Tőlem vegyél aranyat!

Igehirdetés 2010. szeptember 26.

Tőlem vegyél aranyat!

 

Lekció: Jel. 3,14-22

Textus: Jel. 3,18

„Azt tanácsolom neked, hogy tőlem vegyél tűzben próbált aranyat, hogy meggazdagodj.”

 

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, köszönjük, hogy nekünk adtad ezt az új vasárnapot, a te szent napodat, hogy megemlékezzünk rólad és megszenteljük ezt. Köszönjük, hogy most gondolataink és figyelmünk középpontjában nem a mindennapok ügyei, hanem életünk végső és legnagyobb dolgai lehetnek, sőt, te magad, aki mindent adsz, és akinek elszámolunk majd egykor, mire használtuk ajándékaidat. Köszönjük, hogy eljöhettünk ide, és áldunk téged a gyülekezet közösségéért, azért, hogy nem egymagunkban kell most imádkoznunk, hanem együtt is a te néped vagyunk. Segíts meg bennünket, mert nagy szükségünk van arra, hogy eljöjj, nevünkön szólíts, és tőled való lelki kenyérrel táplálj minket. Add a te Lelkedet az ige hirdetőjének és hallgatóinak egyaránt, hogy áldott időt tölthessünk közeledben. Ámen.

 

Igehirdetés

A mai pénzügyi válságot sokan megszenvedik. Emberek, akik nem kapnak hitelt a gazdaságuk vagy vállalkozásuk működtetéséhez, s olyanok is, akik kaptak ugyan valamikor, de elég csalárd módon, s most nagyon nehezen vagy sehogy nem tudják törleszteni a részleteket. Elvesztik otthonukat vagy más ingatlanjukat. Ugyanakkor az arany ára a magasba szökött, és emberek elutaznak Isztambulba, meg más egzotikus vidékekre, hogy bevásárolják s itthon jobb áron eladják. Hangos a világ ettől, hogy “tőlem vegyen aranyat!” A furcsa kórushoz most még egy hang, éspedig egy lelki hang csatlakozik, a Jézusé. Ő is ezt mondja: Tőlem vegyél aranyat. Ugyan mit jelent ez a szó?

Mindnyájan úgy jövünk vasárnap templomba, hogy jó lenne egy egész hétre szóló értéket, lelki kenyeret kapni a hirdetett igéből. És most nem azt halljuk, hogy kapunk valamit, hanem azt, hogy mi vegyünk valamit, vegyük meg azt az aranyat. Aki a Jelenések Könyvét írta, az nem is egy, hanem hét gyülekezetnek írt, és nem is egyetlen hétre szánta az üzenetet, hanem minden bizonnyal évekre, vagy inkább egészen az örökkévalóságig. Így kell olvasnunk ezt a könyvet ma is, hogy aranyat ér, nagy vigasztalás és nagy reménység van benne, amire szükségünk van most is, és szükségünk van életünk végéig valójában mindig.

A könyv szerzője magát Jánosnak nevezi, ugyanakkor sehol nem hivatkozik apostolságára, sem pedig arra, hogy testben látta volna Jézust, vagyis tanítvány lett volna, ezért nagy valószínűséggel gondolhatjuk, hogy ő egy másik János, nem pedig az, akinek az evangéliumot is köszönhetjük. Az azonban biztos, hogy lélekben ő is találkozott a Feltámadottal, és közvetlenül tőle vette a kijelentéseket és látomásokat, amiket aztán megoszt velünk a Jelenések Könyvében.

