Újratervezés

Igehirdetés 2011.december 11.

Újratervezés

Lekció: Mt 1,18-25
Textus: Mt 1,20

„József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, mert ami benne fogant, az a Szentlélektől van.”

Imádkozzunk!

Istenünk, álmélkodással csodáljuk végtelen nagy jóságodat, hogy az emberi nemzetet arra becsülted, nekünk adod legdrágább kincsedet. Köszönjük az ő csodálatos születését, amiről tudjuk, hogy csak egyszer történt ilyen a földön. Szeretnénk mindabban a jóban részesülni, amit ő nekünk hozott, ezért is gyűltünk össze szent házadban ez adventi vasárnapon. Ismerjük vétkeinket s méltatlanságunkat, ami elválaszt tőled. De azt is tudjuk, hogy nem érdemeinkért közlöd velünk a mennyei életet, hanem kegyelemből hit által. Tekints ránk Megváltónkért irgalmas szeretettel, hogy megtisztuljon a szívünk és átnemesedjen életünk. Vedd el életünk sok kétértelműségét, és tedd ezt a mostani órát Lélekkel telt, áldott idővé! Ámen.

Igehirdetés

Sokan ismerik azt a technikai eszközt, amivel könnyen megtalálhatjuk a célt, ahova igyekezünk. Ez a műholdas vezérlésű készülék ismeri a térképet, és megmondja nekünk hallható szóval is, hogy száz méter múlva jobbra vagy balra forduljunk, ha el akarjuk érni a célunkat. Aztán ha nem engedelmeskedünk neki, és más utak felé fordulunk, akkor sem hagy cserben, hanem észlelve azt, hogy nem az ő vezetése szerint megyünk és így máshová jutottunk, mint kellett volna, egyszer csak ránk szól, és azt mondja: újratervezés. Ez az okos kis masina ilyen módon sokat segíthet abban, hogy számunkra ismeretlen helyekre kalandozva is tudjuk, mégis csak tudjuk, merre kell tovább indulnunk, ha a célunkhoz el akarunk érni.

Van azonban nem csak ilyen személyes úton járásunkban, hanem néha az emberiség léptékében is változás, amikor az addigi gondolkodásmód alapjai megrendülnek és egészen új szempontok kapnak teret, ezt a dolgot pedig szaknyelven paradigma-váltásnak szokták nevezni. Nagy irodalma van ennek a dolognak, noha kevesen foglalkoznak vele igazán komolyabban, mert mindnyájan szeretjük a jól ismert és bevett igazságokat, és nem egykönnyen szoktunk magában a gondolkodásmódunkban stílust váltani. Ilyen váltás volt, amikor a régi fizikát felváltotta a 20. századi fizika, vagy amikor a hét hangsorú, megszokott hangnemeket tartalmazó zenét felváltotta a modern, tizenkét fokú hangsorból álló zene, amelyben már nincsenek kitüntetett hangmagasságok, minden hang teljesen egyenlő értékű.

Érdekes módon a Biblia embereinél sokszor látjuk azt a különös dolgot, hogy ők igenis képesek kilépni a megszokott gondolkodás keretei közül és egészen más paradigmák szerint lépnek tovább, mint ahogyan odajutottak, ahol éppen vannak. Itt van mindjárt József, aki megtudva azt, hogy jegyese, Mária viselős, titokban el akarja bocsátani, mert jó szándékú, igaz ember, és nem akar botrányt, pedig megtehetné. Ezer férfi közül nagy dolog lenne, ha akadna legalább egy, aki így intézi el ezt az ügyet, mert a legtöbben biztosan megszégyenítenék jegyesüket – József azonban álmot lát, és megérti, hogy nem kell félnie magához venni Máriát feleségként sem, mert ami benne fogant, az a Szentlélektől van. Próbáljunk belehelyezkedni egy férfi gondolkodásába: a jegyese terhes, holott ő nem is érintette még – el lehet így venni valakit feleségül? A normálisnak tekintett paradigma szerint természetesen nem. De történik valami, jön egy belső találkozás József és az Úr angyala között, és ennek a találkozásnak egy lényeges változás, ha úgy tetszik „paradigmaváltás” a következménye. Azt, amit mindenki normálisnak és természetesnek tart, és maga József is így gondolkodott addig – már nem tartja annak, hanem egészen mást tart normálisnak és egészen mást tart természetesnek: legnagyobb megdöbbenésre elveszi feleségül Máriát, és nem is érinti addig, amíg az meg nem szüli fiát, akit Jézusnak nevez el.

