Jóslás vagy prófécia?

Igehirdetés 2016. április 10.

Jóslás vagy prófécia?

Textus: Jel 6,1-8

„És láttam, amikor a Bárány feltörte a hét pecsét közül az elsőt, és hallottam, hogy a négy élőlény közül az egyik mennydörgéshez hasonló hangon szól: Jöjj! És láttam: íme, egy fehér ló, a rajta ülőnek íja volt, és korona adatott neki, és győzelmesen vonult ki, hogy újra győzzön. Amikor feltörte a második pecsétet, hallottam, hogy a második élőlény szólt: Jöjj! És kijött egy másik ló, egy tűzvörös, és a rajta ülőnek megadatott, hogy elvegye a békességet a földről, sőt hogy öldössék egymást az emberek; és nagy kard adatott neki. Amikor feltörte a harmadik pecsétet, hallottam, hogy a harmadik élőlény szól: Jöjj! És láttam, íme egy fekete ló, a rajta ülőnek mérleg volt a kezében. És hallottam, hogy egy hang szólt a négy élőlény között a középen: Egy mérce búza egy dénár, és három mérce árpa egy dénár, de az olajat és a bort ne bántsd. Amikor feltörte a negyedik pecsétet, hallottam a negyedik élőlény hangját, amint így szólt: Jöjj! És láttam, íme egy fakó ló, a rajta ülőnek neve Halál, és a Pokol követte őt; és hatalom adatott neki a föld negyedrészén, hogy öljenek karddal, éhínséggel és döghalállal, és a föld vadállatai által.”

Fohászkodjunk!

Urunk, te tudod, mik azok a próbák, amiknek életünkben meg kell lennie. Adj élő hitet, hogy ne csak elviseljük ezeket, hanem lélekben növekedjünk is általuk! Ámen.

Igehirdetés

A Jelenések könyvét némelyek mohó kíváncsisággal olvassák, mások pedig azt mondva, úgysem értem, csüggedten félreteszik. A nagy kíváncsiság mögött rendszerint az a tévedés rejlik, hogy jóskönyvet tart kezében az ember, ami feltárja számára a történelem menetrendjét – jóslás elfogadására pedig akkor hajlik a lélek, ha minden biztos hitbeli alapot elvesztett a lába alól, s bizonytalanságában keres egy szalmaszálat, ami megmentené. A jóslás körülményei aztán egészen különbözőek lehetnek, hátborzongatóak vagy fizetettek, esetleg egészen köznapiak is, mint egy női magazin asztrológiai rovata – a lényeg mégis ugyanaz: az ember a lelke egész mélységéig kiszolgáltatottá válik egy ismeretlen erőnek, mely az élő Isten helyét foglalja el, s a következmények kiszámíthatatlanok. Saját fülemmel hallottam évekkel ezelőtt a közszolgálati rádió egy reggeli, diákoknak szóló műsorában: „Akik abban és abban a csillagjegyben születtek, ezen a héten nagy szerelemi találkozásra számíthatnak!” – durvább beavatkozást nehezen tudok elképzelni egy könnyen befolyásolható korosztály lelki életében. A jóslásnál soha nincs ott Isten népe, az élő közösség, mely hittel és felelősen megvizsgálhatná az elhangzottakat – ahogyan az igehirdetés, bibliai szóval prófécia esetében ott van, s kötelessége is megítélni, valóságot mondott-e az illető, vagy pedig csak elbizakodottságában szólt. (5Móz 18,18-22) Az emberi lélek fogékony, különösen bizonytalanságok idején az – de cseppet sem mindegy, milyen erőnek szolgáltatja ki magát.

