Igehirdetés 2009. március 8.

Aki mindvégig állhatatos marad, az üdvözül

Lekció: Mát 24,1-14
Textus: Zsid 12,1-3

„Azért mi is, akiket a bizonyságoknak ily nagy fellege vesz körül, félretéve minden akadályt és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdő tért. Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégzőjére, Jézusra, aki az előtte levő öröm helyett, nem törődve a gyalázattal keresztet szenvedett, s az Isten királyi székének jobbjára ült. Gondoljatok őrá, aki ilyen ellene való támadást szenvedett el a bűnösöktől, hogy lelketekben megfáradva el ne csüggedjetek.”

Imádkozzunk!

Istenünk, légy áldott, hogy mindent kijelentettél, ami üdvösségünkhöz szükséges, és mindent eltakartál előlünk, hogy ne tudjunk róla, ami nem ránk tartozik: az időket és alkalmakat, amiket a magad hatalmában megtartottál. Köszönjük a mai napot, amelyen hisszük, ismét van szavad hozzánk. Áldunk a gyülekezet közösségéért, az anyaszentegyházért, hogy nem magánosan kell keresnünk téged – közösen is leborulhatunk előtted. Azt kérjük, szólj hozzánk, akikben olykor idegen tüzek és lelkesedések lobognak, és akiknek szívében a tanítványokhoz méltatlan félelmek is eluralkodnak. Áldd meg ezt az órát tisztánlátásunk növekedésével, Jézus nevében kérjük tőled! Ámen.

Igehirdetés

Kevesen tudják elkerülni, hogy életükben hullámhegyek és hullámvölgyek váltogassák egymást. Derűs jókedv az egyik oldalon, bosszúság és ingerültség a másikon, vagy éppen csüggedés, talán melankólia is – ki tudná elkerülni, hogy ezek némelykor váltakozzanak életében. A madarakkal foglalkozó biológusok megfigyelték, hogy még a galamboknak is vannak hangulataik, nem csak nekünk, embereknek! Ám ez a váltakozás, vagy mondjuk így, mert néha valóban erről van szó, ellentmondások közt vergődés teljesen más súllyal esik a latban akkor, ha már nem csak a kedélyünkről, hanem szellemi egzisztenciánk egészéről van szó. A belső életről, ahol elbíráljuk magunkban a világ dolgait, megértünk és értékelünk – ahol a döntéseket előkészíti bennünk érzés és gondolat.

Láthatatlan belső énünk Jézus tanítása szerint érzékeny és kitett, támadható felülete lényünknek: talán azért, mert szemünkkel nem látjuk és szinte alig tudunk róla, hiszen magunk vagyunk „az”, amiről itt szó van! Az előbb hallottuk, hogy e síkon két veszély is leselkedik ránk. Az egyik az, hogy nekilelkesedünk és fellobog bennünk valami láng – mert megismertünk valakit, aki hatásosan képvisel egy dolgot; vagy rátaláltunk egy jó ügyre, amiért érdemes tenni – egyszerűen “beleszerettünk” az élet valamelyik szeletébe. Nincsen ebben baj, amíg a fő helyet is el nem foglalja életünkben, mert onnan kezdve már bálvány a neve.

Jézus mondja: vigyázzatok, sokan jönnek hitetők, akik tetszetős portékát kínálnak, és egyszer csak azon veszitek észre magatokat, hogy teljesen el vagytok bűvölve, nem marad semmi szabadságotok. Elég sok sikeres hitető akad a világban, aki a hazugságról is könnyen ki tudja mutatni, milyen nagy igazság, és meg tud győzni arról, hogy miért jó az nekünk, ha újra és újra kizsebelnek. Ézsaiás próféta mondja az Ószövetségben 2500 évvel ezelőtt: „A gazembernek gonoszak az eszközei, és galádságot tervez: hazug beszéddel meggyőzi az alázatosokat, még ha a szegénynek igaza is van. A nemes lelkű viszont nemesen gondolkozik, és kitart a nemes dolgok mellett.” (Ézs 32, 7-8)

A világban olyanok is vannak, mondja Jézus, akik nem a saját érdekükben és a maguk kényelméért jönnek, hanem egyenesen „az én nevemben”, sőt közülük sokan még jeleket és csodákat is tudnak tenni! Vigyázzatok a lelkesedésetekkel: ne higgyetek, mikor magukat felkentnek állítják és azt mondják, én vagyok “Az”! Vigyázzatok, meg ne tévesszenek titeket! Ez hát az első veszély: a bennünk lakó lelkesedés – mert az nem jár ki akárkinek. A szívünk odaszánása, a lelki odaadás egyedül Krisztust illeti, senki mást a világon!

