Üresség vagy templom?

2006. november 19.
dr. P. Tóth Béla

Üresség vagy templom?

Lekció: Zsoltárok 14,1-7
Textus: I. Kor. 3,16

“Nem tudjátok, hogy ti az Isten temploma vagytok, és az Isten lelke lakozik bennetek?”

Imádkozzunk!

Urunk Istenünk, íme, egybegyűltünk, hogy igédet hirdessük és hallgassuk, téged segítségül hívjunk és magasztaljunk, és tőled kérjük, ami nekünk is, és a világnak is üdvös. De miként lehetséges ez, hiszen te jól tudod, hogy kik vagyunk, és mi is tudjuk, hogy kemény a szívünk és tisztátalanok a gondolataink, átvilágítatlanok a vágyaink. Nem tagadhatjuk le azokat a tévedéseinket és bűneinket sem, amikkel megzavarjuk és feldúljuk e föld békességét. Kik vagyunk mi, Istenünk, hogy ebben az órában mégis neked szolgálhatunk és egymás terhét hordozhatjuk? Egyedül a te bocsánatodban és kegyelmedben bízhatunk, abban, hogy Krisztusunk valóban tőled jött, hogy nekünk, szegényeknek jó hírt, evangéliumot hirdessen, nekünk, foglyoknak megoldozza bilincseinket. Amire mi képtelenek vagyunk, arra képessé teszel őbenne, és mi ebben az ígéretedben bízva kérjük most áldásodat. Hisszük és valljuk, hogy te meg is teszed ezt, nem azért, mert mi jók és erősek lennénk, hanem azért, mert te az vagy.

Ámen.

Igehirdetés

Bárhová megy az ember az országban vagy a világban, emlékhelyeket találunk. Az egyik házon egy márványtábla hirdeti, hogy itt lakott, akár egy pár napig is, a jeles költő, a másik utcában egy szobor áll valamilyen nevezetes személy emlékére, és nem ritkán emlékművek emlékeztetnek arra, ha valahol egy fontos csata zajlott, ami jelentős a nemzet életében. Megilletődve nézzük ilyenkor a házat vagy a helyet, mintha abból a régen volt eseményből valami átitatta volna azt a helyet és így ma is megidézné, odahozná számunkra azt a neves személyt, vagy azokat a hősisen csatázó seregeket, akikre büszkék vagyunk.

Így vagyunk a templomokkal is. Tudjuk, hogy emberek építették őket valamikor, tudjuk, hogy gyarló és bűnös emberek szoktak odajárni, mindig is így volt és így is lesz, de azért mégis áhítat támad bennünk, amikor megállunk előttük vagy belépünk, mert hiszen ebben az épületben itt emberek, akár milyenek is, de mégis csak Istennel szoktak találkozni.

Érdekes módon ritkán támad bennünk áhítat egy embert látva, főleg a nagyvárosban, ahol túl sok is van belőlük. Pedig a Biblia szerint az ember Isten temploma lenne eredetileg, akiben az ő Szentlelke lakozik. Nekünk pedig némelyik emberre jó ránézni, mert barátságos és mosolyog, esetleg kellemes a külseje is, a másikról meg azonnal bosszantó dolgok jutnak eszünkbe, a harmadik pedig esetleg egyáltalán nem is érdekel, olyan, mintha nem lenne – egyszóval a templomnak kijáró áhítatot ritkán érezzük más emberrel kapcsolatban. Talán azért van ez így, mert leggyakrabban magunkat, a saját életünket sem tekintjük templomnak, így aztán másokról is nehezen tudjuk elképzelni, hogy a belsejükben nagyszerű dolgok történhetnének.

A Biblia két tételt, azt is mondhatjuk, hogy két ellentétes tételt mond nekünk erről a dologról. Egyrészt azt mondja, hogy tényleg úgy áll a helyzet, hogy az emberek közt nincsen csak egy igaz is. Az Úr letekint a mennyből, hogy lássa, van-e köztük értelmes, aki keresi az Istent? De azt látja, hogy mindnyájan elfordultak tőle, egyaránt megromlottak, senki sem teszi a jót, egyetlen ember sem. (Zsolt. 14,2-3) Vagyis az egyik tétel lényege az, hogy mindenki bepiszkolódott a maga módján, az egyik ember így, a másik pedig úgy, és bizony nincs senki, akire ez ne lenne érvényes.
A másik tétel viszont azt mondja, hogy ti az Isten templomai vagytok és az Isten lelke lakik bennetek. Micsoda méltóság, ha meggondoljuk! Az örök, teremtő szeretet, az életadó láng, a Lélek itt van, jelen van, éspedig bennünk, gyarló emberekben! Szinte el sem tudjuk ezt hinni, amikor mi annyit vagyunk fáradtak, bizonytalanok, kételyekkel teliek, amikor mi jól ismerjük a magunk és egymás bűneit � bennünk Szentlélek? Nincs itt valami tévedés?

