Igehirdetés 2009. január 21.
Ökumenikus környezeti eszmélődés
(Elhangzott a szentendrei rk. Péter-Pál templomban)
Lekció: 1Móz 1,31-2,3 Zsolt 148,1-5 Róm 8,18-23
Textus: Máté 13,31-32
„Hasonló a mennyek országa a mustármaghoz, amelyet fog az ember, és elvet a szántóföldjébe. Ez kisebb ugyan minden magnál, de amikor felnő, nagyobb minden veteménynél, és fává lesz, úgyhogy eljönnek az égi madarak, és fészket raknak ágai között.”
Mai imatémánk e hét szervezői szándékából ez: „Keresztyének szemtől-szemben a környezeti válságokkal”. Sokan mondhatják, miért ezzel, s nem lelki kérdésekkel foglalkozunk. Pedig nyugodtan eszünkbe juthat a Jelenések könyvének igéje: „…a föld harmadrésze megég, az élőfák harmadrésze megég…a tenger harmadrésze vérré változik…” (Jel 8,7-9). Nem járunk messze ezen apokaliptikus vízióktól, mikor azt halljuk, hogy az elmúlt negyven év alatt bolygónk erdővel borított területe felével csökkent, miközben a sivatagok területe még gyorsabban nőtt. A tengeri élet egy része eltűnt a szennyezések és a lehalászások következtében, és évente százával halnak ki a földön növény- és állatfajok.
Sóhajtozik és vajúdik a teremtettség, mely – immár számunkra is jól láthatóan – „hiábavalóság alá vettetett”, ahogy a Római levél mondja (Róm 8,20-22), vagyis értelmetlen pusztításnak van kitéve. Fohászkodik és nyög, a „romlás rabságában” vergődik, holott nem ilyennek teremtette az örök Szeretet. Nem benne, a Teremtőben van a hiba, ő jónak, sőt „igen jónak” alkotta világunkat. (1Móz 1,31)
Megvallom, a tévében már-már csak a természetfilmek jelentenek örömet számomra, annyi silány „alkotással” töltik ki a műsoridőket, amik közül nem is mind jó szándékú, hanem valójában cigaretta, pezsgő vagy fegyverreklám. Igazi öröm viszont számomra, szinte istentisztelet, mikor a különféle élőlények – kivált a „tengeri herkentyűk” sokféleségében gyönyörködhetek: micsoda fantáziával alkotott Teremtőnk ezer fantasztikus lényt, mily gazdagsággal teremtett életet! Még áldást is kapott a világ a hetedik napra: ha a hétköznapok elszürkülnének, legyen ünnepünk a nyugodalomban. Úgy tapasztalom a különböző felekezetek résztvevőin is, hogy ez az ismétlődő ökumenikus imahét is ünnep évente mindnyájunknak, amikor egymás hivatását megünnepelhetjük. „Lám, nektek ez adatott; ti meg azt őrzitek hűséggel; a mi Istentől kapott mandátumunk pedig abban áll…” – s milyen szépen kiegészítik egymást! Nem kell sem áttérítenünk, sem kiszorítanunk a másikat az „Egyház egységéért”: az igazi ökumené, „az egyház” lelki egység; egy nyáj egy pásztorral (Ez. 37,24), ahol Krisztus a pásztor. Nem szervezeti vagy intézményes egység „egy akollal” – amiről (helyes magyar fordítás szerint) nincs is szó a bibliai kijelentésben.
A világ, amit most „Isten-telen” szellemben és kifejezéssel „természetnek” szokás nevezni, abban az állapotában, ahogyan látjuk, nem az eredeti, hanem egy alázuhant világ. Az ember rántotta magával, abba a mélységbe, ahová maga is zuhant a bűn által. Mindenhol szemünkbe ötlik a romlás – csak egyetlen hazai és mai példát mondok. A napokban egy tolltartót kellett vásárolnom, a boltban a legolcsóbb természetesen egy kínai termék volt. Szabolcsi és borsodi falvakban összetett kézzel ülnek az emberek otthonaikban, mert nincs munkájuk. Országunkban ma 1,8 millió munkaképes ember van foglalkoztatottságon kívül, mi mégis 3000 km-ről hozunk tolltartót, mert idehaza nem lehet ilyet gyártani – nincs, aki megszervezze. A tolltartó természetesen műanyagból volt, a tartását biztosító belső hab-tömítés is, s míg a pénzt számoltam a kifizetéséhez, az eladó csupa jó szándékból és teljesen fölöslegesen, még egy külön parányi műanyag zacskóba is beletette. A műanyag tárgyakról azt kell tudni, hogy távlatosan két sorsuk lehet: amikor elhasználva kidobjuk őket, tízezer évekig sem bomlanak le a szeméttelepen, vagy ahová kerülnek erdőben, források közelében, mezőkön. A másik lehetőség: mint szemetet elégetik őket, s akkor sósavas gázok keletkeznek, amik a fák pusztulásához vezető savas esőket hozzák létre.
Pedig volna okunk jobban szeretni saját országunkat is, meg a teremtett világot is. Alkotónk csodálatosan gazdag, sokszintű világot hozott létre! Egy bő évtizede működik a Hubble-teleszkóp, melyet egy eddig teljesen üresnek és feketének gondolt égi területre irányítottak. Tíz napon át folyamatosan fényképezték a nem látható fények tartományában, s a kapott sok ezer képet egymásra téve azt találták, hogy amit üresnek gondoltak, ott millió számra találhatók galaxisok, egyenként százmilliárd Nap-méretű csillaggal!
