Nevezd nevét Jézusnak

Igehirdetés 2011. december 25.

Nevezd nevét Jézusnak

Lekció: Lk 2,1-14
Textus: Mt 1,21

„Nevezd annak nevét Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét annak bűneiből.”

Imádkozzunk!

Istenünk, áldunk téged az új karácsony szent ünnepéért. Köszönjük az otthont, ahonnan ide jöhettünk, családunk tagjait, s a szeretet ünnepét, amit együtt ünnepelhettünk. Légy áldott a lelki családért, az anyaszentegyházért, ahol evangéliumot hallani egybegyülekezhetünk és ahol az úrvacsora közösségében megújítod velünk szövetségedet. Megköszönjük ajándékaidat, amit bőségesen pazaroltál ránk. Imádkozunk ünneplésünk megszenteléséért és azokért is, akik most gyógyulásért fohászkodnak odahaza vagy kórházi ágyon, a magánosokért, akik egyedül ünnepelnek és a foglyokért, akik nem lehetnek családjuk körében. Hajolj le mindnyájunkhoz, amint Krisztusban tetted a betlehemi éjszakában, töltsd ki ránk bocsánatodat és új életet teremtő Szentlelkedet! Ámen.

Igehirdetés

A karácsonyi történet Jézus születését úgy mondja el, hogy megemlít neveket, dicsőséges királyokat, akik azonban nevezetességük ellenére is csak elbeszélési keretül szolgálnak a Királyok Királya, a Világ Megváltója születéséhez. Augustus császár, a római birodalom nagy megszilárdítója csak azért kerül említésre, mert éppen népszámlálást rendelt el, s így Józsefnek és Máriának Betlehembe kellett utaznia; Dávid király pedig, aki szintén Betlehemben született, mint József családi felmenője kerül megnevezésre. Mind a ketten messze kiemelkedtek népük elöljárói közül, ám Jézus mellett eltörpülnek minden kiválóságuk mellett.

A Biblia olvasói tudják, hogy e szent könyvben semmi nem történik véletlenül, itt egy „jotta” azaz pontocska sem került leírásra történetesen – az ég és a föld elmúlnak, de ezekből a beszédekből semmi el nem múlik. (Mt 24,35) Lássuk hát a karácsonyi történetben Jézus mellett említett nevezetes arcokat, mint akikben egy-egy lehetőséget mutat fel az ige: így is lehet, a amúgy is lehet embernek lenni.

Augustus császár a világ legsikeresebb embere volt. Évszázados, elhúzódó súlyos és véres válságot oldott meg a római birodalomban, s nem csak hosszú évtizedekig uralkodott, hanem olyan stabil birodalmat és közigazgatást épített fel, amely félezer évig fennmaradt utána. Okosan megtartotta a hatszáz fős szenátus törvényhozó hatalmát, hogy elkerülje az egyszemélyes vezetés látszatát, és köztársaság pártiak meg ne öljék, mint az elődjét, Julius Ceasart – valójában azonban mindent ő irányított. Oly sikeres volt, hogy még életében templomot szenteltek számára és Isten Fiának nevezték; a legfényesebb nyári hónapot pedig, amit addig „nyolcadik hónapnak” neveztek, szintén életében – róla nevezték el Augustusnak, vagyis ragyogónak – és mind a mai napig ez a neve ennek a hónapnak.

Jézus születése kapcsán mégis összesen annyit hallunk róla, hogy népszámlálást rendelt el a birodalomban, ami nem csekély kényelmetlenséget jelentett Máriának és a születendő Jézusnak. A Biblia értékrendje szerint egy ragyogó nagy római császár is jelentéktelen minden sikerével együtt, mert csak a történelem vízszintes síkján mozog. Pedig a „Sacrosanctus” nevet is megkapta, amit úgy lehet fordítani, hogy szent és sérthetetlen, szó szerint pedig a „szentek közt is a legszentebb” – de ezt a nevet ő bizony csak bitorolta, valójában egyáltalán nem illette meg. Nagy államférfi volt, ez igaz, de a szentséghez, a mi földi, vízszintes világunkból való kilépéshez nem volt köze azon kívül, hogy egy alkalmas pillanatban még a „Sacerdos Maximus”, azaz a főpapi címet is megszerezte magának. Említett népszámlálásának egyetlen célja volt számba venni, hány hadra fogható férfi van a birodalom tartományaiban, s mennyi adót lehet kivetni a tervezett hódító háborúk lefolytatásához. Ha valaki sikerekre vágyik, akár példaképének is tekintheti Augustust, de a szent történetbe összesen úgy kerül e ragyogóan sikeres ember, hogy Józsefnek és a mindennapos Máriának éppen miatta kellett Betlehembe utaznia.

