Az öröm három arca

Igehirdetés 2009. március 22.

Az öröm három arca
Lekció: Zsolt.107,1-16
Textus: Luk. 15,8-10
„Ha egy asszonynak tíz drachmája van, és elveszít egy drachmát, vajon nem gyújt-e lámpást, nem söpri-e ki a házát, és nem keresi-e gondosan, míg meg nem találja? És ha megtalálta, összehívja barátnőit és szomszédasszonyait, és így szól: Örüljetek velem, mert megtaláltam a drachmát, amelyet elvesztettem. Mondom nektek, így fognak örülni az Isten angyalai egyetlen megtérő bűnösnek.”
Imádkozzunk!
Mennyei Édesatyánk, ma reggel is megköszönjük neked megtartó jóságodat. Megköszönjük az elmúlt éjszaka pihenését és biztonságát, otthonunkat, a fedelet, amit te adtál fölénk. Megköszönjük, hogy újra itt a te szent napod, a hetedik nap, és hogy mi közeledhetünk te hozzád. A te kezedben és mintegy a tenyereden érezhetjük magunkat, és úgy tapasztaljuk, nem hagysz minket magunkra, még ha pusztán és próbákon át is vezeted olykor az utunkat. Köszönjük, hogy hozzád kiálthattunk már oly sokszor, és a te hűséged változatlannak bizonyult. Megvalljuk előtted szívünk nyugtalanságát, belső békétlenségünket. Azt, hogy nagyon is telhetetlenek vagyunk, és mindig többre vágyunk. Köszönjük, hogy ezt a többet ott találhatjuk meg, ahol valóban van, tenálad. Engedd, hogy most igazán feléd forduljunk, és hozzád közeledjünk. Így áldd meg ezt a mostani órát épülésünkre,neked dicsőségedre.Ámen.

Igehirdetés

Ez a mai igehirdetés az örömről szól. Életünknek arról az ajándékáról, amelyet a Biblia a Szentlélek gyümölcsei közt rögtön a szeretet után, a második helyen említ, amikor a kilenc gyümölcsből álló felsorolást így kezdi: „A Lélek gyümölcsei pedig szeretet, öröm, békesség….” (Gal. 5,22) Tehát az öröm Isten köztünk való jelenvalóságának, a Szentléleknek gyümölcse is lehet, nem pedig csupán valami élvezet vagy éppen feslettség, ezt mindjárt elöljáróban le kell szögeznünk. Sok ember számára ugyanis úgy áll a hit dolga – tévesen – hogy vagy Isten, vagy pedig az öröm. Nem így van! Mi, emberek Teremtőnk által szeretetre, örömre és békességre vagyunk szánva, és ezek a nagyszerű dolgok, hogy szeretet, öröm és békesség kizárólag a bűn által váltanak előjelet, lesznek gyűlöletté, örömtelenséggé és békétlenséggé. De szó sincs arról, hogy az öröm önmagában valami gyanús dolog lenne, vagy, hogy a hívő ember számára kizárólag az lehetne a jó, amiben véletlenül sincs semmi öröm.
Az biztos, hogy az örömnek is két arca van, hiszen egyik változatában, az Isten nélkül való örömben tényleg elválaszt minket az életünk igazi lényegétől, Urunktól. De egyértelmű, hogy van olyan öröm is, ami tőle magától jön és így még szorosabban hozzá is kapcsol minket. Most erről az utóbbiról, a jó örömről szeretnék szólni, éspedig azt a három arcát felvillantva ennek, amire az evangéliumban, Jézus szavai közt lelhetünk.
Az első, és a hozzánk legközelebbi fajta öröm az, amikor valami sikerül. Az asszony elveszt a tíz drachmája közül egyet, de hozzáfog, kisöpri a házat, gondosan keresi, és amint megtalálja, örül neki. Talán jó azt tudnunk, hogy egy drachma egy napszámos egész napi munkájának bére volt akkoriban, vagyis mai viszonyok közt valahol öt és húszezer forint közötti érték. Volt hát mit örülni, ha egy drachma elgurult, de aztán mégis meglett. A házakat akkoriban rendszerint döngölt padlóval látták el, amire gyékényt terítettek, hogy mezítláb is kellemes legyen a szobában. A drachmák pedig olyan kisméretű pénzek voltak, mint a mi nemrégiben megszűntetett egyforintosaink, és ha ez elgurult valahová a gyékény szövete közé, tényleg volt mit keresni rajta.
