Viszályok idején

2004. november 21.
dr. P. Tóth Béla

Viszályok idején

Lekció: Jakab 3,13-4,10
Textus: Jakab 4,7-8/a

“Engedelmeskedjetek azért az Istennek, de álljatok ellene az ördögnek, és elfut tőletek. Közeledjetek Istenhez, és közeledni fog hozzátok.”

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, örömmel és hálaadással jöttünk el ide, hogy téged imádjunk, aki egyedül vagy imádatra méltó. Tőled van a napfény, az évszakok váltakozása, az élet minden ajándéka. Tőled várjuk az útmutatást és az erőt, aki megadhatod nekünk azt, amire szükségünk van. Neked köszönjük a Krisztusban kapott világosságunkat és azt a hitet, hogy sem halál, sem élet, sem jelenvalók, sem elkövetkezők el nem választhatnak minket tőled. Kérünk, jöjj el most hozzánk, szólíts minket nevünkön és ne engedd, hogy hiábavaló legyen egybegyülekezésünk a te nevedben. Vedd el igazságunkat, hogy a te igazságod uralkodhasson bennünk. Adj nekünk belátást, értelmet és engedelmes szívet. Urunk Jézus Krisztusért hallgass meg minket!

Ámen

Igehirdetés

Ma a világban sokfelé van háború és fáj az ember szíve, amikor a sebesültek és halottak szűnni nem akaró jelentéseit kell hallanunk innen is, onnan is. Jó lenne, ha befolyásolhatnánk a nagyvilág dolgait, de ez legtöbbször egyszerűen nincs a hatalmunkban, nem tehetünk szinte semmit. Amit tehetünk, az imádság. Könyörögni csendben, alázattal, hogy e világ hatalmasságai intézzék el egymás közt a bajaikat értelmes emberi szóval, ne pedig embervérrel és halállal.

Ugyanakkor háborúskodás és viszálykodás – ezt mutatják a mindennapok – jelen van éppen elég mennyiségben az emberek mikrovilágában is, családban, szomszédok vagy munkatársak közt is, és az esetek jó részében a jó szándékú külső segítő itt is tehetetlen. Látjuk a csetepatékat, néha magunk is részesei vagyunk, és mintha emberen túli erők mozgatnák a résztvevőket, egyszerűen nem lehet velük vagy velünk beszélni. Mintha nem hallanák ilyenkor az emberek, amit mások mondnak. Ha egy viszálykodás valahol elindult, ott mintha lavina szabadulna el. Pörög, megy előre, sokszor egyre pusztítóbb lesz, és nem tudunk mit kezdeni vele sem kívülről, sem belülről, mintha egy bizonyos ponton túl már a saját törvényei mozgatnák ezt a dolgot.

Ezért gondolom fontos olvasmánynak a Jakab levelét, mert ebben a bibliai iratban világosságot kapunk arra nézve, mi lehet az egyik legfontosabb kiváltó oka a viszálykodásnak. Sok más ok is van, ez biztos, azokról is beszélhetnénk, de most itt a Jakab levele egy lélegzetre mondja ki az irigységet és a viszálykodást. Azt mondja ez a könyv, hogy az irigység, az önző, mindent magának akaró emberi kívánság az egyik elsőrendű oka annak, hogy ha emberek közt kitör a békétlenség. Már Káin indulata és utóbb a gyilkos dühe is ebből fakadt: miért tekint az Úr Ábel áldozatára, és miért nem tekint az enyémre?

Ma ezt úgy mondanánk, hogy miért van egyik-másik embertársunknak több befolyása, mint nekünk? Miért van esetleg jobb anyagi körülmények közt, amikor mi szükséget látunk? Miért van olyan pozícióban, amit mi is szívesen betöltenénk? Miért jutott neki több tehetség valamiből annál, mint ami nekünk jutott? És megjelenik a ressentiment, az ellenérzés. Az, hogy ettől a pillanattól kezdve ő minden lehet a szemünkben, csak jó és szép nem. Keressük ellene az indokokat, számon tartjuk a hibákat és a vétkeket és alig várjuk, hogy valahol árthassunk neki.

Szent meggyőződésem, hogy amikor Jézus itt járt a földön közöttünk, őt is elsősorban a ressentiment adta keresztre. Hogy lehet valaki olyan közel Istenhez, mondták róla, hogy egyszerűen atyának nevezi? Hogy mondhat magáról olyat valaki, hogy én és az atya egy vagyunk? Miért van ebben az emberben akkora szeretet, hogy még az ellenségnek is megbocsátást tanít? – ilyesfajta érzések vették őt körül, és nem véletlen, hogy a kereszten vergődésekor éppen ezzel csúfolták: Bízott az Istenben, mentse most meg őt az Isten!

