Útjelző emberek

2002. december 29.
dr. P. Tóth Béla

Útjelző emberek

Lekció: Máté 3:1-12
Textus: Máté 5:16

“Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat!”

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, Köszönjük neked a karácsony ünnepét, amelynek öröme még itt van a szívünkben, pedig néhány napja már elmúltak az ünnepek. Köszönjük a testtélétel csodáját, amellyel minket is megbíztattál, hogy bennünk emberekben is testté lehet az ige, a te örök szereteted. Szeretnénk ilyen hittel tekinteni önmagunkra, emberi gyengeségünkre, mint amit te megtisztíthatsz és felemelhetsz, átjárhatsz erőddel és megtölthetsz Lelkeddel. Várjuk és kérjük indításaidat, amik nélkül még elindulni sem tudunk, pedig olyan büszkék szoktunk lenni képességeinkre és emberi tudásunkra. Szeretnénk épülni és bensőnkben erősödni, szeretnénk többre jutni, mint ahol most állunk. Te ismered jól állapotunkat. Segíts minket ebben az órában fogékonnyá lenni mennyei erőid számára. Jöjj el, Szentlélek Isten, vedd el szívünk keménységét, értelmünk gőgjét, rossz tulajdonságaink uralmát, és részeltess minket a te országod békéjében, örömében és szeretetében.

Ámen.

Igehirdetés

Karácsony után az első vasárnapon szinte keresgetjük, milyen nap is van ma, hiszen annyi ünnepi nap van mögöttünk, és mind ehhez tegnap sokan pénteki munkarend szerint dolgoztak. Talán a legegyszerűbb, ha innen a szószékről is megerősítjük, hogy valóban vasárnap van, igazi, rendes, köz-vasárnap, olyan, amilyen az év többi vasárnapja is volt. Folytatódik az élet az ünnepek után, és folytatódik a Biblia olvasása is, amit mi reformátusok bibliaolvasó kalauzunk szerint folyamatosan végzünk az esztendő minden napján.

Mai igeszakaszunk már nem a gyermek Jézussal foglalkozik; harminc évvel később vagyunk. Most már Jézus útkészítőjének, Keresztelő Jánosnak prófétai igehirdetése szól valahol a pusztában, és sokan hallgatják ezt az igehirdetést. Kiáltó szó ez az igehirdetés, ahogyan Ézsaiás azt előre megmondta, és János nem magáról beszél, hanem arról, aki ő utána jön majd, Jézusról. János egész igehirdetése abból áll, hogy rámutat Jézusra, és itt mindjárt érdemes megállnunk. Arról van ugyanis szó, hogy minden ember élete mutat valamire, valakire.

Legtöbbször szüleink színvonalára mutatnak cselekedeteink, néha dicsérő, néha elmarasztaló módon: hiszen minden ember onnan indul, ahol a szülei állottak. Aztán olykor az élete párjára utal az ember lénye. Volt osztálytársunk, aki cseppet sem volt szorgalmas, igyekvő fiú diák korában, viszont később derék asszonyt kapott feleségül, és aztán csodájára jártunk, milyen rendes, dolgos, igyekvő felnőtt ember lett belőle. Az ő felnőtt élete a párja derék voltára mutatott. Máskor azonban egy-egy asszony kisírt szeme arra mutat, hogy élete párja nem repíti, hanem italozó, vagy más fajta megbízhatatlan élettel folyamatosan keseríti a párját: az ilyen kisírt szemek egy ember lehúzó jelenlétére mutatnak. És még sok másra is mutathat egy-egy emberi élet – erő felett vállalt feladatra, rideg családi légkörre vagy éppen arra, hogy abban a családban mindenki nagyon szeret enni. A Keresztelő János élete, pusztai, aszkétikus nagy önfegyelmezése arra utalt, hogy neki fontos volt az, aki ő után jött, s akiről azt mondta, hogy még a sarujának szíját sem méltó megoldani. Jánosnak minden szava és cselekedete Jézus fellépését készítette elő, az ő egész élete Jézusra mutatott. De jó lenne nekünk, mai embereknek is Jézusra mutató útjelzőknek lenni! Ő maga is erre bíztat minket, amikor azt mondja, hogy úgy fényljék világosságunk az emberek előtt, hogy látva a mi jó cselekedeteinket, dicsőítsék mennyei Atyánkat. Hogyan lesz valakiből útjelző másoknak, hogyan lehetünk Jézusra mutató emberek?

I.

