Igehirdetés 2011. április 17.
Virágvasárnapi konfirmáció
Lekció: Zof 3,14-20
Textus: Mát 21,8-13
„A sokaság legnagyobb része az útra terítette felsőruháját, mások ágakat vagdaltak a fákról, és az útra szórták. Az előtte és utána menő sokaság pedig ezt kiáltotta: Hozsánna a Dávid Fiának! Áldott, aki jön az Úr nevében! Hozsánna a magasságban! Amint beért Jeruzsálembe, felbolydult az egész város, és ezt kérdezgették: Ki ez? A sokaság ezt mondta: Ez Jézus, a galileai Názáretből való próféta. Azután bement Jézus a templomba, és kiűzte mindazokat, akik a templomban árusítottak és vásároltak.”
Imádkozzunk!
Mennyei jó Atyánk, hozzád száll az énekünk és téged dicsőít imádságunk virágvasárnap reggelén, aki megtartottál minket az éjszaka sötétségében és ragyogó tavaszi napra ébresztettél fel bennünket. Köszönjük a szép napfényt, ami ünnepivé és áhítatossá teszi ezt az órát, és kérjük tőled azt a másik napfényt is, ami Jézusról, a mi királyunkról sugárzik ránk. Ő elfogadta, hogy királyként hódoljanak előtte, de alázatosan szamárhátra ült, és a kereszten szolgák szolgája lett, hogy minket megváltson a mi atyáinktól örökölt hiábavaló élettől. Őérte kérünk, adj most mennyei szót, élő, lelki kenyeret mindnyájunknak, és formáld szívünket, életünket hozzád méltó módon. Áldd meg az ifjakat, akik ma vallást tesznek benned való hitükről, hogy fogadalmuk, amit ma tesznek előtted, életre szóló lehessen, és boldog, tiszta és üdvösséges élettel ajándékozhasd meg őket. Ámen.
Igehirdetés
A mai nap kettős ünnep gyülekezetünk számára. Virágvasárnap van, egy héttel vagyunk húsvét előtt. Szent idő, amit nagyhétnek hívunk. Megváltó Jézusunk szenvedése idéződik fel előttünk, és a jeruzsálemi bevonulás ennek nyitánya. Gyülekezetünk rendje szerint ma konfirmáció vasárnapja is van, amikor ifjaink hitvallást tesznek közöttünk, mi pedig befogadjuk őket a felnőttek úrvacsorai közösségébe.
E kettős ünnep kettős örömöt is jelent, s jó lenne, ha mindnyájan részesednénk is benne. Örvendezhetünk azon, hogy gyermekeinkből ifjak lettek, immár a felnőtt kor határán állnak, és Isten megerősítő áldásával indulhatnak életük feladatainak. De örülhetünk azon is, hogy ifjaknak és felnőtteknek, kicsinyeknek és nagyoknak egyaránt királyunk Jézus, akit hozsannával köszönthetünk! Ettől volt hangos virágvasárnapon a jeruzsálemi utca. A galileai zarándokok, akik vele jöttek, ismerték csodatételeit, hallották tanításait, s királyként köszöntötték – méltó, hogy mi is ezt tegyük. Méltó dicsőítésünkre, hisz olyat visz végbe az emberben, amit már Zofóniás is jól látott hétszáz évvel Jézus előtt. Így szólt, hallottuk az előbb: „Ujjongj Sion leánya! Kiálts örömödben Izrael! Örvendezz, vigadj teljes szívedből Jeruzsálem leánya! Összegyűjtöm azokat, akik szomorkodnak.”
Igen, Jézus ezt teszi. Összegyűjti a szomorkodókat, s megvigasztalja őket. Mindnyájan rászorulunk erre. Némelyek elvesztettek valamit, mások fájlalják, hogy folt esett az életükön, amit maguk is szégyellnek. Megint mások azért, mert nem találják az utat, amin járniuk kellene, nem találják önmagukat. Olyanok is vannak, akik úgy érzik, elszaladt az élet, s magát a lényegét nem sikerült meglelni – ezért szomorúak.
Zofóniás próféciája idejében egyik királygyilkosság a másikat követte, gonoszabbnál gonoszabb uralkodók követték egymást, a jó szándékú emberek pedig elvonultak és leginkább hallgattak. Volt hát mi felett szomorkodni. És tulajdonképpen mindegy, ki min szomorkodik éppen, mert vigasztalásra mindnyájunknak szüksége van. Református hitvallásunk, a Heidelbergi Káté első kérdése is mindjárt ezt kérdezi: “Micsoda tenéked életedben és halálodban egyetlen egy vigasztalásod?”