Feltűnő ebben a nagyszerű könyvben, hogy nem általános igazságokat, hanem nagyon konkrét üzeneteket találunk benne, még akkor is, ha ezek az üzenetek sokféle képbe öltöztetve, mintegy rejtjelesen szólalnak meg, és ezeket nekünk, olvasóknak fel kell fognunk és meg kell értenünk. Maga Jézus beszél e képekben, a „hű és igaz tanú”, és azt mondja el, „amiknek meg kell lennie”. Tehát a történelemről van szó, a megélt időről, amiben egészen új fejezetet nyitott, hogy Isten, az örök Atya elkezdte a maga uralkodását Krisztusban. Ugyanakkor tudjuk, hogy először Neró császár vérengzett a keresztyének között Rómában, majd harminc év múlva, a Kr. u. 80-as években Domitianus hivatalnokai követelték meg, most már szerte az egész római birodalomban, hogy a császárt istenként kell imádni. Jól látszott, hogy e dolgot a keresztyének csak elutasíthatják, ezért sok szenvedés vár rájuk – és valahogy mégis hűségeseknek kell maradniuk. Ez a Jelenések könyvének legfontosabb üzenete, hogy „nagy nyomorúság” idői jönnek, de aki mindvégig állhatatos marad, az üdvözül – a Feltámadott erősebb a sötétség erőinél! Amikor a legmélyebb a rettegés és a legborzasztóbb dolgok történnek, ő maga jelenik meg, jön ítéletre, s megítél mindenkit cselekedetei szerint – sőt, még ennél is többet tesz, új eget és új földet teremt, amikben igazság és üdvösség lakozik.

Ez a könyv hatalmas ívelésű mondandója, de most még az elején vagyunk, ahol egyetlen nagy levélben hét kis-ázsiai gyülekezetet szólít meg, akiknek életét jól ismeri, ezért halljuk mindig ezt a hangütést az egyes levelek elején: „Tudom a te dolgaidat.”

Jól tesszük, ha itt rögtön megállunk és elgondolkodunk. Az emberek nem tudják minden dolgunkat, hiszen mindnyájan féltve őrizzük azt, ami bennünk zajlik – az a miénk, elég, ha mi tudjuk. A valóság ezzel szemben az, hogy nem csak a többi ember, hanem még mi magunk sem tudjuk egészen pontosan a dolgainkat, mert az emberi lélek olyan titokzatos mélységek sokaságát tartalmazza, hogy abban még saját magunk is minduntalan meglepetésekkel találkozunk. Azt hisszük magunkról, hogy az már csak magától értetődő, hogy mi helyt tudunk állni – és aztán kiderül, éspedig mindig a váratlan helyzetekben, hogy mégsem.

Egy német filozófus kérte meg a 19. században a kezét egy korabeli hölgynek, aki néhány nap alatt megismerte az illetőt s elutasította az ajánlatát, mert, amint ezt egy barátnőjének bizalmas levelében megírta „ennek az embernek a lelke olyan, mint egy ódon várkastély, amelyben mindenhol rejtekajtók és titokzatos melléklépcsők, meg csapóajtók vannak, ez az ember teljességgel kiismerhetetlen, nem bízom magamat rá”. Eszünkbe juthat annak a francia írónak a műve is, aki viszont egy magát gyávának gondoló 20. századi háborús ellenálló történetét írta meg, aki attól rettegett, ha elfogják, biztosan kiadja a kínzásoktól való félelmében a társait. Mikor azonban ez valóban eljött, bátran és hősiesen vállalta a szenvedéseket, s nem lett árulóvá. Magunk sem tudjuk, mi lakik bennünk valójában, és ezért jó azzal találkozni, aki „tudja a mi dolgainkat.” Aki nem akar önhittségbe, vagy ellentétébe, a vészes önbizalom-hiányba esni – és az a két dolog mindig veszélyeztet bennünket, néha egyszerre és egy időben is – annak tanácsolható, menjünk oda ahhoz, aki tudja a mi dolgainkat. Ez lesz a gyógyulás és megtisztulás legbiztosabb útja!

