A tudás értéke

Igehirdetés 2014. december 25.

A tudás értéke

Lekció: Mát 2,1-12

Textus: Ézs 9,1  Ézs 9,5-6

„A nép, amely sötétségben járt, lát nagy világosságot, és akik a halál árnyékának földjén laknak, fény ragyog fel fölöttük.

…Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme. Uralma növekedésének és békéjének nem lesz vége a Dávid trónja és királysága felett, mert megerősíti és megszilárdítja azt törvényességgel és igazsággal mostantól fogva mindörökké. A Seregek Urának buzgó szeretete viszi ezt véghez.”

 

Imádkozzunk!

Örökkévaló Atyánk, akit emberi szó ki nem mondhat, és akit az egek egei sem tudnak magukba fogadni, a te szavadra lett minden, ami van az egész nagy világegyetemben, és hozzád száll most megannyi mulandó földi ember imádsága. Te adtál mindent, aminek örülni tudunk ezen a földön, s a te fényed és ragyogásod tölti be az ünneplők szívét szerte a világon, az öt világrész minden országában, ahol olyanok élnek, akik ismernek téged, és itt a mi templomunkban is. Üdvözítőt adtál nekünk Krisztusban, hogy visszataláljunk a helyes emberi élethez. Hódolunk előtted, örök Atyánk, hogy öröktől fogva javunkat akarod, és kérjük a te igéd és Szentlelked biztos útmutatását. Szenteld meg közösségünket, szenteld meg ünneplésünket. Megváltó Jézusunkért hallgass meg minket! Ámen.

 

Igehirdetés

A napkeleti bölcsek Jézus jászolbölcsőjénél – e látványt sok festő megfestette az évszázadok során. Akadnak egyszerű alkotások, ahol minden szegényes és köznapi, a legtöbb mester mégis a kiáltó ellentmondást hangsúlyozza, amikor a mágusok selyembe, brokátba és prémekbe öltözötten érkeznek ugyan, mégis talminak és szükségtelennek érezzük pompájukat, mert a jászolban fekvő gyermek felől jön az igazi, a lelki fény. Arról a gyermekről, akinek számára nem volt hely egyetlen betlehemi lakóházban sem, istállóban kellett meglássa a napvilágot, és akit három évtized múlva megkínoznak, leköpdösnek és keresztre szögeznek, mert magáról azt mondja, hogy „én és az Atya egy vagyunk”. (Jn 10,30) A legfőbb vád az lesz ellene, hogy Isten fiává teszi magát, ezért kell meghalnia – pedig hát van-e kívánatosabb és nagyszerűbb dolog, mint a Feljebbvaló gyermekének lenni? Nem azért születünk-e, hogy őt megismerjük, létünk eredeti forrását megtaláljuk és vele boldogan eggyé váljunk? Nem üres-e minden élet, még a legsikeresebb és leghatékonyabb is, amelyből éppen ez hiányzik, az Örökkévaló ismerete, a legfontosabb tudás, amit ember megszerezhet?

Máté evangélista a zsidóknak írta evangéliumát, akik mindig is fogékonyak voltak a fényre, vagyis a tudásra, a gondolatra – és nem véletlen, hogy az evangélista a Jézus születésének történetét is az égi fények, a csillagok ragyogásának történetével kezdi. Napkeleti bölcsek, csillagértő mágusok jönnek Jeruzsálembe, akiket megmozdított, amit az égen láttak. Az utólagos csillagászati rekonstrukció szerint azokban az években zajlott a Jupiter és a Szaturnus háromszor egymást követő, tehát nagyon ritka típusú együttállása (coniunctio triplex) a Halak jegyében, ami az új világkorszak kezdetére utalt, és mivel jelképrendszerükben a Jupiter a Világ Megváltóját, a Szaturnus pedig Izrael királyát jelentette, így a napkeleti tudósok méltán keresték őt Jeruzsálemben. Máté evangélista azonban többet mond ennél. Az ő történetének egyértelmű üzenete abban áll: minden tudomány annyiban ér valamit, amennyiben Jézushoz vezet. A cél ugyanis az istenemberség, elveszett isteni mivoltunk visszanyerése, örökkévaló lelkünk rehabilitálása, és ezt sehol máshol meg nem találjuk, mint éppen Krisztusnál. Máté gondolatkörében tehát a fény, kivált az égi fény, a csillagok ragyogása és a tudás egészen szorosan összefonódnak – és valóban, minden igazi tudás homályt és sötétséget oszlat. De vajon ténylegesen teszi-e ezt a dolgot a modern ember mai tudománya, aminek 98 %-a a kényelmesebb életet és a szenvedések elkerülését szolgálja? Visz-e bennünket közelebb istenemberségünkhöz a mostani, modern tudományunk, amit olyan sokra tartunk, hogy már-már összetévesztjük a valósággal?

