Akit nem hagyott el Isten

Igehirdetés 2004. szeptember 19.

Akit nem hagyott el Isten

 

Lekció: 1Móz 39,1-23
Textus: Zsolt 73,28

“…De én? Isten közelsége oly igen jó nékem!”

 

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, te úgy teremtetted a világot, hogy abban elhelyezted törvényeidet. Köszönjük ezek állandóságát, hogy nem változtatod minduntalan a rendet, ami a dolgok mögött rejlik. Megvalljuk, nem látjuk mindig világosan, hol a helyünk és mi a teendőnk, és sokszor még afelől is kételyünk van, hogy érvényesek-e valami féle törvények egyáltalán, hiszen egy vakon kavargó világot látunk magunk körül és magunkban egyaránt. Köszönjük a kegyelem pillanatait, amikor megtetszenek a mélységek és kitágul a magasság annak mértéke szerint, ahogyan te megalkottad a valóságot. Kérünk, adj nekünk most ilyen pillanatokat, amikor igéd szava útmutatássá, sőt törvénnyé lehet számunkra, amiket örömmel és téged dicsőítve vallhatunk. Segíts most minket ebben, és legyen Szentlelked, a Krisztus Lelke mindnyájunk erejévé, szeretetévé és józanságává! Ámen.

 

Igehirdetés

József életében hullámhegyek és hullámvölgyek gyakran váltották egymást. Egyszer édesapja kedvence, akire a legszebb ruhát adja az atyai szeretet, aztán a kiszáradt vízgyűjtő kút mélyén látjuk, amint azt kérdezheti magától, mikor jön el hozzá a halál. Nemsokára segítő kezek mégis csak kihúzzák, de nem sokáig örülhet a visszakapott életnek, mert a segítő kezek áruvá és haszonná teszik életét maguknak, és így lesz belőle rabszolga Egyiptomban. Innét hallottuk élete folytatását.

Rabszolgából a főember, Potifár házában első megbízottá válik, mert vele van az Úr. A ház asszonya azonban szemet vet rá, és mivel ő nem áll kötélnek, börtönbe kerül. Ott sem hagyja el azonban őt Isten, hanem azt olvassuk, eredményessé tette, amihez csak hozzáfogott.

Nagy biztatás rejlik ebben a történetben, mert arról van szó, hogy nem az a nagy kérdés, éppen veremben vergődik vagy előkelő házban dőzsölhet valaki, hanem az, hogy vele van- e az Úr vagy sem. A Bibliában sokszor látjuk ezt, de a mindennapok is erről beszélnek. Látunk királyokat a Szentírásban, akik lába előtt egy ország hever, megvan mindenük és a hatalmuk teljes, ám Isten elhagyta őket és aztán csak idő kérdése a romlásuk, mint Saul királyé. Aztán látunk embereket kisemmizettnek lenni, kirekesztve és kinevetve, vagy éppen halálra keresve, mint egy Illyés prófétát, akit azonban nem hagyott el az Úr és ha kell, a hollók táplálják, amint a patak partján ül, hogy elvégezhesse feladatát.

Mert nem a körülmények a fontosak és nem az emberek véleménye, nem is a történelmi fordulatok, az élet hullámhegyei és hullámvölgyei, hanem az, hogy valakit elhagyott-e az Úr vagy pedig vele van. Tehát valami olyasmi, amiben nekünk magunknak igenis nagyon nagy a részünk. Ha elhagyott volna is az Úr, mert rászolgáltunk erre, azért még meg lehet fordulni és vissza lehet indulni ő hozzá – s ez egyedül rajtunk áll. Nem az a kérdés tehát, hogy egy főemberi házban kényelemben élünk-e, vagy éppen börtön mélyén sínylődünk, hanem az, hogy ahol vagyunk, Isten velünk van-e vagy sem. Ez a fontos kérdés.

Tudvalévő, hogy Isten nem jön velünk minden úton. Néha oly mértékben tagadjuk meg őt döntéseinkkel, életvitelünkkel, vagy éppen az eszközökkel, amiket megengedhetőknek tartunk céljaink eléréséhez – hogy ő egyszerűen magunkra hagy s azt mondja, rendben van, menj a magad útján, de nélkülem. Az ilyen utainkon aztán nincs áldás, amit sok jel szokott mutatni.