Mi is csak ezt tudjuk értelmezni vele kapcsolatban, mégpedig azt az üzenetet kiolvasva a történtekből, hogy ő volt az, aki gondot és veszélyt okozott a Megváltó születése körül. Terhes anyáknak ma sem tanácsos sokat utaznia, akkoriban pedig legfeljebb öszvér vagy szamárháton lehetett ilyesmit elképzelni. Ezt a kellemetlenséget és komoly fizikai veszélyt immáron örökre összekötve látjuk a nagy Augustus ragyogó nevével – ugyanakkor azonban, és ez a dolog másik oldala, e rossznak köszönhető, hogy Megváltónk a próféciákat beteljesítve valóban Betlehemben, a Dávid városában születhetett meg. Ami azt is jelenti, hogy minden rosszból jöhet ki valami jó. A császárnak fontos a sok adóbérlő ellenőrzése, hogy menyi adót is kellene valójában beszolgáltatniuk, ezért hát népszámlálást rendel el, s utazzon mindenki születése városába, mindegy, hogy éppen várandós-e a felesége – ez a dolog rossz oldala. Amikor azonban mindez végbemegy, kiderül, hogy e császári rendelet Isten évszázadokkal előbb kijelentett szándékát valósítja meg, s a Megváltó így valóban ott születik meg, ahová mindig is várták, Betlehemben – vagyis ő lesz a dávidi királyság beteljesítője.

Merítsünk most hitet és reményt e furcsa kettősségből. A mi életünkben is vannak bajok, sőt veszélyes próbatételek is. Olyanok is, amik a bennünk születendő istenfiúság halálát is okozhatják. Hányszor veszítünk el valamit, ami nagyon kedves volt szívünknek; egy tervet, lehetőséget, vagy éppen egy fontos személyt. Talán azért vannak ezekben a napokban is könnyek a szemünkben, mert éppen életünk árnyékosabb oldalát járjuk. Nem hisszük el, hogy lehet más utat is találni, és szeretnénk, ha minden zavartalanul úgy maradna, ahogy mi szeretjük. Pedig lehet, hogy eljött az ideje, hogy befelé nézzünk, s elhiggyük, a rosszból valami jó jön ki. A sötétség elmúlik, s újra felkél a nap. Utólag talán az is megértjük, hogy ami könnyeket és szomorúságot hozott, éppen az lett Isten akaratának beteljesítőjévé. A Biblia egyik legszebb igéje így hangzik a József és testvérei történetében: Ti rosszat terveztetek felőlem, de Isten terve azt jóra fordította. (1Móz 50,20) Egy másik helyen pedig ezt olvassuk: Bármely fenyítés jelenleg nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, ámde utóbb a megigazulás üdvösséges gyümölcsével fizet azoknak, akik azt elszenvedik. (Zsid 12,11)

Arra kell tehát figyelnünk, milyen lelki jó származhat abból, amikor bennünket valami próbatétel ér. Augustus császár népszámlálási parancsa bajt és veszélyt hozott Máriának és a gyermeknek, utóbb azonban kifejezetten Isten akarata beteljesedése eszközének bizonyult. Legyünk türelemmel, figyeljünk éberen, és a mi életünkben is jóra fordulhat mindaz, ami éppen most rossz és nehéz!

A másik arc Dávid királyé, őt is említi Lukács evangélista. Ha valakire zsidó ember büszke volt, akkor a nagy király, Dávid volt az, mert az ő idejében fejeződött be a honfoglalás. Uralkodását tekintették az ószövetségi próféták az ideális királyságnak, mely az eljövendő Messiás országlásának előképe. Pedig maga Dávid nem volt bűntelen, sőt nagyon is súlyos vétkeket hallunk róla, amiket azonban Isten előtt sírva megbánt, és amikből szíve szerint megtért. Pontosan ezért tartották őt a próféták nagyra, mert tudott megtérni, igazán Istenhez fordulni, amit sem elődjéről, Saulról nem lehetett elmondani, sem pedig a fiáról, Salamonról, aki alatt pedig még nagyobb volt az ország, mint apja idejében. Dávid idejét tekintették a próféták olyan kornak, ami méltón mutat az eljövendő Messiás királyságára.

