A hetedik pecsét

Igehirdetés 2016. április 24.

A hetedik pecsét

Lekció: Jel 8,1-9,21
Textus: Jel 9,17-21

„A látomásban ilyennek láttam a lovakat és a rajta ülőket: tűzvörös, jácint-kék és kénsárga páncéljuk volt, a lovak feje pedig olyan volt, mint az oroszlánok feje, és a szájukból tűz, füst meg kén ömlött. Ezeknek a lovaknak az ereje a szájukban és a farkukban van, mert a farkuk kígyóhoz hasonló és fejjel végződik, és ezzel ártanak. A többi ember pedig, akiket nem öltek meg ezek a csapások, nem tértek meg kezeik alkotásaitól, hanem imádták a gonosz lelkeket és a bálványokat, amelyeket aranyból, ezüstből, rézből, kőből meg fából készítettek, és amelyek sem látni, sem hallani, sem járni nem tudnak; és nem tértek meg gyilkosságaikból, varázslásaikból, paráználkodásaikból és lopásaikból sem.”

Fohászkodjunk!

Uram Istenem, ilyen tompa lennék, hogy ennyi baj közt is kemény marad a szívem? Könyörülj rajtam, hogy ne így legyen, legalább életem szenvedései felébresszenek! Ámen.

Igehirdetés

Ez a harmadik része egy igehirdetés-sorozatnak, ami a Jelenések könyve „hét pecsétjével” foglalkozik. (Jel 5-9.) A Biblia utolsó könyvének szimbólumai úgy bomlanak ki egymásból, ahogy a tűzijáték fényei. A bevezetés után, melyből megtudjuk, hogy itt az beszél, aki „az Alfa és az Ómega, aki van, volt, és aki eljön, a Mindenható.” (Jel 1,8) A könyv az akkor legjelentősebb hét kisázsiai gyülekezetnek írt intő-támogató levéllel kezdődik. Aztán a négy élőlény (Károli fordításban: „négy lelkes állat”) leírása következik, majd a hét pecsét feltörése, benne a négy apokaliptikus lovassal. Utána a 12 törzsből Istennek elpecsételtek látomása, aztán pedig a hét angyal hét trombitaszava s a hét mennydörgés próféciája, benne a három „jaj” – és még csak a 9. fejezetnél vagyunk. Ezek kivétel nélkül szenvedés-mozzanatok – s emlékeztetnek, hogy a történelem végeláthatatlan könnyáradat, amin a keresztyéneknek is át kell haladni. A próbák eljöttét ugyan megakadályozni nem tudják, de ha hitük erős és tiszta, megvigasztalva és megerősödve kerülnek ki azokból.

A jelképek közül most csak a “hetedik pecséttel” foglalkozunk, melynek feltörése után fél órás csend támad a mennyben. Vészjósló, félelmetes csend. A látomásban földi és magasabb lét egymást átfonva jelenik meg, így megpillanthatjuk ebben az átmeneti korszakot, ahol hitben megragadandó lehetőség rejlik. Vannak idők, amikor látszólag nem történik semmi különös, akad egy szélárnyékos hely az élet sodró eseményei közt – ilyenkor készül azonban a jövő. Még nem jött a megrázkódtatás, még van otthonunk, egészségünk, napi betevőnk – de a csend összesen „fél óra” – vagyis a valóság töredéke. Mire használjuk? A csend áldott lehetőség, hogy lélekben előrelépjünk.

A világ minden vallása tud egy profánnál magasabb, „igazi” életről, s hirdeti, hogy a születés révén még nincs ehhez közünk – annak eléréséhez történnie kell még valaminek. Minek? Kelet megvilágosodásnak hívja, Egyiptom a lélek halál utáni hazatalálásával ábrázolja ki, s egész életében arra készül; a Biblia pedig itt és most, azonnal szükséges megfordulásnak nevezi. Az élet nincsen készen azzal, hogy világra jön, azzal sem, hogy valaki szépen dolgozik, megházasodik és saját gyermekei, sőt unokái lesznek – az idő múlásával ugyanis csak rakódnak és rakódnak az emberre a foltok, a szennyes rétegek. Állandó a kísértés, hogy megtisztulás helyett rendszert csináljunk hitványságainkból, igazolva magunk és a világ előtt minden önzést, hamisságot és lelkiismeretlenséget. Megfordulás híján csak távolodunk a magasabb élettől, nincs közünk hozzá – a telhetetlen életvágy miatt másfelé néz az arcunk.

Ezért döbbenetes látni, hogy olyan szenvedések idején, amikor „az emberek keresik a halált, de nem találják, és vágynak meghalni, de fut előlük a halál” (Jel 9,6) – nem térnek meg, akik a pusztító pillanatokból megmenekülve mégis életben maradtak. A felkiáltás, hogy “mégsem térnek meg” – holott borzasztó dolgokon esnek keresztül, többször elhangzik a könyvben. Mondhatjuk, vezérmotívuma a hatalmas, írásba foglalt igehirdetésnek. A skorpiószerű szörnyek, vérré változott folyók, a rengeteg ember pusztulása és a csillagok földre hullása csak illusztrálja a testi-lelki szenvedéseket, amikkel találkozhatunk – s azt üzeni, addig kell megtérni, amíg ilyesmik végleg el nem veszik a lehetőséget. Mesének tűnik, amit a Jelenések könyvében olvasunk – amíg a saját bőrén nem tapasztalja valaki, hogy elképzelhetetlen dolgok is megtörténnek. Vegyük szívünkre az üzenetet, ami életünk megjobbítására unszol – mert a pillanat megbecsülésére tanít, ami talán nem jön vissza soha többé.

