Hogyan kell valamihez hozzákezdeni?

2006. január 01.
dr. P. Tóth Béla

Hogyan kell valamihez hozzákezdeni?

Lekció: Máté 4,1-11
Textus: Lukács 10,5-6

“Valamely házba bementek, először azt mondjátok: Békesség e háznak! És ha lesz ott valaki békességnek fia, a ti békességetek azon marad; ha nem, ti reátok tér vissza.”

Imádkozzunk!
Istenünk, köszönjük neked, hogy megtartottál minket az elmúlt esztendőben és most hittel egy új évet kezdhetünk. Köszönjük, hogy első utunk a templomba hozott minket, ez is a te ajándékod. Türelmes voltál velünk gyarlóságaink közepette is és gyógyítottad testi-lelki betegségeinket, vigasztaltál szomorúságainkban. Köszönjük, amikor megfeddettél minket, hogy ráébredjünk valós helyzetünkre és vétkeinkre és megtérjünk azokból. Bocsásd meg a sok hamisságot, erőszakot és szeretetlenséget, amivel méltatlanul cselekedtünk és szégyent hoztunk a te szent nevedre. Segíts meg minket az új esztendőben minden nap igéddel és Szentlelked útmutatásával, amit add, hogy szívünkben forgassunk, komolyan vegyünk és megteremhessünk. Így legyen áldásod mostani együttlétünkkel is, megváltó Jézusunkért kérünk.

Ámen.

Igehirdetés

Jézus megkísértésének története arról szól, miként kell hozzákezdeni a szolgálathoz. Újév napján is kezdődik valami, ha csak külsőképpen, naptári értelemben is – de mégis, mindnyájunk előtt újra itt a lehetőség, hogy valami új induljon bennünk, a mi életünkben is. És ha az ember még nem adta fel ezt a dolgot bent a szívében, ha az év első útja is valóban ezért viszi őt a templomba, akkor nyitva előtte az út: hiszen olyan egy új év, mint egy beíratlan, tiszta fehér füzet, amibe még minden kerülhet. Ilyenkor érezzük igazán embervoltunk szabadságát.

Jó azonban megállnunk és észrevennünk, hogy nem véletlenül került egymás mellé az előbb ez a két téma: újat kezdeni és szolgálni. Mert ez a két dolog valóban összetartozik. A régi énünk ugyanis magunkat szolgálja, egyszerűen ez a természete. Ezt örököltük első szüleinktől és a családi otthonbeli szüleinktől is: jól rosszul, de a magunk ügyét képviseljük mindenben. Nekünk jusson a legjobb falat, ha gyerekek vagyunk, mi kapjuk a legjobb fizetést vagy a legkitűnőbb állást, ha felnőttek vagyunk már, a mi vállunkat lapogassa a legtöbb ismerős, ha ambíciózus emberek vagyunk, és ahogyan az erdőben a fényért és a táplálékért minden kis virágnak is meg kell kérlelhetetlenül küzdenie, mi is a magunk ügyét képviseljük kérlelhetetlen keménységgel. Mert a homlokunk már meg van keresztelve, de a szívünk, az énünk, még nem biztos. Sőt még az értelmünk sem biztos.

Szolgálni viszont nem aktivitást és mozgásvihart jelent, ezt látjuk a jézusi történetben, hanem csendet, böjtöt és belső próbatételekkel való nagyon is komoly szembenézést. A szolgálat majd csak azután következik. Itt sokan el szokták véteni a sorrendet, pedig ez nagyon fontos dolog. Hiszen még maga Jézus sem kezdett hozzá a szolgálathoz, amíg le nem számolt önmagában egy pár dologgal. Ezek a dolgok, amikkel még őneki is le kellett számolni, hogy Istennek szolgálhasson, a megkísértése történetében világosan előttünk állanak.

