A konfirmáció virágai

Igehirdetés 2009. április 5.

A konfirmáció virágai

Lekció: Márk 11, 1-11
Textus: Zsolt. 118,24-26

„Ez az a nap, amelyet az Úr rendelt, vigadozzunk és örüljünk ezen! Ó Uram, segíts most, ó Uram, adj jó előmenetelt! Áldott, aki az Úr nevében jön! Megáldunk titeket az Úr házából.”

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, megköszönjük neked virágvasárnap szent ünnepét, életünknek ezt az újabb örömét. Köszönjük, hogy sok-sok ajándékkal halmozol el bennünket a mindennapokban is, de most nem csak ajándékaidban, hanem tebenned magadban örvendezhetünk, aki mindig voltál és mindig leszel. Eljöttél hozzánk, hogy megválts minket a bűnből, szenvedésből és halálból, és Krisztust adtad a világnak, hogy életünk legyen és bővölködjünk. Ő érte kérünk, áldd meg mai istentiszteletünket. Szeretnénk, ha megváltó Jézusunk lehetne a mi királyunk is. Adj ehhez most mindnyájunknak szívbéli alázatot és engedelmességet. Ámen.

Igehirdetés

Gyülekezetünkben régi szokás, hogy virágvasárnap van a konfirmáció, amikor gyönyörűen feldíszített templomban kérjük az áldást hitvallóvá nőtt ifjainkra. Ez a sok virág itt most a templomban, az úrasztalán, a padokon és még a templom udvarán és kapuján is először is azokról az ifjakról szól, akik tegnap még gyermekek voltak, ma pedig felvesszük őket hitvallásuk alapján úrvacsorai közösségünkbe.

Ezek a virágok azonban az első virágvasárnap örömét is idézik, amikor a megtalált Messiást a mezőn vágott ágakkal, zöld pálmaágakkal köszöntötték a Jeruzsálembe tóduló zarándokok. Micsoda ünnepi öröm volt ott! Akit az atyák is csak reméltek, akiről a próféták jövendöltek, íme, itt van! Áldott, aki az Úr nevében jön, idézték a zsoltárt, és hozzátették: áldott a mi atyánknak, Dávidnak eljövendő országa!

Aztán ezek a Jézus elé hintett pálmaágak, amikről az óegyház Palmorum-nak, pálma-vasárnapnak nevezte el a virágvasárnapot, egészen ellentétes jelentésűvé fordultak. Jézus elfogták, megkínozták, kigúnyolták, s mert a hatalom vetélytársat látott benne, a fejére kötözték a pálmaágakat, kigúnyolt makkabeus szabadságharcos királyt csinálva így belőle. Ez volt az, amit később töviskoronának neveztek el. És aki fogott már a kezében pálmaágat, az tudja, hogy valóban felvérzi az ember homlokát, ha odakötözik rá. A világ Megváltójának szenvedésből volt a koronája! És ez most arra int bennünket, hogy ma sincs ennél dicsőségesebb korona. Az ember igazi ékessége nem az összerabolt vagy összeharácsolt vagyonából áll, nem is a tisztségei és titulusai tesznek valakit dicsőségessé, hanem az, hogy mennyi szenvedést visel másokért. Ezt valahogy tudják rólunk az emberek, és ha nem is tudnák, mennyei Atyánk mindenképpen számon tartja rólunk. Úgy annyira, hogy ez az, ami megmarad, hiszen a megmaradó dolgok, a hit, remény, szeretet közül is legnagyobb a szeretet. Ha volt bennünk szeretet, az jön velünk az örökkévalóságba. Az minősít majd minket egyedül, és nélküle mindnyájan semmik vagyunk, ezt tudjuk.

Hódoljunk hát virágvasárnapon a Nagy Király előtt, akinek fején a legszebb korona van. Joggal mondja róla az ének: „Ó nagy királyom, minden kor Királya, Hűségedet hogy hirdethesse hála? Nincs emberszív, melyben tanács fakadhat: Néked mit adhat? Ha trónusodnál, Jézusom, Vezérem, Fejem ragyogva fürdik majd a fényben: Énekelek, hol szentül zeng az ének, Dicsérve téged.” (340. ének 7-8. vers).