Most én is hadd osszak meg valamit a testvérekkel egy elgurult és megkerült drachmáról. A szentendrei reformátusoknak az írásos feljegyzések szerint legalább 1825-től volt iskolájuk. Saját lelkészt ugyan nem tudtak tartani akkoriban, de azért református tanítót minden évben fogadtak, hogy gyermekeiket írni-olvasni meg zsoltárt énekelni tanítsa. A tanító sorkoszton volt – vagyis egyik héten egyik, másik héten másik családnál étkezett, lakni pedig általában valamelyik viszonylag tehetősebb református polgár otthonában élt. 1825-ben például a Paprikabíró utcában, nemes és nemzetes Akócs Pál otthonában, ahogyan ezt a háza évszázaddal későbbi újjáépítésekor a padláson gerenda alá rejtett feljegyzésből megtudtuk. Aztán 1855-ben a Szamárhegyen építettek eleink imaházat és iskolát, majd 1905-ben átvettek egy csőd szélén álló városi magániskolát fenntartásra, végül pedig 1929-ben, az akkori gazdasági világválság kellős közepén nyolc tantermes iskolát építettek, ez ma átépítve a Szakmunkásképző. 1950-ben ezt a hozzá tartozó kollégiumokkal együtt államosították, vagyis a drachma elgurult. Negyvenkilenc év telt el, pontosan hétszer hét év, amíg eljött a bibliai „kürtölés esztendeje”, és 1999-ben hozzáfoghattunk, s immár tíz éve építgethetjük újjá az iskolánkat. Az elmúlt héten pedig elnyertük az EU 250 millió Ft-os támogatását, hogy tornatermet is építhessünk a gimnáziumunkhoz. A pontos részletekről és az ezzel kapcsolatos, nem is kis gyülekezeti feladatainkról azért a mához egy hétre megjelenő Kehely hasábjain is olvashatunk majd. Most annyit, hogy nekünk is olyan örömünk lehet, mint amikor az asszony megtalálta a maga elgurult értékét. Újra teljes értékű iskolánk lehet, mint amilyet elvettek tőlünk 1950-ben. Valóban egész szívünkkel örülhetünk, meghívhatjuk a szomszédjainkat, és legfőképpen megköszönhetjük Istennek, aki az elgurult drachmát nekünk ilyen módon, bátran mondhatjuk, hogy megsokszorozva, visszaadta.
Azt mondhatná azonban valaki, hogy ez tényleg öröm, de azért teljesen e földi öröm. Igaz. De minden nap így kellene köszöntenünk a reggelt, amikor kinyílik a szemünk – Urunk, lám, adtál nekünk ma is e földi életet, íme, dolgozhatunk, szolgálhatunk, szerethetjük mieinket. Milyen jó lenne, ha valóban meglátnánk, mennyi, de mennyi „e földi” örömben részeltet minket mennyei Édesatyánk, ha nem is minden nap ilyen méretűben, mint amit mindnyájunk közös örömeként elmondhattam az előbb – és milyen jó lenne, ha nem engednénk, éspedig hitünkből fakadóan nem engednénk, hogy fásultság vagy rosszkedv uralja a mindennapjainkat!
Ez ugyanis az öröm, a jó öröm első arca: Isten ad nekünk valamit, itt a földi életben, és mi nem megyünk el mellette, mintha semmi nem történt volna, hanem hálás szívvel és örömmel megköszönjük neki, egymással pedig megosztjuk az örömünket, mint az asszony is tette a szomszédnőivel. Mert nem csak a panaszainkat, hanem az örömeinket is jó megosztani!