Mi történt? Összesen annyi, hogy ami az egyik oldalról, az egyik „paradigmában” még a világ botrányának tűnt, azt egy másik összefüggésben a Szentlélektől valónak lehetett látni. Mert a dolgokhoz mindig hozzátartoznak az értelmezések, és mi emberek úgy vagyunk, hogy reggeltől estig értelmezzük a dolgokat, de legtöbbször észre sem vesszük, hogy ezt tesszük. Pedig emberi életünk talán legmagasabb rendű, Istentől kapott része éppen, hogy mi magunk értelmezhetjük az életünk dolgait, beállíthatjuk azokat egy értelmezési keretbe és így ugyanazt a dolgot akár más és más összefüggésben is tudjuk látni. A fiatalok önállósodási törekvései például legtöbbször kétségbe ejtik a szülőket, arra gondolnak, hogy elveszítik a gyermekeiket, pedig érettebb fejjel nézve ugyanazt a dolgot láthatják benne azt is, hogy próbálgatja a gyerek a szárnyait és lassanként megáll majd a saját lábán is – ami persze, tudjuk, nem szokott túlságosan egyszerűen lezajlani.

Legyen azonban ennek a mostani adventi istentiszteletünknek szándékává, hogy életünknek ezt a drága kincsét, hogy képesek vagyunk a világ dolgait értelmezni, most nem csak egyszerűen tudatosítjuk magunkban, hanem még arra is törekszünk, hogy odaadjuk ezt a képességünket Istenünk kezébe, és közvetlenül tőle kérjük, hogy segítsen minket újratervezéshez ott, ahol arra van szükség, és paradigmaváltáshoz, ahol meg arra.

József „paradigmaváltása” abban állt, hogy életének egy fontos részét addig csak önmagában szemlélte, az álomlátása után pedig ugyanazt a dolgot már Isten-ügyként látta. Ez olyan alapvető változás, amire mindnyájunknak égetően szükségünk lenne az életünk legfontosabb dolgaival kapcsolatban. Odaállítani a fontos ügyeket az ő színe elé, és az ő jelenléte fényében megpillantani, hogy mi az, ami „tőle van” és mi az, ami egyáltalán nem tőle való. Ez az olykor drámai következményekkel is járó vizsgálódás mindig személyes ügy, és a szívünk legbelső szentélyében kell megtörténnie – de van azért néhány vonás, amit általánosságban is elmondhatunk, hogy biztosan nem a Szentlélektől valók az életünkben.

Egészen biztosan nem Istentől valók azok, ahol önzésünktől, esetleg ragadozó ösztöneinktől vezérelve ragadunk meg örömöket és azt mondjuk, ez az enyém, innentől kezdve senkinek semmi köze hozzá. Ahol az én és a szerzési vágy mindenek fölött uralkodnak, ott ritkán lehet szó arról, hogy az egyezik Isten akaratával, és tőle való lenne. Ugyanígy nagy valószínűséggel mondhatjuk, hogy nem tőle valók azok az igyekezeteink sem, amikor csupán a magunk dicsőségét hajszoljuk, ahogy a fiatalok mondani szokták, amikor magunkat fényezzük. Ide tartozik minden stréberség és minden öncélú hatalomvágy, de feltétlenül ide tartozik mások leszólása is, mert rejtett módon abból is az hangzik ki, hogy bezzeg mi nem olyanok vagyunk. Aztán nem Istentől való az sem, amikor olyan közösséget építünk, ami csak arra való, hogy a mi néhányunk hasznát szolgálja. Ezt becsületes nevén maffiázásnak hívják: fogjunk össze mi páran, és hagyjunk magunk mögött egy ütőképes csapattal mindenkit. Legvégül hadd említsek még valamit: amikor megelégszünk hevenyészett életmegoldásokkal és azt mondjuk, most ez így átmenetileg megengedhető – persze fogunk majd valamikor becsületesen is élni – de ez itt és most éppen nem számít.

Ha jobban megnézzük, Jézus egész földi élete ezeknek az ellenkezőjét mutatta fel. Úgy és abban volt ő a „Szentlélektől való”, hogy felülemelkedett a saját önzésén. Neki is lehettek volna szép gazdasági eredményei, akkor és ott ezt a földműveléssel, a kövekből kenyerek változtatásával lehetett volna elérni, és ő nemet mondott erre. Negyven napos böjtölése is azt mondja, hogy nem volt a saját örömeinek a rabja. Nagycsütörtök esti imája, „Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár, mindazáltal ne az én akaratom legyen, hanem a tiéd” – arról szól, hogy egész életét kész volt Isten akaratának alávetni. Minden igaz szívvel hozott áldozat túlmutat magunkon, és ha Isten iránti engedelmesség van a ragadozó ösztöneink megtagadásának mélyén, akkor az a dolog már nem tőlünk, hanem magától Istentől van.

