Legyen világosság!

Igehirdetés 2015. március 1.

Legyen világosság!

Lekció: Ján 12,34-43

Textus: 1Móz 1,3-4

 

„Akkor ezt mondta Isten: Legyen világosság! És lett világosság. Látta Isten, hogy a világosság jó, elválasztotta tehát a világosságot a sötétségtől.”

 

Imádkozzunk!

Köszönjük Istenünk, hogy ugyanaz a világosság öltött testet Krisztusban, amely öröktől fogva ott van szeretetedben, mely éltet, megvilágosít, és mindenek számára jó. Engedd most, hogy részesüljünk belőle, egészen átjárja szívünket és új utakat nyithasson előttünk; ami pedig gátol, zavart kelt és aggaszt, töröld el teljesen. Hallgass meg imánkban a Jézus érdeméért kérünk. Ámen.

 

Igehirdetés

 

Emberi életünk során megesik, hogy megindul a föld a lábunk alatt, átalakul a világ és benne a saját sorsunk. Fontos változások  ezek – néha azonban több történik, de úgy annyira, hogy az ég is megnyílik a fejünk fölött, miközben a föld már megindult a lábunk alatt. Ha „megnyílik az ég”, nagyobb világosság támad, ilyenkor többet értünk és sok minden a helyére kerül. Messzebb látunk, de régi dolgok is, amikkel nem tudtunk mit kezdeni, elnyerik jelentésüket, mert a menny tört be a földi életbe. Az isteni kijelentés pillanatai ezek – s ma egy ilyen pillanat állít meg bennünket az evangéliumból.

Jézust kérdezik: Ki vagy te? Mi az, hogy neked „föl kell emeltetned”? Egész pontosan megáldoztatni, hiszen ez a szó azt jelenti, oltárra fölemeltetni. A Krisztus nem ilyen, nem így hallottunk róla a prófétáktól: dicsőségben jön, uralkodik és semmi mulandó nem lesz benne. Ki az Emberfia, akiről beszélsz? Jézus indirekt módon válaszol: Még egy kis ideig közöttetek van a világosság, addig járjatok a világosságban, amíg el nem vétetik tőletek. Kijelenti tehát, hogy ő maga az örök világosság, mely a semmiből a valamit elő tudta hozni! Némelyek elfogadják,, mások kételkednek, de nagyon kevesen értik is – még azok közül is, akik szeretnék befogadni e mondatot. Mert hát micsoda is a világosság?

A fénnyel szoktuk összetéveszteni, pedig amire a magyar nyelvben két szó van, az soha nem teljesen azonos, van annyira takarékos anyanyelvünk. A fény és a világosság nem ugyanaz. A fény fizikai jelenség, aminek van forrása, pályája, meghatározott sebessége, elérkezik valahova. A világosság viszont szellemi minőség, állapot, amihez vagy van közünk, vagy nincs. A fényről sokat tudunk és örülünk neki, mert utal a világosságra, hozza azt. Még a pince mélyén is, ahol burgonyát tárolnak látni, hogy az apró csirák, amik ki-kinőnek, ha egy héten egyszer vagy kétszer néhány percre nyílik is csupán az ajtó, s arra indulnak. Minden élet a fény felé törekszik. Milyen csodálatos a fény! Milyen szép a terem is, ahol most vagyunk – annyi féle fény van itt, még az orgona-sípokon is. De a világosság több mint a fény: az Örökkévaló „hozzáférhetetlen világosságban lakik”. (1Tim 6,16) Nagyszerű pillanat, amikor a mennyei világból betörhet ide, a mi homályos, sötét, kétségekkel teli életünkbe valami odafentről. Jézus azt mondja: “Aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága.” (Ján 8,12) Mindnyájan e világosságért jöttünk ma ide, s adja a kegyelem, hogy több közünk legyen hozzá, mikor majd elmegyünk.

