Miért nincs bölcsesség?

2001 október 21.
dr. P. Tóth Béla

Miért nincs bölcsesség?

Lekció: Péld. 8:1-13.
Textus: Péld. 9:10

“A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentséges megismerése ad értelmet.”

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, végére mehetetlen a te bölcsességed, amivel alkottad és fenntartod a világot kezdettől fogva. Mi emberek alig értünk valamit ebből, próbáljuk egyberakni a mozaikokat, amiket megpillantottunk és megérthettünk, de a nagy egész a te műved, tulajdonod, és mi csupán annyit értünk belőle, amennyit értenünk adsz szándékodból. Köszönjük a bizonyosságot, hogy te jót akarsz a világgal és velünk emberekkel is, ezt munkálod az atyák óta a történelem évszázadain át mind a mai napig. Ezért küldted az egyszülött Fiút, a páratlant, Jézust, és ezért vagyunk most együtt az ő nevében téged dicsérni ezen a vasárnap délelőttön. Add, hogy erőt és bizonyosságot meríthessünk, szívünk megteljen lelki örömmel, az üdvösség előízével, a te szereteteddel és Szentlelkeddel.
Ámen.

Igehirdetés

Nemzeti ünnepünkre készülünk, és amikor a történelem lapjait olvasgatjuk, azzal a sóhajjal tesszük, hogy csak tudnánk tanulni annak lapjairól. Mi is történt, minek az ünnepére készülünk? Felemelte fejét az évszázadok során egykor nagy, később kisebbé lett nemzet. Puszta kezével harcolt szabadságáért, és nem kellett hozzá nagy jóstehetség, hogy az óriási túlerővel szemben alul fog maradni. Valóban így is lett, de a nemzet a hősi helytállással kivívta az egész világ tiszteletét. Sokan meghaltak, köztük fiatalok, gyerekek is. Az ország elhagyására kényszerültek százezrek, köztük sokan egyetemisták, a jövő reménységei, és tudjuk, hogy a megtorlás során több embert végeztek ki, mint 1849 és 1919 után együttvéve.
Mit lenne jó tanulnunk történelmünknek erről a szomorú, csak utólag örömteli, büszkeségre okot adó dátumából? Isten ígéje ezt hozza most elénk: bölcsesség. A bölcsesség az emberi élet, az érett lélek legértékesebb gyümölcse, ritka tulajdona. Olyasmi, ami nem adatik ingyen. Emberi tapasztalatok és hosszú szenvedések tisztítótüze tesz minket talán bölcsekké, de csak akkor, ha megértjük tapasztalatainkat. Vannak tapasztalatok, amik megélése után is ugyanolyan marad a lélek, mint volt – nem válik bölcsebbé. Megtapasztalt, megszenvedett sok mindent, de nem értette meg a tanítást, ami a tapasztalatban rejlett, így aztán fölösleges volt a szenvedés. Ha így áll a helyzet, minden marad a régiben.
Szomorúan látom, hogy emberek olykor felnőtt fejjel, néha még idős korban is éppen olyan érzékenyek és önzők, mint amilyen ifjúkorukban voltak. És ha így van, valóban érdemes volt-e végigjárni a hosszú utat? Mire való volt akkor az egész földi élet? Nem arra lett volna jó, hogy önzetlenségre és rendíthetetlen jó szándékra jusson a lélek, ahogyan az az érett szívhez méltó?
Amikor a történelem lapjait lapozgatjuk, mi is történt, ahogy most erre van módunk, az a dolgunk, hogy kérjük Istent, engedje meg nekünk a belátásra jutást: hogy bölcsebbekké, érettebb szívű emberekké váljunk, mint eddig voltunk. Annál is inkább, mert az íge szerint a bölcsesség nincsen messzi tőlünk. Kiáll a dombok tetejére, az útra, a keresztutakra, és a városba vezető kapuknál, a bejáratoknál hangosan kiált. A gyönyörű óbibliai költészet gyöngyszeme, a Példabeszédek könyve egészen párhuzamos módon szól a bölcsességről mint, ahogy Jézus az Isten országáról, királyi uralmáról. Azt mondja közel van, hozzáférhető. Senkitől nincs messze. Mi sem mondhatunk mást, mint hogy sokszor valóban egyetlen hajszálra van a helyes, az igazán bölcs döntés.
Valami azt mondja: most tartanod kellene a szádat. De bennünk megszólal a sértettség, a szereplési vágy vagy a visszaüthetnék, és azt mondja: ne törődj vele kit sértesz meg szavaiddal, mondd ki. Egy hajszál van a kétféle döntés között. Igazán lehetne választani ezt is, azt is, és rendre csak utólag derül ki, olykor évtizedek múlva, hogy mennyivel bölcsebb dolog lett volna hallgatni. Nem volt távol a bölcsesség, ott volt a dombtetőn, kiáltott a városkapunál, a keresztutaknál, ahol jártunk, a bejáratoknál. Mózes könyvében olvassuk Isten igazságáról: nincs messze tőled, ott van szívedben és ott van a szájadon.