A zsoltáros azt mondja (Zsolt 148,1-5), hogy nem csak a tárgyi és fizikai síkon gazdag a világunk, hanem lelki-szellemi értelemben is. „Magas helyekről” hallunk, ahol angyalok és hatalmasságok laknak, az „ég seregei”, az antikvitásban istenségeknek gondolt csillag-ezrek; aztán ott vannak a „mennyezet feletti vizek” is – mert a régi ember mennyei áldásnak értette az esőt, ami „onnan fentről” hull, magasabb világokat közvetítve, mikor termést és életet ad.
Eszembe jut néhai Danilo Krisztity szentendrei ortodox püspök, ez a kedves, gyermekszerető idős ember, aki az 1993-ban Debrecenben tartott Európai Lelkigondozói Konferencián az angyalokról beszélt. A kiüresedett, hitbeli téren kiszikkadt lelkű nyugat-európai résztvevők, akik büszkék voltak modern pszichológiai tudásukra, hitetlenkedve hallgatták, s csaknem megkérdezték tőle: nem viccel, püspök úr? Számukra a világ tárgyakra redukálódott, amivel az un. tudomány is képes valamit kezdeni – a többi pedig puszta „elmeszülemény”, ezért nincs jelentése az angyalok világának. Pedig „a prófétalelkek hallgatnak a prófétákra” (1Kor 14,32), és az angyali lelkek is, amilyen például egy Rilke – meglátják az angyalokat. Sőt, akinek szíve tiszta, még Istent is meglátja! (Máté 5,8)
Az viszont biztos, hogy a teremtett világ jelen állapotában, amiként mi találkozunk vele, nem szabad – hanem „sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését.” (Róm 8,19) Embereket, akik szeretettel felemelik, s a megváltásán munkálkodnak. A keresztyén hit lényege az Isten-fiúság. Nem az Isten-azonosság, nem is az Isten-hasonlóság, hanem Isten-fiúság. Az, hogy helyünk mindenkor a világ fölött, de Isten alatt van – vagyis gyermeki bizodalommal figyelünk Teremtőnkre, kijelentését megértjük, komolyan vesszük és megvalósítjuk. Ezt jelenti „Isten alatt” lenni. És ugyanakkor a világ fölött – ami nem annak a kizsákmányolására kapott jogosítvány, hanem az arról való szeretettel történő gondoskodást jelenti. (1Móz 2,15) Az Isten-gyermekség, vagy fiúság gondoskodás, s ma sokkal inkább, mikor oly hatékony eszközeink vannak rongálására, mint soha azelőtt.
E gondoskodás sok fajta lehet. Az erdész télen eteti a vadakat és kilövi a fölösleges vaddisznókat, ha azok már úgy elszaporodnak, hogy veszélyeztetik a többiek életterét és eleségét. Összeszedi az ember az utcájában a szemetet, ha a hatóság képtelen erre. Bárki öntözgethet néhány zöld növényt az ablakában, s ez is gondoskodás egy darab életről. Idős édesanyám kilencven éven túl, haláláig megtette, amikor a családról már nem tudott gondoskodni.
És még az is lehet gondoskodás, hogy a helyemen vagyok a magam lelki közösségében, a gyülekezetben. Ez is ajándék, ezzel is „gondoskodok” a közösségről – ha egyszerűen jelen vagyok, eljövök, s nem üres a helyem. Mert mindnyájunknak van helye. Plébános úrtól hallottam múltkorában a ministránsoknak szánt derűs, első tanítást: Ahol már áll valaki, oda ne állj! Igen, van mindnyájunknak saját helyünk, nem kell másokat sehonnan kilökdösnünk; azon álljunk. Nem kell „kiszélesíteni a határainkat” (Ám 1,13-14), behatolnunk más területére, hogy tegyük a dolgunkat és szolgálhassunk! Az Isten-fiúság örömének továbbadása maga is gondoskodás. Igaz, senkit nem tudunk annál feljebb emelni, mint ahová engedtük, hogy a kegyelem minket emeljen – de azt megtenni, arra törekedni kötelesség. A lassú elpiszkolódás veszélye a hívő embereket is veszélyezteti – ezért mindig újra oda kell mérjük magunkat az evangéliumhoz – amit pontosan e célból hirdetünk.
Így lesz fontossá a mustármagról szóló jézusi örömhír: kis kezdetből nagyon jó dolgok nőhetnek ki! Nem csak világméretű mozgalmakból lehet valami, és nem csak a tegnap beiktatott, a világ legnagyobb hatalma élén álló első ember tehet fontosat. Emberi találkozásokból, jó beszélgetésekből, egy telefonhívásból, baráti, testvéri gesztusból is – ha ott Istenországa növekedhet. Mert Jézus szerint az így növekedik – kis kezdetekből. Egyetlen meghallott igéből száz új értékes gabonamag is kél, ahogy egy másik példázatában tanítja nekünk. (Lk 8,8)
A golgotai kivégzés egy volt a sok közül, ami a római birodalomban lezajlott. Néró kertjében ezernél több keresztyént feszítettek meg, öntöttek le szurokkal és gyújtották fel őket elevenen a feljegyzések szerint. Mégis, abból a birodalomvégi egy szál kivégzésből ott Jeruzsálemben a világ üdvössége nőhetett ki, mert azon a kereszten valaki így imádkozott: Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.
Ezért hadd zárjam e mostani igehirdetést ezzel a mondattal: Legyen hitetek, mai keresztyének!
Ámen.
