Ó, Uram, segíts most!

Igehirdetés 2013. március 24.

Ó, Uram, segíts most!

Lekció: Mt 21,1-10
Textus: Zsolt 118,24-25

„Ez az a nap, amit az Úr rendelt, örvendezzünk és vigadjunk ezen! Ó, Uram, segíts most! Ó, Uram, adj most jó előmenetelt!”

Imádkozzunk!

Istenünk, áldunk téged a közeledő új tavaszért, és áldunk téged az élet csodájáért. Szinte nem is értjük, ami velünk történik, hiszen a világ és az élet tele van titkokkal. Rejtve van előttünk az idő, ami születésünk előtt volt, és rejtve van előttünk az is, ami hazatérésünk után következik. Csak azt tudjuk, hogy nagyon megajándékozottak vagyunk, amíg itt vagyunk, mert emberek lehetünk, ennek minden lehetőségével és minden nehéz próbájával együtt, és íme, ezen az új virágvasárnapon ismét királyként köszönthetjük Jézust, aki egyedül méltó erre. Fogadd kedvesen imádságunkat, bármilyen töredezett is az, és hallgasd meg könyörgésünket, amit szívünk megtisztulásáért és életünk megújulásáért mondunk. Segíts bennünket tovább onnan, ahol most vagyunk. Adj most növekedést, adj most jó előmenetelt! Ámen.