Azt hiszem, hogy az előbbi két tétel mellé még egy harmadikat is fel kell vegyünk ahhoz, ha meg akarjuk érteni ezt az ellentmondást. Mert egyfelől valóban igaz az, hogy mindnyájan eltévedtünk, egyetemben megromlottunk, nincsen csak egy igaz is. És tökéletesen igaz viszont az is, hogy a mennyei jóság minden emberéletet templomnak szánt, mert minden ember számára nyitva van az út a szentelődés felé, és nincs ember, aki elől ez el lenne zárva, vagyis lehetőségében igenis minden emberélet templom.

De a harmadik tétel nélkül mindez érthetetlen és feloldhatatlan ellentmondás, hiszen akkor az a kérdés, miért nem vagyunk mi templomok, ha egyszer azok lehetnénk? Miért áll úgy a dolog, hogy, nincsen csak egy igaz is? Nos, a harmadik tétel így hangzik: minden emberszívben van egy középső hely és ez üres. Éppen a legfontosabb hely, ahol a dolgok egyáltalán megjelennek és aztán megfogalmazódnak bennünk, ez a középső hely – egy üres hely. Olyan, mint az anyaméh, amely egy üres tartály mind addig, amíg meg nem fogan benne egy új, kicsi élet. Az emberi léleknek is van egy ilyen befogadó, megtermékenyülni tudó helye, nevezhetjük például életképzeletnek vagy idegen szóval akár imaginációnak is, ami szó szerint élet-magvak befogadását jelenti. Ide, az életképzeletünkbe képek hullnak és amelyik “megfogan” közülük, az szinte mágikusan, gyakran értehetetlen és megfoghatatlan módon is, de vezérli a döntéseinket.

Vagyis arról van szó, hogy megjelennek képek, és jól tudjuk, hogy mi magunk is termelünk bőségesen képeket a képzeletünkkel, meg a világ is ránk zúdít egy csomó képet, és aztán minden azon múlik, hogy az ember szíve közepén lakó üres hely melyiket fogadja be, melyiket választja ki, hogy igen, ez az, hadd varázsoljon el engem éppen ez a kép. Egy kép aztán tényleg elvarázsolja az embert, de néha úgy ám, hogy alig tudunk kikeveredni a hatása alól, olyan mágikus hatalmat gyakorol ránk, ha már a szívünkbe fogadtuk. Hát azért nem templom minden ember szíve, mert az életképzeletünket függetlenítettük Istentől, és így aztán abba bármi belejuthat, néha nagyon is ismeretlen eredetű és kétes szellemi töltésű képek is, amik legtöbbje nem azt sugallja, hogy te templom lehetnél és legyél is az.

Ennek a mai vasárnapnak igénk vezetése szerint viszont nincs is más mondanivalója, vagy ha úgy tetszik, üzenete, mint ez: legyen az emberszív újra templommá és lakjon abban Isten lelke!
Azért fontos üzenet ez, mert néhanap műhely vagy iroda az ember lelke, ahol mindig csinálnak valamit, fabrikálnak esetleg görnyedten helytállnak, de mindig teljesítenek. Vannak életek, amikre a konyha vagy a garázs szó illik legjobban, és biztosan vannak vendéglő vagy nyaraló-lelkű emberek is. Én már találkoztam olyannal is, akire a börtön szó illett a leginkább, mert annyira fogva tartotta az illetőt ez vagy az a dolog. És elképzelhető műterem vagy stúdió-lelkű ember is, esetleg színpad, ami nem is olyan ritka, némelyek viszont egyenesen saját kínzókamrát rendeznek be maguknak, mert akkor érzik a legjobban magukat, ha szenvedhetnek.

