Éledő lelkek

2003. április 13.
dr. P. Tóth Béla

Éledő lelkek

Lekció: Máté 21,1-10
Textus: Máté 21,8

“A sokaság legnagyobb része az útra terítette felsőruháját, mások ágakat vagdaltak a fákról és az útra szórták.”

Imádkozzunk!

Istenünk, Köszönjük az új virágvasárnapot, ami a nagyhét kezdete. Megjelenik előttünk ezekben a napokban mind az, amit értünk Krisztusban tettél a testtélétel idején. Köszönjük, hogy te, aki a világmindenség királya vagy, elfogadsz minket uralkodásod népének. Megvalljuk, hogy nem vagyunk méltók szeretetedhez, az értünk szenvedő Krisztushoz, mert mi minduntalan türelmetlenek vagyunk, megszegjük ígéreteinket és vétünk szeretet-parancsolatod ellen. De azt is tudod Urunk, hogy készek vagyunk a megtérésre és életünk megjobbítására, hiszen most is ez a vágy hozott ide bennünket. Prédikáltasd szent igédet, felséges Isten, hogy mennyei erőid átjárhassák erőtlen szívünket, és mi is egész valónkkal csatlakozhassunk a Jézust királyként köszöntők sokaságához. Segíts minket, hogy lelki térdhajtásunk őszinte és valóságos lehessen, és megtisztuljon a szív, nemessé legyen a gondolkodás és szilárddá az elhatározás, amit Lelkeddel munkálj mindnyájunkban.

Ámen.

Igehirdetés

Virágvasárnapon Jézus jeruzsálemi bevonulásának ünnepét ünnepeljük. Félreértve ugyan a lényeget, de mégis királyként köszöntötték őt az ország fővárosában. Elsősorban a galileai zarándokok voltak ezek, akik vele jöttek az északi országrészből és közelről ismerték csodálatos cselekedeteit és igehirdetését. Minden évben a húsvét közelségére emlékeztet minket ez a nap, amely ma gyülekezetünkben egybeesik a konfirmáció ünnepével. Fiataljaink, akik a gyermekkor vége felé járnak és készülnek a felnőtt életre, ma adnak számot hitbeli ismereteikről, és fogadalmat téve veszik a megerősítő áldást az előttük álló életfeladatokhoz.

Csodálatos sűrűsödési pont tehát ez a mai vasárnap, ahol múlt és jövő találkozik egyetlen középpontban, az emberi lélekben. Itt van a múlt kétszeresen is, hiszen Jézus bevonulása ezredéveket idéz fel emlékezetünkben, maga is sok száz éves prófécia beteljesedése lévén. De a lassan ifjúvá serdülő gyermekeink friss és üde lényében is itt van velünk mind az, ami már elmúlt, hiszen az ő szüleiknek és megszámlálhatatlan ősüknek igyekezete, reménye is összesűrűsödik az ő fiatal lényükben. Az induló életek egyszerre szólnak a múltról, amely mögöttük áll, mintegy önmaga fölé tartja őket, és a jövőről, amelynek a kapujában állnak. A jövőről, amely ismeretlen, és ő általuk is alakul majd olyanná, amilyen lesz. Nekünk, idősebbeknek meg kell barátkoznunk a gondolattal, hogy lassan elmegyünk és mások állnak majd a helyünkre. De amíg itt vagyunk, felelősek vagyunk értük, megpróbáljuk segíteni őket az úton, amin éppen elindulóban vannak.

Álljuk most körül lélekben a virágvasárnap képeit mindnyájan, és vegyünk üzenetet abból, ami ott történt. Számomra a levagdalt és földre hintett ágak, tulajdonképpen pálmaágak zöldje az, ami most mondanivalót hordoz, és szeretném, ha erről gondolkodnánk együtt.