Igehirdetés

A nagy király jön, Hozsánna, Hozsánna! – ezt énekeltük az előbb szép virágvasárnapi énekünkben. Vajon értjük-e ezt a régi bibliai szót, hogy hozsánna? Mára ez a kifejezés az öröm és a dicsőítés szava lett, amit a zeneirodalom kórusokkal, és mindig az ujjongás hangján zenésít meg. De vajon ez az ujjongó öröm van-e éppen a mi szívünkben is, a virágvasárnap mai népének szívében – hiszen vannak köztünk betegek, súlyos betegek is, vannak bánkódók, akik a gyarlóságaik és tehetetlenségük miatt szomorúak, és vannak gyászolók is, akiknek nagyon friss a megválás, s még maguk sem értik, mi is történt velük, az ő otthonukban, ahol üresen maradt egy nagyon fontos hely. Akadnak köztünk, akikben most több a kérdés, mint a felelet, és akadnak olyanok is, akik egy kedves rokonuk kedvéért jöttek el ma a templomba. De hát az első virágvasárnap jeruzsálemi, hozsannázó tömegében is sokféle lélek akadt – nem csoda, ha ma mi is mind mást és mást hoztunk el ide magunkban. Zarándokok vagyunk, ami azt jelenti, sokfelől jönni és sokfélének lenni.
Maga a hozsánna szó a 118. zsoltárból érthető meg, amit a szent városba érkező zarándokok a templom lépcsőjénél énekeltek. Legtöbbjük mögött sok napos utazás, nagyon sokszor ennyi gyaloglás volt már, és ebben a fáradtságukban egyszerre lehetett hála, hogy végre szerencsésen elérték a céljukat, ugyanakkor pedig egy nagy-nagy imádság is, hogy most segíts meg minket Urunk igazán. A templom épületéig eljutottunk, de most kezdődne a lelki növekedés – és igazából ez mindennek az értelme. Kérünk, Urunk, segíts most minket! – ebből a fohászból, ebből a felkiáltás-szerű rövid imából lett az évszázadok során aztán megszokott ünnepi köszöntés, amit a zsidók egymásnak mondogattak, ahogyan mi az „Áldás békesség”-gel köszönünk a templomban, vagy ahogyan karácsonykor azt mondjuk egymásnak, hogy boldog ünnepeket. A hozsánna szó eredeti jelentése ugyanis ez: „Ó, Uram, segíts most!”
Induljunk el onnan, hogy erre az imára mindnyájunknak egyenlőképpen szüksége van. Rászorulunk valamennyien, ha nem most, akkor életünk más pillanatában biztosan. Ahogy mondani szokták, zuhanó repülőben például nincs ateista. De nem kell ahhoz közvetlen fizikai veszély, hogy belássa valaki, ha egyáltalán képes még őszinte lenni, hogy milyen kicsi és milyen tehetetlen tud lenni az ember, amikor történik vele valami fontos, amit nem tud megváltoztatni. Vagy amikor szeretne egy társán segíteni, és nem tud, vagy amikor szembenéz a saját gyarlóságaival és szégyenkezik, vagy amikor rádöbben arra, hogy ő maga is mulandó, és az ő napjainak száma sem végtelen. De az élet külső kényszereinél, amik érhetnek minket, mégis sokkal fontosabb az a belső hang, ami azt követeli tőlünk, hogy a legjobbra törekedjünk, és magunkból is a legtisztábbat és a legszebbet fejtsük ki. Még ezen a mércén, a szívünkbe írt igazság-vágyon is messze túlmutat az a gondolat, hogy mit mondunk majd, amikor életünk Ura elé kell állnunk, hogy ezt hoztam, Uram, ennyi lett az életem….
