Nincs emberem?

2006. május 07.
dr. P. Tóth Béla

Nincs emberem?

Lekció: János 5,1-15
Textus: János 5, 6-9

“Amikor látta Jézus, hogy ott fekszik és megtudta, hogy már milyen hosszú ideje, megkérdezte tőle: Akarsz-e meggyógyulni? A beteg így válaszolt neki: Uram, nincs emberem, hogy amint felkavarodik a víz, beemeljen a medencébe, és amíg én megyek, más lép be előttem. Jézus azt mondta neki: Kelj fel, vedd az ágyadat és járj! És azonnal egészséges lett ez az ember, felvette az ágyát és járt.”

Imádkozzunk!

Mennyei jó Atyánk! Megtartottál minket életben és egészségben, és ezen a vasárnapon is itt lehetünk az imádság házában. Köszönjük jóságodat, köszönjük segítő és támogató szeretetedet. Megvalljuk előtted őszinte szóval, hogy sok üresség és hiány jön velünk, mint sötét árnyék. Elmulasztott lehetőségek, be nem töltött hivatásunk és sok-sok erőtlenségünk, önzésünk, szeretetlenségünk – mind terhelnek bennünket. De mégis jó tudnunk, hogy te hűséges Isten vagy, aki nem távozol el tőlünk, sem el nem hagysz bennünket ígéreted szerint. Köszönjük, hogy velünk vagy minden napon a világ végezetéig. Kérünk ennek az órának áldásáért, légy itt velünk, szólj hozzánk éltető igével, intéssel és buzdítással. Mutass utat a keresőnek, adj feloldozást és új életet a bűnösnek, sokasítsd meg erőidet mindnyájunk szívében. Megváltó Jézusunkért hallgass meg minket!

Ámen.

Igehirdetés

Anyák napja van, az a nap, amikor megköszönjük a sok gondoskodást az édesanyáknak. Aki még megteheti, megcsókolja édesanyja dolgos kezét és aki pedig már nem, az haló poraiban is áldja azokat a drága kezeket, amik őt kicsi gyermekként egykor járni tanították, az asztalára ételt tettek elé, ha sírt, letörölték a könnyeit és talán még érte mondott imákra is összekulcsolódtak valamikor.

Nem túlzás, ha azt mondjuk, tulajdonképpen három édesanyánk van. Az első a test szerint édesanyánk, aki megszült és felnevelt, megtanított minket magyarul beszélni és jobban ismeri a természetünket, mint mi magunk. A második a lelki édesanya, az anyaszentegyház, akinek hitünket köszönhetjük. Ő volt ott velünk már a keresztelésünkkor és azután még sokszor, amikor tanítást, bíztatást adott nekünk néha a szószékről, máskor a Bibliából, vagy éppen testvéri szóból. Neki köszönhetjük, hogy van templom, van úrvacsora és hirdettetik az ige, hiszen az anyaszentegyház valóban lelki édesanyánk. Végül a harmadik édesanyánk az anyaföld, édes hazánk földje, amiből testileg vétettünk és ahova vissza is tér majd porunk egykoron.

Ami ezek munkáját összefogja, ami közös a három édesanyában, az a gondoskodás. Mégis, minden ember tudja, hogy a gondoskodás leggyakrabban a hiányával van jelen az emberi életben. Úgy, ahogyan mai igénkben is hallottuk: “Uram, nincs emberem!” Amit így is mondhatunk: Nincs, aki gondoskodna rólam. Mivel ez a téma valóban végigkísér minden életet, bölcsőtől a koporsóig, sokszor hálára, máskor meg panaszra okot adó módon, jól tesszük, ha megpróbálunk most az ige fényében együtt gondolkodni erről.

I.