Egyszóval színes a kép és az ige ma azt kérdezi tőlünk, hát nem tudjátok, hogy ti tulajdonképpen Isten temploma vagytok, és az ő lelke lakozik bennetek? Hát bizony, ezt nagyon sokszor egyáltalán nem tudjuk, vagy ha mégis tudjuk, akkor nem nagyon valósítjuk meg. Úgyhogy jól tesszük, ha most azon gondolkodunk egy kicsit, milyen is az végtére, amikor valóban templom a lelkünk és templom az életünk, nem pedig színpad, börtön, garázs, nyaraló vagy éppen hotel.

A templom olyan terület, ami nem az emberé. Nem magánterület és még csak nem is csupán a közösségé. A templom, a szent hely Isten tulajdona. Ezt azért fontos hallanunk, mert az ember ma a saját kis énjét a világegyetem végéig hajlandó felfújni és ennek jegyében aztán azt várja a többiektől, hogy ő előtte mindenki hajtson fejet. És abban a pillanatban, amikor ez nem így alakul, amikor például várnia kell valamire, vagy amikor az útját állják, azonnal ingerült lesz és dudál. Pedig gondolhatna arra is, hogy íme, most éppen nem mehetek ugyan százhatvan kilométeres sebességgel, csak mondjuk harminccal, és ez a dolog tart legalább tíz percig, de hiszen ez még mindig hatszor olyan gyors, mintha gyalog mennék! Ehelyett következik a szitkozódás és az ökölrázás, de miért is? És nem csak az utakon és nem csak az autókban ülve, hanem az emberi érvényesülés minden útján. Mert az ember elfelejtkezett arról, hogy nem az ő nagy énje a világ közepe, hanem ő igazából csak egy szerény, befogadó épület, egy hely, a Szentlélek temploma, aki valójában mindent úgy kapott, és egyáltalán semmije sincs, ami tényleg az övé, a magáé lenne, a nagy és felfújt énje pedig éppen ezért szánalmas maskara csupán, ami mögött nincs is tulajdonképpen semmi, és a finom, alázatos, türelmes és méltányos magatartás sokkal jobban megfelelne annak a belső állapotnak, hogy ő valóban nem más, mint az Isten temploma.

Templomnak lenni tehát annyi, mint visszaadni a tulajdonjogot és ezzel együtt a fő helyet annak, akit az illet, Istennek.

Ebből rendszerint nagyszerű dolgok következnek. Mindenek előtt az, ami minden templommal kapcsolatban ősidőktől követelmény, hogy a templom tiszta hely legyen. A templom nem lehet szemetes, a templomban nem szabad megtűrni tisztátalan, gazdasági nyerészkedést, Jézus még azt sem engedte meg, hogy egyáltalán valami edényt átvigyenek a templom udvarán. Ami ránk nézve azt jelenti, hogy amint a tulajdonjog, életünk tulajdonjoga visszakerül a jogos tulajdonoshoz, Istenhez, akkortól kezdve az ember életéből szükségképpen kezdenek kitisztulni a nem odavaló dolgok. Néha félelemnek, néha vágyaknak, néha pedig régi sérelmeknek vagy éppen bosszúvágynak kell onnan kitisztulnia, de ez sok minden más is lehet. Volt, aki egyenesen azt kellett mondja Jézusnak, hogy Légió a nevem, mert sokan vagyunk, emlékezzünk erre! Ma is biztosan mindenki hozott magával egyet-mást, amitől jó lenne szabadulnia. Csak adja oda a szívét Istennek, ő majd szépen megmutatja a maga világosságával, hogy mit kell onnan kisöprögetni. Mert a templom az tiszta hely, az kell legyen, azzá kell legyen, ha valóban Isten a tulajdonosa.

És a templom a lelki átalakulás helye is. Bejövünk beteg szívvel, és gyógyszert ad nekünk az ige. Bejövünk fáradtan és az erőink megújulnak. Bejövünk szégyenkezve és a végtelen kegyelem megtisztítja a szívünket és odahaza újra bele merünk nézni a tükörbe. Hányszor megtapasztaltuk már, hogy mi magunk nem tudtuk megváltoztatni a lelkünket, de Isten elvégzett bennünk valami fontos átalakulást. Még olyan átalakulást is, hogy átvitt minket a halálból az életre, mert a megtérés nem kevesebb, mint éppen ez! És az a templom, ahol mind ez az átalakulás megtörténik, mi magunk lehetünk. Isten temploma vagytok! – micsoda ígéret, nekünk, akik közt nincsen csak egy igaz is.