Mert ez a hozsánna szó, ez a kérő könyörgés, hogy „Ó, Uram, segíts most!”, valójában magának az Örökkévalónak szólt, őt szólította meg, aki mindig volt és mindig lesz, akiben nincs keletkezés és nincs elmúlás. Az „Úr” szó itt a választott nép hitének azt az Isten-nevét takarja, amely szó szerint lefordítva azt jelenti, Aki Tényleg Van. Ez a név kimondhatatlan volt számukra, mert a saját mulandóságukkal tisztában voltak, és alig merték ajkukra venni azt, Aki Tényleg Van. Talán jó lenne nekünk is újra megtisztelni így az ő szent nevét, hogy mindig tudjuk, még kimondani sem vagyunk méltók! A hozsánna szó, hogy most segíts meg, kérünk, őneki szólt. Igaz, hogy az évszázadok során az akkori közbeszédben egy szinttel „lejjebb” került, amikor afféle ünnepi köszöntés lett belőle, de eredetileg a legkomolyabb könyörgés volt elrejtve benne. Térjünk csak mi is vissza a puszta ünnepléstől ehhez a szent komolysághoz, ehhez a rettegő félelemhez, ami méltó ehhez a fohászhoz, mert az Ő nevét így, egyedül ilyen lélekkel szabad segítségül hívnunk.
De ezt a hozsánna szót az első virágvasárnapon Jézusnak címezték, aki pedig éppen úgy asszonytól született, valóságos ember volt, mint ők – mert felismerték benne, hogy ő páratlan, ő tényleg Egyszülött, és maradéktalanul egy az Atyával, annyira engedelmes iránta. Ma is ez a kérdés – vajon megpillantjuk-e őbenne mi is életünk üdvözítőjét. Azt a Krisztust, akit érdemes követni, mert az első virágvasárnapon is voltak, akik el akarták hallgattatni a neki szóló hozsannát. Még egyszer hadd mondjuk, ez a szó csak a későbbikben lett dicsőítés, eredetileg könyörgés és a legkomolyabb segítségül hívás volt!
Hiszem és vallom, hogy aki közülünk Jézust hívja segítségül, „Uram, most segíts meg!” – az nem fog csalatkozni. Közel van az Úr a megtört szívekhez, és megsegíti a sebzett lelkeket! (Zsolt 34,19). Miért fontos, hogy a mi imánk is személyesen Jézushoz, a Fiúhoz szóljon? Mert ő arra tanít minket, más dolog úgy általában imádkozni, és egészen más az ő nevében kérnünk valamit. Ezt mondja tanítványainak: Akármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja néktek. (Jn 15,16) Az ő nevében kérni pedig azt jelenti, hogy az ő jelenlétében, az ő golgotai áldozatának a komolyan vételével, mintegy az ő keresztje alatt állva kérni. A lottó ötöst biztosan nem kérhetjük az ő keresztje alatt állva, mert a munka nélkül szerezett nagy pénz nyilvánvalóan méltatlan őhozzá, aki igazként szenvedett, és közben a kínzóiért imádkozott. És azt sem kérhetjük az ő nevében, hogy büntessen meg bizonyos embereket, mert azok most éppen az utunkat állják – mert ez is méltatlan hozzá, ezt sem kérhetjük az Atyától az ő nevében. És sorolhatnánk még dolgokat, amiket azért nem kell itt mind megnevezni, mert ha odavisszük ezeket ő elé, ő maga fogja róluk világosan megmondani nekünk, kérhető-e az a dolog az Atyától az ő nevében, vagy sem. Hát ezért fontos, hogy a hozsánna személyesen Jézusnak szóljon, vagyis mi tőle kérjük a segítséget, mint egyetlen közbenjárónktól Isten és emberek között. Amit a zsidók a Mindenkor Létezőtől, a Kimondhatatlan Nevűtől kértek, azt a segítséget mi már az ő Fiától, Jézustól kérjük, aki pedig itt lakik a mi szívünkben is. És ők ketten egyek: Én és az Atya egy vagyunk. (Jn 10,30) Aki engem látott, látta az Atyát. (Jn 14,9)