Aki tovább olvassa a Jelenések könyvét, látni fogja, hogy számos alkalommal fordul elő benne a hetes szám, az isteni tökéletesség száma. Hét levél a hét gyülekezetnek, aztán hét pecsétről, majd hét trombitaszóról, végül pedig hét pohárról olvasunk, amik Isten haragjának poharai. Sokan a végidők menetrendjét próbálják kiolvasni ebből, pedig világos, hogy „…nem a mi dolgunk tudni az időket vagy alkalmakat, amiket az Atya megtartott a maga hatalmában.” (Csel 1,7) Azt mondhatjuk, e hetes sorozatok egyetlen fontos téma mesterien egybefűzött variációi, amik ugyanannak más és más arcát villantják fel – ezt kell látnunk és megértenünk bennük.

A hét levélben itt az elején a megtérésre szóló üzenetet: példákban felsorolva, kinek miből kell megtérnie. Aki végigolvassa, biztosan meg fogja találni a sajátját közöttük. A „hét pecsétben” a hívő ember előtt feltáruló titkok, a megértett hitbeli összefüggések lehetőségét pillanthatjuk meg – innét származik egyébként a „hétpecsétes titok” kifejezése. Aki nem akad el a maga lelki fejlődésében valahol a hitben megtett első lépéseinél, annak szinte naponta tárulnak fel összefüggések, és lépésről-lépésre egyre többet ért meg azokból a dolgokból, amiket mi emberek általában nem szoktunk felfgni. A hét trombitaszó mindegyikében figyelmeztetés szólal meg, mert a keresztyén embernek nem szabad elveszteni az éberségét, akár mi is történik a világban. A hét pohárban pedig az élet elkerülhetetlen szenvedéseit hozza elénk, azokat a „keserű poharakat”, amiket nem lehet elkerülni, és amik végképp a megtérést munkálhatnának . De azt olvassuk, az emberek inkább összeharapják nyelvüket, mégsem térnek meg a legnagyobb szenvedéseikben sem!

Ami ezeket a sorozatokat, mondhatjuk így, témákat összekapcsolja, az a hetes szám, az isteni tökéletesség száma – s ebben üzenet rejlik. Éspedig az, hogy a történelem elkerülhetetlen szenvedéseinek nem a sötét mélység erői szabják meg a mértékét, hanem az  értelmezhetetlen események fölött is ott rejtőzik az isteni törvény, s nekünk az lenne a dolgunk, hogy fölemeljük tekintetünket oda. Mint a pusztai kígyómarás idején a népnek az oszlopra tűzött rézkígyóra. Lehet, hogy nem értjük a történelmet – ha csak a 20. századot vesszük is, borzasztó dolgok történtek! Aki ismeri az emberiség történelmének részleteit, tudja, hogy voltak felfoghatatlan dolgok valamennyi évszázadban – de ha csak a magunk parányi életét vesszük, ott is találunk káoszt éppen eleget. Ki érti ezt? Csak az, aki feljebb tekint, s az események mögött keresi az történelem Urát, aki a legsötétebb dolgokból is a legjobbat akarja kihozni, s a borzalmak időszakában is üdvünket munkálva életünk megjobbítását, megtérésünket akarja.

Ha valaki nem hiszi, hogy a Jelenések könyve erről szól, olvassa el az UV sugarak korszakában talán nem is oly rejtjeles képet a 16. fejezetből:  „A negyedik angyal is kiöntötte a poharát a napra, és megadatott neki, hogy gyötörje az embereket annak tűző sugarával, és az emberek gyötrődtek a nagy hőségben és káromolták Isten nevét, akinek hatalma van ezek fölött a csapások fölött, de nem tértek meg, hogy dicsőséget adjanak neki.” (Jel 16,8-9) A klímaváltozás eseményei is munkálhatnák bennünk a megtérést, de ha valaki nem akar megtérni, annak további keserű poharak kiürítésére is szüksége lehet, hátha egyik vagy a másik észhez téríti. A poharak száma azonban hét- vagyis minden dolgok végső mértéke az isteni rend, akkor is, ha mi egyelőre a földön nyüzsgő kígyókat látjuk csupán, nem pedig a megmenekülés fölénk emelt lehetőségét.