Lelki átalakulás nélkül olyan az ember élete, mint a zátonyon megfeneklett hajó. Éppen elegen vannak ilyen elakadt állapotban, lényegében mozdulatlanul, miközben a fedélzeten talán nagyon is zajlik az élet. Csak aztán vigyázat, az ilyesmiből süllyedés is lehet, úgyhogy tanácsos lenne inkább valahogyan előre haladni. Isten kegyelmének jele, amikor elvégez bennünk valami fontos átalakulást, amit nem is biztos, hogy azonnal mindenki orrára kellene kötnünk.

Hiszen a győztes olyan fehér kövecskét kap a Jelenések könyve szerint, ezt olvassuk, amin új írott név van, amit senki sem tud, csak az, aki kapja. Még új ént is, új nevet is kaphatunk tehát, vagyis tehetetlenből például, aki eddig mindig halogatta a rá váró belső, lelki változtatásokat, elvégzendő munkákat, újra hajózó emberekké tud tenni minket és ennek megfelelő új nevet is kapunk tőle, de azt csak mi tudjuk. Aztán lehet, hogy valakin az önsajnálkozás vagy éppen a betegség-képzelődés uralkodott eddig, de kap az Úrtól új nevet, például azt, hogy odafordul most már egész szívvel a mások bajai felé, és a sajátjai pedig eltörpülnek.

Amint az életünk újra templommá lesz, átalakulások tanúivá válunk. Emberek megcsendesednek, akik nagyon hangosak voltak, mások megvigasztalódnak, pedig nagy volt a veszteségük, megint mások megtisztulnak, mert beszennyezték magukat, tehát igazából senki nem marad olyan, mintha nem lett volna közben templommá az élete. Jákób például új nevet kapott és hogy a dolgot nehogy elfeledje, kapott hozzá még egy kiugrott csípőcsontot is, és egész életében sántíthatott azután, mert a lelki átalakulás, ha valóban végbemegy, komoly és súlyos dolog, nem pedig csak hangulat vagy lelkesedés. Olyasmi, aminek nyoma marad, éspedig életre szólóan.

Ezért aztán tényleg nem mindegy, milyen képek ejtik meg az élet-képzeletünket. Olyanok, amik felszabadítanak minket a saját tulajdonosi gőgünkből, amire hát a leginkább szükségünk lenne, hogy átadjuk végre egész szívünket Istennek, vagy pedig olyanok, amik hizlalják az egyéni énünket. Olyanok, amik segítenek minket a takarításban, hogy tiszta hely legyen az életünk temploma, ahogy az méltó is, vagy pedig olyan képek, amiknek engedve elpiszkolódik bennünk valami. És végül, olyan képeket engedünk-e megtelepedni a bennünk lakó ürességben, imaginációnkban vagy életképzeletünkben, amik valódi átalakulásokat munkálnak rajtunk, emelkedést és nemesedést, vagy pedig olyanokat, amikkel csak visszasírjuk a régi szép időket, amikor még voltunk valakik. Ha tényleg szeretnénk Isten templomává lenni, akkor legyen imánkká, amit így mondhatunk:

“Jöjj és lakozz bennem, Hadd legyen már itt lenn, Templomoddá szívem lelkem!
Mindig közel lévő, Jelentsd magad nékem, Ne lakhasson más e szívben;
Már itt lenn, Mindenben, Csakis téged lásson, Leborulva áldjon!” (165.ének 6. vers)

Ámen.

Imádkozzunk!

Urunk, légy áldott, hogy öröktől fogva tiéd az ember élete és mindig az is marad, itt is, odaát is. Köszönjük, hogy rád bízhatjuk magunkat félelem és fenntartás nélkül, mert te jobban tudod, mire van szükségünk, mint azt magunk egyáltalán elgondolni tudnánk. Adj megtisztulást szíveinknek, hogy a hirdetett ige valósággá legyen, és munkáld bennünk a nemesedést és szentelődést. Imádkozunk azokért, akik fájó szívvel jöttek ma szent házadba, mert szeretett kedvesüktől váltak meg az elmúlt napokban. Gyógyítsd lelkük fájdalmát, töröld le könnyeiket és adj megbékélést az emlékezésben. Imádkozunk betegeinkért, az elaggottakért és a nehéz gondok közt lévőkért is, hogy mindnyájan gyógyulhassunk és épülhessünk. Őrizd Urunk gyülekezetünket, anyaszentegyházunkat, minden jóakaratú embert és családját. Segíts minket a most következő hét napjaiban helytállásunkban, és add meg nekünk, hogy valóban a te lelked temploma lehessünk.

Ámen