Talán azzal kell kezdenünk, hogy vannak területek, ahol nem jó, ha gondoskodást várunk magunknak, mert ott magunknak kell helytállnunk. Ilyen dolog az egyéni kegyességünk dolga, az Istennel való személyes kapcsolat. Ez rajtunk áll és senki mástól nem várhatjuk, hogy ebben a dologban segítsen rajtunk. Hat-nyolc éves korig még odaülhet az édesanya vagy édesapa a gyermeke ágyára, mikor az fél vagy szorong, és azt mondhatja neki, most összekulcsoljuk a kezünket és elmondjuk az esti imádságot: “Én Istenem, jó Istenem…”, de felnőtt lélekkel már nem fogja össze senki a kezünket és senki nem visz magával az imádságába, mert az a mi területünk, a legszemélyesebb élettitkunk.

Igazából ez a terület minősíti leginkább szellemi-erkölcsi állapotunkat, mennyi és milyen imádság van a szívünkben. Egy idős keresztyén barátommal beszélgetve egyszer, azt kérdeztem tőle, milyen elégedetlenségei vannak még magával, mert egyébként nagyszerű embernek ismertem, aki példaként volt előttem. Ő azt mondta, akkor vagyok elégedetlen, amikor rossz az imádságom. Nem mondott erről bővebbet, de érezhetjük ma is, mire gondolhatott. Amikor az imádság nem igazi, mert hiányzik belőle az odaadás, az öröm, a megrendültség – és ezen kívülről senki, de senki nem segíthet.

Ezen a területen magunknak kell helytállnunk, ez a legszemélyesebb önmagunk megnyilvánulása, azt is mondhatjuk, ott vagyunk igazán önmagunk. Szoktak ilyeneket mondani, mutasd meg a konyhádat, mutasd meg a szekrényedet, mutasd meg az írásodat vagy a kertedet, és én megmondom, ki vagy. teljes joggal folytathatjuk ezt a sort így: mutasd meg imádságodat, és én megmondom ki vagy. Ott vagyunk igazán őszinték, ott vagyunk igazán önmagunk Isten színe előtt.
Ezért ezen a területen vehetünk ugyan jó indításokat egymástól, de nem várhatunk gondoskodást senkitől, mert itt a mi életünk történik, ez itt a mi sorsunk legfontosabb pontja.

II.

Ezzel szemben vannak területek, ahol minden lelkileg elindult ember gyámolításra szorul, és ilyen a megértés, az intellektuális összefüggések világa. Emlékezzünk csak Filepre és az etióp főemberre. Valakinek ott van a térdén a Biblia, Ézsaiás könyve, Jeruzsálemből jön, ahol imádkozni volt, és bár Bibliát olvas, de nem érti igazán, miről és kiről is van szó abban. Magáról mondja ezt a próféta vagy más valakiről? – kérdezi a kocsojába mellé felhágó tanítványtól.

Mert lehetnek és vannak, akik a lelki élet nagy témáira nagyobb rálátással bírnak, mint mi. Hát hogyan is tudhatna mindent egy esetleg éppen mostanában elindult ember? De még az is, aki régóta úton jár, hányszor elakad és azt kérdezi, most aztán hogyan tovább. Nemrégiben presbiteri bibliaórán beszélgettünk a gyülekezeti elöljárók dolgáról, lelki felelősségéről és tennivalóiról. Láttuk, hogy akkoriban a püspök és a presbiter szó nagyon is ugyanazt jelentette:
preszbüterosz azt teszi, a gyülekezetet vezető vének tanácsának tagja, episzkoposz pedig, amiből a magyar püspök szó ered, azt jelenti, felügyelő, akinek van átnézete, aki rálátással, áttekintéssel bír.

Minden, lelkileg fejlődni, növekedni akaró embernek szüksége van arra, hogy kapcsolatban álljon olyanokkal, akik nagyobb rálátással bírnak az ige, a Biblia belső összefüggéseire nézve. Ezeken a területeken ugyanis mindnyájan gyámolításra szorulunk. Aki azt hiszi magáról, hogy már tud valamit, az még semmit sem tud úgy, ahogyan tudnia kellene.