Első a munka, vagy ha úgy tetszik, a teljesítmény igézete. Ezt a szántó-vető tevékenység ábrázolja ki, vagyis a megélhetésért való munka. Önmagában nem hogy bűnös, de nélkülözhetetlenül fontos tevékenység, mi ezzel a baj? Van-e szentebb igyekezet, mint a kövekből kenyereket varázsolni, szántani, vetni? Hol itt a kísértés, kérdezné az ember.

Pedig éppen észrevétlenségénél fogva veszélyes mindjárt az első kísértés: mert valóban dolgozni kell a megélhetésért, a családért, aztán a lakásért, a házért mindent meg kell tenni, de abban a pillanatban, amikor az ember úgy belefeledkezik ebbe a dologba, hogy már nem él az igékkel, amik Isten szájából származnak, akkor már az életellenes hatalomnak, a Gonosznak szolgál. Görögországban, Delfoi szentélyében függött a kiírás: Ismerd meg magadat – gnóti szeauton. Ezt a mondatot szinte mindenki ismeri. De volt ott egy másik felírás is, ami így hangzott: Semmit sem túlzásban! Milyen jó lenne ezt a régi, görög igazságot megvalósítani a mindennapokban! Semmit sem túlzásban!

Ne légy felette elragadtatva önmagadtól vagy akár más valakitől, mert neked lesz károd belőle. Ne is haragudj vagy gyűlölj senkit túlságosan nekibúsult indulatokkal, ne fesd sötétebb feketére a másik embert, aki esetleg útadat állja, mint amilyen ő valójában. Semmit se túlzásban! – és még a munkát se. Honnét tudhatjuk, hogy túlzásba vittük a munkát?

Hogy nem jut már erő, kedv és érdeklődés, már nagyon fáradt az ember estére, már sosem ér rá vasárnap a templomra vagy hétköznap a lelki templomra, az otthoni bibliaolvasásra – megszerzi ugyan a kenyeret, a kövekből is kipréseli azt magának, felszántja a legszárazabb, a legsziklásabb talajt is – de Isten szájából nem vesz már igéket magának. nem gondolkodik el, csak hajtogatja magában az igazát, egészen az őrületig néha, nem mélyed bele egy igazság szép összefüggéseibe, nem hagyja hatni magára az üzeneteket, amik esetleg a legmagasabb régiókból érkeznek pedig hozzá – nem él az isteni igékkel.

Aki ezzel a hajtós, minden saját gondolatát késznek és érvényesnek tételező életformával beéri, az elbukott mindjárt az első kísértésnél, és a szolgálatán áldás nem lesz. Mert szolgálni, vagyis valóban új életszintre jutni csak az tud, aki leszámol a munka és a teljesítmény magától értetődő zsarnokságával. Nem kell világbajnoknak lenni, nem kell a leggazdagabb embernek lenni, nem kell a leghatékonyabb embernek lenni, hanem új életszintre kell jutni, ami a szolgálat és ami túl van már a saját magam hangsúlyozásán és megmutatásán.

A következő a hiúság kísértése, amivel le kell számolni ahhoz, hogy valaki tényleg újat kezdhessen és valóban szolgálhasson. Ugorj le a templom ormáról – vagyis tégy csodát és ennek révén aztán légy ismert és népszerű ember. Aki még ismert és népszerű akar lenni, az biztosan nem alkalmas az Istennek való szolgálatra, mert ezt a dolgot Jézus is elutasította magától. Voltak hamis messiások, ezt a történészek feljegyezték, akik magukra értették a zsoltár igéjét, annyira teli voltak küldetéstudatukkal: Angyalainak parancsol felőled, hogy meg ne üsd lábadat a kőbe, és leugrottak a templom ormáról, hogy ezt aztán mindenki lássa. Meg akarták mutatni magukat, és összetörtek. Ezt a dolgot Jézus istenkísértésnek nevezi, és elutasítja magától, mert szerinte nincs szükség sem ismertségre sem népszerűségre ahhoz, hogy valaki Istennek szolgáljon. Sőt, ezekben a dolgokban végtelen nagy kísértés rejlik! Hány embernek ment már fejébe az, hogy őt valaminek megválasztották! Elég példát láttunk erre csak a huszadik században is, a történelemből tudjuk, milyen kimenetellel, de semmit sem változott az ember ilyen tekintetben a 21. századra sem. Ezzel a dologgal, mint kísértéssel le kell számolnia annak, aki valóban újat akar kezdeni a megkereszteletlen érvényesülési vágyai után és most már valóban szolgálni szeretne.