A vigasztalást a régi prófécia így fogalmazta: „…összegyűjtöm őket.” Hogyan történik ez összegyűjtés-vigasztalás? Ugyanúgy, mint Jézus idejében: lesznek, akik elismerik őt királyuknak. Érdekes megfigyeléseket tettem arról, miként vélekednek magukat „nem hívőknek” valló emberek. A gőgösebbek kinyilatkoztatják, hogy szeretnének ugyan hinni, de az egyházban annyi rossz ember van, hogy emiatt ez lehetetlen. Amikor arról kérdezzük őket, Jézust is elutasítják-e, a legtöbben azt mondják: nem, dehogyis, vele nincsen semmi bajuk – őt nagyon is tisztelik. Ez persze elvileg értendő, mert nagy különbség van aközött, hogy valaki őt „nagyon tiszteli”, közben éli életét a maga feje után, mintha Jézus nem szenvedett volna értünk – meg aközött, hogy valaki komolyan veszi őt, s élete legfontosabb helyét neki adja át. Jézus azokat tudja „összegyűjteni”, vagyis szétesett, szétzüllött életét meggyógyítani, életét újjá tenni, akik elismerik őt királyuknak.
A virágvasárnapi öröm ebben van: újonnan kezdődhet azoknak élete, akik elismerik őt királyuknak. Ez belül, a szívünkben történik, de a nyomai azonnal meglátszanak a kedélyünkön, a szokásainkon, a beszédünkön, sőt még azon is, hogy kiket tekintünk a barátainknak. Az ő királysága átrendezi életünket. Elindul egy fölfelé emelkedés, egy olyan átnemesedés, amiben csöndes, de nagyon egyértelmű örömök vannak; éspedig pontosan azért, mert nem gazdátlan többé az életünk, hanem megvan már tulajdonosa, megvan a királya!
Ő össze tud gyűjteni magához egymáshoz egyébként nem nagyon illő embereket is – nézzük csak meg az első tanítványait! Volt köztük több írástudatlan halászember, de volt rafinált élettechnikájú vámszedő is, aki pontosan tudta, mikor hol kell lennie; volt előkelő nagytanácsbeli, aki csak a Jézus kereszthalála után merte vállalni tanítvány voltát, sőt egykori zelóta is, akit manapság terroristának kellene nevezni. Jézus ezeket mind „összegyűjtötte”. Nem csak abban az értelemben, hogy egy helyre hívta őket, hanem ezeket ő mind “nevükön szólította”, uralmát a szívük felett fölkínálta, és amikor erre igent mondtak, életüket megváltoztatta és a szívüket egymás felé megnyitotta.
Testvérek, nem csak Isten választott népe volt szétesett állapotban Krisztus előtt hétszáz évvel, hanem a mi magyar népünk is szétesett állapotban van most, 2011-ben. Aki teheti, gyűlöl valakit, valamilyen csoportot; mások egyszerűen a zsebüket tömik, nem is mindig törvényes utakon. A szürke és fekete gazdaság ezermilliárdos tételt jelent, miközben a kórházakra meg iskolákra alig jut pénz. Alig akadnak, akik idejükből szánnának egy lelki közösségben való hűséges jelenlétre, úgy el van foglalva mindenki a saját boldogulásával. Ránk férne tehát, hogy összegyűjtsön bennünket Jézus a maga királysága alá!
Virágvasárnapon ez az evangélium szólongat bennünket: Jézus király, s akik ezt magukra nézve elfogadják, azokat összegyűjti és megvigasztalja egy helyreállított, valóban új élettel. Jeruzsálem felett ezért sírt, mert össze akarta volna őket is gyűjteni, “mint a kotlós a csibéit” – de ők nem akarták… (Mát 23,37)
Van a virágvasárnapnak egy olyan mozzanata, amiről szinte ünneprontás beszélni. Ez pedig az, hogy Jézus Jeruzsálemben megtisztította a templomot. Kifogásolni is szokták, mennyire nem illik az evangéliumba, hogy Jézus kezében ostort látunk, amivel kiűzi a kufárokat az imádság házából. Pedig ez éppenséggel nagyon is szerves része eljöttének, ami nélkül féloldalas és hiányos lenne az evangélium, s ami nélkül elképzelhetetlen a valóban megújult élet is. Ha közelebbről megnézzük, miért oly fontos mozzanata ez királyként bevonulásának, azt kell mondjuk: az ő jelenlétében derül ki, mi mindent megtűrünk szívünkben és életünkben, amit ő nem akar ott látni…! Jeruzsálemben megfért a templomban az imádság, meg a filléres csalásokkal való ravaszkodás a pénzváltó és árus asztaloknál. A kereskedők hasznuk egy bizonyos részét a papságnak adták le, azok pedig ezért szemet hunytak felettük. Jézus nem akar ilyen dolgokat látni a szent helyen. Tudjuk az igéből, hogy a mi testünk is az: a Szentlélek temploma! (1Kor 6,19) Jézus „összegyűjtő”, azaz gyógyító munkája azt is tartalmazza, hogy kiűzi a szent helyről, vagyis az ember szívéből azt, aminek nincs ott a helye.
