Igehirdetés 2003. március 2.

Az ige kőszálként megáll

 

Lekció: Jer 36,1-4 21-24 27-31
Textus: Mát 5,17

“Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy eltöröljem a törvényt vagy a próféták tanítását. Nem azért jöttem, hogy eltöröljem, hanem azért, hogy betöltsem azokat.”

Imádkozzunk!

Istenünk, Köszönjük neked a híradásokat, amik rólad szólnak az emberi történelem kezdetétől fogva. Köszönjük az ősatyákat, akik rád hallgattak és bár nem nyerték el az ígéreteket, csak messziről látták és hitték azokat a te szavadra, mégis hűségesek maradtak útmutatásaidhoz. Köszönjük a prófétákat, akik nem törődve a veszélyekkel kimondták és leírták a te szent szavaidat olyankor is, amikor ez életüket is bajba sodorta. És köszönjük a próféták prófétáját, a testté lett igét, Jézust, akinél nincsen nagyobb tanítónk, mert ő mindnyájunkért odaáldozta önmagát tiszta áldozattal. Köszönjük, hogy megismerhettük őt és az ő feltámadásának erejét. Köszönjük a Szentírás minden híradását, ami csak a benne való új élettel kapcsol egybe minket. Adjál nekünk ma is tőle való lelki kenyeret, élő Istenünk, táplálj minket hozzánk illő eledellel. Világosítsd meg elménk sötétségét, törd át hitetlenségünket, és emelj minket magadhoz Szentlelked szárnyain. Ámen.

Igehirdetés

Március első vasárnapja évről-évre Biblia-vasárnap gyülekezeteinkben. Nem csak a Bibliából, hanem a Bibliáról is szól ilyenkor az ige, hogy el ne feledjük, milyen drága számunkra hitünk forrása, zsinórmértéke, a Szentírás. A hívő ember naponként, elcsendesedve, magára alkalmazva olvassa és közösségben is tanulmányozza; református egyházunk vezérfonala szerint haladva a minden napra kijelölt bibliai részeken három év alatt a teljes Szentírást végig olvashatjuk.

Tudjuk, hogy ez a könyv a világ legelterjedtebb könyve, nincs még egy kiadvány, amit hozzá hasonlóan a világ összes nyelvére és nyelvjárására lefordítottak volna már. Azt is tudjuk, hogy nem csak a legelterjedtebb, hanem a legolvasottabb könyv is, mert minden évben a Bibliát adják ki a világon a legnagyobb példányszámban valamennyi könyv közül. Egyházunk Kálvin Kiadójának közlése szerint az elmúlt évben ötvenezernél is több példányban fogyott el országunkban a magyar nyelvű teljes Biblia ill. annak részkiadványai. Azt is mondhatnánk, hogy szépek és jelentősek ezek a számadatok, ám nyilvánvaló, hogy az igazán fontos kérdés az, hányan élnek valóban az ige útmutatása szerint azok közül, akiknek elvileg van Bibliájuk.

Mai igénk, amely egy két és félezer éves történetet hoz elénk, arról szól, hogy csak az elbizakodott ember próbálja meg önmagát fölébe helyezni annak, amit Isten mond prófétái által. Ilyen elbizakodott ember volt Jójákim, Júda királya, aki tűzbe dobatta Jeremiás próféciáit, amint felolvasták előtte, de az isteni igét így sem tudta megsemmisíteni. Jeremiás emlékezetből ismét lediktálta azt írnokának, Báruknak, és így az igék nem vesztek el, ma is olvashatjuk őket. A következő király alatt szó szerint beteljesedtek Jeremiás szavai, mert azokat a szókat nem is ő mondta valójában, hanem az Úr. Jójákim pedig, és utódja, Ciddkijá judai király is úgy vonultak be az Isten népe történelmébe, mint akik megelőzhették volna a zsidók hetven esztendős babiloni fogságát, de engedetlenségükkel, önhittségükkel éppen kiváltói lettek a nép tragédiájának.