Végül a birtoklás tűnik a legveszedelmesebb kísértésnek valamennyi közt, mert ez már igazi kiteljesedésében egészen a Sátán imádásáig megy az Istennek való szolgálat helyett. Felviszi a Gonosz egy magas hegyre Jézust és megmutatja neki mindazt, amit megszerezhetne. Ennek a legnehezebb nemet mondani, mert birtokolni általában mindenki szeret. Ott a világ minden gazdagsága, és aztán persze akkor hát lehetőleg minél többet belőle és nagyobbat és pompásabbat és a legújabb márkát. És hozzá úgy, hogy ha egyszer megszereztem, akkor ki nem adom többé a kezemből, kapaszkodok belé az életem árán is, mert az vagyok, amit megszereztem. És emberi lelkek beállnak valóban a birtoklásra abban az értelemben is, hogy vannak igazságaik és van ízlésük és van véleményük és vannak kedvenc ellenségeik is és úgy érzik, hogy ezen a szép készleten esetleg még bővíteni lehet, de alapjaiban jó az egész.

Jézus pedig azt mondja, hogy alapjaiban rossz az egész, mert az embert nem azt teszi, amije van, hanem az teszi, hogy Istenben lakik-e és Isten lakik-e őbenne vagy pedig sem. Éppen az alapok rosszak a birtoklásra épülő életnél, nem csak azért, mert bármikor el lehet veszíteni mindent, ami van, ezt ezer példa mutatja, hanem mert az embert gőgössé, önhitté és magabiztossá teszi az, ha van valami többje, mint másoknak, ha vitte valamire, és elkezdi az embereket lenézni és hozzáfog őket egrecíroztatni. Ez pedig valóban sátáni rontás már az ember lelkében, mert hiszen nem több ő másoknál, csak azt hiszi magáról – de valahol sejti, hogy ez nem így van, és a rossz lelkiismerete miatt kell mégis magát valahogy igazolnia és jobbnak gondolnia másoknál.

Jézus tehát leszámolt a teljesítmény, a hiúság és a birtoklás kísértéseivel, és csak azután fogott hozzá a szolgálathoz. De úgy is mondhatjuk, hogy aki valóban leszámol ezekkel a kísértésekkel, az másik szintre kerül, már nem az énje körül forog, hanem alkalmas arra, hogy elkezdjen istennek szolgálni. Egészen biztosan jól tesszük, ha mi is szembe nézünk ezekkel a dolgokkal, amik bennünk is ott laknak és minket is kísértenek: teljesítmény, hiúság és birtoklás.

Most már tehát világos előttünk, mi az, amire nemet kell mondjon az ember, ha újat akar kezdeni. Mire mondjon azonban igent? A hetven tanítvány kiküldése ezt is megmondja. Vigyétek a békességet! – ez a tanítványi megbízatás. És tudjuk, hogy a békesség nem csak háború mentes állapot, hanem a teljes élet és főleg maga az üdv. Ezt kell vinnie a tanítványnak, akkor szolgál Urának. Üdvöt vinnie oda, ahol nincs üdv. Ahol szomorúak az emberek, ott vigasztalás formájában. Ahol szegények, ott kenyér vagy ruha formájában. Ahol homályban vagy éppen sötétségben élnek, ott igaz szó és igei útmutatás formájában. Ahol békétlenség van, ott közvetítés és a megbékélés szolgálata formájában. Növekedjen az üdv.

