A házasság értelme

Igehirdetés 2000. szeptember 10.

A házasság értelme

 

Lekció: 1Sám 1,1-8
Textus: 1Sám 1,8

“Akkor ezt mondta neki férje, Elkána: Anna, miért sírsz, és miért nem eszel? Miért vagy úgy elkeseredve? Nem érek én többet neked tíz fiúnál?”

 

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk! Te sokszor és sokféleképpen szóltál hajdan az atyáknak a próféták által. Köszönjük, hogy a mi parányi földi életünkben is annyiszor megnyilatkozott már akaratod. Köszönjük a tőled való érintéseket, amikben megtapasztalhattuk közelségedet, és köszönjük, hogy egészen világosan szóltál hozzánk a testté lett igében, Krisztusban, az életnek igéjében. Szeretnénk most lélekben valamennyien kicsiny gyerekek lenni, tanítsál minket, Urunk! Szeretnénk csöndben lenni, hogy meghalljuk, amit te mondasz: élő igédet, a halk és szelíd szót, amivel szívünket keresed. Kérünk, vedd el méltatlanságainkat, töröld el vétkeinket, segíts minket új kezdéshez. Te mondtad, hogy aki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, ímé újjá lett minden. Segíts minket, hogy ne csak tudjunk erről, de meg is tapasztalhassuk: formáld újjá életünket! Hiszen az új ember szíve saját kezed műve. Legyen áldásod az ige hirdetésén és hallgatásán, ezt kérjük tőled, alázatos szívvel, gyermeki bizalommal. Megváltó Jézusunk nevében kérünk, hallgass meg minket! Ámen.

 

Igehirdetés

Sámuel könyve az Ószövetség egyik legrégebbi dokumentuma, amiben fontos események tanúi lehetünk. Ezek a történelmi események egybefonódnak Isten üdvözítő akaratának, az üdvtörténetnek végbemeneteléről szóló híradásokkal, hogyan nemesedik, hogyan tisztul kríziseken, megpróbáltatásokon át a választott nép élete. Háborúk, uralkodók, próféták között, mindjárt a nevezetes történeti dokumentum legelején, mintegy a bevezetés formájában egy család mindennapjainak lehetünk tanúi. Azt üzeni ezzel a szentíró, hogy a történelem Ura, bár felette áll a legnagyobb hatalmú királynak, a legkiszámíthatatlanabb, a legfelfoghatatlanabb történelmi eseménynek, mégis egyes emberek által, egy családapa és egy családanya által, az ő engedelmességük és szeretetük által szól bele a nagy eseményekbe.

Nem csak hadseregek, hadvezérek, királyok által intézi a világ történelmét, hanem egyszerű emberek által is: mindnyájan fontosak vagyunk. Minden egyes ember élete alkalmas arra, hogy általa bejöjjön a világba a bűn, vagy bejöjjön általa a kegyelem. Sok ember mondja: nem vagyok fontos, úgyis mindegy, mit teszek – mások döntik el, mi lesz például ebből az országból, ahol élünk.
Nem így van testvérek! A lehúzó, a hamis, áltató erők akarják ezt elhitetni velünk. Minden egyes ember fontos, mindnyájunké az ország, ahol élünk. A Bibliában ezt olvassuk: “Az Isten akarata, hogy minden ember üdvözüljön, és az igazság ismeretére eljusson” (1Tim 2,4)   – neki minden ember annyira fontos, hogy nem kevesebbet, mint az üdvösséget, vagyis saját lelkének szabadságát, szeretetét, halhatatlanságát akarja közölni az emberrel! Senki nem mondhatja közülünk, hogy mindegy, mit teszek, vagy mit nem teszek. Igenis, az egyes ember által jön be a világba is, és ide a mi társadalmunkba is a munkaszeretet, a törvénytisztelet, a törvénymegtartás, az áldozatosság, vagy éppenséggel a hamisság, a gátlástalanság, a szerzési vágy, a felelőtlenség! Vegyük komolyan, hogy egyenlőképpen fontosak vagyunk. Rajtunk át jöhet be a világba Isten Szentlelkének ereje éppúgy, mint az életellenes, lehúzó erők, a káosz, a zavarodottság, sőt halált hozó erők. Választani pedig nekünk kell.

