntéseinkbe, úgy, hogy magunknak szinte semmi hatalmunk felette, annyira a mélyből hat. Hát ezért nagy dolog az életnek világossága!

Aztán az áttetsző életet élő, átvilágított lélekkel járó ember az a valaki, aki tisztában van azzal, mi a jó és a rossz között a különbség. Aki megtalálta az “élet világosságát”, az nem rossz lelkiismerettel járja útjait, nem hordoz nyilvánvaló bűnöket éveken át, s nem tűr meg lelkében semmit a “sötétség cselekedeteiből.” (1Thess 5,5-9) Ez is nagyszerű – könnyű lélekkel, tiszta szívvel járni az életben! Mégis mennyi nehéz érzést, vádat és önvádat, szorongást hordozunk magunkkal! Mert a világos élet nem magától terem, Jézus adja azoknak, akik odamennek hozzá, és ilyen életet kérnek tőle. Ezért rója fel ő a korabelieknek, s nekünk is: “Nem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen!” (Ján 5,40)

Mi hiányzik őnélküle az emberi életből? A fény és a világosság. Éspedig nem csak az átvilágítottság értelmében: íme, intellektuálisan tudom, mi rejlik a lelkem mélyén; nem is csak az erkölcsi nemesség értelmében, hogy már tudom, mi a jó és mi a gonosz s aszerint is élek – hanem a dicsőség értelmében. Jézus ezt a fényt hozta vissza az emberéletbe, az isteni dicsőséget! Ha erről gondolkodunk, eligazít bennünket ő maga e dologban, mikor azt mondja: “Dicsőséget emberektől nem nyerek.” (Ján 5,41) Számára a dicsőség nem az, hogy megjelentem az újságban s benne voltam a televízióban; nem az, hogy én kaptam a legtöbb betelefonáló szavazatát s nem az, hogy nekem a legmagasabb az éves jövedelmem. Jézus számára az a dicsőség, hogy azt teszem, amit mennyei Atyám adott cselekedni! Nem én “találtam ki” magamat, ő adott feladatot nekem. Életem igazolása nem eredményességben és sikerekben van, hanem a belső bizonyosságban: megmaradtam Isten gyermekének, vezetett tanítványnak – fiúnak. Ez az istenemberség lényege, ahogy Jézustól látjuk.

Ha végiggondoljuk, mindegyik vonás, amiről eddig hallottunk: az átvilágítottság, az erkölcsi különböztetni tudás és a fiúság dicsősége is olyasmi, ami korlátok közé terel, alakít bennünket – egyszóval nem engedi, hogy gazdátlanul burjánozzék az életünk. Azt is mondhatnánk, ezek a világosság fegyelmező hatásai bennünk – s erre szokták azt mondani kívülállók, hogy a keresztyénség elveszi a szabadságot. Igen, ha a szabadság az önkényes és önző élni akarás, a tekintet nélküli habzsolás – akkor igen. Mert ez a fegyelmező szempont nagyon is ráfér az emberre.

De Jézus az “életnek világosságáról” beszél, vagyis nem öncélú fegyelmezésről. A törvény nem azért van, hogy a törvényhozó triumfáljon és megmutassa, minden körülmények között neki van igaza, hanem az élet nemesedéséért, öröméért és beteljesedéséért van! Nem az élet van a törvényért, hanem a törvény az életért, hányszor kellett ezt Jézusnak egészen konkrét körülmények közt is hangsúlyoznia! Aki engem követ, az nem jár sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága – ez azt jelenti, hogy amit ő ad, az életet és annak teljességét szolgálja. Nem elvenni akar tőlünk, hanem gazdagítani. Nem megszűkíti és megsarcolja az életet, hanem beteljesíti.

Ágostonról jegyezte fel az egyháztörténelem Vallomásai alapján, hogy amíg úgy értette a hitet, hogy ezt sem szabad, azt sem – addig küzdelem volt az élete, egyetlen vergődés. Hol úgy érezte, jó és igaz vagyok, s a dolog közepén váratlanul mégis megjelent a rossz annak a képében, de jó lenne megint rossznak lenni egy kicsit. Bele is vetette magát a rosszba s abban időzött – de lám, annak közepén váratlanul megjelent a jó lelkiismeret-furdalás formájában – de jó lenne mégis tisztának és igaznak lenni. S ez így ment egy évtizedig, űzve-hajszolva énjét, vergődve, nem találva önmagát – mindaddig, amíg maga volt élete középpontja, amíg az élő Isten el nem foglalhatta a fő helyet lelkében.

Ahogy ez a pillanat eljött, nem kellett már magával küzdenie, mert alárendelte magát Istennek, és ő adott neki új ént, amiben szépen helyén volt már minden. Ez az, amit hitünk nyelvén újjászületésnek nevezünk, mikor Isten új ént ad. Ez a valódi életminőség változás! Innét mennyi erő fogja a kezünket s nem engedi, hogy ártsunk magunknak, egymásnak, összepiszkoljuk, ami tiszta és szétziláljuk azt, ami szép és rendezett. Megjelenik az életnek világossága, dicsőséges, mennyei mivolta s kiderül, hogy az átvilágított, erkölcsi alapon megfogalmazott istengyermeki élet nem kevesebb, de százszor több és ragyogóbb, mint ami azelőtt volt. Így kell érteni azt a szép bibliai mondatot, hogy “szem nem látta, fül nem hallotta, ember szíve meg sem gondolta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik.” (1Kor 2,9)

Jézus ugyanezt mondta ma: ő a világosság, akit követve nem sötétségben járunk, hanem miénk lesz az élet kivilágosodása. Legyen hát imádságunkká ilyen értelemben szép énekversünk:

 

 

” Világosíts meg minket a Szentlélek Istennel,

Hogy szépen tündököljön bennünk az evangélium,

És erősíts meg Úr Isten, a te áldott Igéddel

Minden tévelygések ellen!”

                                                 (378. dics. 4.v.)

 

Így legyen! Ámen.

 

 

Imádkozzunk!

Urunk, te jól tudod, hogy nincs elég erőnk és a hitünk is hamar zátonyra fut nélküled. Ismered erőtlenségünket és tudod azt, hogy porból lettünk és porrá leszünk. Szükségünk van arra, hogy életünk összekapcsolódjék veled, a föld az éggel, az ember az Örökkévaló Lélekkel. Légy áldott, hogy adtál hírt magadról minden kor minden emberének, és hogy ebben áldott eszközöd volt a Szentírás, amelyért ma hálát adunk neked. Köszönjük azoknak hűségét és engedelmességét, akik először leírták, aztán azokét, akik megőrizték és köszönjük azokat, akik ma is gondozzák a Biblia kiadását és terjesztését. Tedd nekünk újra és újra igévé, értelmet adó üzenetté ezt a könyvet. Emlékeztess régi üzenetekre, amiket belőle vehettünk és segíts minket abban, hogy másokhoz is eljuttathassuk, akik még nem ismerik igazságát. Kérünk, adj hűséget az ige olvasásában és értelmet annak felfogására, amit te akarsz mondani abban. Járd át szívünk mélységeit is igéd világosságával, hogy tudjunk különböztetni és így megújulva felragyogtathasd rajtunk és életünkön mennyei dicsőségedet, az örök ragyogást. Megváltó Jézusunkért hallgass meg minket és vezess minket a most következő hét napjain! Ámen.