Tehát ellenérzés – ez a mai témánk, mondhatjuk nyugodtan magyar szóval is a ressentiment. Ellenérzés, aminek a mélyén irigység és saját, kielégületlen, önző kívánságaink rejlenek, és ami úgy átszövi a mindennapjainkat, a saját lelkünket, hogy már észre sem vesszük. Csak akkor derül rá fény, éspedig ritkán, amikor évtizedek múlva visszatekintve, egy-egy régi történetben őszintébben sikerül végre látnunk a saját szerepünket, amikor merünk már igazságosabbak lenni egykori elfogultságunkkal, önigazolásainkkal szemben.
Ezért most igénkre támaszkodva három lépcsőben haladjunk előre.

I.

Első, azt hiszem, az ellenérzés felfedezése és leleplezése saját magunkban. Úgy gondolom, hogy e nélkül egy tapodtat sem lehet előre haladni. Amikor Mahatma Gandhi nevezetes böjtjével rávette India lakóit, hogy ne egymás ellen harcoljanak, hanem a külső ellenség ellen, akkor – ezt ő maga írja le – előtte megtisztította önmagát. Szembenézett a saját magában lévő önzéssel, kicsinyességgel, bosszúvággyal, hatalami ösztönnel, és azt mondta ezekre, hogy így nem lehet még böjtölni sem. Ezeket ki kell magamból égetni, mert csak akkor lehet másokon segítenem, ha saját magamból a tisztátalanságokat eltávolítom. És miután saját magában leszámolt a hitványságokkal, akkor fordult a közügyek felé, mert úgy látta, hogy ressentiment-ból, irigységből fakadó ellenérzésből nem szabad nemes ügyekhez még hozzászólni sem.

Néha elborzaszt, amikor bizonyos tévécsatornákon névtelen sms-eket kiírnak a képernyőre. Már a névtelen levél intézménye is a legrosszabb időket hozza vissza számomra, és ezen az ilyen üzenetekhez csatolt monogramok és a fantázia-nevek egyáltalán nem segítenek. Azokat az időket idézi ez, amikor ilyen névtelen levelekből élt a hatalom, és rohant, hogy hol lehet valakit bebörtönözni a feljelentések alapján – de ezek mögött a mai üzenetek mögött rejlő lelkület különösen is borzasztó. Fröcskölő gyűlölet, megalapozatlan vádak, ferdítések – nem tudom, mikor növi ki ez a haza, ahol élünk, ezeket a megengedhetetlenül tisztességtelen módszereket, hogy névtelen levél.

A ressentiment-t, a bennünk lakó gyűlölködő ellenérzést szerintem nem kiírni kell a képernyőre, hanem kiirtani magunkból. Emlékezzünk arra, amikor a tanítványok megkérdezték Jézust, kérjenek-e égi tüzet a samaritánus falura, ahol nem fogadták be őket éjszakára. A Mester azt mondta nekik, a falubeliek nyilvánvaló embertelensége dacára: Nem tudjátok, mi némű lélek lakik bennetek! És elmentek egy másik faluba éjszakára.

II.

Azt hiszem, a második lépés, ha már az irigykedő ellenérzést, a ressentiment-t egyszer már valahogy azonosítottuk magunkban – egy még mélyebb elszánás. Így mondja ezt Jakab: Álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek. Mert az irigység igazi gyökere a szellemi világban van, nem is csak a mi kicsiny lelkünkben.
Persze, bennünk terem meg, de úgy, ahogyan a búza közé konkolyt vet éjszaka valamilyen ellenség, és a gyom így egyszer csak ott van.

Amikor a Szentírás az ördögöt emlegeti, mint a mi igazi ellenségünket, akkor azt nem azért teszi, mert ijesztgetni akar minket, hanem azért, mert jól tudja, hogy léteznek az embernél nagyobb szellemi erők, a rombolás életellenes erői. És ha valaki nem hiszi, nézze meg a II. világháborút, és gondolkozzon el, miért is haltak meg a tízmilliók egyáltalán. Mondhatunk rá emberi indokokat, állíthatunk fel elméleteket, mindben lesz is valamennyi igazság, de a legszomorúbb igazság mégis az, hogy vannak nálunk hatalmasabb szellemi erők, a rombolás démoni erői, és ha azok valahol elszabadulnak, akkor borzasztó dolgok történnek a világban. De ugyan így borzasztó dolgok történnek a családban is, a barátok között is, bárhol. Mert vannak olyan erők, amelyek lebontani, megszüntetni akarnak, amiknek a szétzilálás és a meghasonlás az öröme. Hadakozzanak csak egymás ellen az emberek, addig sem keresik az Isten országát!

