A bölcsesség utánunk kiált

Igehirdetés 2015. január 4.

A bölcsesség utánunk kiált

Lekció: Péld 8,1-5 10-13 22-31

Textus: Péld 8,35-36

„Aki engem megtalál, az életet találja meg, és kegyelmet nyer az Úrtól. De aki vétkezik ellenem, az magának árt, gyűlölőim mind a halált szeretik.”

Imádkozzunk!

Örök Isten, akinek esztendők nincsenek létedben, megköszönjük az újév első vasárnapját. Fontosak a határnapok, hogy tudjuk, hol is tartunk – ám szeretnénk ma fölemelkedni az idő ritmusából egészen hozzád, a Határtalanig. Erre adod a vasárnapokat, kiszakadni a köznapokból – az öröm és a bánat, a siker és a kudarc, az értelem és az őrületek világából. Jó csöndben lennünk előtted! Adj az áhítat pillanatában megértést és belátást, hogy bölcsességed eljusson a szívünkig. Te te tanítasz igédben, hogy vigyázzunk a szívünkre, abból indul ki minden élet – segíts hát ebben az igyekezetünkben ma mindnyájunkat! Ámen.

Igehirdetés

Esztendő első vasárnapján szeretettel köszöntjük a testvéreket, azokat külön is, akik újév reggelén nem tudtak ugyan felkelni, de most már itt vannak. Mindnyájunknak ismét boldog újévet kívánunk, így utólag is! Az ilyenkor szokásos jókívánságokat egészítse ki, tegye teljesebbé most, ami igénkből is szólít minket – hogy adjon az ég bölcsességet mindnyájunknak az előttünk álló esztendő napjaihoz. A bölcsesség igen fontos ajándék – a régi görögök egyenesen azt tartották, akit az istenek meg akarnak büntetni, annak elveszik az eszét.

A Példabeszédek könyve pedig, amit Bibliaolvasó Kalauzunk szerint már karácsonytól olvasunk, elejétől végéig a bölcsességről szól. A bölcsesség a bibliai gondolkodás szerint nem filozófiai, vagy általános, megdönthetetlen igazságok rendszere, hanem gyakorlatias, köznapi “hozzáértés”, kompetencia. Hozzáérteni az élethez magához, vagyis úgy élni, ahogyan azt érdemes, és valóban boldogító is – ez a bibliai bölcsesség. Feltalálni magunkat nehéz helyzetekben, rálelni a leghelyesebb irányra, áthidalni megoldhatatlannak tűnő problémákat – és mindezt derűsen, örömmel, teljességesen megélve – ebből áll a bibliai bölcsesség.

A Példabeszédek harmincegy fejezeten át taglalja erről mondandóját, s végigolvasása alól senkit nem akarnánk felmenteni. Ma itt egyetlen fejezet néhány versével foglalkozunk – de éppen az egyik leginkább fontos szakasszal a nevezetes 8. részben. E pár mondat arról szól, hogy a bölcsesség ott van a városkapuknál, az utak mentén, dombtetőkön – és “fennhangon kiált”. A megszemélyesített bölcsesség, mely egészen olyan, mintha élő ember lenne, előkészítője a testtélétel gondolatának, vagyis annak, hogy az örök igazság nem akar az egek egeiben maradni, hanem eljön hozzánk, emberekhez.

Igen – “keres” minket a bölcsesség és meg is akar találni! Általunk is meg akar testesülni, boldog emberi életté kíván lenni. Ezt a jó hírt még fényesebbé teszi a gondolat, hogy a kiáltó bölcsesség “ott a keresztutaknál”, vagyis nagyon közeli, mindenkinek hozzáférhető. Van a keresztyén, bibliai gondolkodásnak egy tétele, ami így hangzik: Isten mindenütt jelenvaló. Ez a tétel egy meglehetősen általános, filozofikus igazság egészen addig, amíg meg nem halljuk benne az evangéliumot, a jó hírt. Azt ti. hogy ha Isten mindenhol jelen van a nagy Világegyetemben, nincsen annak egyetlen sarka sem, ahol ő ne lenne ott – akkor a boldog és igazi élet is mindenhol és mindenkor egyetlen lépésre van tőlünk! Valaki odáig ment, s igaza is van, hogy az emberhez közelebb van valódi énje, Krisztus – mint ő maga magához. Egyetlen lépésre a boldogságtól – igen, pontosan ezt hirdette Megváltónk. Térjetek meg, változtassátok meg életetekben, amit meg kell benne változtatni, hiszen egészen közel van hozzátok Isten királyi uralma! (Lk 21,31) Le ne maradjatok róla, hozzáférhető s itt van, egyetlen lépésre! Egészen közeli! Nincs elrejtve, nincs elzárva előletek. A tömeg szava a titok, mondja Dosztojevszkij a Karamazovok-ban – a tömegember azzal szeret foglalkozni – a napnál nyilvánvalóbb Krisztust pedig elutasítja magától…