Csakhogy az ember gyarló, és nem szeret szenvedni. Honnan vegyünk erőt ahhoz, hogy képesek legyünk mások terhét hordozni, vagy akár csak szeretteinkért is szenvedéseket viselni? Az ószövetségi idézet, amit a virágvasárnap népe énekelt, szépen megtanít minket erre, figyeljünk csak rá.

Így kezdődik: „Ez az a nap, amelyet az Úr rendelt, vigadozzunk és örüljünk ezen! Vagyis a hívő ember fontos erőforrása az ünnep, azon belül pedig a tudat, hogy az ünnepet nem mi, emberek találtuk ki, hanem abban az Úr rendelése van jelen, abban ő közeledik hozzánk. Ő adja nekünk a vasárnap megszentelt idejét hétről-hétre, mert azt akarja, hogy hat nap munka után megfrissüljön újra a szívünk, és visszataláljunk Istenhez. A túlhajszolt ember nem hallja Isten hangját. Betölti fülét a napi zakatolás, az igyekezet, a mások meg a saját elégedetlenségének hangjai, a mindig aggódás és a nagyon is gyakori panasz. Ahhoz, hogy őt újra halljuk, meg kell állni, ki kell szakadni a teljesítmény világából. Ezért volt az első kísértés éppen az, hogy változtasd a köveket kenyerekké, vagyis dolgozz keményen, teljesíts. Mert ha már nem marad vasárnap a vasárnap, akkor pontosan azokat az igéket nem hallom, amik Isten szájából származnak, és amik által “él” az ember.

Az igazi ünnep az, hogy megértem, Isten akarata, hogy ünnepelhetek. A családok hálaadása is akkor igazán teljes, amikor neki köszönjük meg gyermekeink egészségét, bontakozó hitét és értelmét. Vigadozzunk ma az ő örömével, hiszen ő adja nekünk az örömöt. Ő az öröm, a teljesség és az üdv Istene. Ez a nap pedig, ez a mostani új virágvasárnap is az ő ajándéka és rendelése. Ebből igenis lehet erőt meríteni. Isten hűsége közelít általa a szívünkhöz. Vigadozzunk hát az ő örömével!

De akár milyen nagyszerű dolog is az öröm, az első virágvasárnapon felhangzó idézetben fohász is van: Ó Uram, segíts most, ó Uram, adj jó előmenetelt!Mert az imádság mindig aktuális, még az öröm idején is. A napokban olvastuk a Kalauz szerinti igénkben: Aki pedig azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essen! (I. Kor. 10,12) Az ember élete bezárul magától, mintha valami láthatatlan lelki burok venné körül, ilyen a lelkünk természete. Még az sem túlzás, hogy megkeményedik a szívünk, vagyis egészen megszólíthatatlanná válunk. Hány ezer ember él így! Ott a Biblia a polcon, ki sem nyílik hónapszámra, csak amikor baj van, és akkor is inkább valami babonás jóslás-jelleggel, nem pedig igazi, napi lelki táplálék gyanánt. Ó Uram, segíts most, ó Uram, adj jó előmenetelt! – ez a fohász, ami a céljához érkező zarándok-csapatból tört fel, amint a jeruzsálemi templomhoz megérkeztek, a lehető legaktuálisabb pár szó, amit mi, modern emberek is elmondhatunk, sőt el is kell mondanunk. A múltkorában egy több órás munkába fogtunk bele valakivel, és az illető ajkán ez a pár szó szaladt ki, mielőtt belefogtunk: Segíts meg minket, Istenem! Igen, így kell belefogni a napi munkába. Egészen más az így végzett munka, mint az köznapi taposómalom. Gyermekkoromban volt alkalmam a gödöllői templomtoronyban megfigyelni, miként fogott hozzá a harangozó a kötelek húzásába, mert ott akkor még nem volt elektromos harangozás. Ő is így fohászkodott fel: Segíts, édes Jézusom!