Mindenek előtt úgy, hogy ismerjük őt és lélekben közel vagyunk hozzá. Ez János esetében már abban is adva volt, hogy családi rokonságban állt Jézussal, de ez nem lett volna elég. Hiszen olvasunk a Jézus testvéreiről, sőt édesanyjáról Máriáról is olyat az evangéliumban, hogy amikor Jézus igehirdetőként fellépett, utána mentek és haza akarták hozni, mert azt mondták, hogy ördöngős lett, megbolondult – úgyhogy a testi rokonságot önmagában nem tekinti biztosítéknak az evangélium lelki tekintetben semmire. Azt is mondja Jézus, hogy azok az ő fitestvére, nőtestvére és anyja, akik cselekszik mennyei Atyja akaratát.

Ám Jánosról azt is olvassuk az evangéliumban, hogy együtt volt Jézussal a Jordánon túl, ami esetleg az esszénusokra való utalás, tehát a kumráni közösségben együtt időzhettek és ott lelki testvérekké is válhattak Jézussal. Hogy így volt-e, nem tudjuk, János mindenesetre ismerte Jézust és amikor az hozzá ment, hogy megkeresztelkedjék által a Jordánban, így kiáltott fel: Imé, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit!

János tehát azért tudott ilyen koncentráltan Jézusra mutató ember lenni, mert ismerte őt és lélekben közel volt hozzá. És pontosan ez a feltétele annak, hogy mi is Jézusra mutató, útjelző emberekké lehessünk: ismernünk kell őt és lélekben közel kell lennünk hozzá. E nélkül a bensőséges ismeret és közelség nélkül nem tud az ember útjelző lenni. Lehet prédikátor, lehet presbiter, lehet szolgáló asszony, lehet egyházfő, de nem tud útjelző lenni senki, aki nincs közel Jézushoz. A közelség átmelegíti az ember szívét olyan meleggel, amit semmi ebben a világban nem tud adni. A Jézus közelében élő ember nem olyan, mint azok, akik nem élnek az ő közelében. Aki az ő közelében van, az valahogy elkezd világítani.

Kevesen tudják, hogy az üstökösök, ezek a ritka égi jelenségek hogyan is működnek. Legtöbbször ellipszis pályán keringenek, amelyen esetleg hetven éven át is jó messzire járnak a Naptól. Ilyenkor nem lehet őket látni, eltűnnek a világűr sötétjében. De amikor a Nap közelébe érnek, felragyog a csóvájuk, mert a Nap felmelegíti őket, és mi is látjuk a ragyogásukat – de csak addig, amíg a Nap közelében járnak. Miért olyan hideg és sötét sok emberi élet, hogy nem világít senkinek? Mert hiányzik az éltető közelsége Jézussal! Így aztán örül, ha a világ nagy sötétségében valahogy elbotorkál maga, másnak azonban semmi hasznára nem lehet, mert nincs fénye és nincs melege, amit adni tudna másoknak, el van foglalva magával – mert nem melegíthette át a lényét a Krisztus közelsége.
De vannak nagyon szép, valóban útjelző életek is. Emberek elgondozzák hűségesen és zokszó nélkül idős szüleiket, néha nagyon nagy áldozatok vállalása mellett is – az ilyen emberek jó szíve Jézus ezerszer nagyobb jóságára mutat, mint egy útjelző tábla az út mellett. Aztán látunk egy jó ügyért, a közösség vagy a gyülekezet egy-egy ügyéért magukat egészen odaáldozó embereket, akikre lehet számítani, mert nem a maguk karrierjét építik, hanem teszik a kötelességüket, amit elvállaltak, és állnak a helyükön tisztességgel – az ilyen emberek hűsége útjelző tábla az út mellett, ami Jézus ezerszer nagyobb hűségére mutat. És ezen életek mélyén nem kell sokáig keresgélnünk, rendszerint ott rejlik a csöndes, bensőséges “Jézus-közelség”, mint erőforrás. Mert aki ismeri őt és közel van hozzá, az másoknak is útjelzővé lesz, sokszor akarata nélkül, vagy akarata ellenére is: úgy fénylik a világossága, hogy mi emberek, látva az ő jó cselekedetüket, dicsőítjük mennyei Atyánkat.

II.