Hát ezért jó figyelni most erre az igei üzenetre, hogy a bölcsesség ott a városkapuknál, kiáll a dombtetőre és kiált, kijelenti magát, semmi fontosat és az üdvösségünkhöz szükségeset el nem kendőz előlünk, sőt szinte kérlel minket, hogy halljuk már meg a szavát, mert amit ő mond, az többet ér az ezüstnél, a színaranynál és az igazgyöngynél is… (Péld 8,10-11) Szólongat, amikor a konyhában meg a műhelyben ténykedünk, beszél hozzánk, miközben autót vezetünk, s kiált utánunk akkor is, amikor azt hisszük, egyedül vagyunk az érzéseinkkel. Mennyire meg tudnak valakit gyötörni a saját érzései! Egészen addig, míg végre újra hinni tudja: Isten tényleg mindenütt jelen van. Az ő bölcsessége jön utánunk, sőt, kiabál a keresztutaknál – ezt kérdezi, miért nem hallod már hangomat? Én szólongatlak téged…!

Ennek a “bölcsességnek” van egy különös mondandója, ami így hangzik: ne legyél a saját ellenséged! Akinek nem kell az égi bölcsesség, mely ott volt már, mikor Isten megszilárdította az eget, kimérte a látóhatárt a mélység fölött, amikor határt szabott a tengernek (Péld 8,28-31) – az saját magának árt. “Akik engem gyűlölnek, azok mind a halált szeretik” – mondja a bölcsesség. Ami azt jelenti, hogy az ember mindig egy sereg súlyos ostobaságot követ el, mikor az égi hangot, az igét elutasítja – vagy nem utasítja ugyan kifejezetten és megátalkodottan el, de azért semmibe veszi, nem foglalkozik vele – egyszóval nem veszi komolyan.

Ha még szorosabbra fogjuk az igei gondolat a tartalmát, egyenesen úgy fogalmazhatunk, hogy a bűn mai neve, sportnyelven szólva az „öngól”. Ártunk magunknak, és nem bírjuk abbahagyni – öngól. Élhetnénk szépen, derűsen és igazán, ehelyett élünk fenntartásokkal, gyanakvással és fogcsikorgatásokkal – öngól. Még sebet is saját magunk szoktunk okozni legtöbbet a kezünkön, nézzük csak meg a behegedt forradásokat és emlékezzünk…! Jó lenne 2015-öt kevesebb öngóllal tarkítani, mint a múlt esztendőt – ilyen egyszerű a fordítása e bibliai mondatnak, hogy aki vétkezik ellenem, az a halált szereti. Hát ne ártsunk magunknak – s itt mindenki nyugodtan megfogalmazhatja és behelyettesítheti magának, pontosan mit is jelent ez számára – személyesen, a maga útján. “Nem ártani!” – a hipokratészi orvosi alapelvek egyik legfontosabbika. Latinul így mondják: Nil nocere! – semmit nem ártani. Legyünk a magunk “jó orvosai” az előttünk álló esztendőben – aki nem árt, elsősorban és mindenekelőtt legalább saját magának! Vegyük észre idejében a szavakat, amik ártani fognak, ha kimondjuk őket. Vegyük a szívünkre, hogy mi lesz, ami ártani fog, ha nem tesszük meg, hanem “ellustuljuk” a dolgot. Vegyük észre a lelkünkben a felgyűlt takarítani valót, mert ha sokáig ott marad, egy idő után ártani fog…!

