Ne tegyünk több terhet rátok

2005. június 19.
dr. P. Tóth Béla

Ne tegyünk több terhet rátok

Lekció: Apostolok Cselekedetei 15, 1-2, 22-29
Textus: Apostolok Cselekedetei 15,28

“Mert a Szentlélek jónak látta, és vele együtt mi is úgy láttok jónak, hogy ne tegyünk több terhet rátok annál, ami föltétlen szükséges.”

Imádkozzunk!

Istenünk, köszönjük a napfényt, az életet és minden ajándékodat. Köszönjük a közös áhítat perceit, a vasárnap örömét, a gyülekezet közösségét és az elmúlt hét minden elvégzett munkáját. De köszönjük a megszólítás pillanatait is, amikor felfedezhettük, hogy van mondanivalód számunkra, és azt kérjük, hogy hadd legyen ilyen ez az idő most is. Te ismered a kérdéseinket, tudod, milyen fáradtak vagyunk és azt kérjük tőled, hogy adjál nekünk a te békességedből, amit nem úgy adsz, amint a világ adja. Segíts minket üressé lenni, hogy általad meggazdagodjunk, segíts minket alázatosnak lenni, hogy felemelhess minket. Megváltó Jézusunk nevében hallgass meg minket!

Ámen

Igehirdetés

Egy neves vallásfilozófus azt mondta, hogy a vallások alapjában véve könnyítések. Az emberi lét önmagában is nehéz dolog, még nehezebb a helyes élet megtalálása és főleg a megvalósítása, de jönnek a vallások és azt mondják: zarándokolj el a szent városba életed során legalább egyszer és akkor megmenekültél. Vagy azt mondják, hogy minden héten menj el a templomba és akkor minden rendben van, vagy azt mondják, hogy ülj így és így, lélegezz így és így – és akkor minden rendben van, megtetted, ami megtehető az üdvösségedért.

Ha elgondolkodunk tehát ezen a mondáson, hogy a vallások alapjában véve könnyítések, azt kell mondjuk, valóban sok igazság van ebben a gondolatban, de azt is tegyük hozzá mindjárt, hogy minden vallás, még a legeltorzultabb is, ennél sokkal többet jelent: értékeket őriz és értékeket ad tovább újabb nemzedékeknek, és ezért nem lehet egy kézlegyintéssel elintéznünk a kérdést azzal, hogy minden vallás “könnyítés” és összesen ennyi. Amikor egy vallás alámerül, elromlik, akkor biztosan nem marad más belőle, mint néhány követelmény, ami megnyugtatja a zűrzavarban élő, küszködő embert, ha ezt és ezt megteszed, akkor minden rendben.

Tudjuk, hogy volt olyan ideje a keresztyén vallásnak is, amikor pár garasért cédulát lehetett vásárolni, amire rá volt írva, hogy aki ezt kifizette, annak minden vétke örökre megbocsáttatik és az üdvössége mostantól teljesen biztosítva van. De eszünkbe juthat a Hari Krisna mozgalom is, aminek egyik tanítása az, hogy aki életében csak egyszer is igaz hittel kimondja Krisna istenség nevét, annak több bűne bocsáttatik meg, mint amit egész életében összesen képes volna elkövetni. Tehát nem jár messze az igazságtól a mondat, hogy a vallások könnyítéseket adnak az embernek, és valóban ezt teszik, és csupán csak ezt teszik akkor, amikor megromlanak és alámerülnek, a maguk eredeti formájától is eltévelyedve.

Ilyen beszűkülés volt a Jézus korabeli zsidóság életében a körülmetélkedéshez való ragaszkodás, mert jószerivel ennyi maradt az eredeti mózesi alapításból – a rituálé. A magas erkölcsi követelmények nem voltak fontosak már; ha valaki az éves templomi hozzájárulást, a korbánt csak úgy tudta megfizetni, hogy akkor öreg szüleit nem támogatta, ezt a papság helyeselte, mert a rituálé fontosabb volt, mint az emberség. Ebbe a világba érkezett Jézus és azt mondta, amit később a reformátorok is mondtak a 16. században – és egyébként minden kor és minden vallás reformátorai is mondanak – hogy vissza a forrásokhoz! Retro ad fontes, ahogy a humanisták ezt latinul mondták. Nézzük meg, honnan indultunk, és szabjuk magunkat megint az eredeti magas mércéhez. Ne elégedjünk meg a könnyítésekkel, ne tudjuk le a dolgot a rituáléval vagy a liturgiával, amivé időközben lett a dolog, hanem küzdjük vissza magunkat az eredeti alapálláshoz, amit elvesztettünk.
Amikor a keresztyénség kilépett a zsidóság szűkebb köréből, ahol egyébként született, és elkezdtek pogányok is keresztyénné lenni, akkor felmerült a kérdés, hogy körül kell-e nekik is metélkedni vagy sem. Voltak tanítók, akik azt állították, hogy aki nem lesz előbb zsidóvá a körülmetélkedés által, az nem lehet keresztyén sem.