Ma még ott tart a világ, hogy „a tudás hatalom”, vagyis aki több információt tud gyűjteni, az esélyesebb a hatalomra, és le fogja tudni gyűrni a tudatlanabbakat, ezért aztán gőzerővel folyik a lehallgatás és a beszélgetéseink és magánjellegű email-jeink eltárolása ebben a mostani „Szép új világ”-ban – az evangélista szerint azonban a tudás nem hatalom, hanem valami egészen más: a tudás megtisztulás. Nem arra való, hogy másokat leigázzak vele, hanem arra, hogy életemet megjobbítsam általa. Aki megért valamit a világból, vagy akár csak a saját kis személyes életéből is – azt azért kapja, mint esélyt, hogy megemberelje magát és átnemesedjen, nem pedig azért, hogy azt hatalmi célokra hasznosítsa. Még a természet leigázása is visszaüt, nem ezt látjuk? Megpróbáltak a nagy tudomány nevében bizonyos országokban folyókat északról délre fordítani, és elmocsarasodtak hatalmas területek. Nálunk viszont lecsapolták a Kis-Balatont, mert hiszen olyan fölösleges ott az a sok nádas, és kezdett tönkremenni a tó egész élővilága, mert nem volt, ami megszűrje a belé áramló vizet. Igenis, a tudás értéke abban áll, ha az visszasegít bennünket istenemberségünk közelébe, erről szól a Máté evangéliumának születés-története – és ezért találnak el a napkeleti bölcsek a Jézus jászoláig. Mi se adjuk alább – ami fényt kaptunk, amennyit a világosságból befogadhattunk, az mind-mind arra való, hogy krisztusibb legyen az életünk. Karácsonykor nem kevesebbet érthetünk meg, mint azt, hogy akik őt magát befogadták, azokat Isten felhatalmazta arra, hogy maguk is Isten fiaivá legyenek. (Jn 1,12) Ez pedig krisztusibb életben fog megmutatkozni, békülésre kinyújtott kezekben, több szelídségben, több jóságban és még több egyszerű, tiszta szeretetben.

De az is nyilvánvaló a fény és az igazi tudás dolgában, aminek a témáját tehát Máté evangélista a Jézus születése kapcsán ilyen képes beszéd formájában tárgyalja, hogy az mindig a szent hagyománnyal, az igazi lelki örökségünkkel összhangzó tudás. A Krisztusnak Betlehemben kell megszületnie, mert így mondta meg a próféta. (Mik 5,1-3) Az Ószövetség a maga történelmi híradásaiban számtalanszor elénk adja, milyen bajok származtak abból, amikor Isten népe elveszítette gyökereit, és semmibe vette hagyományait. S itt nem bizonyos rituálék, még csak nem is ünnepek megtartásáról van szó – azt nagyon is könnyű letudása volna a dolognak. A szent hagyomány Isten ígéreteinek számontartásából és komolyan vételéből áll, mely hűséget és igazságot követel, nem pedig vallásoskodást. Ez a szent hagyomány arra tanít, hogy teljes szívünkkel, egész lelkünkkel és minden erőnkkel szeressük az Urat (5Móz 4,29 és 5Móz 6,5), embertársunkat pedig pontosan úgy, mint saját magunkat. (3Móz 19,18) Megszabja a Tíz Igében, hogy mire vigyázzunk, amire ha nem figyelünk, tönkreteheti életünket. És micsoda erőt és vigasztalást ad egy Jób könyvének csak az a pár szava is, hogy „Tudom, az én Kiváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll. S ha ez a bőröm lefoszlik is, testemből látom meg Istent, az én szemeim látják meg őt, nem pedig másé.” (Jób 19,26) Ezeket a szavakat Jób azután mondta, hogy hét fia és három lánya halt meg, elvesztette mindenét, tönkrement az egészsége és még felesége is azt mondta neki, átkozd meg az Istent és halj meg. De Jób tudta, mert fény és világosság formájában ott volt a tudás a szívében, hogy az ő Kiváltója él, s utoljára az ő pora felett megáll. Ez a szent hagyomány a mi hagyományunk is, sőt az egész világé immár. Mert nem azt mondja-e Ézsaiás próféta is, hogy „Kevésnek tartom azt, hogy csak a Jákob törzseinek helyreállításában és a megmenekült Izrael visszatérítésében légy szolgám: a népek világosságává is teszlek, hogy szabadításom a föld szélső határáig jusson.” (Ésa 49,6)

Ennek a megszentelt hagyománynak sorában szólt hozzánk az előbb Ézsaiás másik nagy igéje is: „A nép, amely sötétségben járt, lát nagy világosságot, és akik a halál árnyékának földjén laknak, fény ragyog fel fölöttük… Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme. Uralma növekedésének és békéjének nem lesz vége a Dávid trónja és királysága felett, mert megerősíti és megszilárdítja azt törvényességgel és igazsággal mostantól fogva mindörökké. A Seregek Urának buzgó szeretete viszi ezt véghez.” (Ésa 9,1 és Ésa 5-6)

Igen, az Ószövetség lapjain ott az ígéret, hogy asszonytól született, valódi ember-gyermek lesz a Békesség Fejedelme, aki Csodálatos Tanácsos és Erős Isten is egyszerre, és mi megtaláltuk ezt a Csodálatos Tanácsost és Erős Istent abban, aki nem lovon, hanem szamárháton vonult be Jeruzsálembe. Betöltötte Zakariás próféta szavát – „Ímé, jön néked a te királyod, igaz és szabadító, szegény, és szamárháton ülő” (Zak 9,9) – és ellenségeiért imádkozott a kereszten.