József útján sokszor csendül fel a szentíró megjegyzése: “…de az Úr Józseffel volt!” És tudjuk, mivel az Úr vele volt, vagy ami ugyanaz, József az Úrral járt – ezért kihúzták a veremből, mielőtt szomjan veszett volna, nem maradt névtelen rabszolga a Potifár házánál, s nem tudott ártani neki igazán a sértett hiúságú asszony sem, mert még a börtönben is Józseffel volt az Úr.

Erről szól a mai igénk: Isten közelsége oly igen jó nékem. Amikor az ő közelében vagyunk, akkor valami végtelen nagy bizalom lakik az emberben. Istenben bízom, nem félek, ember mit árthatna nékem? -így mondja ezt a zsoltáros egy másik helyen. Nem kell bizonytalanságban éljen az, aki az Úrral jár. Olyankor tudunk benne bízni, merünk ő benne hinni, amikor nem nélküle járunk. “Oly igen jó nékem” – milyen szép a Károli fordítás! Az ember életének van egy egészen pozitív alaphangja, ha Istennel jár. Ez tetszik ki a hangjából, amikor az emberekről vagy az élet dolgairól szól, ez sugárzik szét a mosolyából, ez hagy nyomot a döntéseiben – ez a valaki Istennel jár! Nem félti magát, nem kell minduntalan védekeznie és önmagát igazolnia, mert vele az Úr. “Isten közelsége oly igen jó nékem!”

Ez az élet igazi minősége. Mert az ilyen életen egyszerűen áldás van. Sikerülnek a dolgok, állapítja meg Józsefről még a börtönben is a szentíró, amihez hozzáfog, az sikerül neki. Pedig ott nem túl sok dologhoz lehetett hozzáfogni. Vannak helyzetek, amikor minden beszűkül, alig van lehetőség, az ember talán a kedvét is elvesztené, de arról az emberről, akivel vele volt az Úr, még ilyenkor is azt halljuk, hogy hozzáfog dolgokhoz és azok sikerülnek is neki. Az életünk igazi minőségét ez teszi: áldás van-e az igyekezeteinken, vagy legfeljebb sikereink vannak, mert a kettő egyáltalán nem azonos. A sikerek dicsőséget hoznak, ami aztán elszáll, de az áldás valami olyasmi, ami maradandó. Beleépül mások életébe is, felemeli őket, vigasztalást ad, élhetőbbé és értékesebbé teszi a világot maga körül.

Ezért jó az, ha valakiről elmondható, hogy az Úr vele van. Áldás lesz a munkáján, és ő maga is áldássá lesz mindenkinek. Erre a fajta életminőségre törekedjünk!

József ellenpárja Potifár felesége. Egy elkényeztetett asszony, akinek mindene megvan, de neki az nem elég – a héber rabszolga is kell. Íme az ember, akit mindenben csak a maga öröme érdekel, semmi más. Meg akarja nyerni az életet, s elveszti azt – pontosan a jézusi mondás szerint. Borzasztó dolog, amikor a sok, amihez hozzájutunk, még telhetetlenebbé tesz, és már semmi nem elég! Akit csak a maga öröme hajszol, rendszerint ide jut. Milyen érdekes, hogy József nem azt mondja, tartok a férjedtől, hanem azt, hogyan követhetném el ezt a nagy gonoszságot, vétkezve Isten ellen!

Az ilyen embernek van védettsége az élet csábításai, a telhetetlenség csapdái ellen – hiszen mikor a vágy már “megfogant” (Jak 1,15), nagyon nehéz tenni ellene. De akinek nem csak örömei vannak, hanem élő Istene is, az csodálatos védettséget kap, s József ilyen ember volt.

Józsefnek nem csak elérendő örömei vannak, hanem Istene is. Ő ezért nem csak Potifár ellen nem akar véteni, hanem tudja, amit tesz, azt Isten számára is teszi. S ez valóban különbség.

Jutott már eszünkbe, amikor ajkunkon volt a becsmérlő szó egy jelen nem lévő embertársunk ellen, hogy ha kimondom ezt, akkor ez Isten számára is ki lesz mondva, nem csak az illetőnek? Jutott-e már eszünkbe, amikor rátettük a kezünket valamire, ami nem járt nekünk, hogy most Isten világrendje ellen is vétettünk, nem csak a magántulajdon un. szentsége ellen? Egy modern gondolkodó úgy fogalmaz, hogy amikor az erkölcs ellen vétünk, olyankor “a létezés sérül”. És valóban, az intrikus beszédtől rosszabb lesz a világ körülöttem, ahelyett, hogy jobb lenne.