Nem voltak pedig ezek az emberek hitetlenek, volt nekik is valami fajta hitük, vallásuk, de azt a hitet és vallásosságot átjárta a saját gőgjük és az elbizakodottságukban született gondolataik. Azt is mondhatjuk, hogy saját magán-vallásuk volt, kiépítettek valamit a lelkükben; hogy Dávid trónja úgy sem rendülhet meg alattuk, aztán eljöttek a babiloniak, Nebukadneccár seregei és a király fiait apjuk szeme láttára ölették meg, apjukat pedig a helyszínen megvakítva fogva vitték magukkal Babilonba, ahová a nép nagy részét is deportálták. Isten ígéretei a nép egészének szóltak, de ezek a királyok nem akarták meghallani a saját népük prófétáinak szavát, magukat mindenek fölébe helyezték. Így lesz az önhittségből és az önhittségben fogant magán-vallásból együttesen jóvátehetetlen tragédia. Emberek, akik azt gondolják, hogy nyugodtan semmibe vehetik, elégethetik az Isten szavát, azt kell tapasztalják, hogy az igét nem lehet megégetni, mert ha megégetnék is a könyvtekercset, azt újra leírják. Isten gondoskodik a maga igazságáról nemzedékről-nemzedékre.

Hány király és hány császár uralkodott az elmúlt évezredek alatt, mind félelmetes uralkodó, némelyik rettegett despota, és mind meghaltak. De a Biblia itt van a kezünkben, mint tűzből kimentett könyv, és évezredes igéi ma is mind igaznak bizonyulnak. Mennyi vezetést, útmutatást és vigasztalás jelentettek már ezek az igék! És emberek ma is megtisztulnak, új életre jutnak, amikor elkezdik útjaikat hozzáigazítani ehhez a könyvhöz. Kórházi ágyak mellett ott az éjjeliszekrényen, amikor valaki az élete felől aggodalmaskodik, induló gyermeki életek felett ebből szól az ige a kereszteléskor, egymással szövetséget kötő fiatalok esküvőjén lelki útravalót ad, és amikor a koporsót leeresztjük a sírban, akkor is innét veszünk vigasztalást. Túlél minket ez a könyv, ahogy évezredeket túlélt. Becsüljük meg azzal, hogy nem csak akkor vesszük a kezünkbe, amikor bajban vagyunk.

Jójákim királyról és udvaroncairól azt halljuk, hogy nem rettentek meg, sem ruháikat nem szaggatták meg, amikor Isten igéje megszólította őket. Amikor valakinek mindene megvan, nagyon istentelenné tud válni. Azt hiszi, mindig minden úgy marad, ahogy éppen van. Pedig jobban tenné, ha megrettenne és ruháit megszaggatná, mert az ige az embert megítéli, szívének gondolatait napvilágra hozza és benne, mintegy tükörben mindig meglátjuk, hogy hol is állunk valójában.

Az ige nélkül az ember rá van hagyatva a saját fellengzős vagy depressziós gondolataira, amik mindig megcsalnak minket. Az ige kijózanít úgy az önhittségünkből, mint az elkeseredéseinkből. Egyik rosszabb, mint a másik. Borzasztó cselekedetek fakadnak abból, ha nem az ige józansága szerint járunk, és az előjel tulajdonképpen részletkérdés. Az önhittségből az fakad, hogy nekem, embernek minden szabad, ami következtében aztán túllépjük saját határainkat és vagy belegázolunk mások életébe vagy veszélybe sodorjuk a sajátunkat, néha mind a kettőt együtt. Az elkeseredettségből meg az fakad, hogy még azt sem töltjük be, amire Isten teremtett és felkészített minket. Az elkeseredett, depressziós ember tétlen, vagy néha saját magában tesz kárt. Ezért van szükség az ige érintéseire, mert anélkül az ember soha sem józanul cselekszik, hanem mindig a hangulatai vezérletével.