Ezért került sor az első jeruzsálemi zsinatra, ahol az apostolok és a vének összegyűltek és tanácskoztak erről, és azt a végzést hozták, amit levélben is megírtak: “A Szentlélek jónak látta, és vele együtt mi is úgy láttuk jónak, hogy ne tegyünk több terhet rátok annál, mint ami szükséges. Tartózkodjatok a bálványáldozati hústól, a vértől, a megfulladt állattól és a paráznaságtól. Ha ezektől őrizkedtek, jól teszitek. Legyetek egészségben!”

Úgy tűnik, hogy ez a végzés megint csak könnyítés, pedig éppen ellenkezőleg áll a dolog. Egyfelől valóban a minimumra csökkenti ugyan a rituális útmutatásokat, amikből a mózesi törvény alapján akkoriban már hatszáztizenhárom olyan törvény lett, amit egy hithű zsidónak meg kellett tartania, de ezzel egy időben odautalja az embereket Jézushoz, a Feltámadott és jelenlévő Úrhoz, aki Szentlelke által vezetést ad mindenkinek, aki azt tőle kéri és aki arra számot tart. Ez a személyes közelség tehát a lényeg, mondják az apostolok, és mi is ezt mondjuk ma is. Keresztyén az, aki közel van Jézushoz és akihez Jézus is közel van, egészen bent a szívében lakik. Ennek a dolognak kell helyreállni, vagy egyáltalán létrejönni, ha valakinek a szívében még nem jött volna létre ez a közelség. Jézus keres minket, hív magához; jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztalak titeket. De az már tényleg a mi dolgunk, hogy komolyan vegyük a hívását és odamenjünk hozzá – és akkor tényleg a közelében lehetünk és ő majd a szívünkben lakik.

Azt hiszem, ez nem olyasmi, amit “le lehet tudni”, mint a rituális gyakorlatokat és a vallási előírásokat, mert ez életünk legfontosabb és bizony, olykor a legnehezebb, egzisztenciális értelemben megteendő néhány lépése.

Ehhez fel kell adni ugyanis az énünket, ehhez meg kell halnia az óemberünknek, amihez körömszakadtunkig ragaszkodni szoktunk, ehhez egészen rá kell bíznunk magunkat őrá. De aki ezt a döntést meghozza, az mind csodálkozva tapasztalja, hogy nem könnyítésről van szó, hanem hatalmas megkönnyebbedésről. Nem egy kis lélegzethez jutunk a nagy élet-loholásunkban, hanem beleszippantunk az örök élet tiszta és éltető, mennyei levegőjébe. Nem egy kis békesség és megnyugvás jön a szívünkbe időlegesen, hanem maga a békesség Fejedelme lakik ott immár. Nem csak vágyunk egy kicsit jobb életre – milyen jó lenne úgy élni, mondjuk szeretetben – hanem igazi öröm és hála terem bennünk, mert valóban képesek leszünk a szeretetre. Nem lesz kérdés többé, ki kezdje a békülést, nem lesz kérdés többé, ki fogjon hozzá megbocsátani, mert ezek a dolgok maguktól elintéződnek úgy, ahogy a Szentlélek jónak látja azokat.

Amit tehát a Bibliában találunk, az nem könnyítés, hanem mindig és minden helyen a Jézushoz való odautalás. Menj őhozzá, a többit majd tőle magától megtudod! Én is csak ezt mondhatom minden kereső testvéremnek, mert ez az evangélium lényege: Jöjjetek énhozzám mindnyájan!

Az apostolok levelében megtartott néhány rendszabály, amit a pogánykeresztyénektől is elvárnak – miközben a körülmetélkedés nagy terhét leveszik a vállukról – mind tartalmaz számunkra azonban valami hasznos, mindennapi útmutatást is. Vegyük csak sorra őket.