A Jelenések könyve nem jóslás, hanem igehirdetés, mégpedig vigasztaló és erősítő igehirdetés, amely nem egyetlen embernek, hanem a gyülekezet egészének szól nagyon nehéz időkben. Leírásakor már évtizedes emlék Néró vérengzése, és éppen folynak Domitianus császár Kr. u. 90 táján zajló keresztyénüldöző kivégzései is – nagy szükség van tehát a vigasztaló és erősítő igehirdetésre. A mű az Ószövetség egész hatalmas szimbólum-világának ismeretében és hozzá még csodálatos költői erővel is íródott, így telis-tele van jelképekkel, amik értelmezésre szorulnak. Ahogyan az orvoslásban egy bőrkiütés, egy láz, vagy egy laborlelet magyarázatra, mégpedig szakmailag megalapozott, hozzáértő magyarázatra szorul, úgy a Szentírás metaforáit is értelmezni kell, éspedig megfelelő felkészültséggel, nem pedig a „csináld magad” mozgalom keretében. Annál is inkább, mert a könyv valóban arról szól, „amiknek meg kell lennie” (Jel 4,1 Jel 22,6), de nem a történelem menetrendjének pontos feltárása értelmében, ahol aztán a kíváncsi olvasó elégedett nézőként elüldögélhet a lelátón. Sokkal inkább foglalkozik azzal, hogy milyen próbákra kell felkészülnie a hívő embernek a kérlelhetetlenül érdek-vezérelt, vak és gyilkos világban, amiben él – így kell olvasni a Jelenések könyvét! Mai igénk is jelképeket villant fel előttünk: mik azok, amiknek „meg kell lennie” – s jaj a keresztyénnek, ha ezek felkészületlenül érik! Olyan emberekről szól ez a könyv, akik „jöttek a nagy nyomorúságból”, éspedig minden nemzetből, törzsből, népből és nyelvből, de megmosták ruháikat a Bárány vérében, s immár a trónus előtt állnak, Istent dicsőítve fehér ruhákban (Jel 7,10-12) – vagyis az üdvözültek seregéről. Ők már ott állhatnak az Úr előtt – míg mi itt küzdünk még a földön, s fel kell készülnünk azokra a nehéz dolgokra, amiknek „meg kell lennie”. Az evangélisták hozzáteszik, mikor ezt a fordulatot használják, hogy bármilyen súlyos háborúk és történelmi kataklizmák jönnek is, nem az a vég: nem azoktól kell igazán félnetek (Lk 21,9), akik a testet megölhetik, hanem azoktól, akik mind a testet, mind a lelket a kárhozatra tudják juttatni. (Mt 10,28)

Mai textusunk is arról szól, mire gondoljon a keresztyén, ha nem akar készületlenül állni élete megpróbáltatásai között. A „hétpecsétes titok” a sors rejtelme (Jel 5,1-4), ez tárul fel minden pecsét feltörésével. Az első négy feltörésekor a négy élőlény (Ez 1,5-10 Jel 4,7 – melyeket jóval később az evangélistákkal azonosítottak) mutatja be, mintegy tárja fel a titkot. Rájuk kell hallgatnunk, ha nem akarunk készületlenül állni saját sorsunk erőivel szemben. Egymás után négy lovas nyargal ugyanis be a színre, és tudjuk, hogy a lóháton ülő mindig erősebb a gyalogosnál – ezért ezek valaminek az uralmát testesítik meg. Valójában sorserők, amik adottak, egyszerűen jönnek és ott vannak. Próbálták őket egy-egy történelmi világbirodalommal azonosítani (íjászai például csak a pártusoknak voltak, a rómaiak és a görögök lándzsával harcoltak) – de ezek a „lovasok” egyszerre és permanens módon uralkodó, mindig és mindenhol jelenlévő erőket, hatalmakat (1Kor 8,4-5 Ef 6,11-12) mutatnak be.