Amikor őt említi az evangélista, valójában arról van szó, hogy Isten uralmának beköszöntése mindig esedékes – nincs mélység, amikor ne tudna újat kezdeni egy ember sorsában. Ahogy Dávid életében eljött a megtisztulás ideje, s meghallotta az igét, pedig ez egészen reménytelenek látszott Betsabé elcsábítása és Úriás, a hűséges katona meggyilkoltatása után – úgy nincs oly elesett és szánalomra méltó állapot, amiből ne nyílna ajtó Isten világa felé – ahol emberek meghallják az igét. Dávid nevének felemlítése Jézus születése kapcsán olyan hitre buzdít, hogy nagy mélységből, elveszettnek tűnő állapotból is lehet megtérni és szabadulást találni.

Ma sokan anyagi jövőjüket féltik s joggal, mert gátlástalanul mohó erők fogtak hozzá országok tönkretételéhez. Ott a félelem százezrek életében, mi lesz velünk. Aztán senki nincs, akit a mulandóság félelme elkerülhetne, mert annyira szeretjük ezt az életet, hogy el sem tudjuk gondolni, amit leírva találunk: „Szem nem látta, fül nem hallotta, ember szíve meg sem gondolta, amit Isten készített az őt szeretőknek.” (1Kor 2,9) Akadnak továbbá olyanok is, akik belebetegszenek, ha más akarata megy végbe, nem az övék, s folyton háborúságokat csinálnak ezekből családban és máshol is – puszta hiúságból és hatalmi ambícióból.

Sorolhatnánk az ember lelki elesettségének egyéb jeleit, de emlékezzünk inkább arra, hogy akadt valaki, aki megjobbította életét, Dávidnak hívták. Isten prófétái mondták róla, hogy az ő helyesen elkezdett királyságát fogja beteljesíteni az Ember Fia, akinek uralma soha nem ér véget a „Dávid trónján”.

Így érkezünk el Jézushoz, aki ebbe a világba jött el, az övéi közé jött, s az övéi nem fogadták be. (Ján 1,11) Egy császár és egy király társaságában halljuk a nevét, és míg a császárról csak földi, hatalmi intézkedéseket tudunk felsorolni, a királyról pedig azt a pozitívumot lehet elmondani, hogy tudott megtérni és nagyon elrontott erkölcsi ügyekből alázatosan sírva és lehajtott fejjel kijönni – úgy Jézusról azt olvassuk, „mindent jól cselekedett”. (Mk 7,37) Oly hihetetlen ez, legszívesebben el is távolítjuk magunktól. Azt mondjuk, Jézus Isten fia volt, nekünk azonban ez úgysem megy, erre mi úgysem vagyunk képesek – pedig az emberiség őskultúrái sorra mind tudnak erről a lehetőségről: hibátlanul cselekedni. A Biblia is egy asszonytól született emberről mondja, aki ember volt, mint mi: mindent jól cselekedett! Merítsünk erőt karácsony szent ünnepén erre – ha most még nem is vagyunk képesek rá, Jézusban azok lehetünk.

Az a név, amit a betlehemi csecsemőnek adtak, gyakori keresztnév volt Izraelben, nagyjából minden harmadik-negyedik fiút így hívták. Spanyolországban ma is használják férfinévként, nemzetközi konferencián egyszer meghökkenve tapasztaltam, hogy az asztalnál ülő spanyol kolléga három keresztneve közül az egyik Jézus volt. Megváltónk azért kapta jó előre e nevet, mert Jöhósua azt jelenti: az Úr Szabadítása. „Nevezd annak nevét Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét annak bűneiből.”

Igen, testvérek, a mi magyar népünknek itt most éppen úgy, mint Isten ószövetségi népének ott és akkor egyetlen útja van a bűneiből való szabadulásra – Jézus. Hozzá kell menni mindnyájunknak, akik megfáradtunk és meg vagyunk terhelve, s ő megnyugoszt bennünket. Vegyük csak fel igáját és megtanulhatjuk, hogy ő szelíd és alázatos, s nyugalmat találunk lelkeinknek. Az ő igája gyönyörűséges, terhe könnyű. (Mt 11,28-30) Hogyan szabadít Jézus? Hogy egy másik világba nyit utat, ahol az iga gyönyörűséges és ahol a teher könnyű. Aki ebben a világban akar maradni, ami nélküle való, azon ő sem tud segíteni. Aki akar továbblépni onnan, annak megfogja a kezét és azt mondja, mint annyiszor a gyógyításaiban is – kelj fel és járj. Ne féljetek, született nektek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus a Dávid városában! Vigyük el magunkkal ezt az evangéliumot, s változtassa meg életünket
.
Kezdjen újat mindnyájunk életében, akit azért neveztek Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét annak minden bűnéből. Így legyen! Ámen.