Igehirdetés 2014. december 14.
A gondviselés törvénye a váratlan
Lekció: Luk 1,26-38
Textus: Luk 1,30-31
„Ne félj Mária, mert kegyelmet találtál Istennél! Íme, fogansz méhedben, és fiút szülsz, akit nevezz Jézusnak.”
Imádkozzunk!
Mennyei Édesatyánk, segíts bennünket ebben az órában teljesen átérezni, hogy semmi vagyunk; nem azért, hogy kétségbeessünk miatta, hanem hogy még erősebben érezzük, milyen hatalmas a te jóságod. Bocsásd meg köznapiságunkat, amivel a megszokásokban élve már-már azt is elhisszük, mi magunk vagyunk a legfontosabbak ezen a világon, s más lényeges nem is marad, csak a saját érzéseink és gondolataink. Hadd emelkedjünk most ki ebből, hadd nyíljon ki a szívünk a te mennyei horizontod távlataira, és hadd legyünk abban emberek, hogy még inkább a te gyermekeiddé válunk. Adj ehhez tőled való igét, a Krisztusról való beszéd lelki táplálékát, és áraszd ki ránk Szentlelked erejét. Ámen.
Igehirdetés
A karácsony megszokott, kedves állandósága az ünnep egyik ajándéka. Ilyenkor ünnepi étel van az asztalon, mint tavaly is volt, amit ismerünk és szeretünk. Azok ülik körül az asztalt, akik összetartoznak, szeretik egymást és egy éve is együtt ünnepeltek, a család tagjai. Meghitt a hangulat, minden megbízhatóan olyan, ahogy lenni szokott.
Itt az ünnep kapujában azonban, néhány nappal a karácsony előtt mindig megállít bennünket az angyali üdvözlet, aminek éppen a szokatlanság a lényege. Nem beszélget velünk naponta Isten angyala, még a költő is azt mondja: „Kegyes hölgy Krisztust egyszer szült….” (Ady E.) Valóban, Názáretben kétezer éve valami olyan meghökkentő dolog kezdődött, mikor a “Jézus-ügy” útjára indult a világban, amit semmi más méltó módon kiábrázolni nem tud, mint ez a furcsaság, hogy egy egyszerű zsidó leány elkezd egy angyallal beszélgetni…
Egy francia nyelvű teológus éppen erre tapintott rá, amikor azt mondta, hogy “a gondviselés törvénye a váratlan.”(Idézi: Farkas J.) Felkelünk reggel, és előttünk egy egészen új nap, aminek egyetlen percét sem ismerjük – mintha most teremtené az egész napot a semmiből Isten! Minden friss és ismeretlen, s ez így igazán Isten ajándéka. Magyar nyelvünk is erre utal, amikor az ígéretes jövőről azt mondja, valaminek „vannak kilátásai”, vagyis egy ember nincs bezárva a négy fal közé, ahol nem történik semmi – látszik valami más, mint ami megszokott világunkhoz tartozik.
Isten dolga velünk azonban mégsem egyszerűen az, hogy változatossá teszi a mindennapjainkat – néha nagyon is meghökkentően érinti életünket és sorsunkat. Lehet egy váratlan ajándék, amit meg sem érdemeltünk és csodálkozunk felette, ám lehet egy próbatétel is, amivel egyáltalán nem tudunk mit kezdeni. Isten így van jelen a világban, kiszámíthatatlanul és megjósolhatatlanul, frissen és meghökkentően – a gondviselésnek valóban a szokatlan a törvénye.