Történetünk akkor játszódik, amikor még nem Jeruzsálemben, hanem régebbi helyén, Silóban van a szentély, és a történetírók szokásos tájolása szerint a szentíró megjelöli nem csak a helyet, ahol az események játszódnak, hanem az akkor élő legnevezetesebb személy nevét is. Ez Izraelben a főpap Éli volt, aki akkor már két fia, Hofni és Fineás által gyakorolta a szolgálatát, mert maga elaggott. Vészterhes idők és nevek ezek, mert Éli tehetetlen aggastyán, fiai pedig gonosz papok. Azt olvassuk róluk, hogy úgy végezték a papi szolgálatot, hogy az emberek megutálták az Úrnak való áldozatot. Ha áldozatot mutatott be valaki Izrael fiai közül, eljött a pap szolgája és beleszúrta az edénybe háromágú villáját, s ami ráakadt az áldozati húsból, azt mind elvette a pap számára. Ezenkívül gyakorlattá tették, hogy nem fogadtak el az emberektől főtt húst, csak nyerset – mert azt szárítva felhalmozhatták, és kereskedelmi célra is használhatták – egyszóval meggazdagodhattak belőle. A papi szolgálat méltó arra, hogy fönntartsák, vagyis a mindennapi betevője meglegyen azoknak, akik a szent helyen szolgálnak – ők azonban ezt meggazdagodás eszközévé tették. A prófétai szerző így szól a gonosz papfiakról: “Nem ismerték az Urat.” S azt is mondja róluk, ami még súlyosabb, hogy a “Béliál fiai voltak” – vagyis kifejezetten a gonosz erőket szolgálták az élő Isten helyett életükkel!

Ha a nép vezetői tisztátalan módon élnek, kezük nem tiszta, akkor elvadul a nép, s megutálják az Úrnak való áldozatot, sőt az egymás iránti tiszteletet is. Ilyenkor lesznek az emberek irgalmatlanná, hamissá és gátlástalanná. Felelőssége van mindenkinek, aki “fennforgó személy”. Csak egy családfőnek is, vagy aki egy munkahelyen elöljáró, vagy a korban a többiek előtt jár. Felelősség elöljárónak lenni – mert adott esetben elvadulnak a többiek is. Ilyen idők jártak akkortájt, mikor Hofni és Fineás voltak az Úr papjai, akik valójában a Béliál fiai voltak. Veszélyes és bizonytalan volt az élet egész Izraelben. Ezekben az időkben egy család belső életébe tekintve mégis azt látjuk, hogy egy értelmes és jó lélek, a családfő Elkána szeretetével egybentartja az egymást egyébként nem kedvelő, nagyon is feszültségben élő családtagjait. Kint a világban nehéz és vészterhes idők, a családban pedig védettség és fészekmeleg: milyen fontos kép!

Visszaidézem gyermekkoromat. Olyan időket éltünk, amikor embereket megszégyenítettek, lakóhelyükről elűztek, elvették a tulajdonukat, vagy megvertek, hosszú időre börtönbe zártak. Sokan féltek, mert megesett, hogy valakit éjszaka elvittek és soha nem tért haza. A családja némelyeknek máig nem tudja, hol van eltemetve. Ilyen időket éltünk – de mi gyermekek öten ebből a légkörből semmit nem éreztünk. Mert a szüleink szerettek, vigyáztak ránk, játszottak velünk, vittek kirándulni, esténként ránk szánták az időt és beszélgettek velünk – s így a család védőburkot jelentett, ahol értékek mentődtek át. A könyvek szeretete, a művészetek iránti tisztelet, az emberi tartás. Bevallom, életem legfontosabb értékei ma is azok, amiket szüleimtől kaptam, és máig azokból élek. Ezért tiszta szívvel mondom minden testvéremnek, hogy védjük és óvjuk a családot! Mert ez az utolsó sziget, ahol a történelem hullámai megtörhetnek, ahol megtorpanhatnak a romboló erők. Így volt ez a gonosz papok idejében is, s így van a történelem minden korszakában: a család érték, amit védeni, óvni kell, hogy az is védhessen és óvhasson bennünket!

A korabeli időkben, amikor történetünk játszódik, még több felesége lehetett egy férfinek. A feleség akkoriban elsősorban munkaerőnek számított. Olyan jegyajándékot kellett adni a menyasszony után, melyen az apa egy szolgát vásárolhatott magának, hogy pótolja az elveszett munkaerőt, ha férjhez ment a lánya. De a két asszony, Anna és Peninná vetélkedéséből világosan kirajzolódik, hogy abszurdum két asszonynak osztozni egy férjen. A legkisebb indok is elegendő a békétlenségre, nemhogy ilyen egyensúlytalanság, hogy az egyiknek van, a másiknak nincs gyermeke. Miért van ez így? Azért, mert Isten egy férfit egy nőnek, és egy asszonyt egy embernek szánt. Így vagyunk megalkotva, így van berendezve a lelkünk. Csak teljes kapcsolatban, maradéktalan eggyé válásban, egymás iránti hiánytalan, megosztás nélküli szeretetben tud boldogan élni két ember egymással.