Aztán útjelző emberek azok is, akik termő életet élnek. János azt is világossá teszi, hogy nem akár milyen, hanem megtéréshez illő gyümölcsökkel kell teremni az embernek. Mert vannak olyan gyümölcsök, amik nem méltók a megtért emberhez, ahogyan vannak olyan győzelmek is, amelyek felérnek a vereséggel. Nem egyszer megtörténik, hogy emberek nem tudnak mit kezdeni idejükkel, erejükkel. Mindig csodálkozni szoktam ezen, hiszen annyi rászoruló ember van a világon, csak itt, a mi városunkban és gyülekezetünkben is – aki keres, az biztosan talál majd olyat, akinek pont az ő szeretetére lesz szüksége.

János azt mondja, hogy a fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik, és a fejsze már ott van a fák gyökerén. Bizony, sok ember megy el ilyen “kivágott fa”- állapotában ebből a földi világból, teli keserűséggel, hiábavalóság érzésével, mert nem termett jó gyümölcsöket, amikor teremhetett volna. Mennyi jó ügyet támogathatott volna idejével, erejével, áldozataival, de csak élt magának, így aztán az életét is, halálát is értelmetlennek látja az ilyen, ami nem csoda.

Jézus azt mondja, csak aki én bennem marad, az terem jó gyümölcsöket, és ez pontosan így is van. Nélküle üres és terméketlen az élet. De a gyümölcstermő életnek tudnia kell, hogy nem magának terem, amint a fa is akkor tölti be rendeltetését, ha megszedik. Fontos ezt tudni, mert az ember hajlik arra, hogy ami jót létrehoz, azt saját magának megtartsa. Mint ha a gyümölcsfa nem engedné, hogy leszedjük róla a termését, mindig mutogatni akarná. Így aztán helyes, ha megkülönböztetjük a gyümölcsöt és az eredményt: az eredmény minket dekorál, a gyümölcs pedig a növekedést adó Istent dicséri. Jó dolog az eredményes élet, de még sokkal jobb a gyümölcstermő élet, mert az eredményre törekvés lehet hiúság is, de a gyümölcstermés soha nem önmagáért van. Úgy is fogalmazhatjuk, hogy az élet értelme mindig túl van magán az ember egyéni életén. Amikor Jézus értünk imádkozott a kereszten, nem pedig önmagáért, akkor élte a legértelmesebb életet minden ember közül, aki valaha született, és ezért is tiszteljük őt minden embernél jobban.

A termő élet ilyen, létrehoz valamit, ami nem az övé lesz, mégis ez által teljesedik be egészen.

III.

János ezen kívül még egy fontos dologra mutat rá. Jézusról úgy beszél, mint aki tűzzel és Szentlélekkel keresztel majd, szemben az ő vízben való keresztelésével. Ez azt jelenti, hogy a Jézus követésében olyan Isten-közelségbe jutunk, amelynek közvetlensége semmi máshoz nem hasonlítható. Az első keresztyénekről azt mondták, hogy édes bortól részegedtek meg, és Péternek kellett megmagyarázni, hogy nem részegek ezek, hanem Isten Szentlelkét vették, pontosan úgy, ahogyan azt Jóel prófétánál olvassuk. Isten mindenkire kitöltheti a maga Lelkét! És ez a “Szentlelkes” állapot néha olyan dolgokat produkál, ami nem fér bele az ún. józan emberek fejébe. Hogy lehet az, hogy valaki nem megy bíróságra az unokatestvérével az örökség ügyében, holott volna ott mit keresnie? Hogy lehet, hogy valaki nem használja ki, hogy pénzeket kezel, esetleg nagy pénzeket, esetleg olyan pénzeket, amikből nyugodtan szakíthatna magának is valamennyit, senki észre sem venné? Hogy lehet, hogy valakinek befolyása van, és még sem hagyja lefizetni magát, pedig mindenki ezt teszi körülötte? Egyszóval a “Szentlelkes” ember mást tesz, mint amit a többiek a normálisnak tekintenének. És zenghet a szennyáradat sok csatornán, hogy nincs semmi, ami helytelen lenne, mindent szabad, az ember az Isten, a “Szentlekes” ember mégis tudja, hogy egyszer majd számot ad minden szaváért és minden cselekedetéért az igaz bíró előtt.