Végül egy egészen szokatlan, de nagyon gyönyörűséges igazság. Úgy hallunk a bölcsességről, mint aki nem csak, hogy ott volt az Örökkévalónál, amikor ő megerősítette odafönt a fellegeket, amikor felbuzogtak a mélység forrásai, amikor kimérte a föld alapjait, hanem mint „kedvence és gyönyörűsége” volt ott, “színe előtt játszadozva minden nap”! (Péld 8,30) Ez aztán tényleg váratlan, mert egészen feloldja nyársat nyelt komolyságunkat, a keresztyének sokszor rosszkedvű, komor és merev gondolkodását – íme, egy játszadozó kisgyermeket látunk Isten előtt, a világ Teremtője előtt! Itt az Ószövetség kellős közepén – és ez a bölcsesség! Ilyen a bölcsesség, testvérek! Oldott és játékos, tud örülni és mosolyogni, mint egy gyerek, aki jót játszik az asztal alatt, miközben a szülei esetleg éppen a gondjaikat sorolják vagy egymással huzakodnak – hogy emberi síkon is lássuk egy kicsit ezt a képet…!

Derű és mosolygás nélkül nincs bölcsesség. Másképp fogalmazva, ahol tudnak barátságosak és jók lenni az emberek, először magukhoz – aztán pedig egymáshoz is, éspedig akkor is, mikor a másik azt nem feltétlen szolgálta meg – ott már van valami a bölcsességből. Erre vonatkozik igénk nagyszerű mondata: „Aki engem megtalál, az életet találja meg, és kegyelmet nyer az Úrtól.” Hányan élik az életet úgy, hogy maguk sem tartják azt az életet igazinak – mert valami lényegi hiányzik belőle. Igen, talán éppen a bölcsesség, mely tud olyan lenni, mint egy játszadozó gyerek – könnyed és derűs, egyszerű és tiszta. Így értjük meg a költő szép mondatát: „Isten rajtad: végtelen könny. Isten benned: végtelen mosoly.” (Weöres S.) Az élet derűje Isten jelenlétének legszebb jele – aki engem megtalál, az életet találja meg, és kegyelmet nyer az Úrtól. Amikor a várostól a teljesen lelakott, gondozatlan állapotban átvett óvodánk nagy felújításra szorult (utólag derült ki, hogy födémzete életveszélyes állapotban volt!) – akkor úgy írták ki az országos pályázatot úniós támogatásra, hogy egyetlen szűk hónap állt rendelkezésre a 250 oldalas pályázat megírására, s annak is a karácsonyi ünnepek voltak a közepén. Komoran tépelődtünk, belefogjunk-e, úgyis eleve reménytelen a dolog ilyen rövid idő alatt – s akkor valaki mosolyogva azt mondta, ha nem pályázunk, akkor nem is nyerhetünk…! Ez nyilvánvaló evidencia volt, amit mindnyájan tudtunk, mégis fontos volt, hogy a derűs mondat el is hangzott. Nekiugrottunk a pályázat megírásának a karácsonyi ünnepek közepén és – nyertünk. Hát ezért van szükség derűs és oldott pillanatokra az életben!

Isten mindenütt jelenvaló. Az ő bölcsessége ezért kiált is utánunk a kapuknál s a keresztutaknál: hallja meg a szavát minél több keresztyén! Első jele az lesz, ha nem ártunk legalább már mi magunknak, nem rongáljuk a saját életünket. Sokféle módja van az élet rongálásának – tudjuk mi pontosan, melyik áll hozzánk közel. Nevezzük meg, nézzünk vele szembe: aki megvallja, kegyelmet talál. Sőt, még az is eljön, ha a mindenütt Jelenvaló végre a mi szívünkben is ott lehet – hogy oly derűsek és gondtalanok leszünk, mint a játszadozó gyermek, a szülője kincse és kedvence….! Így pedig már nagyon is érdemes élni. Ne adjuk alább! Így legyen! Ámen.

Imádkozzunk!

Istenünk, te pontosan tudod, mikor mire van igazán szükségünk – részeltess a bölcsességben, hogy ezt hittel higgyük és egészen rád bízhassuk magunkat. Ismeretlen az esztendő minden napja, minden órája, aminek első vasárnapját üljük, segíts minket meghallani az utánunk kiáltó bölcsesség szavát. Óvj meg attól, hogy magunknak ártsunk, és segíts letenni mindazt, ami csak erre volna jó. Add a derű oldott perceit, a benned bízó lélek örömét és bizonyosságát, hogy minden pontosan úgy jó, ahogy te azt számunkra elrendezted és adod. Áldd meg gyülekezetünket lelki épüléssel, intézményeinket a szolgálattévők hűségével, és mindnyájunkat tőled való bölcsességgel! Ámen.