De ez a fohászkodás nem csak a nehéz munkák előtt időszerű. Minden bezárult szív kinyílhat egyszer, és minden eltikkadt lélek visszatalálhat Istenhez, ez az evangélium lényege. Nem kell az embernek úgy meghalnia, hogy forog ezzel a világgal együtt annak “keserű levében”. Van megtérés és van új élet! Aki bennem hisz, ha meghal is él, mondja Jézus. Bárcsak sokan lennének, akik ma újra indítják elakadt ima-életüket, és megint elkezdik keresni az Urat. Közeledjetek Istenhez és közeledni fog hozzátok – olvassuk az igében. (Jak. 4,8) Lehet, hogy nem minden kérésünket teljesíti, mert jobban tudja nálunk, mire van valóban szükségünk. Egy kérésünket azonban soha vissza nem utasítja, ez pedig a Szentlélekért mondott ima. Ha ti gonosz létetekre nem adtok követ gyermekeiteknek, amikor kenyeret kérnek tőletek, mennyivel inkább ad a ti Atyátok Szentlelket azoknak, akik kérik tőle! (Luk.11,13) Aki már tud Isten Szentlelkéért, vagyis jelenvalóságáért imádkozni, az bizonyos lehet abban, hogy már meg is hallgattatott imádsága. A baj ott van, hogy nagyon sokszor el sem jutunk az imádságig, csak küszködünk magunkban. Hát kérjetek, és megadatik, keressetek és találtok, zörgessetek és megnyittatik nektek! (Mt. 7,7)

Végül pedig egy szép áldás az, ami külön is erőt ad nekünk az első virágvasárnapból. A királyként bevonuló Jézust zsoltáridézettel köszöntők ezt is mondják: Áldott, aki az Úr nevében jön! Ebből a mondatból lett valamikor az óegyház Benedictus-a, egy derűs és örömteli liturgiai elem, amit a legnagyobb zeneszerzők mind boldog, áldásmondó hangokkal idéztek meg.

Csakhogy van ennek az azóta kicsit már szinte egyházi zsargonná lett bibliai szófordulatnak egy mellőzött, valójában el is feledett rétege. Az „Úr nevében jönni” nem azt jelenti, hogy az Úr nevét hangoztatom vagy emlegetem, hanem azt, hogy ismerem az ő igazi nevét. Azt, amit csak azok ismernek, akik közel állnak őhozzá. Senki más nem tud az „ő nevében” jönni, csak az, aki ismeri az ő nevét és meg tudja velük azt ismertetni. Pontosan ezt mondja Jézus magáról: És én megismertettem ő velük a te nevedet, és meg is ismertetem; hogy az a szeretet legyen bennük, amellyel engem szerettél, és én is ő bennük legyek. (Ján. 17,26)

Kiről lehet azt mondani, hogy az Úr nevében jön? Arról, aki mint Jézus is, úgy ismerteti meg velünk Isten nevét, hogy pontosan az a szeretet lehessen bennünk is, amivel az Atya szerette a Fiút. Nem más és nem kisebb szeretet! Hogy Jézus így ismerte az Atya nevét, azt tudjuk. De vajon lehetünk-e mi is az Atya nevének ilyen ismerői? Igen, és ez az evangélium legszebb üzenete! Amiket én cselekedtem, mindazokat cselekedni fogjátok, sőt, még nagyobbakat is fogtok azoknál cselekedni, mert én az Atyához megyek! – mondja Jézus. (Ján. 14,12) Vagyis nincs határa a lelki növekedésnek – mindig van tovább. Sose higgyük, hogy mi már egészen készen vagyunk. Az ő “nevének megismerésében” mindig lehet előre lépni. Különösen szükség van elmélyülésre ebben a felületes, média uralta világban. Komolyabban és megalapozottabban hinni, ezért erőfeszítéseket tenni, erre időt áldozni – erről van itt szó.