De arra is felfigyelhetünk, hogy a Szentlélek szimbóluma itt éppen a tűz. A János keresztsége a vízzel megmosatást, a megtisztulást hangsúlyozta, ami a kezdet, de arra következnie kell a tűznek, ami az energia és a közösség szimbóluma, és ez a folytatás. Vagyis aki elindul a Jézus követésében, az jó, ha először is számot vet gyarlóságaival, tisztába jön önmagával. E nélkül nem lehet elindulni a keskeny úton. Viszont aki járni akar ezen az úton, ami az életre visz, az meg kell töltekezzen Isten Lelkével ahhoz, hogy meg tudjon maradni rajta.
Csak az ő erejével tudunk megmaradni az élet útján, a magunké kevés ehhez! Igenis, szükségünk van napi áhítatra, amikor elcsöndesedünk és élünk Isten igéjével, olvassuk a Szentírást, és beszélgetünk imádságban az Örökkévalóval. Akinek ez hiányzik az életéből, az ne csodálkozzon, ha nincs ereje a türelemben, a szeretetben, a reménységben megmaradni.

Egyetlen kérésre van ígéretünk, azt, mint imádságot Isten minden körülmények között meghallgatja, és ez a Szentlélekért való imádság. A többit is mind meghallgatja, de ezt mindig teljesíti is: ha ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékot adni, mennyivel inkább ad a ti Atyátok Szentlelket azoknak, akik kérik tőle – mondja Jézus. Hát kérjetek, és megadatik, keressetek és találtok, zörgessetek és megnyittatik nektek – és mind ez elsősorban a Szentlélek iránti kérésre, keresésre és zörgetésre értendő. Mert amikor valaki a Szentlélek eljöttéért imádkozik, az már maga a Szentlélek által történhet csupán. Aki kér, az mind kap, aki keres, az mind talál, és a zörgetőnek megnyittatik.
A Szentlélekkel szívében élő ember világít, mert Isten tüze van a lelkében. Hamar észre veszik azok, akiknek sötét és hideg még a szívük, és irányt mutat majd számukra.

Ezzel fejezzük be a mai igemagyarázatot: jó dolog útjelző emberré lenni. János ilyen volt, a legnagyobb az ótestamentumi próféták közül. Mi nem vagyunk Keresztelő Jánosok, mert őbelőle is csak egy volt: ahogy Jézus mondta, az asszonytól születettek közt a legnagyobb volt. De mi is lehetünk egyszerű, csöndes útjelző emberek, és az a legjobb, ha nem annyira akarunk azok lenni, mintsem egyszerűen azok vagyunk.

Ilyen útjelző ember, aki ismeri Jézust, mert közel van hozzá. Ebben minden nap lehet és jó dolog növekedni: közelebb Jézushoz ezen a mai vasárnapon is! Őrajta nem fog múlni. Aztán útjelző ember lesz az, aki termő életet él. Milyen jó dolog már az eredményesség is, de mennyivel több annál a gyümölcstermés! Az egyik rólunk szól, minket díszít, a másik az életnek szól, és a többiek javára van. Vegyük észre, ha gyümölcstelenek volnánk, és ne engedjük, hogy ez mindig így maradjon. A titka a Szentlélek – a jelenlévő Isten. Őáltala lesz majd gyümölcsünk. Nem féljünk kérni, ne féljünk Szentlélekért imádkozni – mert az a legjobb imádság. Minden kérésünk átminősül majd, ha Szentlélekért könyörgünk, mert ahol ő jelen van, ott a legfontosabb isteni ajándék már megadatott. “Úgy fényljék a ti világosságtok, hogy az emberek látva a ti jó cselekedeteiteket, dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat!”

Ámen

Imádkozzunk!

Istenünk, Te kifogyhatatlan jóság és türelmes szeretet vagy öröktől fogva. Köszönjük, hogy mint szabadító jelentetted ki magadat az atyáknak és elküldted hozzánk megbízottaidat, a prófétákat, akik megismertették lényedet velünk. Megköszönjük neked, hogy Jézusban prófétánál is nagyobbat adtál nekünk, egyszülött Fiút, aki mindenkinél nagyobb az egész embervilágban, és aki értelmet ad földi életünknek. Köszönjük az ígéretet, hogy juthatunk naponta közelebb őhozzá, mint eddig voltunk. Köszönjük, hogy ő bele gyökerezve nem lesz terméketlen az életünk, hanem teremjük a megtérés jó gyümölcseit. És kérünk Szentlelkedért, mennyei Atyánk, add a te áldott jelenlétedet munkában, családban, emberi kapcsolatokban egyaránt, hogy el ne tévelyedjünk, hanem megmaradjunk a helyes úton. Imádkozunk a közeledő új esztendőért, hadd legyen megszenteltebb, mint a lassan elmúlt évünk volt. Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!

Ámen.