Az első ez: tartózkodjatok a bálványáldozati hústól. Azt jelenti, hogy ne vegyüljetek el a pogány vallási ünnepek népségei közt, amikor Jupiternek vagy Apollónak áldoznak egy nagy népünnepélyszerű ökörsütésen, mert ti egy másik közösséghez tartoztok. Nem mindegy, hogy milyen mulatságokon vesztek részt. Nem mindegy, hogy miben lelitek örömötöket. A ti örömötök ne az legyen, mint a nagy többségé, ti tudjatok a kisebbséghez tartozni. Ha Krisztust valóban követitek, akkor ne akarjatok minden áron elvegyülni és ugyan olyannak látszani, mint “mindenki más”. Vállaljátok például, hogy ti nem vagytok trágárok, egy olyan világban, ahol már az irodalminak nevezett újság címoldalán is – vezércikkben – és ugyanabban az újságban koszorús literátoraink írásaiban is, válogatott trágárságokat olvasni. Ezt nevezik ma stílusnak, amit fölemelt fővel vállalnak az irodalom hősei. Pedig inkább szégyenkezve kellene lehajtani a fejünket, valahányszor akár csak indulatos szó is hagyja el a szánkat, nem hogy azt, amikor a lelki “környezetet” szennyező, mocskoló szavakat és beszédeket származnak valakitől. Vállaljátok, hogy ki tudjátok kapcsolni azt a műsort, ami a gyermekeiteket alantasságokra tanítja – ne akarjatok mindenáron elvegyülni, és olyan lenni, mint mindenki más. Válasszatok olyan értékeket, olyan életmódot, ami méltó az értetek kereszten kínhalált halt Krisztushoz. Ne akarjatok mindenáron elvegyülni a sokaságban. Körülbelül ez a jelentése ma annak, hogy “tartózkodjatok a bálványáldozati hústól”.

Aztán a következő: tartózkodjatok a vértől. Ez első jelentése szerint azt jelenti, hogy ne higgyétek, ha valamely állat vérét isszátok, akkor ti is olyan erősek és győzedelmesek lesztek, mint az állat volt. A régi ember babonás hitében ezt hitte, amikor a ragadozók szintjére süllyedve gondolkozott étkezéséről és életmódjáról.

Ma ennek a vér-tilalomnak az a jelentése, hogy nem mindegy, mi energizál. Sokan csak arra figyelnek, hogy hol érzik jól magukat, mi dobja fel őket, és ha elég jó zene van valahol és meggyőzően sokan vannak, akkor nekik ott a helyük. Legyél igényes a szellemi-lelki erőforrásaid megválogatásában, ezt jelenti ma a vértől való tartózkodás.

Tartózkodj a megfulladt állattól. Amit nem vágtak le rendesen, annak az állatnak
hamar megromlott a húsa, ezért nem volt tanácsolható, hogy éljenek vele. Ez egyszerűen azt jelenti, hogy élj egészségesen, vigyázz az egészségedre. De nem abban az értelemben, hogy már a napfényben is csak a rákkeltő hatást látod és rettegsz mindentől, ami az asztalodra kerül – láttam már olyan reklámfeliratot is buborékos ásványvízen, hogy ebben aztán semmi koleszterin nincsen – hanem abban az értelemben, hogy teljes és hasznos életet élsz. Legyél nyitott minden iránt, mert ami él, az nem zárulhat be önmagába. Szeresd az embereket, szeresd az életet és élj boldog ember módjára. Ne jajgass minduntalan, ne sajnáld és ne sajnáltasd magadat, hanem élj tőled telhetően egészséges és teljes életet – annyi egészséggel is, amennyid éppen van. Ne arra figyelj, hogy félig üres már a pohár, hanem annak örülj, hogy ha még félig tele van az a pohár. Ne keresd magadnak a bajt, ne merülj el a betegeskedésben, hanem élj egészségesen, ezt jelenti ez az óvás tehát.

Végül pedig: tartózkodjatok a paráznaságtól. A keresztyén egyház talán túl sokat is beszélt erről a dologról az évszázadok alatt. Egy szerző ironikusan meg is állapította, hogy a keresztyénség nagyon nagy szolgálatot tett a szerelemnek azzal, hogy betiltotta. De itt nem a szerelem betiltásáról van szó, hanem a kicsapongó élettől való óvásról. A “túl sok életről”. Arról, amikor emberek azt tartják, hogy igazi boldogság csak a lopott és a tiltott gyümölcs lehet, vagy, ahogyan azt valaki a múltkorában fogalmazta, a kalandok jelentik az élet “igazi sava-borsát”. Ma már tudjuk, hány élet és hány család ment tönkre attól, mert emberek többre tartották a kalandokat, mint az igazi szeretetet.

Az óvás tehát, amit az apostolok beleírtak itt a levelükbe, hogy a pogányokból lett keresztyének tartózkodjatok a paráznaságtól, ma így hangozhat: vigyázz arra, hogy ne legyen üres az életed, mert a nagy üresség beszippantja majd az életedbe egy idő után a túl nagy élni akarást és egyszer csak azon veszed észre magadat, hogy ebben az állapotodban már csak akkor leszel boldog, ha ki sem látszol a romantikából és borzalmas lelki drámák hőse vagy. Nem a paráznaságtól kell tehát igazában tartózkodni, hanem sokkal előbb az üres élettől, ami rákényszeríti az embereket arra, hogy izgalmakra vágyva tragédiákba sodorják a szeretteiket és magukat is, mert történjen már végre valami ebben a nagy ürességben és egyformaságban.