És ha van ott békesség fia, akkor a ti békességetek arra száll. Úgy beszél a békességről, mintha az egy élőlény vagy egy lélek lenne. És valóban, az üdv az emberi lélek igazi állapota, igazi mivolta, ami közölhető másokkal, ami hat másokra, nem kell megmaradjon a sajátunk. Ha bennünk békesség, azaz üdv lakik, akkor az másokra is át fog terjedni, ahogyan a békétlen szívű ember körül meg békétlenség és üdvtelenség, üdv-hiány támad. De mit jelent az, hogy valaki a békesség fia? A héber nyelv szerint ez a békességhez tartozást jelenti. Azt az embert jelöli az ige ezzel a szóval, aki megízlelte az Istentől neki készített üdv jó ízét és már nem éri be pótszerekkel, mert arra van hangolva immár a lelke. Békesség fia, üdv fia az, aki a békességhez és az üdvhöz tartozik, aki ismeri és szereti azt, és azon van, hogy minél több legyen belőle a világon és más emberekben is. Úgy is mondhatnánk, aki méltó az üdvre. Aki elkezdte már engedni magában megvalósulni Isten tetteit, átalakító szeretetét, aki az üdv eljegyzettje immár.

Nagyon sok olyan helyzet van az életben, amikor nyilvánvaló, hogy valaki egyáltalán nem a békesség fia, nem az üdv eljegyzettje. Visszaszáll reátok a békességetek, nem fogtok tönkremenni azért, mert mások nem a békesség fiai. Ne hagyjátok, hogy az élet és az emberek tönkre tegyék a lelketeket! Éljétek életeteket, nem a ti dolgotok, hogy a világot megváltsátok. Azt már megtette valaki olyan, aki arra képes volt. Ti csak szolgáljatok csendesen és engedelmesen, ha már leszámoltatok magatokban a teljesítménnyel, a hiúsággal és a birtoklás kísértéseivel. Szolgáljatok a szelíd szeretet békességet teremtő módján, szolgáljátok az üdvnek, legyetek ti magatok méltók arra, hogy a békesség fiai lehessetek. A többit pedig bízzátok az üdvözítő Istenre. Így legyen,

Ámen.

Imádkozzunk!

Istenünk, te úgy alkottad a mindenséget, hogy abban szabaddá tetted az embert és minden lények fölé helyezted őt. Kevéssel tetted kisebbé az angyaloknál, akaratod teljesítőinél, és gondot viselsz róla élete napjain. Megvalljuk, eljátszottuk ezt a méltóságot mindnyájan és a magunk nevében járunk, nem figyelünk igazán útmutatásaidra. Segíts minket az új esztendő napjain önmagunk helyett neked szolgálni. Te tedd félre mind azt, ami méltatlan és ami alkalmatlanná tesz minket erre és fogadd kedvesen igyekezetünket, hogy a te vezetésed szerint akarunk élni. Adj erőt és hitet az elszánáshoz és a véghezvitelhez, adj egymás iránt megértést és méltányosságot. Segíts minket a ránk rótt feladatokban, gyülekezetünkben, anyaszentegyházunkban. Tőled kérünk áldást gimnáziumunkra, az ott folyó szolgálatra, és a te kegyelmedbe ajánljuk országunkat, nemzetünket is ebben a mindnyájunk számára fontos esztendőben. Adj nekünk olyan elöljárókat, akik a haza ügyét teszik minden elé és akiknek élete jó példát ad a többi embernek. Kérünk elaggott, idős testvéreinkért, akik nem lehetnek közöttünk, a betegekért, akik kórházban vannak, hogy gyógyuljanak, köztük egy idős asszonytestvérünkért, add vissza őt szeretteinek. Kérünk a foglyokért, az elnyomottakért és a megalázottakért, emeld fel őket új életre. Krisztus nevében kérünk, hallgass meg minket,

Ámen.