De van tovább, mert az öröm második arca az, hogy nem csak egy értéket, pénzt, épületet vagy egy épületrészt lehet visszakapni Istentől, amit elvettek tőlünk, hanem a lelki egészségünket is, amit esetleg éppen magunk játszottunk el. Az elgurult drachma ezen a szinten már jelkép, ami az elgurult igazi életünket ábrázolja ki. Mert tényleg van olyan, hogy nem csak valami értékünk gurul el, hanem szinte saját magunkat veszítetjük el. És tudjuk, hogy ez cseppet sem ritka dolog. Ha körülnézünk, látjuk, milyen sok feldúlt életű ember van a világban ahhoz, akik békétlenül járnak, egymással és önmagukkal is elégedetlenül, mindig háborogva valami felett, hogy az örömnek erre a másik, közvetlenül üdvösség-ügyet érintő szintjéről el ne felejtkezzünk, erre is legyen gondunk, sőt, egyenesen keressük ezt. Itt már nem az értékeinkről, hanem közvetlenül mi magunkról, a lényünkről, az újra megtalált életről van szó, ami nem más, mint az Istenhez visszafordult lélek. Az, aki tudja, hogy ő elveszett volt, de már nem az, még ha vannak is küzdelmei – mert az élete a megfordulása óta alapjában véve jó felé halad. A visszanyert tiszta lelkiismeret lehet ehhez jó párhuzam, vagy a családi béke, de az örömmel és szeretettel végzett munka is. Az, hogy a megváltott ember immár nem magával foglalkozik csupán, hanem mások megváltásán is munkálkodik. Igazi életünk, vagyis üdvösségünk ügyében, hiszen ez a két dolog egy, mindig valami idillien szép dologról van szó. Arról, ami olyan szép, hogy már el sem tudjuk hinni. A megtérő bűnös élete ilyen. Egyszerűen hihetetlen, de ilyen is van. És nem is kevés.
Az örömnek ez a „második” arca már nem csak e földi dolog, hiszen pontosan arról van szó, hogy a lélek újra összekapcsolódik Istennel, és ez által egy fölfelé húzó erőtérbe, a Szentlélek erőterébe kerül. Ez az öröm az Istenhez tartozás belső, lelki öröme. Minden gyarlóságunk, bűnünk és elbukásunk mellett is szépen kiábrázolja ezt az, hogy noha nem vagyok tökéletes ember, még szégyellni valóim is akadnak néha nap, de mégis van közösségem, Szentlelkes otthonom, ahová tartozom, ahol az ő szavára együtt figyelünk, azt hirdetjük és hallgatjuk, ahol Megváltónkról szóló szentségeinkben azt kiábrázoljuk és erőt kapunk általuk, sőt, megpróbáljuk még a mindennapok engedelmességében megvalósítani is.
Az elveszett, de megtalált drachma a megtérő bűnös ember öröme, hogy van kegyelem és van megbocsátás. Nem csak ítélet és nem csak igazság van, hanem olyan főpapunk is van Krisztusban, aki meg tud indulni a gyengeségeinken, mert hozzánk hasonlóan ugyanezekben ő is kísértést szenvedett és – győzött. Ő igazán tudja, hogy mit jelent embernek lenni.
Hát örüljön minden megváltott ember, amikor a jézusi példázatot hallja a drachmáról, mert itt a mi Krisztusban megújuló életünk lehetősége hirdettetik meg!
És van az örömnek még egy harmadik, immár egészen mennyei arca is. Azt halljuk, hogy az ég angyalai is örülnek, éspedig nem azon, hogy annyi, de annyi igaz ember van immár a világon, hanem azon, ha egyetlen bűnös visszatalál Istenhez. Ez a bepillantás Isten világába valami végtelen nagy boldogsággal szokott mindig eltölteni, valahányszor ezt a példázatot hallom vagy olvasom. Nagyon remélem, a jelenlévők szíve is megdobogott erre a pár szóra, amikor az előbb felolvastuk. Az égben Isten angyali így fognak örülni egyetlen megtérő bűnösnek! Olyan ez, mintha kinyílna egy ablak, és egy magasabb és jobb világba nézhetne be rajta át az ember. Az angyalok nem csak kivont karddal állnak az elveszett Paradicsom kapujában, nem csak visszarettentik Bálámot, hogy tulajdonképpen mire is készül ő most éppen, nem csak némaságra kárhoztatják Zakariás papot, hogy ha neki jel kell, pedig az Úr angyalával találkozott, hát akkor hát legyen néma egy évig, és nem csak a végítéletkor válogatják szét a juhokat a kecskéktől, hanem az angyalok örülnek és mosolyognak is. Ahogyan ezt Barth Károly, a nagy svájci református teológus kifejezte, az angyalok Isten dicsőségére Bach fenséges és hatalmas muzsikáját játsszák a mennyben, de amikor ő nem figyel oda, és magukban vannak, a saját örömükre Mozart zenéjét játsszák. Talán érezzük, hogy mit is mondott ezzel a nagy gondolkodó. Hitem szerint azt, hogy az öröm még az áhítatnál is angyalibb tulajdonság.