Mária számára mindenesetre felfoghatatlan volt, hogy ő gyermeket fog szülni, holott férfit nem ismer, és minden bizonnyal még felfoghatatlanabb volt, hogy ki is lesz az a gyermek, akit szülni fog. „Nagy lesz, akit a Magasságos Fiának fognak nevezni, az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, ő pedig uralkodik a Jákob házán örökké, és uralkodásának nem lesz vége.” Azért fontos ezeken elgondolkodnunk, mert szeretjük az állandóságot, legyen az élet kiszámítható, a világ megbízható – és most ezzel kell megbarátkoznunk, hogy a gondviselés törvénye a szokatlan! Isten világából éppen a nehezen kezelhető életmozzanatok által jönnek a fontos üzenetek: amikor valamivel nem tudunk mit kezdeni, nem értjük vagy nehezen tudjuk elfogadni.
Az odaátról érkező üzenetek azonban mindig a javunkat akarják. Itt is ez szólal meg. „Ne félj Mária, kegyelmet találtál az Istennél!” A Szentírás arról szól, hogy Isten az örök szeretet, ezért ami tőle való, az mindig abszolút pozitívum. Még az intést is azért adja, mert az éppen ránk fér, s ő azzal a javunkat akarja. Erősödjünk meg ezen az adventi vasárnapon abban, hogy Isten valóban abszolút pozitív szeretet, és ha meghökkentő, vagy megrendítő dolgok részesei vagyunk is, azok is mindig a javunkat szolgálják.
Igénk még ennél is tovább megy, amikor a születendő gyermek nevét Jézusnak nevezi. Ez a zsidó fiúnév cseppet sem volt ritkaság akkoriban, sokan viselték. A választott nép körében alig akadt személynév, amiben ne szerepelt volna Isten neve. A nép tisztában volt azzal, hogy mindenkire nézve az a legfontosabb, milyen kapcsolatban van ővele, és a személynevek ezért nagyon gyakran ilyen viszonyulásokat fejeztek ki. A Gábriel név például, amely az angyal neve itt az evangéliumban, azt jelenti „az Úr az én erősségem.” Olyan valaki neve, aki nem maga akar erős lenni, hanem az ő erőssége az Úr. Jézus neve héberül Jöhósuah-nak hangzott, ami lefordítva így hangzik: „Az Úr szabadítása.” Nem Mária választotta ki születendő gyermeke számára, hanem az angyal “megbízója” – maga Isten, s ez azt jelenti, hogy a gyermek által ő szabadulást akar véghez vinni.
Nincs ember, akinek ne lennének bilincsei. Van, aki az édességet szereti nagyon, és nem tud magának parancsolni, ha ilyesmit lát, más a vásárlásban érzi magát boldognak, megint más mindent odaad azért, hogy neki legyen igaza és övé legyen az utolsó szó, elismerjék a szakértelmét – és akad még pár bilincs. Vannak nehéz, súlyos bilincsek, és akadnak olyanok is, amiket a világ nem is ismer, mert kifelé nem is látszik – de a viselője szenved tőle. Az angyali üdvözlet legnagyszerűbb pillanata, amikor elhangzik, hogy aki születni fog, az maga lesz az Úr szabadítása. S Jézus valóban azért jött, hogy ne legyenek emberek rossz lelkiismerettel, önmeghasonlottságban, ne legyenek titokban foltos élettel – hanem legyenek szabadok és boldogok. Nincs bilincs, amit ő le ne tudna venni – ez az evangélium diadalmas tudása! Félelem, harag vagy ellenszenv, szenvedélybetegség – vagy vegyük az enyhébbnek tűnő, valójában nagyon is erős bilincseket: hitetlenség, rezignáció, „úgyis mindegy” hangulat, kilátástalan erőtlenség – ezek mind meghódolnak előtte. Királyként uralkodik felettük, s királysága nem fog véget érni. A bálványában csalódott ember forduljon csak őfelé, hívja s kérje őt, benne nem fog csalódni. Királysága örök királyság!