Van azonban egy másik veszély is, ez pedig éppen a fordítottja: az elkedvetlenedés. Hallani fogtok háborúkról, jönnek borzalmas hírek, de vigyázzatok, meg ne rémüljetek – nem ez a vég! Nemzet támad nemzet ellen, ország pedig ország ellen, sőt éhínségek, földrengések is lesznek. Hozzátehetjük: bankválságról és gazdasági összeomlásról is lehet majd szó. Ezek a vajúdás kínjai – de nem a vég. Van fontosabb, “végsőbb” dolog. Némelykor Isten népén, a gyülekezeten is mutatkoznak a bomlás jelei: sokan eltántorodnak, elárulják és meggyűlölik egymást. Pedig amikor már az egyházban is ez van, akkor itt a vég, mondanánk – ahogy teszik is sokan, hogy elfordulásukat indokolják. Ám még az sem a vég, amikor bíróságokra adnak benneteket az én nevemért: némelyeket kínvallatásra adnak, némelyeket pedig megölnek. Nem ezek a legnagyobb és legvégsőbb dolgok, mondja Jézus – nem ez a vég!

Hanem micsoda? Az, mikor az egész világon hozzáférhető már az evangélium, minden nép előtt ott állnak a tanúskodók – és dönteni kell. Ez a legnagyobb és végső dolog: az evangéliummal szembesülni és döntést hozni – mellette, vagy nélküle.

Sokan úgy kerülik ki, vagy úgy odázzák el a döntést, hogy vannak éppen most fontosabb dolgok. Nem érünk rá lelki kérdésekre, amikor tönkremegy a nyugdíjpénztár és beláthatatlanok az események, amik még előttünk állnak. Most menteni kell, ami menthető – bár azt sem tudjuk, miként kellene azt tenni. És a félelem veszi a kezébe a kormányrudat, az emberek pedig összevissza szaladgálnak fizikai értelemben is – lelkileg pedig végképp. Jézus azt mondja, ezt se tegyétek. Óvtalak benneteket a lelkesedéstől a hitetőkkel szemben, akik ígérnek és nem tartják meg – óvlak benneteket azonban a rettegéstől is. Nem kell végső félelemmel félnetek akkor sem, amikor a világban egyértelmű a válság, s a bajok mindenestől eluralkodnak.

Arra is számítanotok kell, hogy a gonoszság megsokasodik, és a szeretet sokakban meghidegül. “Gonoszság” alatt itt nem a rosszindulat értendő, hanem a törvénytelenség. Isten elmondta a világnak, mik védenek bennünket a széteséstől és a pusztulástól: ezek az ő parancsolatai. Egyre többen immár kérkedően tagadják e törvényeket, leginkább a szabadság álarca mögé bújva. Családok szétesése, gyermekek elleni bűncselekmények, hatalmas vagyonok összeharácsolása növekvő munkanélküliség és reménytelenség közepette, és még sok más – mégpedig felemelt fővel, mintha mindez a leghelyesebb dolog, és a tehetség győzelme lenne.

Hitetők és lelkesítők az egyik oldalon, vigyázzatok – el ne hitessenek benneteket! Veszélyek és félelmek a másik oldalon: megszaporodik a törvénytelenség és egyre kevesebb a szeretet – meg ne rettenjetek, amikor ezt látjátok. Nem ez a vég! A végső „nagy dolog” az evangéliummal találkozni – mindenki sorsa ott dől el, sehol máshol. S ha valaki meghozta már a döntést, nem kell többé magát féltenie. Élete “nagy iránya” rendben van – nem szállt rossz hajóra. Amikor az ember az evangélium szerint kezdi el berendezni életét, vagyis kinyitja azt, s Isten iránti alázatban, embertársai iránti méltányos jóindulatban, vagyis szeretetben kezd el élni, nem pedig vádaskodásban és gyanakvásban – akkor úgy érezheti magát, mint egy nagy óceánjárón, ami biztonsággal halad egy jó célpont felé. Egy igazán nagy hajón sokat lehet menni előre s hátra, jobb és bal oldalra is, lehet váltogatni a fedélzeteket is – de az egész mégis folyamatosan halad célja felé. Így érezheti magát az, aki meghozta már a maga hitbeli döntését, és nem ugrál ki útközben minduntalan a hajóból, hogy esetleg neki talán mégis másfelé kellene mennie.

De arról senki el ne feledkezzen, hogy mindenképp ki vagyunk téve a világból jövő erőknek, s nagyon nehéz kivonni magunkat ezek hatása alól. A felkészületlen embert elsodorják a lelkesítők, a hamis próféták és hamis Krisztusok, hogy a megfelelő időben cserbenhagyják – vagy kétségbeesik és rettegni kezd, mintha nem hagyhatná magát az Atya oltalmára, mindenről neki, és egyedül neki kellene gondoskodnia. Ezektől menekül meg, aki tudja mi az igazi vég, miben rejlik földi életünk legnagyobb ügye, mert ez az evangéliummal való találkozás.

Jézus mondja, ha döntésed meghoztad, legyél hozzá hűséges. Élj szerinte, élj kitartóan. Nem elég egyszer elindulni, meg is kell érkezni valamikor. Aki mindvégig állhatatos, az üdvözül. Ez a kitartás, amiről itt szó van, valójában azt jelenti, hogy “alatta maradni”, azaz nem ledobni hátamról. Hordozni, amit egy életszakaszban el kell hordoznunk.