A laodiceai gyülekezetet is megtérésre hívja a „hű és igaz tanú” – aki halott volt, és íme, él. Laodiceának saját és fejlett bankrendszere volt, mert főleg gazdag gyapjú-kereskedők lakták, s orvosi iskolája is hírt szerzett magának. A jómódúak úgy érezték, vitték valamire, meggazdagodtak, nincs szükségük semmire. Nekik mondja Jézus, hogy vegyél tőlem tűzben próbált aranyat; valójában nagyon is nyomorult vagy. Vak vagy látni állapotodat: nem tudod, hogy nélkülem szegény és mezítelen vagy. Vegyél tőlem fehér ruhát, hogy ne látszódjék mezítelenséged gyalázata – ez azt jelenti, hogy jobbítsd meg a cselekedeteidet, mert a Bibliában a ruha mindig a cselekedeteket, az ember morálját jelenti, amivel a többiekhez kapcsolódik az illető. Ezért hallgat a királyi lakomán az, akinek nincs megfelelő „öltözéke” – s ki is vetik onnét. (Mát 22,12)

De halljuk meg ennek a pozitív üzenetét is. Jézus mondja: vegyél tőlem valódi aranyat; olyat, amit a tolvaj nem tud elvinni. (Luk 12,33) Az én aranyam a mennyei kincs – ha tőlem veszel ilyet, tényleg gazdag leszel. Szép tiszta, fehér ruhát is én tudok adni: cselekedeteid önmagukban sosem szép, tiszta fehér cselekedetek – nézz csak igazán magadba!

Hát ezt érdemes megfontolnunk: valaki tudja dolgainkat. Milyen jó, hogy így van, hiszen mi, emberek minduntalan elveszítjük a fonalat – s amikor a legmagabiztosabbak vagyunk, akkor vagyunk legközelebb a bukáshoz. Menjünk csak oda hozzá, s nála majd tisztába jövünk dolgainkkal! Ez az első – itt kezdődik minden.

Aztán azonban sok-sok szenvedésen át vezet az út oda, hogy részesei lehessünk az „új ég és az új föld” teremtésének, a teljes és hiánytalan megújulásnak. Pedig mennyi trombitaszó megszólal útközben, s hány keserű poharat ki kell ürítenünk, amik munkálhatnák megtérésünket! Halljuk hát meg a csöndes kopogtatását: az zörget, aki nagyobb a történelemnél; a királyok Királya, az uraknak Ura! (Jel 17,14) Ő kopogtat – s boldog, aki megnyitja az ajtót számára, mert bejön hozzánk, velünk vacsorál, mi pedig ővele. Ezt az örömet nem adja megvilágosodás, nem teszi lehetővé meditáció, de az élet semmilyen öröme és semmilyen gazdagsága sem képes pótolni. “Azt tanácsolom, vegyél tőlem tűzben próbált aranyat, hogy meggazdagodj, s fehér ruhát, hogy ne látsszon ki mezítelenséged gyalázata, és szemgyógyító írt, hogy végre valóban láss!”  Így legyen. Ámen.

 

Imádkozzunk!

Köszönjük Urunk, hogy halk és szelíd kopogtatásoddal ott állsz ajtónk előtt. Úgy szólongatsz, ahogyan a barátinktól levelet kapunk, ilyen egyszerű és közvetlen módon. Megadod, hogy megértsünk valamit titkaidból, föltárod előttünk a lezárt pecséteket. Köszönjük, hogy ami ránk tartozik, azt meg akarod ismertetni velünk. Őrizz meg attól, hogy olyan pecséteket feszegessünk, amiket te nem akarsz fölnyitni előttünk. Köszönjük az ébresztő trombitaszókat, amivel megrendíted szívünket, és áldunk téged, ha megérthetjük a keserű pohár üzenetét. Ámen.