Jójakim király és udvartartása nagyokat mulatozott, jól elvoltak, és egy pár év múlva az ország javát kigyomlálja lakóhelyéből a babiloni király. Nagyon is ideje lett volna a megrettenésnek, az önvizsgálatnak, és a ruhák megszaggatásának. De ők sem meg nem rettentek, sem ruháikat meg nem szaggatták. Borzasztó dolog, hogy Isten megszólal, és az embert ez nem érdekli! És még borzasztóbb az, ha a nép eleje, a főemberek teszik ezt. Mondhatnánk úgy is, hogy az értelmiségiek, mondhatnánk úgy is, hogy a családfők és a családanyák, akikre mások vannak bízva, mondhatnánk úgy is, hogy azok, akiknek nagyobbak az anyagi lehetőségeik, mint egyebeknek. Ők nem csak magukért felelnek. Az ő döntéseik kihatnak másokra is. Ha más nem, ez önmagában is elgondolkodtathatna sokunkat: emberek figyelnek rám, ha csak egy család is; akikre kihat minden döntésem, akiknek élete összefonódik az enyémmel. Hatunk egymásra, emeljük vagy lehúzzuk egymást.

Amikor az ember az igével találkozik, jól teszi, ha megretten. Ha vállát vonogatva tovább megy, mint az athéni férfiak Pál igehirdetése után ezzel a felkiáltással, hogy majd máskor meghallgatunk még, most ne akard, hogy azonnal döntést hozzunk, akkor meglehet, hogy soha többé nem hirdettetik nekik az ige ismét. Akik sem meg nem rettennek, sem ruháikat meg nem szaggatják, azok is döntést hoztak, az elodázás döntését. Áron is megvegyétek az alkalmakat, mert a napok gonoszak, olvassuk a Bibliában.

Igen, az ige mindig itt szól, ma szól és nekem szól. A Biblia nem múzeumi tárgy, amivé szeretnék némelyek degradálni, nem kultúrtörténeti emlék, nem csak az általános műveltség része – ahogy azt mondogatni szokás, hanem az élő Isten világos, csengő szava hozzánk. Olyan szó, ami fel akar készíteni minket arra, amik előttünk állnak. Senki nem tudja, hogy mit hoz a holnap, vagy akár csak ennek a mai napnak a további része, mindig történik az életünkben váratlan és néha egészen felfoghatatlan esemény is. Az ige idejében szóló üzenet. Milyen sok a “késő bánat”, az utólag felébredő ember! Ágnes asszony, aki a patakban a ruháját mossa, mossa..! Pedig az igében Isten idejében hozzáférhetővé teszi nekünk, hogy mire is kell vigyáznunk. Minden embernek vannak csak rá jellemző gyengéi. Ha az élet olyan eseményeket produkál, és bizony produkál, akkor ezek a gyenge pontok sorsot formáló döntésekbe torkollanak. Mire észrevesszük, már nincs visszaút, elindultunk valamerre, és esetleg nagyon nehéz visszafordulni. Az ige a felkészülés eszköze, hogy ne érjenek minket a saját életünk eseményei felkészületlenül. Idejében szóló üzenet. El ne szalasszuk, amit ma kell belőle meghallanunk, mert fegyvertelenek, kiszolgáltatottak leszünk a saját gyarlóságainknak. És ahelyett, hogy az élő Isten vezérelne minket, a saját gyarlóságaink fognak vezérelni. Mennyivel jobb lenne, ha nem utólag vernénk a fejünket a falba, nem így kellett volna döntenem, hanem Istenre figyelve, vezetetten élnénk, és megtakarítanánk a felesleges kitérőket, az utólag olyan nagyon sajnált vargabetűket. Ő jól vezet minket, embereket, efelől biztosak lehetünk. Ő minket meg nem csal. Csak legyen, aki figyel is arra, amit ő mond az embernek.