A hozsánna szónak van aztán egy nagyszerű magyarázata magában a Bibliában. Az első előfordulási helyén, a 118. zsoltárban ez a mondat következik rá, mintegy magyarázatul: Ó, Uram, adj most jó előmenetelt! A héber költészet gyakran alkalmazta az ismétlést, éspedig pontosan ebben a formában, hogy kétszer hangzott el valami, csak éppen kibővítve, kicsit másként, valami többlettel. És a második mondat ezzel mindig segít értelmezni az elsőt. Itt is pontosan ez történik: „Ó, Uram, segíts most! Ó, Uram, adj most jó előmenetelt!” – ez a kettős-egy fohász azt fejezi ki, hogy Isten segítsége maga az előmenetel megadása. Egészen pontosan az, hogy ne maradjunk ott, ahol eddig voltunk, hanem lépjünk előre. Ebben áll az ő legfontosabb segítsége, ez az „előmenetel”.
Nem hiszem, hogy túl sokat kellene gondolkoznunk, miben is kellene éppen most előre mennünk, azaz növekednünk. Amint az ember egy kicsit is őszintén magába néz, már meg is szólal benne egy hiány, egy elhanyagolt képesség, egy félbehagyott ambíció, a magunk belső növekedésének egy olyan igénye, ami sokkal értékesebbé tenné az életünket. Egy görög szónokról, Demosztenészről jegyezték fel, hogy eredetileg beszédhibás volt, de kíméletlen önfegyelemmel gyakorolta a beszédet. Kavicsokat tett a nyelve alá, vagyis még jobban megnehezítette a dolgát, és így gyakorolva érte el azt, hogy végül mégis kitűnő szónok lett. Vajon miben áll a mi „beszédhibánk”? Talán kényelmesek vagyunk, azon kellene dolgoznunk, talán szétesik az életünk, annyi minden felé szaladunk egyszerre, talán nem vesszük komolyan a saját ígéreteinket sem, talán szeretjük magunkat csúnyának és szerencsétlennek látni, mert ilyen kifordított módon vagyunk boldogok – ki tudja. Igazából csak mi magunk tudhatjuk, de magunk viszont tudjuk is, hogy miben áll a mi „beszédhibánk”, amin gyakorolnunk kellene.
Amikor azért imádkozunk, hogy „Ó, Uram, adj most jó előmenetelt!” – akkor kérjük mindig ezt a belső, lelki növekedést, mert erre van a leginkább szükségünk. Minden más ebből következik. Életünk bajaira pedig, a külső körülményekre úgy gondoljunk, hogy azokból haszon is származhat, ha engedjük, hogy érleljenek rajtunk. Mert egész földi életünk valójában szakadatlan érlelődés. Néha elakadunk, és megfeneklik az életünk hajója valami sziklán, ilyenkor mindig nagy veszélyben vagyunk, mint Pál apostolék hajója volt a Málta szigete mellett. A megfeneklett élet közel van ahhoz, hogy elsüllyedő élet legyen. Mindent meg kell tennünk azért, hogy lekerüljön életünk hajója arról a zátonyról, amin éppen vesztegel, mert a hullámok előbb vagy utóbb, de összetörik az ilyen elakadt hajót.
Gondolkozzunk el azon, hogyan is jutottunk oda, hogy megfeneklett az életünk. Mit hanyagoltunk el, mire nem figyeltünk eléggé, mit nem gyakoroltunk eléggé. Mert az értékek előállítása, és egy boldog élet biztosan a legnagyobb érték, soha nem megy komoly erőfeszítés nélkül. Fél kézzel, vagy ide-oda kapkodva, mindig más dologba fogva, semmit végig nem csinálva nem megyünk messzire. Ezt a fiataloknak éppen úgy a figyelmébe lehet ajánlani, mint az idősebbeknek: egy házat sem lehet mondjuk egy hét alatt felépíteni. Ami érték, a mögött mindig komoly erőfeszítések, és a legtöbbször nagyon tisztes kitartás rejlik. Erre van szükség, ha valamire akarunk menni az életben, és erre van szükség, erre a kitartásra, a lelki növekedés eléréséhez is. Ne adjuk fel, és ne csüggedjünk! A lecsüggesztett kezeket és az ellankadt térdeket egyenesítsétek fel, és lábaitokkal egyenesen járjatok! (Zsid 12,12)
Ha pedig valóban elgondolkodtunk azon, miben kell és miben érdemes növekednünk, akkor igyekezzünk is azon a téren, és szedjük össze az erőinket. De sose feledjük: az imádságra akkor is szükségünk van. Ahol nincs imádság, ott az áldás is el szokott maradni. Lehetnek sikerek, lehet még hírnév is, esetleg bőséges anyagiak is, de áldás nincs rajta.
Virágvasárnap tehát hozsannát hallunk, és hozsannát is éneklünk. Legyen ez most egészen bibliai, abban az értelemben, hogy ezt kérjük benne: „Ó, Uram, segíts most! Ó, Uram, adj most jó előmenetelt!” És ha ezt a lelki előmenetelt szívünkből kérjük, akkor meghallgatásra is fog találni, mert igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése. (Jak 5,16)
Így legyen. Ámen.

Imádkozzunk!

Urunk, áldunk téged, aki küszködő emberi életünket nem hagytad magára, hanem eljöttél közénk, hogy a vakok szemét megnyissad, a betegek meggyógyuljanak és a megtört szívűeknek evangélium hirdettessék. Hódolunk előtted, aki valóban király vagy, és egyedül méltó az imádatra. Te legyőzted a bűnt, a szenvedést és a halált, kérjük, győzd le a mi gyengeségünket és hitetlenségünket is, amivel útját álljuk csodáidnak.
Együtt könyörgünk most gyászoló testvéreinkért, akiknek nagyon fáj a szíve. Te adtad drága kedvesüket, és hozzád tért haza időnap előtt. Vigasztald őket Szentlelked csöndes, belső szavával, hogy lelki megbékélést és megnyugvást találhassanak. Erősíts mindnyájunkat a jóban, hogy munkálkodjunk addig, amíg nappal van, mert eljő az éjszaka, amikor senki nem munkálkodhat. Vezesd népedet engedelmességben és alázatban, légy a mi Urunk és légy a mi királyunk. Ámen.