Csak a szeretetre képtelen ember hiszi, hogy egy másikkal, harmadikkal boldogabb lesz. És telhetetlenül habzsolják is az emberek az életet, kipróbálnak mindent, hogy aztán végül megállapítsák: nincs a földön boldogság… Ott valóban nincs, ahol hiányzik az a szeretet, mely teljesen akarja önmagát adni, s nem éri be kevesebbel, mint hogy a másik is mindent megadjon. Csak a fogyasztói társadalom – amelyben vásárolunk, és amikor elhasználtunk valamit, eldobjuk – sugallja, hogy ne kösd le magad, ha meguntad eldobhatod, mint egy kicsavart citromot, semmi bajod sem származik belőle, mindenki így teszi. – Ebben élünk, testvérek…!

Ez a bibliai történet arról beszél, hogy Elkána minden egyensúlyozó művészete és sok szeretete is kevés az élete bonyolult helyzetének feloldásához – mert egy férfi egy asszonnyal, és egy asszony egy férfivel alkot olyan egységet, amit Isten nekünk szánt. Ebben a tekintetben a “több” mindig kevesebb, mert a legtöbb az – egy. A kettő már kevesebb, a három még kevesebb: Isten teremtési rendje ez. Amikor az ember gazdasági megfontolásokból, vagy más okból, akár telhetetlenségből, vagy összeférhetetlenségből, vagy más emberi gyarlóságokból túllép ezen, mennyi háborúságot, mennyi sebet okoz magának és otthonának is!

Van azonban egy szép és mélyen emberi mozzanat ebben a bonyolult nagycsaládban. Noha a gyermekek is elsősorban munkaerőként jöttek számításba, s így az az asszony számított valakinek, akinek gyermekei voltak, mégis azt halljuk, Elkána azt a feleségét szerette jobban, akinek nem voltak gyermekei. Különös, elgondolkozhatunk felette. Valakit nem a teljesítményéért szeretnek, hanem a lényéért… Teljesítmény központú világban élünk, ezért jó néha föltenni a kérdést: A személyéért, vagy csak azért szeretem, amit kapok tőle, amit teljesít..?

Itt valakit nem azért szeretnek, mert hasznos, hanem egyszerűen önmagáért – ahogyan az Örökkévaló sem azért szeret bennünket, mert mi adunk neki valamit! Jó lenne ebben gyakorolni magunkat. Vegyük észre, mennyivel könnyebb szeretni azokat, akik használnak nekünk, akik hoznak valamit a konyhára – jó szót, barátságot, egyetértést, közös célokat; és mennyivel nehezebb azokat, akiktől nem kapunk ilyesmit… A kifejezetten érdek vezérelte “barátságokat” most ne is említsük.

Az emberi személy önmagában érték, és az odatartozás is az – amire vigyázni kell, mert istenadta megtartó erő rejlik benne. Nem szabad elvadítani magunktól az embereket! Valljuk meg, legtöbbet azok ellen vétünk, azoknak okozunk sebeket és csalódást, akik a legközelebb vannak hozzánk. Sikeresen vadítjuk el magunktól, akiket a legjobban kellene szeretnünk. És a szomorú, zsákutcás lelkeket, akik távolabb állnak, akiket ha akarunk szeretünk, ha nem akarunk, nem, akik “nem érdemesek a szeretetre” – ők érdemelnének még több szeretetet! Megváltó Urunk is értük jött, nem az egészségesekért, nem a sikeresekért, hanem a veszendőben lévőkért. Elkána, mint családfő évente egyszer az áldozatot bemutatja, de Anna sír és nem akar enni a húsból. Férje így vigasztalja: Avagy nem többet érek-e neked tíz fiúnál? Amiből megérthetjük, hogy a házasság értelme maga a házasság. Bármilyen fontos a gyermekáldás, a házasság értelme önmagában van. Amikor az anyagiak, a közös vállalkozás, vagy akár a gyermek válik a házasság értelmévé, akkor elveszti istenadta eredeti súlypontját – mert a házasság értelme maga a házasság, a szeretetkapcsolat. Az összes többi csak többlet ehhez. Ha ez nincs, a szeretetteljes odafordulás, akkor a házasság nagy veszélyben van. Ezt kell helyreállítani: “Avagy nem többet érek-e neked tíz fiúnál?”