Első a fehér lovon ülő, akinek íján kívül koronája is van, és győztesen vonul ki, s mindig újra győz. Ez a berendezkedett, jól működő hatalom, amiről tudjuk, hogy néha túl jól is működik. A totális állam nem csak felbontja a leveleket, hanem nemzetközi szinten eltárolja az e-maileket, megőrzi a mobil beszélgetéseket függetlenül attól, milyen nyelven folytak, és médiájával bárkit pillanatok alatt fel tud emelni, vagy lehetetlenné tud tenni erkölcsileg, ha éppen akar. Az ember könnyen tetten érheti saját frusztrált hatalmi ösztönét, ha túl sok baja van ezzel. Persze az is tény, hogy amit a hírekben nézünk, afelől majdnem biztosak lehetünk, hogy nem igaz, vagy nem úgy igaz. A „Szégyen” című svéd filmben láthattuk a hatvanas években, amint valaki nyilatkozik a háború értelmetlensége felől, és este azt hallja a képernyőről a saját szájából, hogy ebben a háborúban az igazság oldalán a végsőkig helyt kell állni! A hatalom az hatalom, mindig is az volt, s megvannak a maga eszközei – gondoljunk Dánielre a méd Dárius uralma alatt. Abban az oroszlánvermes világban ő nem az oroszlánok farkát húzkodta, hanem imádkozott, „ahogy azelőtt is szokta”. (Dán 6,10-11) De a hatalom problémája ennél sokkal egyszerűbb és köznapibb körülmények közt is felvetődik: családban, emberi kapcsolatokban – gyakorlatilag mindig attól a hiúságtól övezve, hogy ki a dudás a csárdában. Nincs ember, akit ez soha ne kísértene meg – ha egyszer neki is lehet igaza! A problémát Jézus egy súlyos történelmi pillanatban így rendezi: „Semmi hatalmad sem lenne rajtam, ha felülről nem adatott volna neked.” (Jn 19,11) Aki ezt nem tudja, még semmit nem tud, és rendszerint úgy is bánik a maga lehetőségeivel, mint Pilátus tette.

A második a tűzvörös lovon ülő lovas, aki elveszi a békességet a földről és eléri, hogy egymást öldössék az emberek. Ez egyértelműen a viszály démona, mely egy idő után elhiteti, hogy az ellenfelet ki kell iktatni, s akkor győzünk. Ide tartozik minden negativizmus és életellenesség, legyen az magzatok vagy tehetetlen öregek elleni erőszak – el egészen a bármilyen fajta ölés sátáni öröméig, de ide tartozik az ostoba, önmutogató vitatkozási hajlam és a békétlenség kedvelése is. A világban időről időre háborúk támadnak, amikor bizonyos emberek úgy érzik, eljött az ő órájuk, hogy színre lépjenek. Mások hatalmas vagyonokra tesznek szert, exportált háborúkat és különböző polgárháborúkat szítva, és minden harcoló oldalnak eladva gyártott fegyvereiket. Megint mások megigézve nézik az akciófilmeket, s azon álmodoznak, hogy élet és halál urai lehetnének egy valódi fegyverrel a kezükben. Ahol a háborúság és a csetepaté az úr, legyen az családi otthon vagy munkahely, s ahol minden jó, ami csak negatív, ha az ellenfelünknek ártani tudunk vele – ott ez a lovas uralkodik. Jézus szerint ezzel szemben azok Istennek fiai, akik a békességen munkálkodnak (Mt 5,9), s a zsoltáros úgy ítéli, hogy jövő általában is csak ott van, ahol a béke emberei élnek. (Zsolt 37,37)

A harmadik lovas fekete paripán érkezik, és mérleg van kezében, ami itt a piaci mérés jelképe. Az ő uralma alatt „egy mérce búza egy dénár, és három mérce árpa egy dénár, de az olajat és a bort ne bántsd” – tehát a megélhetési cikkek 8-10-szeres áron férhetőek csak hozzá, míg a luxusárukkal élőknek nincsenek gondjai, mert a piac törvényei alatt a szegények még szegényebbek, a gazdagok pedig még gazdagabbak lesznek. Statisztikák szerint ma a világ leggazdagabb 65 személyének annyi vagyona van, mint az emberiség felének, 3,5 milliárd embernek együttvéve. Minden megkérdezett közgazdász kívülről fújja a dogmát, hogy egy gazdaság csak akkor egészséges, ha növekszik, s a növekedéssel kell mérni minden ország gazdaságának értékét – amiből hitem szerint egyetlen betű nem igaz. Egy család igenis lehet boldog úgy is, hogy változatlan a bevétele, és a természetben sem az egészséges, ami folyton csak növekszik és növekszik: minden élőlény eléri optimális méretét, és nem nő tovább. Gondoljunk a dinoszauruszokra, melyek minden bizonnyal éppen testük méretei miatt voltak alkalmazkodásra képtelenek, mikor pedig arra lett volna szükség. Ha a gazdasági növekedés szent dogmája igaz lenne, akkor a legkövérebb és a legmagasabb emberek lennének a legboldogabbak s a legegészségesebbek, amiről azonban szó sincs. Az sem igaz, hogy a piac képes szabályozni a társadalom életét – gondoljunk csak a 2009-es válságra, amikor a piacgazdaság legfőbb tekintélyének számító hitelminősítők AA+ minősítéssel dédelgették, vagyis a létező legjobb kategóriákban tartották azokat a cégeket, amelyek másnap csődöt jelentettek, és magukkal rántottak másik ezerötszáz céget. De hát a piac és a gazdasági szempont realitás – csak éppen nem méltó arra, hogy az élet első és egyetlen szabályzója legyen. Fekete lovon ül, s közben méricskéli a maga hasznát, ám végképp nem a búza és az árpa érdekli, hanem a bor és az olaj.