Olyan sok megfeneklett, elakadt lelki fejlődést látni – embereket, akik valamikor szépen elindultak, de egyszer csak zátonyon találják magukat, és most ott tátognak, mint a szárazra vetett hal. Mindenkivel megeshet ez, sőt nem is csak egyszer életében. Talán éppen azért kellett ma eljönnünk a templomba, hogy ezt meghalljuk: ha így lennénk éppen most, nem kell ennek így is maradnia! Áldott, aki az Úr nevében jön! – igen. Valaki igazán és valósággal az Úr nevében jött, a virágvasárnapi király. És aki őhozzá megy, azt ő ki nem veti, hanem megismerteti vele az Atya igazi nevét, és az a szeretet lesz onnan kezdve az ilyen emberben is, amellyel az Atya szerette Jézust. Vajon van-e ennél nagyobb dolog a világon? Alig hiszem!

És onnét kezdve mi is jöhetünk majd “az Úr nevében”. Nem azért, hogy mindig őt emlegessük, vagy mindig rá hivatkozzunk, hanem azért, hogy képesek legyünk őt magát valóban mélyebben megismerni, s aztán másokkal is megismertetni az ő háromszor szent nevét. Emberek vívódnak valami megoldhatatlan problémával, nem találják a kiutat egy bonyodalomból, nem értik a feladat megoldását, aztán betoppan valaki a szobába, s friss szemmel rátekintve a helyzetre mond valami fontosat, ami mindent világossá tesz – és kiderül, hogy mégis van megoldás. Ilyenkor szokták azt mondani, hogy “Isten küldött most téged ide hozzám”. S a nagy többlet, amit valaki behozhat mások életébe, pontosan az, hogy az illető közelebb van Istenhez, mint mi vagyunk. Hát vegyük észre, amikor így üzen nekünk az élet Ura. Lehet az ilyen ember akár a saját tiszta szívű gyermekünk, lehet egy értünk csendben, de hűségesen imádkozó rokon, lehet egy testvérünk a gyülekezetben – mindegy, kicsoda. Csak kapjunk kedvet és erőt általa, hogy mi is „az Úr nevében”, s ne csak a magunkéban jöjjünk végre másokhoz!

Az ünnepet Isten adja, mert ő az öröm, a teljesség és az üdv Istene – így tekintsünk erre a mostani virágvasárnapra is. Istenünk akarja és adja is nekünk az örömöt, fogadjuk hát az ő kezéből! Legyen ez a mai nap a felfohászkodás, a megújuló imádság ünnepévé, és ne szégyelljünk így könyörögni: Ó Uram, segíts most, ó Uram, adj jó előmenetelt! És ha már valóban újra az imádság embereivé lettünk, megtapasztaljuk, hogy jobban fogjuk ismerni őt, mint eddig, és jövünk majd mi is az „ő nevében”, amint megváltó Jézusunk jött mindnyájunkhoz az első virágvasárnapon. Így legyen. Ámen.

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, megköszönjük gyermekeinket, akik ifjúvá serdülhettek, és most színed előtt hitvallást tettek. Te őrizted őket már születésük előtt, kisgyermekként az anyaölben, és azóta is minden órán, és minden esztendőben. Neked köszönjük életüket, egészségüket, szüleik és keresztszüleik szeretetét, a gondoskodást és a tanítást, amely révén elindulhattak a te megismerésedben. Azt kérjük, adj nekik további lelki növekedést és elmélyülést a Krisztus követésében. Segítsd szüleiket, hogy életük példájával és egyházukhoz való hűségükkel mindenkor segítsék és erősítsék őket a jóban. Áldd meg a gyülekezetet, amelynek úrvacsorai közössége most befogadja őket felnőtt tagjai közé, hogy mi is méltó módon adhassunk példát nekik abból, mit jelent Isten gyermekeként és Krisztus követőiként élni. Vigasztald őket szomorúságukban, adj tanítást nekik naponként igédben, és Szentlelkeddel igazgasd őket az igaz úton életük végéig. Ámen.