Ha mindez így igaz, hogy a valódi tudás a megszentelt hagyomány folytatója és betöltője, akkor hát ne porosodjon a Biblia a keresztyének polcán, legyen lelki kenyér naponta, ami erőt ad és megtisztogatja elpiszkolódott lelkünket.

Láthatjuk továbbá az érzékenységet és vezethetőséget is, mint az igazi tudás jellemzőit, hiszen a mágusok képesek korrigálni tévedésüket, s az angyali érintés vezetése szerint nem mennek vissza Heródeshez, más úton térnek hazájukba. Legyenek a keresztyének képesek új utakat találni –  ilyen egyszerű üzenet ez itt az evangéliumban. Az egyház ne múzeum legyen, hanem otthon, meleg fészek, amelyben minden népnek helye van, ha Isten gyermeke és Krisztus követője akar lenni – egyetemes egyház, a megszentelt emberiség nagy testvérisége. Igen, meleg otthon, ahol jó lenni és ahonnan mégis szabad kirándulni, sőt elutazni, akár tanulmányi kirándulásra is, hogy annál jobb legyen majd hazatérni, élményekkel és tapasztalásokkal gazdagodva. Aki tud csöndben lenni, aki becsüli behajtott ajtajú belső szobája áhítatát, ott megszólal a Lélek és megmutatja az új utakat, amik az evangélium szerint pontosan az Istenember életben maradását szolgálják. Jézus mindenesetre így maradt életben Heródes gyermekgyilkossága idején, és így végezhette el felnőttként azt az áldozatot, amiből mi máig élünk.

De a legfontosabbról se feledkezzünk el, s ez a megvalósítás. A mágusok leküzdték saját kényelmüket és tunyaságukat – és vették az utazás minden fáradalmát, hogy odaadásuk azé lehessen, aki arra valóban méltó. Hiába tud az ember sokat, hiába könyvtár valakinek a feje, hiába tájékozott a világ dolgaiban akár a legmagasabb szinten is, ha nem lesz abból helyes cselekedet. „Aki sokat tud, és nem aszerint él, az elveszett” – tartja egy régi keleti mondás. Megvalósítás nélkül a legszebb gondolatok sem érnek semmit. Az ember életében minden azon múlik, mit csinál, mit tesz valaki, nem pedig az elvein és a deklarált értékein. Mondhatunk mi szépeket, büszkélkedhetünk akár az őseinkkel is, lehetünk büszke reformátusok vagy katolikusok, a döntő mégis az, hogy mit teszünk. Az jön velünk az örökkévalóságba, amit kimondtunk, amit egyszer megtettünk. És hogy itt is megjelenjen a Biblia nyelve, a paradoxon, bátran mondhatjuk, az is jön velünk, éspedig akár érdemünkre is, amit nem tettünk meg. Néha az még fontosabb is, mi mindent nem tett meg valaki. Lehetett volna besúgó, amikor olyan idők jártak, de nem lett az. Meggazdagodhatott volna tisztességtelen eszközökkel, amikor fordult a világ és olyan idők jöttek – és nem tette. Megsérthette volna mások érzékenységét, amikor igaza volt ugyan, de tartózkodott tőle és hallgatott. Igen, az is erkölcsi tett, amit elkövethettünk volna, de nem tettük. És a ki nem mondott ítéletek erősítenek és gazdagítanak, és a vissza nem adott sebek gyógyítanak – ezt mindenki tudja. Hát ezt hozta nekünk, aki Betlehemben született, és aki nekünk olyan életet tanított, amit valóban érdemes élni.

Fény és tudás? Igen, ha és amennyiben Jézushoz vezet. Ha visszaadja elvesztett hitünket, ha visszavisz elvesztett, eredeti istenemberségünkhöz. Ha csak hatalmat és kényelmet szolgál, minden tudásról kiderül végül, milyen sokat rombolt is valójában. Legyen ez a tudás a megszentelt hagyománnyal összhangzó, annak folytatója – ne veszítse el az ember a gyökereit, ezért éljen Isten igéjével hűségesen és szorgalmasan. Legyen a tudás ilyen értelmű megbecsülője érzékeny és vezethető is, akkor fog majd olyan új utakat találni, amiken érdemes járnia. De legyen leginkább a megvalósítás embere, akinek nem csak szép és fontos szavai, de azokhoz méltó tettei is vannak. Akkor nem marad csak ünnep a karácsony, hanem olyasmi lesz, ami továbbvisz minket istenemberségünk útján. Így legyen! Ámen.

Úrvacsoraosztás