Valamennyien tanítványok vagyunk, és ha a tanítvány elhanyagolja a tanulás lehetőségeit, akkor a legfontosabb dolgot hanyagolja el. E mögött néha gőg, máskor egyszerű tunyaság vagy nemtörődömség rejlik, ami nekünk magunknak szolgál kárunkra, amint a diák is akkor árt magának a leginkább, amikor érdektelenül elfordul attól, amit megtanulhatna.

Még az is természetes, hogy aki már másokat tanítani hivatott, mert édesanya, mert édesapa, vagy éppen gyülekezeti elöljáró, az egy másik összefüggésben maga is tanul, hiszen mindig vannak, akik, ha pár lépéssel is, de előrébb járnak nálunk a keskeny úton, ami az életre visz.

Sőt, azt is mondhatjuk, az tud másoknak adni, aki maga is hajlandó kapni. Gondoskodni is csak az tud, lelki és szellemi tekintetben kivált, aki maga is képes elfogadni gondoskodást. A szőlővessző csak akkor terem gyümölcsöt, ha a szőlőtőkén marad. Sok ember azért képtelen másoknak segíteni, például a Biblia megértésében, mert maga nem keres és nem is fogad el lelki téren segítséget és gondoskodást. Pedig erre mindnyájunknak szüksége van, éspedig úgy, ahogyan magyarul sem lehet megtanulni, csak olyan valakitől, aki beszéli ezt a nyelvet, mert már megtanulta és tudja. Igaz, hogy otthon is lehet imádkozni, igaz, hogy Isten mindenütt jelen van, de megváltó Jézusunk a maga bizonyos ígéreteit kizárólag a tanítványoknak, és nekik is kizárólag a tanítványi közösség gyakorlásához kötve, annak a feltétele alatt adta.

Ezért jól tesszük, ha elgondolkodunk azon, teszünk-e valóban eleget azért, hogy jobban értsük az igét, megragadjuk-e, keressük-e erre nézve az alkalmakat, teszünk-e erőfeszítéseket, hogy utána járjunk a kérdéseinknek, olvasunk-e értékes könyveket, amik ebben segítenek, részt veszünk-e az alkalmakon, amik elérhetők.

Mert lelki növekedésünkben mindnyájan rászorulunk a gyámolításra és a segítségre.

III.

Végül pedig arról, amiről a harmincnyolc éve beteg ember története szól. Vannak területek, ahol kizárólag maga a feltámadott Jézus segíthet rajtunk, embereken. Ez pedig a varázslat megtörése és az életgyógyulás területe.

Különösen hangzik modern emberek fülében ez a szó, hogy varázslat, varázslat megtörése, de mindenki tudja, hogy nem csak a szerelemben van ilyesmi, hogy valami furcsa módon éltet egy vágyat valami egy darabig és aztán az egész össze is törhet – hanem az élet minden terén vannak és működnek megigézettségek. Vágyunk egy másik országban lakni, aztán megadatik és rájövünk, hogy nem tölti be álmainkat. Mindenünk az, hogy megszerezzünk ezt vagy azt, de aztán meglesz és már nincs is fénye többé. Vagy a gonosz varázslatok, persze, idézőjelben használva a aszót, amikor valaki úgy érzi, neki semmi nem sikerül az életben, vagy azt hiszi, hogy őt senki nem szereti, rá mindenki ellenségesen tekint.

Valami ilyesmiről, egy végletesen lehúzó erő megtöréséről, éspedig radikális megtöréséről szól a harmincnyolc éve beteg ember gyógyulása. Ő azt mondja, hogy én sosem tudok idejében belépni a medencébe, azért nem gyógyulok meg, mindig csak második vagy harmadik lehetek, sosem első. És ezen a gonosz varázslaton senki nem segít, nincs ember, aki segíthetne. És tényleg, valóban, nincs ember, aki erre képes lenne. De Jézus, a feltámadott, még erre is képes. Ő még ott is tud segíteni, ahol emberileg nincs segítség. Hány ilyen gyötrődés, hány végletesen súlyos önítélet tart fogva emberi lelkeket, mint a bethesdai beteget is harmincnyolc éve! Sötét, sorszerű erők hatalma felett csak ő lehet az úr.