Igazából ide vehetjük a tízparancsolat többi nagy útmutatását is, mert például a gyűlölet, a gyilkos indulatok éppúgy betörhetnek egy üres, nem szolgáló életbe, vagy a nyerészkedés, a birtoklás illegitim mértéke, az anyagiakért mindenre való hajlandóság és mind a többi. Tapasztalat szerint az vét az erkölcsi normák ellen, aki szellemi, vagy nyugodtan mondhatjuk így is, hitbeli értelemben nem tartja tisztán a szívét és ezért nem foglalja el magát kemény munkával és szolgálattal. Mint Dávid király, aki este kelt fel az ágyából és úgy sétált a palotája teraszán, amíg házasságtörő és gyilkos nem lett belőle egyszerre, éspedig csakis és kizárólag azért, mert túl kényelmesen élt, önfegyelem, magára mért rend és tilalom nélkül. Dolgoztak helyette, Abner vezette a sereget a háborúban, ő maga meg sétált otthon – estefelé felkelve ágyából – a palotája teraszán.

Úgy-e, látjuk, hogy az apostoli tanácsok ma is élő, valóságos kérdéseinkhez szólnak, és akkor tesszük jól, ha elgondolkodunk felettük.

Befejezésül gondoljunk az apostoli levél lelki bíztatására. Ezt hallottuk: a Szentlélek jónak látta, és vele együtt mi is jónak láttuk, hogy ne tegyünk több terhet rátok. Életünk ura tehát nem akarja, hogy mi egymásra több terhet rakjunk. “Az én igám gyönyörűséges és az én terhem könnyű”, ezt mondja Jézus. És tudjuk, hogy külön megfeddette a farizeusokat, akik “elhordozhatatlan terheket kötöznek egybe az emberek számára, de maguk a kisujjukkal sem akarják érinteni azt”. Ne tegyünk több terhet rátok, ez a keresztyénség lényege. Én ebben látom a mai igénk üzenetét: olcsó könnyítések helyett, hogy tudd le az Istennel való dolgodat ebben vagy abban, Jézus valódi élet-megkönnyebbedést ad nekünk.

Eszembe jut egy család története, amikor azt hitték, hogy az egyik családtag gyógyíthatatlan beteg és borzasztó félelmek közt már kezdték elsiratni. Aztán hetek és hónapok rettegése után egyszer csak végre kiderült, hogy mégsem az. Micsoda öröm és boldogság volt ott – nem lehet azt le írni sem. Hát ilyen az, amikor valaki megtalálja Jézust és benne az örök életet. Ezt az örömöt hirdeti mai igénk is: “nem teszünk több terhet rátok”. Éppen ellenkezőleg. Jézus leveszi rólunk a terhet, amit mi nem vagyunk képesek levenni magunkról, a hiteltelen, üres élet terhét. És amikor ezt a nagy megszabadulást valaki átéli, akkor őszintén szól az ének:

“Drága dolog az Úr Isten dicsérni, Színe előtt kegyesen énekelni,
Ékes dolog szent nevét magasztalni, A híveknek ő előtte szolgálni.” (450.ének 1. vers)

Imádkozzunk!

Urunk Istenünk, köszönjük neked, hogy nem terheket raksz ránk, hanem szabaddá teszel minket terheinktől. Áldunk téged, hogy aki rád figyel, annak útbaigazítást adsz az élet rengetegében, hogy el ne tévedjen. Szeretnénk úgy járni a most következő hét napjaiban, hogy mi se terheljünk másokat, egymást, hanem azok közé tartozzunk, akik segítségére vannak a többieknek. Taníts minket elviselni azt, amit nem tudunk megváltoztatni, adj ehhez mindnyájunknak alázatot és csöndes tűrést. Kérünk gyászoló családjainkért, ahonnan az elmúlt héten távoztak el azok, akiket szerettek. Adj vigasztalódást és lelki megnyugvást az itt maradottaknak. Imádkozunk azokért az ifjainkért, akik előtt még nagy próba és vizsgatételek állnak, segítsd őket, hogy a legjobb tudásukat és szorgalmukat adhassák. Kérünk a betegekért, az ágyban fekvő idősekért, hogy lássák és a benned való élet örömét és lehetőségét ők is, akik nem tudnak már eljönni közénk. Kérünk a nyaralókért, hogy felüdülést találjanak és vigyázz azokra, akik útra kelnek, hogy egészségben térhessenek haza szeretteikhez. Imádkozunk közelségedért, hogy el ne szakadjunk tőled sem itt, sem pedig majd az örökkévalóságban.

Ámen