Mik lehetnek e kitartás akadályai? Nem annyira saját gyengeségeink, bár ez sem kis része a dolognak, amin egyedül a magunk gyakorlásával lehet segíteni. Sokkal inkább az egymás iránti megértés hiánya az, ami nagyon le tudja húzni az embert. Aki barátságos, jó légkörű munkahelyen dolgozik, annak sokkal derűsebb az élete, sikeresebben hordozza a nehéz terheket is – akinek pedig fúriák közé kell bemennie napról-napra, s maga is úgy érez, meg úgy is viselkedik, annak még a könnyebb dolgok is nehezebbnek tűnnek. A költő szerint:

„A sors parancsa, hogy ki-ki egymást megértse,
s hogyha eljön a Csend,
teremjen hozzá nyelv is, közös.”

(Hölderlin: Békeünnep)

Igen, a sors kikezdhetetlen parancsa, hogy mi emberek egymást megértsük. Ez az, amit nem lehet megkerülni. Beszélgetéseinkben néha mégis eljön a csend, amikor nem tudunk mit mondani, mert nem értjük a másikat. Teremjen ilyenkor „nyelv” a csendhez, éspedig közös nyelv! Csend nélkül nem fog közös nyelv teremni. Ahol mindenki csak mondja a magáét s nem akarja hallani a másikét – ott nem terem közös nyelv. Amíg nincs közös nyelv, az állhatatosságot és a kitartást is csak tépázzák az események – az embert pedig viszi az élete valahová, sodorja – ahelyett, hogy ő maga formálná életét.

Vannak-e segítői a kitartásnak, a mindvégig való állhatatosságnak? Sok és sokféle segítsége van. Csak egyetlen egyet hadd emeljek most ki, ez a példa. A jó példa erőt ad az embernek. Ha valaki egy magasabb szinten tudta megszervezni, egységbe foglalni életét, ha több erő és nyugalom árad belőle, mint magunkból, ha van türelme olyankor is, amikor mi elveszítjük a magunkét – akkor az ilyen ember a puszta lényével erőt tud adni másoknak. Nem kell hatásos szónok legyen, nem kell az életben csúcsra jutott, nagyon sikeres embernek lennie – mert a lényéből sugárzik a többlet, nem az eredményeiből. Ebből azonban következik, hogy nem mindegy, kire nézünk az életben. Vannak, akik mindig a vetélytársaikat vizslatják, s ellenségeket is faragnak belőlük maguknak – kár, hogy így alakul. Vannak, akik mindig félnek valakitől s annyira igyekeznek elkerülni, hogy mindig belé is botlanak. Kár, hogy így alakul.

De vannak, akik megtalálják a szép életpéldákat, Homo Christianus-okat, krisztusi embereket, akiknek jó a szíve és derűs a tekintete. Az ilyen embereket azért érdemes nézni, mert ők Krisztust mutatják fel, ha töredékesen is, de mégis egészen konkrétan. Ővelük foglalkozzunk, rájuk tekintsünk – s közelebb fogunk jutni ahhoz is, akiről az ő életük szól!

Végül pedig, mi az értelme e kitartásnak? Jézus szerint nem kevesebb, mint az üdvösség. S itt nem csak a tulnani boldogságra lehet gondolnunk, az összefoglalása és véglegessé válása annak, ami itt volt – hanem arra, amit ez a szó a Bibliában jelent, megmenekülni. Kijutni a félelemből, rosszkedvből és lehangoltságból, végeredményben a halál varázsából, ami megejtheti bárki szívét.

Megmenekülni az üres és önmagával is meghasonlott élettől, a lelki lepusztulástól. Ezt adja nekünk az állhatatosság révén az, aki a megváltást mindenkinek elhozta.

„Azért mi is, akiket a bizonyságoknak ily nagy fellege vesz körül, félretéve minden akadályt és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdő tért. Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégzőjére, Jézusra, aki az előtte levő öröm helyett, nem törődve a gyalázattal keresztet szenvedett, s az Isten királyi székének jobbjára ült. Gondoljatok őrá, aki ilyen ellene való támadást szenvedett el a bűnösöktől, hogy lelketekben megfáradva el ne csüggedjetek. Ámen.

Fohász

Urunk Jézus, te valóban félretettél minden akadályt és megkörnyékező bűnt, és végigjártad az utat a kereszt gyalázatáig. Messzi vagyunk a te nagy engedelmességedtől, de ma is azért jöttünk ide, hogy ebből merítsünk, s szereteted gyógyítsa meg szívünket. Köszönjük, hogy gondolhatunk rád, amikor lelkünkben megfáradva elcsüggednénk már. Imádkozunk országunkért, a meg nem születő gyermekekért, a munkanélkülivé lett családfőkért és minden bajban lévő embertársunkért. Töltsd ki ránk hűséged erejét és biztatását. Vezess az előttünk álló hét napjain, hogy az alázatban és a lelki éberségben maradhassunk! Ámen.

Nyomtatás