Eszünkbe juthatnak itt szavaink, amiket mások háta mögött megengedhetőnek tartunk, miközben szépen mosolygunk rájuk. Eszünkbe juthatnak titkolt érzések, vonzalmak és gyűlöletek egyaránt, amik csöndben mérgezik a lelkünket. Eszünkbe juthatnak soha megbocsátani nem akart sérelmek, amikhez görcsösen ragaszkodunk, de eszünkbe juthatnak félelmek és szorongások is, amiket már régen letehettünk volna az ő lábaihoz. Ő megtisztítja a templomot – ez is a virágvasárnap! Engedjem, hogy az én szívemben is megtegye: áldott, ha nem is mindig fájdalom nélküli része az ő királyságának. Milyen más olyan templomban imádkozni, ahol már nem bégetnek bárányok, nem zajonganak eladásra szánt különféle állatok – mindenki tudja ezt, aki elvállalta Jézust élete királyának!
Végül pedig ő “egybegyűjti”, azaz meggyógyítja életünket úgy is, hogy más jövőt ad számunkra, mint amit mi önmagunk elé tudunk képzelni. Az ember szeretne fájdalom és szenvedés nélkül élni, ő viszont azt mondja: nem szenvedés mentes jövőt kapsz, hanem erőt és hitet azok elviseléséhez; hogy még a rosszból is jó jöjjön ki számodra! Zofóniás igéi által így szólt: “A sántákat is megsegítem, a szétszóródottakat is összegyűjtöm és dicsővé és hírnevessé teszem őket. Meglátjátok majd, hogy jóra fordítom sorsotokat!”
Ezekben azt kell észrevennünk, hogy nem csak egyszerűen jóra fordul valami, ami eddig rossz volt – hanem Isten cselekvése teszi, hogy a dolgok megváltoznak. Nekünk annyi a dolgunk, hogy engedjük őt cselekedni. Kell tudni magunkat leállítani, igazán csendben maradni, figyelni és apró útmutatásokat és csöndes jelzéseket is meghallani. Hányszor megesik, hogy az ember füle mellett mintegy ágyút sütnek el – s belecsendül a fülünk, amit Isten mond, mert a “halk és szelíd szót” nem akartuk meghallani. Pedig ő azokkal szólongat. Ma is idevetett a gyermekünk vagy egy ismerős révén: itt ő szólongat bennünket. Szólongatta népét a pusztában azzal is, hogy enni és inni adott nekik, meg még fürjeket is, amikor oly nagyon húsevésre vágytak. S adott nekik tüzes kígyókat is, amikor nem volt elég az egyiptomi szabadulás, többet és mást akartak – mert az embernek sokszor pont az nem jó, amit Istentől kap.
Igen, engedjük őt cselekedni s vegyük észre, mily sok módon közeledik hozzánk. Ha az ember e fogékonyságát megőrzi, sok bajtól óvja meg magát. Viszont, amikor elveszítjük érzékenységünket, megszólíthatóságunkat, akkor szokott “ágyút sütni el” fülünk mellett; akkor küld ránk tüzes kígyókat is. Ám még akkor is lehet felébredni, amint a nép is föltekinthetett a rézkígyóra, ami számukra “fölemeltetett”, hogy megmenekülhessenek. E mostani virágvasárnap is ilyen lehetőség!
Gondolhatunk ifjainkra, bennük is ő üzen nekünk. Gondolhatunk “összegyűjtő” szeretetére, ami helyreállít és gyógyít – ez is királyságának ajándéka. Gondolhatunk a templom megtisztítására, ami nélkül nincs Jézus-királyság. És gondolhatunk a jövőre, amit ő készít, amit az ő kezéből veszünk – s akkor nincs mit félni többé. Áldja meg ünneplésünket ezekkel! Ámen.
Imádkozzunk!
Urunk Jézus, köszönjük, hogy elvállalsz népednek, akik erre nem vagyunk méltók. Sokféle módon vétünk egymás ellen, s te ellened is. Te összegyűjtesz, hogy vigasztalj és meggyógyíts bennünket, s különösen is áldunk megtisztító szeretetedért. Adj jövendőt, amikor ifjainkból nevezetes emberek lesznek, de nem csak világi értelemben, hanem a te színed előtt. Segíts mindnyájunkat, hogy egy testté, a te egyházaddá lehessünk, aminek te vagy a feje, mi pedig tagjaid, kik megvalósítjuk akaratodat. Légy a mi királyunk, mesterünk itt e földön, s egykor az örökkévalóságban is! Ámen.