Amikor magamnak más mércével mérek, mint egyebeknek, akkor megbillen a dolgok egyensúlya, romlik tőle a világ, rossz példát adtam másoknak. Amikor indulatos szavak vagy éppen trágárság hangzik egy feszült helyzetben, akkor mindenki érzi, hogy rosszabb lett a világ, a létezés megsérült.

Potifár felesége azzal sérti meg a létezést, hogy csak magára gondol, semmi egyéb nem érdekli. Mi emberek másra vagyunk teremtve, nem erre, és ha mégis így élünk, akkor teremtőnket, magát a Létezőt sértjük meg vele. Ezt persze el kell valahogy tagadni, ő nincs is, vagy nagyon messze van és nem figyel ránk – elég sok változata van a magunk igazolásának. Egész hamisság-várakat építünk olykor, míg aztán a fejünkre nem omlanak ezek az erődítmények. Potifár felesége hamisságban él, és ezt persze ráfogja Józsefre, őt vádolja azzal, amit maga el szeretett volna követni. Jellemző menekülés önmagunk elől: másokat vádolni, s hozzá éppen azzal, amiben magunk elmarasztalhatók vagyunk. Ilyen az ember, amikor nem lehet róla elmondani, hogy az Úrral jár. Ez marad, mert valahogy csak meg kell védeni magunkat, ha nem véd minket Isten.

Aki az Úrral jár, vagy ami ugyanaz, akit nem hagyott el Isten, az nem kell igazolja magát. Megigazult hit által, és jó lelkiismerettel szolgálja Istenét. Ezért nem esik kétségbe József a fáraó börtönében sem, pedig tudjuk, hogy onnét valaki vagy kijött, vagy lecsapták a fejét, más lehetőség nem igen volt. És ebben a kétesélyes helyzetben József teszi, amit tennie kell, mint Isten embere. Megmarad alázatban, megmarad küldetésében, teljesíti feladatát. Éli bizalommal azt az életet, amit mások csak nyomorúságos tengetésnek tekintettek volna az ő helyzetében.

Tudja azt, vagy sokkal helyesebben így mondhatjuk, hittel hiszi azt, hogy a hűség – ha nagy sokára is, úgy lehet csak a végső ítéletkor, az Igaz Bíró előtt, de mégis – a hűség mindenképpen igazságnak fog bizonyulni, és végül is győz. Nem lehet ellene igazán hatékonyan támadni, mert nagyobb erő védi annál, mint ami egyáltalán ellene támadhat. A hűség Isten tulajdona, tőle való, ő maga hűség, ezért Isten számára nagyon fontos dolog, ha bennünk a legkisebb darabja is megvan. Ő számon tartja és kéri is tőlünk ezt. Légy hív mind halálig, és néked adom az életnek koronáját! Jól vagyon, jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ez után! Józsefhez is eljött ő, a hűséges Isten és áldássá tette testvérei számára, akik gonoszt gondoltak ellene. Ő azt jóra gondolta fordítani, mert ilyen az ő hűsége.

Jó annak, aki pontosan tudja, hogy nem a körülmények a fontosak, nem a kiszáradt kút vagy a börtön mélye a döntő dolog, hanem az, hogy Isten elhagyott-e minket vagy velünk van. Akinek azonban nincs élő Istene, akihez visszatérhetne, csak örömei vannak és gyönyörűségei, az előbb-utóbb hamisságba jut és ott aztán igazolnia kell magát valahogy mások előtt és önmaga előtt, hogy aztán így még jobban “sérüljön a létezés” és még áthatolhatatlanabb legyen a hamisság uralma. De a hűségeshez eljön a szabadítás, mert él az Úr. A Fiút is kihozta a halálból harmadnapon, mert előtte nem csak a fáraó börtöne, de a halál is semmiség. Legyen övé a dicsőség! Ámen.

 

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk! Köszönjük, hogy hűséges Isten vagy. Te akkor is hű maradsz, amikor mi hűtlenkedünk, mert te magadat meg nem tagadod. Köszönjük azokat az embereket, akiknek példája évezredek távolából is erőt ad az igaz életre. Legfőképpen Urunk Jézust, akinek hűsége a keresztfán összetörettetésig és a sír mélyéig hűség maradt, s te kihoztad őt, a juhoknak nagy pásztorát, örök szövetség vére által, s jobbodra ültetted. Szeretnénk vele járni s az ő szeretetével élni mindenkor.  Imádkozunk bizakodásért, jó és pozitív belsőért. Jézus nevében kérünk, hallgasd meg imádságunkat! Ámen.