Számomra úgy jelent meg a Szentírásnak ez a hatalmas témája, mintha megváltó Urunk lépcsőket kínálna föl nekünk, s az első ez: legalább tudjatok a világosságról. Itt kezdődik: tudni a világosságról! Az ember úgy eltelik a homályos, zűrzavaros világgal, amiben élünk, s már nem is tudunk róla, van világosság valahol a fejünk fölött. Benne gyökerezünk a zűrzavarban, homályban, és a sötétségben, hogy embernek lenni már-már azt jelenti, nem tudunk semmit a világosságról. Micsoda ítélet rajtunk, akiket az Úr a maga számára teremtett s éppen azért, hogy közölhesse velünk világosságát! Hát jusson eszünkbe: igenis van világosság – Isten maga a világosság! Jézusunkat azért küldte, hogy ő legyen a világ világossága – aki követi őt, ne kelljen sötétben botorkálnia.

Hadd mondjak pozitív dolgokat a világosságról, hiszen maga Isten is jónak ítélte – olyanokat, amiket személyesen megtapasztaltam. Ez a világosság jó szándékú, éltető. Azt akarja, hogy a sebek gyógyuljanak, a foltok letisztuljanak. Akarja, hogy minden alantas elhallgasson bennünk, s legyen merszünk elhallgattatni a sötét szavakat, amik nélkül sajnos az első emberpár sem tudta végigjárni útját. Akarja, hogy ami töredékes, az kiegészüljön, ami szétesett, az újra szép, organikus egységgé összeálljon. Hiszem és vallom testvérek, hogy az elmúlt 70 év igazi rontása nem abban állt, hogy anyagilag kirabolták az országot, hanem hogy leromboltak minden létező közösséget. Az emberek élik a maguk önző életét, s már az is nagy dolog, ha valaki a családapa-családanya szintjére eljut, s nem rombolja szét saját fészkét. Ez is egyre ritkább kincs! De alig vannak éltető közösségek, ahol számon tartják egymást, lehet és érdemes szolgálni, ahol az ember a helyét megtalálhatja. Darabjaira esett a társadalom, nem működik organikus egészként. Mindenki gyanakszik mindenkire, mi magyarok pedig a nemzetközi felmérések szerint éppen a legkisebb bizalommal tekintünk egymásra.

Persze, sok szomorú tapasztalat van mögöttünk, de azért nem kellene ennek így lennie. A világosság gyógyító, élő és éltető közösségeket akar. Akarja, hogy ahol az ilyen légkör otthonos, ott az terjedjen is. Megszólalhassanak értékek, nemes muzsika, ahogy tegnap is itt e teremben. Éltető és igaz beszéd, ami nem acsarkodik, nem biztat gyűlöletre senki iránt. Ilyen a világosság – tudjunk róla!

De mást is mond. Járjatok a világosságban – s ez több annál, mint hogy a fejünkkel tudunk róla. Ez a döntések, már a cselekedetek világa. Járjatok a világosságban, mert így tudjátok megelőzni, hogy birtokba vegyen a sötétség. Van a Szentírásban egy gyönyörű történet: Péter a hullámok tetején gyalogol (Mt 14,24-32), mert „minden lehetséges a hívőnek”. (Márk 9,23) Egész addig, amíg Jézus helyett elkezdi nézni a szelet meg a hullámokat – akkor rögtön süllyedezni kezd. Jézus a kezét megragadva azt mondja: Kicsinyhitű, miért kételkedsz? S már nem süllyed a hullámok között. A sötétség néha nem a cégéres bűnökben, hanem egyszerű kicsinyhitűségben jelenik meg. Ne csak a hullámokat, a szeleket és viharokat lássuk! Jézusra van szüksége minden mélységbe süllyedőnek. Mindegy, hogy bajoktól, gondoktól vagy mulandóságtól félelemben élünk – ő megfogja kezünket, mert nagyon szeret. Pétert is szerette! Azon három kiváltságos közé tartozhatott, akiknek külön nevet is adott Jézus, s amikor elbukott, három lehetőséget kapott, hogy jóvá tegye.