Ne vegyük hát el egymás örömét. Vigyázzunk inkább rá, hiszen isteni dologról van benne szó, olyasmiről, ami még az angyalok számára is a legfontosabbak közé tartozik. De úgy is fogalmazhatunk, hogy akkor válik egyre angyalibbá egy ember élete, ha egyre több örömöt tud elfogadni, mondjuk így, átáramoltatni magán Istentől. A sok összevont szemöldökű ember, akinek az arcán harag és ellenséges indulatok vannak, a szavából szinte fröccsen az indulat, és nincs egy nap, amikor valakiről ne mondott volna rosszat – ugye, nem igazán angyali látvány. És mi magunk is része vagyunk ennek, és sokszor szaporítjuk. Hát engedjük inkább, hogy megváltott életünk felhőtlen öröme áramoljon inkább át a szívünkön. Engedjük, hogy lágyabbak lehessenek a vonásaink, több legyen a bátorító, derűs pillantásunk, igazibb a mosolyunk, még akkor is, amikor nem minden olyan az életben, mint ahogy azt szeretnénk. Mert az öröm az égben is öröm, és egyetlen megtérőn, egyetlen meggyógyult lelken is összejönnek odafent az angyalok együtt örülni. Legyen etikánkká, hogy azt kérdezzük magunktól este, elalvás előtt: okoztam-e örömet csak egyetlen embertársamnak is ezen a napon, vagy sem. Elvettem-e az örömét valakinek a figyelmetlenségemmel, erőszakosságommal, igazságtalanságommal?
Mert az örömnek valóban legalább három arca van. Az e földi örömök, amik a minket érő ajándékokban jelennek meg. Áldjuk érte Istent mindenkor méltó módon! Aztán a megtérés, a helyre zökkent élet öröme, a lelki gyógyulásé. Milyen jó, amikor ezt is megkapjuk – törekedjünk rá. Üres nélküle a földi élet, hiszen ez az, ami megtölti ezt mennyei tartalommal. És végül: az angyaloknak is van öröme, ott, azon a helyen, az égben, ahol a mi igazi otthonunk is van. Oda készülünk, ott lelünk majd végső hazánkra mindahányan. Milyen jó, hogy ott van csak igazán öröm, és akik ott laknak, azok valóban tudják már, milyen is az igazi.
Jézus így tanított minket erről. Ámen.

Imádkozzunk!

Köszönjük Urunk, hogy annyi, de annyi okunk van az örömre, mert te kegyelmeddel mellettünk állsz, és így amibe belefoghatunk, azt a te segítségeddel folytathatjuk és be is végezhetjük. Köszönjük e földi életünk annyi ajándékát, és leginkább a helyrezökkent életet, a lelki gyógyulást. Köszönjük, hogy magunk is törekedhetünk erre, és azt kérjük, hogy töltsd meg a mi üres szívünket tőled való, új Lélekkel, mennyei tartalommal. Add, hogy hitünkkel belekapcsolódhassunk még az angyalok örömébe is, és itt a földön megjelenhessen az a tiszta öröm, amit azoknak adsz, akik a te közeledben vannak. Segíts minket, hogy igazán megleljük végső lelki hazánkat már itt a földön, és egykor tenálad, az örökkévalóságban is. Tudjuk Urunk, hogy te a próbával együtt a kimenekedést is megadod, így imádkozunk hozzád beteg testvéreinkért. Egy testvérünknek most élete felől is kétségeskednie kell. Kérünk, áldd meg az orvosokat, a gyógyszereket, és ha úgy kedves előtted, hozd vissza közénk őt, ha pedig hozzád vezet az útja, adjál neki igaz, lelki megbékélést. Kérünk Urunk, a most következő hét minden napjáért is, ne hagyd, hogy elforduljunk és elidegenedjünk tetőled. Sőt, méltók legyünk a te ajándékaidhoz, és fölnőjünk a feladathoz, amit ránk bíztál, hogy egykor majd örömmel mondhassuk: lelkemet a te kezedben teszem le, Uram! Ámen.