Tényleg ennyire biztos az igében lelhető vezetés? Hiszen ezerötszáz oldal a Biblia, minden lapja teli rejtélyekkel, titkokkal, megérteni való utalásokkal, mélységekkel! Valóban el lehetne tévedni ebben a könyvben, ha nem lenne egyetlen középponti kristályosodási pontja, ami az istenemberség. Minden lapja arról szól, hogy az ember élhet Istenben való életet, örökkévaló nyugalommal, igazi és teljes békességgel a szívében, a halálon át is megmaradó bizonyossággal, vagyis arról, hogy mi tényleg Isten gyermekei vagyunk. Mindenki imádkozhatna úgy, hogy “Atyám, ne az én akaratom legyen, hanem a tiéd!”, és mondhatná azt végső sóhajával, hogy “A te kezedbe teszem le lelkemet” – amint azt Megváltó Jézusunktól halljuk. Ő, az Istenember azért jött, hogy mi elhiggyük, lehet teljes életet élni szükséget látva is, hiszen az ég madarainak fészke volt, de neki nem volt fejét hova lehajtania. És lehet elhagyatva, kigúnyolva, szenvedések közepette meghalni, és közben még azokért is imádkozni, akik szenvedéseit okozzák: “Atyám, bocsásd meg nékik, mert nem tudják, mit cselekesznek!” Ez a teljes szeretet csak azoknak adatik, akik egészen közel vannak Istenhez, de ők megkapják ezt Istentől. Erről szól a Krisztus-esemény, és erről szól a Biblia minden lapja. A homályos ószövetségi történetek, a rengeteg vérontás, a nemzetség-táblázatok, a zsoltárok, a próféciák mind erről a fajta életről szólnak: jön majd egy ember, aki Isten felkentje, meghatalmazottja, és benne testet ölt az örök ige. Aki őt felismeri, az azt is megérti, hogy mindenek őbenne, őáltala és őérte teremtettek, nincs más középpontja az átláthatatlan, kusza emberi életnek és történelemnek.

A Bibliát azért érdemes olvasni, hogy őt egyre jobban megismerjük és mindennél jobban szeressük. Mert akkor nem leszünk felfuvalkodott emberek, akik semmibe veszik az örök, isteni igazságot, és az abból minket megszólító üzenetet, amit igének hívunk. Nem leszünk a késő bánat emberei sem, akik előre nézés helyett a múlton keseregnek, pedig élhetnének Isten ígéretei távlatában, teljesítve a nekik kiszabott feladatokat. Hanem egyre jobban megértjük, hogy mi magunk is mind isteni életre hívattunk. Krisztusban nekünk is békességünk, áldott életünk lehet, akik megtalálják az emberélet sok-sok sebének egyetlen gyógyszerét, a szeretetet. Akkor pedig magától értetődik majd a szép imádság is:

“Uram, a te igéd nekem a sötétben szövétnekem,

Mind igazak és ámenek, amik szádból kijöttenek,

Azért amit nem látok szemmel,

Béveszem szavadra hitemmel.

E nagy jót neked köszönöm, mely nekem arra ösztönöm,

Hogy a Jézust, kiért velem közöltetik a kegyelem,

Tartsam lelkem megtartójának, Szeressem, engedvén szavának.”

 

Így is legyen. Ámen.

 

Fohász

Urunk, Ismeretlen előttünk az út, de tudjuk azt, hogy ha te jársz előttünk, akkor nem tévedünk el. Taníts minket követőknek, tanítványoknak lenni, mert nincs bennünk elegendő alázat. Te adj igazi imádságot szíveinkbe és ajkainkra. Tőled kérjük az ige szövétnekének világosságát, mert a magunk okosságát sokszor többre becsüljük és ezzel jutunk újra és újra sötétségbe. Óvj meg minket gőgtől, önhittségtől éppen úgy, mint az elkeseredéstől, hiszen ezek egyike sem tőled való. De taníts minket igazán megrettenni, amikor megértjük, mit is jelent a te igéd semmibe vétele. Imádkozunk hozzád beteg testvéreinkért, azokért külön is, akik kórházban vannak, hogy gyógyulhassanak. Imádkozunk a nagy terhet hordozókért, családfőkért, édesanyákért, nagyszülőkért, és azokért, akik másokért felelősséget vettek magukra, hogy megállhassanak feladatukban hűségesen. Imádkozunk azokért, akik viszik másokhoz a te igéd tiszta magvát. Imádkozunk a Biblia terjesztőiért, az igehirdetőkért, a gyermekek között szolgálókért, a betegeket vigasztalókért. Legyen a te szereteted mivelünk a most következő hét napjain munkánkban és családunkban egyaránt.

Ámen.