Végül minden bizonnyal ez a legmagasabb lépcső: ne csak tudjatok a világosságról, ne csak járjatok benne, hanem legyetek a magatok is a Világosság Fiai. Tartozzatok hozzá, ahogy a szülő tanítása és életpéldája átjárja a gyermeki lelket. Isten „fiának” lenni azt teszi, hogy a mennyei dolgok átjárnak, alakítják még szívem érzéseit is. Legyetek a Világosság Fiai! Amikor ezt leírták az első század során, már működött a Holt tenger partján a kumráni közösség. Emberek megundorodva a bűnös nagyváros, Jeruzsálem állapotaitól, kivonultak és azt mondták: új telepet alkotunk, nem fogunk élni a bűnök világában. Házakat építettek, amiket fehérre festettek, hófehér ruhákba öltöztek, magukat a Világosság Fiainak nevezték s mindenki mást a Sötétség Fiainak tekintettek. Tiltották a házasságot, a húsevést, az életnek minden öröme iránt gyanakvóak voltak és azt mondták: élj önkorlátozásban, akkor megtisztul a lelked. Jézus megfordult közöttük, ismerte tanításaikat, éppen úgy, mint unokatestvére, Keresztelő János is. (Ján 3,26)

Mindketten túlléptek azonban a kumrániak tanításain. Maradhatsz katona, lehetsz vámszedő is (Lk 3,12), élj nyugodtan családod körében, csak másképpen, mint eddig: legyél a Világosság Fia a családban, ahol idáig nem voltál az. Folytasd munkádat, légy jelen a valós életben – persze nem abban, amelyben már csak a trágárság jelzi, hogy „való világról” lenne szó. Légy jelen a magad életében, vállald feladataidat, legyen életednek értelmes célja – de más szinten, mint eddig: legyél a Világosság Fia!

És ha ez így történik, akkor az élet „sokszálú vonulásának” dolgai (Hölderlin) mind szépen a helyükre kerülnek. Idegen szóval azt mondanánk: integrálódnak, egységbe jutnak, megtalálják a helyüket. Az ember megtalálja örökkévaló rendeltetését, ahogyan Jób a szenvedések közepette is így szólt: „Tudom, az én Megváltóm él és utoljára az én porom felett megáll. S mikor e testem széthullik, saját szememmel látom meg az én Urat, az én szemeim látják meg, nem más.” (Jób 19,26) – s ezt az Ószövetség közepén olvassuk! Ezt jelenti, ha valaki már a Világosság Fia. A mulandóságtól nem fél, mert a világosságban, Istenben él. Egyértelművé válnak a sors kétes dolgai: megtalált út, értelem, megtalált emberek, megtalált tennivaló.

Lépkedjünk e lépcsőkön. Itt kezdődött: legalább tudjatok a világosságról. Gondoljatok rá, foglalkoztasson, járjatok utána titkainak. Aztán így folytatódott – ha már tudtok róla, járjatok is benne! Hozzatok méltó döntéseket, hagyjátok el a sötétség cselekedeteit, nyissátok meg szíveteket mindig újra a Világ Világossága előtt! S ami beteljesítheti ezt: legyetek mindenestől a Világosság Fiai. Sugározzátok a felülről kapottak örömét másoknak is – és akkor szűnni fog a sötétség, szűnni fog a rosszkedv! Ámen.

Imádkozzunk!

Istenünk, köszönjük az életet, amely befogadhatja és hordozhatja a te jelenlétedet. Nem élünk úgy, hogy ez elmondható lenne rólunk, de vágyunk mennyei jóságodra, tisztaságodra és éltető szeretetedre. Oszlasd bennünk a homályt és sötétséget, hadd örüljünk közelségednek! Ámen.