Végül a fakó színű lovon vágtató érkezik – az eredeti szövegben hullaszínű – melyet a Halál és a Pokol követnek: ez a katasztrófák világa. Éhínség, járványok, polgárháború. Van új a nap alatt? Alig akad hét, mikor legalább három ilyen hírt ne hallanánk. Ez a végső feloszlás, amikor az ember tehetetlenül áll és néz, mert mást nem is tud tenni, és csak bűnei és mulasztásai jutnak eszébe. Igen, a megsemmisülés borzalma is egy a végső hatalmasságok közül, amivel szemben hirtelen nagyon kicsik leszünk és semmit nem értünk – ilyenkor van súlya annak, hogy mennyi a hitünk és milyen is az. Hát ne hagyjuk elcsenevészesedni, mert még szükség lehet rá.

Hol itt az evangélium, kérdezhetné valaki – és joggal. A világ bűneiben és romlásában sehol, ezt mondjuk ki. Aki még a világban keresi a valóság mivoltának megértését, főleg pedig az ember megváltását, az rossz helyen keresi. Az élet önmagában üres és értelmetlen, hasonló egy olyan meséhez, amit egy őrült mond el – ahogy Machbeth fogalmaz. A Jelenések könyve is így látja, a lovasokban még formát és színt is ad azoknak a hatalmaknak, amik folyamatosan rongálják az életet – ám mégsem csak ennyit mond. Egy valaki méltó arra, hogy kezébe vegye azt a hét pecséttel lezárt könyvet, ami a sors, és felnyissa – a Bárány Jézus. Előtte mindenki leborul a mennyben. Körülötte csupa olyanok, akiknek kezében hárfa és aranycsésze füstölőszerrel, ami a szentek imádsága – s ezek “új éneket” énekelnek, amiben dicsőítik szeretetét. (Jel 5,8-14) Énekük túlzengi az apokalipszis lovasainak dobogását, túlzengi a mi szívünk rettegését is, és e nyomorult, veszendő élettel szemben azt mondja: Krisztus méltó a hódolatra! Ahol benne bíznak, őt hittel követik, ott más erők uralkodnak már, mint a világban. Ott áldássá lesz az átok, javunkra válik a rossz, és a háromszor esküvel tagadó is bocsánatot kap, ha mégis szereti, aki érte áldozta magát a kereszten. Krisztus fel tudja törni “sorskönyvünk” pecsétjeit, mind a hetet, azaz ki tud emelni e hatalmak kényszerei közül – mert ő maga véglegesen győzött. Adjunk neki dicsőséget magunk is ezen a vasárnapon, mint a mennyei seregek, a boldog, tiszta lelkek teszik örökkön örökké – s akkor nem kell félnünk majd az apokalipszis lovasaitól sem. Így legyen! Ámen.

Imádkozzunk!

Urunk, a világban nem találjuk az üdvöt, hiszen az nálad van. Segíts, hogy téged mindenkor keresve, egyszer igazán és véglegesen meg is találjunk! Ámen.