Az intés mellett, a sors könyvének “hetedik pecsétje” feltörése, azaz megismerése idején is van azonban biztatás. Angyali kéz „sok tömjént” tesz a szentek Istenhez felszálló imádsága mellé – ami a lelki-szellemi világ helyeslését jelenti: az imádkozó életmód, ha nem csupán illegitim előnyök megszerzésére irányul, hanem a szív Istenre hangolódása, azonnal angyali erők támogatását hozza magával. Ezt minden hívő tapasztalta, amikor imaélete elmélyült: másként mennek a dolgok, van türelem és megértés, el tudjuk viselni a nehezen elviselhetőt is – „angyalok álltak mellénk”. Így kell érteni, hogy az “oltártól kapott tömjént” Isten küldötte a szentek imádságaihoz teszi. Ahol az Úrral beszélgetést komolyan veszik, abban elmélyülnek – ott az jó illatként száll a mennyei trónushoz!

De van még valami, ami szintén nagy biztatás. Az ötödik trombitaszóra az alvilágból skorpió erejű sáskák tömege árad elő, akik a nekik adott parancs szerint nem ölik meg, hanem kínozzák az embereket, de annyira, hogy mindenki inkább szeretne meghalni, mint ezeket a borzalmakat elszenvedni – csak nem lehet. E démoni lények viszont nem bántják azokat, akinek homlokán ott az “Isten pecsétje.” (Jel 9,1-12) S ez még csak az első “jaj”, amire másik kettő következik.

A homlok az emberi test legszentebb része, ahol a gondolkodás, a belátás, a szellemi tevékenység tanyázik – nem véletlen, hogy vallásokban szokás „harmadik szem”-ként áldozati jellel megjelölni. Nem csak énünk, hanem az erkölcsi tartásunk, s az abból következő sorsunk egészének jelképe is. Káin például testvére megölése után azt viselte homlokán, hogy „Ez az ember egy gyilkos!” – s e bélyeg ott is maradt rajta örökre. A Biblia szent komolyságra int:  ember, nem mindegy, mit viselsz homlokodon! Oda vannak írva cselekedeteid, életed fő motívumai, titkaid – viheted őket egy életen át! Pedig milyen szépen beszél a költő, amikor az emberi lény személyes egyediségét énekli meg:

„…a homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt egyetlenegy.
Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiában,
a múltban sem, és a gazdag jövőben,
akárki megszülethet, már csak ő nem.”  
(Kosztolányi: Halotti beszéd)

De itt, a Jelenések könyvében még e “feltündöklő” egyediségnél is többről van szó – az ember homlokán ott az Isten pecsétje! Ezt nem kell sokat magyarázni – mindenki látja, mennyi közünk van az Úrhoz. Az „ő pecsétjét” viselni annyi, mint tulajdonának lenni, tehát nem csak megjelöltség. Ez döntő különbség, s csak az érti, akinek már személyes tapasztalata. Kiváltság, ami “életünkben és halálunkban egyetlen egy vigasztalásunk” – hiszen:

„…Mind testestől, mind lelkestől, úgy életemben, mint halálomban nem a magamé, hanem az én hűséges Megváltómnak, a Jézus Krisztusnak tulajdona vagyok.” (Heidelbergi Káté 1. kérdés)

S ha ez hitem erős fundamentuma, akkor már azt is tudom, hogy “…ő engem az ördögnek minden hatalmából megszabadított, s úgy megőriz, hogy akarata nélkül egy hajszál sem eshet le fejemről – sőt inkább szükséges, hogy minden az én boldogságomra szolgáljon!”  E hitben élni több annál, hogy más vagyok, mint a többiek! Ebben nem elkülönülés, hanem szilárdság, kristályos tudás, sőt a pokol minden démona feletti győzelem rejlik! Jöhet a jégeső, amint jön is – jöhet a tenger harmadának vérré változása, az égő csillag földre hullása, és a világosság harmadának elvesztése: életünk már nem a miénk, hanem hűséges Megváltónké, Jézus Krisztusé!

Ebből pedig szolgálat és szeretet következik. Nem kell többé érdekeimre és hiúságom követelményeire kényesen vigyáznom – szabad vagyok már, mint Megváltóm is az volt. Az ő érdeméből részesedve tehetem a jót önmagáért, és nem foglalkoztat, mennyi viszonzást kapok érte. Jutalmam az, hogy tehetem. Olvassuk ki e nagy szabadságot a Jelenések könyvéből, mert erről szól! Mindenkié, akinek csak homlokán ott az ő pecsétje. Azok ők, akik nem keményítik meg szívüket a bajok idején, hanem megtérnek és megjobbítják életüket. S lelkük békéjén, rendíthetetlen nyugalmukon a pokol seregei sem tudnak erőt venni. Így legyen! Ámen.

Imádkozzunk!

Urunk, köszönjük neked, hogy tulajdonod lehetünk testestől, lelkestől. Maradjon is ez így mindenkor! Ámen.