De vegyük a következőt, a magunk fényezésének dolgát. Jézus nem tett egyetlen csodát sem megrendelésre, ezért is akarták Názáretben, a saját szülővárosában megölni. Csak bajbajutott embereken, betegeken és megtisztulni vágyókon segített, de nem tett egyetlen látványos csodát sem, amivel népszerűséget szerezhetett volna. Nem ugrott le a templom ormáról, hogy elkápráztassa a nézőközönséget. A megasztáros remények világában nehéz ezt a dolgot megérteni, amikor mindenki hírt és nevet akar magának, mindenki nagyon ismert és nagyon népszerű akar lenni, és olyan kevesek képesek megmaradni csendben, a háttérben. Dicsőséget emberektől nem nyerek, mondta Jézus magáról, és ezt kérdezte az emberektől: Mi módon hihettek ti, akik egymástól nyertek dicsőséget, és azt a dicsőséget, amely az egy Istentől van, nem keresitek? (Ján 5,44) Mert valóban van egy emberektől szerezhető dicsőség, ami külső és nagyon is változandó, nézzünk csak a kiöregedett sztárokra – de van egy olyan dicsőség, ami az Atyától szerezhető, kívülről szinte egyáltalán nem is látszik, a szívünkben növekedik, és ez a ragyogás nem múlik el, mert végleges. Jézus ismerte ezt a másik fajta, belső dicsőséget, és ezért tudta elviselni értünk a keresztet.

Aztán az önző közösségépítés, ami nem az egyetemes egyház, hanem csak egy ilyen vagy olyan csapat, ami azonban hatékonyan tud magának előnyöket szerezni. Szokták mondani, hogy a maffiák korát éljük, és ebben valószínűleg sok igazság van. Jézus azonban nem egy szektát, még csak nem is egy vallást alapított, hanem az egyetemes egyház látomása miatt volt képes vállalni a kiközösítést a saját népéből is. Igen, épüljenek közösségek, de ha azok kirekesztőek, csak egyetlen ember is akad, akinek ott nem jut hely, ő ott nem kívánatos jelenlévő, vagyis ha nem állnak meg közösségeink az egyetemes egyház krisztusi mércéjén, akkor mi nem a Jézus szándékolta emberiséget építjük.

Legvégül maradt az utolsó, a hevenyészett életforma. Jézus arra törekedett, hogy úgy éljen, ahogyan minden embernek, mindenkor és mindenhol élnie kellene, vagyis ő a végleges életformát kívánta megvalósítani. Nem tett engedményeket és nem mondta azt, hogy most ez így pár évig megengedhető, aztán majd megjavulunk. Ő úgy akart élni, ahogy az embernek, mint Isten gyermekének mindig és mindenhol élnie kellene. Ez az, amit a Biblia örök életnek nevez, a végleges és helyes létmód. Hányan léptek oda hozzá, és kérdezték tőle, mit cselekedjem, hogy az örök életet elnyerjem. Jézus mindig azt mondta, szeresd Istent egész szíveddel, egész lelkeddel és minden erőddel és szeresd felebarátodat, mint magadat. Így kell helyesen, végleges létmódban élni. És ehhez ma sem tudunk semmit hozzátenni, nem is kell.

József alapjaiban megváltoztatta a gondolkodását, mert megértette, hogy Jézus a Szentlélektől való gyermek. Talán bennünk is születhet olyan újratervezés, vagy éppen paradigmaváltás, amiben ez az egyetlen nagy kérdés, ki és mi van a Szentlélektől. Mert ha tényleg ez lesz a mi kérdésünk is, akkor már nem fog minden az önzésünkre vallani abban, ahogyan élünk. Nem fogjuk magunkat fényezni és nem fogunk egymástól dicsőséget szerezni sem, mert van már nekünk az Atyától való belső fényünk, és az világít számunkra a legszebben. Nem fogunk önző elkülönülésekkel más fajta közösségeket építeni, mint az egyetemes egyházat, amit Urunk alapított, és amiben mindenkinek helye van. És nem fogunk mással megelégedni, ideiglenes és hevenyészett megoldásokkal, csak és egyedül az örök élettel, ami a Szentlélektől való. Így legyen! Ámen.

Imádkozzunk!

Urunk Jézus Krisztus, légy áldott, hogy nem csak tanítottál, hanem meg is valósítottad mindezt. Áldozatot hoztál, nem az önzés szerint cselekedtél a döntő pillanatban. Nem dicsőségedet kerested és nem arra figyeltél, mi nyeri el az emberek tetszését, hanem az örök ragyogást fogadtad szívedbe. Áldozatoddal olyan egyházat s olyan népet alapítottál, amely egyetemes és minden embernek helye van benne, aki csak Istent féli és az igazságot cselekszi. Vezess el minket a hevenyészett és átmeneti életmódtól az örök életig, amit magad ismertél s nekünk is meg tudsz adni. Segíts e mostani adventi napokban, hogy ne távolodjunk, hanem közeledjünk hozzád, s megtelhessen szívünk tőled való fénnyel! Ámen.