És ami ezzel összetartozik, sőt, tulajdonképpen ugyanaz, életgyógyulást is csak ő adhat. Nem tudom, tudjuk-e, hogy az ókorban 40-50 év volt az átlagos életkor, amit az emberek legtöbbje megért, mert sok volt a betegség, sok volt a fertőzés és nem nagyon volt orvosság. Amikor tehát egy harmincnyolc éve beteg emberről van szó, az igazában azt jelenti, hogy valaki az élete nagyobbik részét betegen töltötte. Érthetjük ezt a maga konkrétságában is, akkor is nagyon hosszú idő, de érthetjük jelképesen is, hogy itt az életidő többségéről van szó, és így, szimbólumként is hatalmas. Azt üzeni, hogy az ember elrontott, beteg életét csak Jézus tudja meggyógyítani. Nem a gyógyvíz, nem az orvos, nem a gyógyszer, nem a tudomány, bár ezek mind adhatnak jó dolgokat, mert életgyógyulást csak az áldott orvos adhat az embernek. A tolvaj nem egyébért jön, hanem hogy öljön, lopjon és pusztítson, én pedig azért jöttem, hogy életük legyen és bővölködjenek.

Ezért, aki a Feltámadottal szívében járja ezt a világot, annak feltétlenül gyógyító a jelenléte az emberek között. Talán észre sem veszi, talán egyszerűen neki engedelmeskedik gyermeki szívvel és egyszer csak békesség és szeretet lesz körülötte. Milyen érdekes – pedig valójában milyen magától értetődő! Nem ő gyógyít, hanem a benne lakó Krisztus.

Legyen ez a gyógyulási történet bíztatássá: ahol nekünk kell helytállni, ahol nem várhatjuk másoktól a segítséget, ott magunk tegyük meg, ami ránk vár. Viruljon ki imaéletünk, szülessenek forró, odaszánt, az egész lényünkkel mondott imádságok. Legyenek az életünkben emberek, lelki testvérek, ha kell episzkoposzok, akik “rálátással bírnak” azokban a dolgokban, elsősorban a hit és a megértés területén, ahol nekünk még növekednünk kell. És merjük hinni végül azt is, hogy megváltó Jézusunk megtörheti a gonosz erők hatalmát, és elhozhatja az életgyógyulást minden embernek.

Ámen.

Imádkozzunk!

Urunk, köszönjük neked, hogy egymás számára teremtettél minket és köszönünk minden gondoskodó szeretetet, amiben életünk útján eddig minket részeltettél. Köszönjük az édesanyákat és imádkozunk értük, hogy legyen erejük a szolgálatban és örömük a családban és minden munkájukban. Köszönjük azokat a területeket, amiket egyen-egyenként ránk bíztál, hogy ott önmagunkért magunk álljunk helyt, és köszönjük a szolgálat áldott lehetőségét is, azokat az életköröket, ahol felvehetünk egy ügyet, hogy hűséggel és gondoskodással, csendes szeretettel helytállva tegyünk másokért, a közösségünkért és az eljövendő életekért is. Kérünk téged, győzd le a sötét erők hatalmát ebben a világban és adjál életgyógyulást embereknek, családoknak, anyaszentegyházunknak és hazánknak is. Segíts bennünket a most következő hét napjain, hogy akarjunk meggyógyulni magunk is, és megáldhassad igyekezeteinket. Imádkozunk egy ifjú testvérünk gyógyulásáért, add vissza őt szüleinek, iskolájának, mindnyájunknak most, amikor nagy betegségben, élet és halál között van a kórházban. Tudjuk Urunk, hogy te hallod imáinkat, kérünk, hogy legyen velünk irgalmas szereteted minden dolgunkban. Jézus nevében hallgass meg minket.

Ámen.