Hogy a házasság értelme maga a házasság, ez azt jelenti, hogy az embernek ki kell lépnie ahhoz önmagából, hogy értelmes életet éljen. A házasságban ugyanis az egymásért élő emberpár azzal, hogy elfeledkezik önzéséről, hogy szeretetben túllép saját magán, már nem élt hiába, már emberhez méltón élt. Éppen így, az élet értelme is maga az élet – mármint az az élet, amelyikről az Újszövetség beszél: a Krisztusban való élet. Az élet, mely túllép önmagán és képes a szeretetre. Szeretni Istent, és szeretni a másik embert. Az ilyen élet akkor sem értelmetlen, ha nincsenek nagy teljesítményei, mert a szeretet értelmet ad számára. Akkor sem értelmetlen, ha gyermektelen, ha házasság nélküli, ha magányos vagy özvegy, mert szeretetben él: van benne Isten-szeretet, és van benne ember-szeretet. És ez az élet értelme.

Így érkezünk el oda, hogy lehet értelmet adó szeretetben élni – beteljesedés nélkül, vágyak és álmok megvalósulása nélkül is. Elkána szeretete nem csorbult, hogy Anna nem tudott gyermeket szülni neki. És Anna szeretete sem csorbult, hogy sok éven át sikertelen asszonynak csúfolta feleségtársa.

Testvérek, nem minden álmunk, nem minden elvárásunk, s nem minden ideálunk teljesül.Ettől azonban még nem kell vétenünk a szeretet parancsa ellen. Magunknak tesszük üressé az életünket azzal! Beteljesedés nélkül is lehetséges a szeretet. Ha valaki nem illik is bele tökéletesen álmaink ideális emberének képébe, akkor is szerethető. Ha emberi ügyek nem is teljesen hibátlanok, tökéletesek, de hordoznak jó és Isten szerint való mozzanatokat, akkor megbecsülhetjük őket. Csak az ítélkező ember az, aki mindentől és mindenkitől tökéletességet vár, többnyire saját magát kivéve – akinek szelleme lecsap az első kifogásolható mozzanatra, s nem ismeri el a sok jót, ami ott van.

Valaki azt írta egyszer egy levélben, amikor próbált elnézést kérni egy embertársától nyilvánvaló vétkéért, hogy “Ha megbocsátod, és még egyszer mégis elvéteném, kérlek, akkor gondolj egyéb jó tulajdonságaimra!” Igen, szerethetők az emberek még tökéletlenségükben is. Lehetséges a szeretet vágyálmok megvalósulása, teljes beteljesedése nélkül is. Jézus sem csak a tökéleteseket szerette! Legyünk követői ebben, tanuljuk újra ezt a fajta szeretetet. Elkána távoli előképe a krisztusi szeretetnek. Valami nagyon keveset, messziről, tükör által homályosan fölmutat belőle, amikor gyermektelen, síró asszonyát így vigasztalja: “Avagy nem többet érek-e neked tíz fiúnál?”

Jézus pedig az egész bűnös világot, benne mindannyiunk bűnét, tökéletlenségét magára véve szeretett mindnyájunkat, és adta értünk önmagát a kereszten! Legyen újra ő a mérték, a középpont! Szégyenkezzünk ítéletes, abszolút tökélyt váró, kérlelhetetlen mivoltunkért, és tanuljuk meg ebből a régi történetből, hogy óvni kell a családot, hogy nehéz időkben óvhasson minket és gyermekeinket. Tanuljuk meg azt is, hogy Isten egy férfit egy asszonynak szánt, és viszont: így vagyunk megteremtve. Teljes szeretettel tartozunk egymásnak, és nem csak a teljesítményért szerethető egy ember, hanem magáért a személyéért is. Nem csak az érték, ha ad valamit. Ha beteg, rosszkedvű, boldogtalan, hordozni való, akkor az ad értéket életünknek, hogy így is szerethetjük. A házasságnak sem csak az az értelme, hogy “haszna van”, hanem maga az összetartozás. És álmaink beteljesedése nélkül is lehet boldogan, szeretetben élni. Adja meg a mi Urunk, Jézus Krisztus, hogy képesek legyünk tőle tanulni ezt naponként, mert ő nem csak példát, hanem erőt is ad nekünk ehhez! Így is legyen. Ámen.

 

Fohász

Istenünk, gazdagon megáldottál minket – miénk e földi élet minden lehetőségével és próbatételével együtt. Köszönjük azokat, akiket szerethetünk, s akik által te is szeretsz bennünket. Segíts minket önvizsgálatra, hogy ne csak elvárni tudjuk a szeretetet, hanem adni is. Szégyenkezve hajtjuk le a fejünket a kereszt előtt, mert te Krisztusban valóban szeretted az egész bűnös világot, s minket is. Kérünk, vigasztald a gyászolókat, erősítsd a küzdőket, gyógyítsad a betegeket testi, lelki betegségeikből. Adj örömet és békességet, hogy méltó módon lehessünk gyermekeid, a Szentlélek által Krisztus követői. Mutasd meg feladatainkat, vezéreld lépteinket, s adj mindenkor igaz és teljes szeretetet! Ámen.