Fontos most meghallanunk, hogy amíg nem adtuk el végleg a lelkünket az ilyen életellenes erőknek, addig egyszerűen el tudjuk még küldeni őket, ha körülöttünk vagy bennünk megjelennek. Mert bennünk is ott vitézkednek ám. Álljatok hát ellen a bennetek lakó irigységnek, bosszúvágynak, annak, hogy megmutassátok, vagytok valakik mások ellenében és veletek nem lehet így vagy úgy bánni. Álljatok ellen a bosszú, a leszámolás démonának, amelyik a rombolásban leli örömét, és semmi sem drága számára, mert neki igaza van. Álljatok ellen a saját hiúságotoknak, a versengés ördögének. Meglátjátok, elfut tőletek! De ellenállni, erkölcsi döntést hozni ott belül, szembenézni az igazi valósággal tényleg kinek-kinek tényleg magának kell! És micsoda tapasztalás, hogy ha ezt a cseppet sem egyszerű és könnyű dolgot valaki tényleg megteszi, az ördög valóban elfut tőle. Pedig “irigységre kívánkozik a lélek, ami bennünk lakik”, ahogyan az Írás mondja, vagyis a tulajdon kívánságaink tényleg túlnőhetnek rajtunk. Hát lássátok meg, hogy itt, ezen a ponton, a belső hadakozásnak ezen a megkomolyodásán már életetek igazán szent lehetőségéről, annak megnyeréséről vagy elvesztéséről van szó, nem kevesebbről. Ez már nem pusztán erkölcsi kérdés, itt az üdvről van szó. Álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek. Onnéttól szabadok lesztek jobb lehetőségek irányába!

III.

És így jutunk el a harmadik lépéshez: Közeledjetek Istenhez és közeledni fog hozzátok. Személyes tapasztalatom, amit most is szívesen megosztok mindenkivel, hogy amikor valaha is imádságban Isten jelenlétét kértem, az ő Szentlelkéért fohászkodva, az ő békességét kérve, még soha, egyetlen egyszer vissza nem utasította az ilyen kérésemet. Közeledjetek Istenhez, és közeledni fog hozzátok. Aki már imádkozni tud, az már elindult Isten felé. A belső készsége megvan, megteremtette magában a csendet, az alázatot. Nevén nevezte a saját magában lévő életellenes erőt, ellene állt, megfutamította. Most a dolog pozitív része következik, hogy ne maradjon üresen a kitakarított és felékesített ház, az ember szíve, amiben aztán hét másikkal, magánál gonoszabbakkal térhet vissza a tisztátalan lélek. Hanem eljöjjön az Úr. Eljöjjön a Lélek, az éltető erő és a tűz, amely megerősít és vezetést is ad.

Fiatalok közt mondtam el azt a történetet a minap, hogy egy asszonynak évtizedeken át hasogató gyomorfájása volt, és huszonegy év után egyszer csak elmúlt. Megkérdezték, mi történt vele akkor, mivel lehet ezt összefüggésbe hozni. Nagy nevetéssel kísérték, hogy azzal, felnevelte a gyermekeit. Pedig így volt. Az ő életében nagy próbatétel volt a gyermeknevelés, maga sem tudta, miért és hogyan – de amint kiröppentek a felnőtt gyermekek az otthonból, egyszer csak vége lett az évtizedes fizikai gyötrelemnek is. Nála így jött el a gyógyulás, pedig ő maga sem hitte már, hogy ez valaha eljöhet hozzá. Sokan vannak, akik nem hiszik, hogy ők közelebb kerülhetnek Istenhez annál, mint ahol vannak, vagy hogy Isten eljöhet hozzájuk. Pedig eljön! Az Apostoli Hitvallásban is ezt valljuk: Lészen eljövendő! Mert ő eljön, mint ahogy a hit is eljön hozzánk. Közeledjetek az Istenhez, és közeledni fog hozzátok.

Ennek a reményében tekintsünk életünk legkuszább, legátláthatatlanabb küzdelmeire. A külső és a belső viszályokra, ahol néha már remény sincs. A hadakozásokra, amik reménytelennek tűnnek, az ellenérzésekre, az irigységből fakadó embertársi viszályokra, a bosszúra, a démoni, lehúzó erők uralmára – minden olyan küzdelemre, ahol életellenes erők kezdenek megjelenni. És legyen imádságunkká ilyenkor különösen is a szép ének:

“Gerjessz világot elménkben
Önts szeretetet szívünkben
Erősíts minket hitünkben
És nagy erőtlenségünkben!”
( 373:4)

Ámen

Imádkozzunk!

Istenünk, te úgy rendezted az életünket, hogy abban minden rendelkezésünkre áll, ami csak az üdvösséghez szükséges. Kijelentetted igazságodat szent igédben és a testté lett Krisztusban, és megmutattad nekünk az utat, amin járjunk. Segíts minket abban, hogy ne csak értelmünkkel ismerjük az igét, hanem szívünkkel és akaratunkkal is eggyé legyünk vele. Add Lelked erejét a megvalósításban, amikor döntéseket hozunk, amikor elhatározásaink és cselekedeteink születnek. Imádkozunk gyászoló testvéreinkért, akik friss veszteségük fájdalmát hozták el most színed elé. Erősítsd őket és legyen velük Lelked vigasztalása. Imádkozunk a betegekért, hogy gyógyulhassanak, egy asszony testvérünkért, aki műtét előtt áll. Kérünk minden kivetettért, akit nem vesz körül szerető közösség. Adj békességet és egyetértést, szeretetet és jóságot minden ember szívébe, aki csak azt tőled kéri. Megváltó Jézusunkért kérünk, hallgass meg minket.

Ámen