Ezek a zöld ágak a tavaszt is jelentették, hiszen a húsvét a tavasz beköszöntének ünnepe is volt, ami később megtelt az egyiptomi szabadulás emlékezetével és aztán ez lett a fő tartalmává ennek az ünnepnek. A zöldelő ágak az újjáéledést, az élet élni akarását jelképezik, azonkívül Izrael népe számára a makkabeus szabadságharc egykori hősi sikereinek jelképei is voltak. A lélektan szerint a zöld a “legénesebb” szín, az emberi ego, az önállítás színe. A bennünk lévő élni akarás, érvényesülés, a nyers életerő. Minden, ami éretlen, az zöld, és talán nem véletlen, hogy az éretlen lelkű gyermekre is éppen azt mondják, hogy zöld fülű. Izrael hitében is éretlenség volt a pálmaágak lengetése, mert abban nem Istenük szabadítását, hanem a saját fegyveres sikereiket ünnepelték már. És közülük sokak számára eljött az az idő is, amikor az Örökkévaló imádata helyébe saját népi voltuk imádata lépett, vagyis az önimádat. Jézus előre látta ezt és sírt Jeruzsálem felett. Ezért a virágvasárnapi zöld ágakról mindenek előtt saját éretlenségünk kell eszünkbe jusson, amivel önmagunkat állítjuk, és aminek természete, hogy énünket szeretnénk minden és mindenek fölött tudni. Mondják, hogy a gyermek, amikor megszületik tökéletes egoista, csak az érdekli, hogy ő kényelmesen érezze magát. Igen, ebből a félvad állapotból nagyon sokat megőrzünk a későbbi felnőttkorban is, és a virágvasárnap üzenete az, hogy Jézusnak csak könnyei vannak a zöld ágak lobogása közepette. Ahol túl sok az “én”, vagy akár a rólam, a nekem, a nélkülem és a többi, saját magunkról szóló ragozás, ott éretlenség van. Ott nem értik Jézust, még akkor sem, ha a zászlójukra tűzik a nevét. “Aki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét és úgy kövessen engem.” Ez a virágvasárnap nagy felszabadító üzenete: nem csak önmagunkat, énünket vagy közösségünket ünnepelhetjük, hanem a Krisztusban közénk jött mennyei életet is. De jó lenne, ha ez a virágvasárnap megtelne ennek a hitével. Önző önállításaink, önigazolásaink helyébe léphet az, aki a miénknél sokkal jobb ént tud adni nekünk abból, amit az Atyától magával hozott számunkra.

Ha már nem önigazolás, hanem életújulás a virágvasárnap, akkor valóban megtelt azzal a tartalommal, amire kaptuk ezt a napot. “Hozsánna a Dávid Fiának! Áldott, aki jön az Úr nevében! Hozsánna a magasságban!” – így szóltak a lelkesült tömeg szavai, amivel Jézus üdvözölték. Dávid említése az örökkévaló királyság, a végleges életforma, a helyes alapállás kódja volt azok számára, akik jól értették ezt a dolgot. Az ember visszatalál Istenéhez, és onnéttól kezdve kitér előle minden homály. Ha az első állomás a zöld ágak lobogtatása önmagunkért, mert szeretjük ünnepelni önmagunkat, a bennünk rejlő nyers életerőt, a saját énünket, a saját győzelmeinket, akkor a második lépcső biztosan ez: nem én Uram, hanem te. Ahol az Úr nevét megjelentő Jézust ünneplik, vagyis azt a valakit, aki tényleg ismeri az Atyát, ahol valóban az ő királyságát jelenti már a zöld ág, ott megértették a virágvasárnap lényegét.

Úgy hiszem, ehhez nem kell valakinek megöregednie. Fiatal és idős egyaránt erre szorul: önmaga ünneplése és állítása helyett Jézus ünnepelni. Hozsánna – nem nekem – hanem a Dávid Fiának, aki az Úr nevében jön, aki az Úr ismeretét hozza! Ő előtte hajtom meg magam, ő az én királyom, ő az én mesterem, ő az én tanítóm. A zöld pálmaág ezt is jelenthetik. És mennyivel tovább van az, aki megértette ezt, annál, aki még mindig önmagát állítja, önmagát ünnepli és önmagát igazolja! “Királlyá Jézust, Jézust koronázzátok!” Annak növekednie kell, nékem pedig alábbszállanom.