Végül még egy mozzanat, amit az angyali üdvözletből megérthet a hívő. Mária élete hirtelen nagyon bonyolult lett, amint eljött hozzá az Úr angyala, és tudatta vele a rá váró megfoghatatlan dolgokat – ez az egyszerű leány mégis pontosan tisztába jön azzal, hogyan tovább a maga útján. Isten akaratára egyszerűen, alázattal mond igent. „Íme, az Úr szolgáló leánya, történjen velem a te beszéded szerint.” Ez mindig fontos lecke azoknak, akik szeretnének Isten útján járni. Amíg az ember önmagát állítja, a sebeiről és a vele esett igazságtalanságokról beszél, másokat hibáztat és magát igazolja – addig rendszerint még a saját útját járja. Sok ilyen ember van. Aki azonban az útra vigyáz, ahogy a zsoltárban olvassuk, „annak mutatom meg Isten szabadítását.” (Zsolt 50,23)
Az útra vigyázni annyi, mint vezetetten élni, és Mária példát adott ebből. Hallotta, sőt meghallotta, amit Isten neki mondott – ezért tudta, mi lesz a következő lépés az életében! Amíg az ember nem él ilyen vezetett életet, addig érvényes rá, amit Ézsaiásnál így olvasunk: „Tapogatjuk, mint vakok a falat, és orra esünk fényes délben és délután.” (Ézs 59,10) Mária elfogadta az égi vezetést, és már nem tapogatta úgy a falat, mint a vakok, és nem esett orra fényes délben és délután! Azt olvassuk, talpraesetten felkelt azokban a napokban, amikor az angyali üdvözlet érte, és sietve elment a hegyvidékre, Júdea egyik városába, ahol rokona, Erzsébet élt – s Keresztelő Jánost hordta a szíve alatt. E találkozás a két asszony között örömteli pecsétet tett arra, ami eddig történt az életükben. Erzsébet méhében a magzat repesni kezdett, és édesanyja ezt kérdezte: hogyan lehetséges, hogy az én Uram anyja jön el énhozzám? Az asszonyi szív ráérzett a titokra, ami csak bimbózóban volt Mária méhében: ő fogja megszülni, aki Máriának is, Erzsébetnek is, sőt mindnyájunknak Ura lesz! De e nagyon is távlatos tudások egyszerű, hétköznapi tájékozódást is magukkal hoztak – ezért nem két siránkozó, szerencsétlenkedő asszonyról hallunk, hanem olyanokról, akik együtt dicsőítik Istent azért, amit velük tett.
Igen, így érdemes adventet ünnepelni, így érdemes karácsony szent ünnepére készülni. Hittel fogadni a furcsa igazságot: a gondviselés törvénye a váratlan. Ha nem is az történik mindig életünkben, amire számítottunk, vagy amit nagyon akartunk volna, Isten azért jelen van, s néha éppen a legváratlanabb módon ad hírt magáról. Az ő híradása mindig a javunkra van, mert megszabadítani akar, bilincseket levenni – emberi szíveket boldoggá és szabaddá tenni. Ahol valódi alázat fogadja szándékát, ott nem kell már vak módjára tapogatni a falat – megkapjuk a szükséges vezetést, a következő nap teendőjét – a lépést, ami vár ránk, és pontosan helyénvaló. Hát legyen miénk Jézus; az a Jöhósuah, akinek neve ezt jelenti: az Úr szabadítása! Ámen.
Imádkozzunk!
Köszönjük Urunk a közeledő ünnepet. Csöndben s várakozással figyelünk, így tekintünk előre a te érkezésedre. Segíts megérteni a jeleket, felfogni gondolataidat, amik szabadulásunkat és javunkat akarják. Te leveheted rólunk a bilincseket, és meg is teszed, hiszen örök szeretet vagy. Mutasd meg a következő lépést, ami ránk vár, s amit már veled együtt tehetünk meg. Imádkozunk a betegek gyógyulásáért, és a gyászolók megbékéléséért, hogy vigasztalást találjanak tenálad. Őrizd otthonaink békességét és adj nekünk Krisztusunktól való jóságot! Ámen.