Milyen más lenne megmérgeződött családi légkörökben a viszonyulás ember és ember között, ha ebből csak egy morzsa is megvalósulna! Milyen más lenne népek és nemzetek egymás közti ügyeinek intézése, ha ebből csak egy parányi is valósággá lenne! Hogy ő növekedhessen, hogy ő valóban királlyá legyen, ahhoz nekem alább kell szállanom. Ilyen egyszerű. És akkor nem lesz nehéz bocsánatot kérni vagy bocsánatot adni, ha erre van szükség. Nem lesz nehéz tűrni és elviselni ott sem, ahol emberi mérték szerint betelt a pohár.
Mert ő uralkodik, ő a király, és mi neki népe vagyunk. Mert akik befogadták őt, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten fiaivá legyenek, és onnéttól kezdve nem ők cselekszenek, hanem a bennük lakó Szentlélek cselekszik. Ők csak a kezüket, lábukat, szájukat, szemüket adják az ő cselekvéséhez. Ezt jelenti az, hogy ő a király.

Végül pedig még egy vonatkozását hadd említsem meg a zöld pálmaágaknak. Az első az volt, amikor a zöld szín csak rólunk szól, amikor magunkat állítjuk, magunkat hangsúlyozzuk – ez az éretlen állapot, az egoizmus zöldje. Aztán eljöhet a második, amikor már valóban Jézusnak szól a zöld pálmaág, nem magunkat ünnepeljük vele – ez az ő királyságának kezdete bennünk.

De van még tovább, és ezt legjobban a napokban hallott angol nyelvű mondással tudom érzékeltetni, amiben egy amerikai ember, egy egykori alkoholista foglalta össze a saját maga számára leszűrt tanulságokat irtózatos szenvedélybetegségéről, amiből meggyógyult: Keep your mind green! Szó szerint lefordítva “tartsd zölden a gondolkodásodat”, ami szabatosan fordítva azonban így hangzik: mindig legyen friss az emlékezeted. Ne feledd el, honnan szabadultál, mit hagytál magad mögött, tartsd frissen az emlékezetedet! Ne térj napirendre afelett, hogy egykor hol jártál és Isten onnan téged megszabadított! Emlékezz a szabadulásod csodálatos voltára. Nem te vagy önmagad szabadítója, hanem a kegyelem. Tartsd zölden emlékezetedet. Ha ifjú vagy, emlékezz a káté szavaira, ha felnőtt vagy, olvass naponta Bibliát és hordozd a szívedben a neked szóló üzeneteket.

Ezt a belső, lelki frissességet adja meg nekünk Isten bármilyen korúak vagyunk, mert ez mindnyájunk ember voltának egyik legfontosabb tulajdonsága. Ez maga a tanítványság, hiszen a tanítvány az, aki tud emlékezni, aki nem feledékeny. És aki valóban tanítvány, a Jézus tanítványa, az biztosan nem téved el. Még ha eltévedne is, tudja, hova kell visszatérnie – ebben különbözik azoktól, akik nem tanítványok. Ebben segítsen minket.

Ámen

Imádkozzunk!

Urunk, sok jóval elhalmoztál minket, de legnagyobb ajándékod mégis az, hogy tanítványaid lehetünk. Segítsd a fiatalokat és az idősebbeket egyaránt, hogy elmélyedjünk és megerősödjünk a tanítványságban, ami az emlékezés. Légy a most indulókkal, akiknek csupa ígéret az élete, és légy a megfáradókkal is, akiknek megújulásra van szomjúsága. Különösen légy a sírókkal, akiknek fáj szerettük elmente, és azokkal, akik kétségesek a saját útjuk felől. Urunk, te csodákat tettél az emberek között, tégy csodát mibennünk is. Ahol véget érnek erőink, ne hagyj minket magunkra, állj mellénk, és adj nekünk engedelmességet, hogy figyeljünk útmutatásaidra. Így tedd áldottá a közelgő ünnepeket és segíts meg minket erőtlenségünkben.

Ámen.