De a bölcsességhez, hogy hozzájussunk ugyanaz kell, mint amit Jézus az Isten országáról, királyi uralmáról mond: megtérés. Belátásra, elgondolkodásra, önvizsgálatra, sőt a régi énünk halálára van szükség. Ha nem hal meg a régi, állandóan átmentegetjük óemberünket, nem kezdődik valóban új, ha mindig csak foltozgatjuk a régi ruhát, akkor marad minden a régiben. Igen, a “bús magyar élet” is, meg a család élete is, a te életed és az én életem is, mert az az egy lépés, ami közöttünk és a bölcsesség között van, senki más által meg nem tehető. Nem teheti meg helyettünk az Örökkévaló, nem teheti meg az egyház, és nem teheti meg egy még oly hívő szerettünk, ez rajtunk áll.
A történelmi sorfordulók és emléknapjaik mind kiáltások, dombtetőn elhangzó kiáltások, amelyek bölcsességre hívnak, hogy tanuljuk, okuljunk, érlelődjünk, nemesedjünk és tisztuljunk. De a bölcsesség, bár ilyen közel van, az utcákon kiált, egy lépésre tőlünk, egészen és teljesen hozzáférhető közelségben, a megtérés egyetlen lépését senki más helyettünk meg nem teheti azt, hogy új úton induljon el az ember, szívét megnyissa, és behívja őt, aki valóban megtanít minket a bölcsességre.
Figyeljük csak meg, miként kérlel minket ez a kiáltó hang: “Hallgassatok rám, mert fontos dolgot mondok! Hozzátok kiáltok férfiak, szavam az emberekhez szól, legyetek okosak, ti együgyűek, legyetek értelmesek ti ostobák!” Miért kell így kérlelnie minket a bölcsességnek? Azért testvérek, mert nyomós ellenerők dolgoznak bennünk az Istentől való bölcsességgel szemben.
Itt van mindjárt az elfogultság. Gyalázatosan szubjektívek tudunk lenni, fehérről képesek vagyunk bebizonyítani, hogy fekete, amikor sértettségünk vagy valami más a szívünkben ezt diktálja. Tessék megfigyelni, amikor emberek egymással vitáznak, egy ponton túl már réges-régen nem arról van szó, hogy mi a helyzet, mi a valóság, hanem arról, hogy miként lehet legyőzni, megsemmisíteni már nem csak a másik érveit, hanem őt magát is erkölcsileg. Aztán, hogy miképpen lehet fizikailag is eltörölni, ne legyen az útban. Ez a természete az elfogultságnak! Aztán mindegy, hogy családi patáliának hívják vagy nemzetközi konfliktusnak, mert az elfogultság nem tud és nem is akar tudni az igazságról. Amikor pedig erről van szó, az ilyen vakságról, meghal az igazság, ha a kettő közül az egyik ott marad is a porondon, ahogy a történelemben gyakran történik. És tönkrement házasságok, szétesett családok példázzák, hogy tanulni kellett volna még a kommunikációt. Az elkeseredett emberek egymást akarták megsemmisíteni, és végül sikerült, pedig mind a két oldalnak igaza volt. Persze, mindig van igaza mind a két oldalnak, csakhogy annyira ragaszkodtak ehhez a silány, semmi kis igazsághoz, hogy végül belehalt valaki, vagy olykor mind a ketten, erkölcsileg, lelkileg üdvösségük számára is súlyos sebeket okozva egymáson és magukon.
Egy évtizedekkel ezelőtti újságban volt egy rajz a humoros oldalon – akkoriban még az autó újdonság volt – a rajzon az látszik, amint a karambol után száll föl a lélek a felhők fölé, még mindig szorítja a kezében a kormánykereket, autó már sehol körülötte, és ő vicsorogva mondja: Akkor is nekem volt elsőbbségem!
Ilyen győzelmeink vannak, testvérek, és ezért kell kérlelnie a bölcsességnek: Hallgassatok rám, ostobák, ne rohanjatok az igazatok után olyan vakon, ne legyetek olyan nagyon meggyőződve, hogy a másik olyan nagyon gonosz, hogy ti a zsebetekben hordozzátok az igazságot! Vizsgáljátok meg tárgyilagosan, nyugodtan, higgadtan, mi is a valóság, több oldalról! Milyen különös, hogy Isten Szentlelke gondoskodott arról, hogy négy evangéliumunk legyen. Hittanórán mindig szoktam mondani a gyerekeknek, négy kameraállás. Négy oldalról is megmutatja, más és más szemszögekből. A bölcsesség ezt mondja magáról: Szám igazságot szól, ajkam utálja a gonoszt. A bölcsesség az igazságot, a valóságot akarja megmutatni nekünk. Vajon végtelenül szubjektív elfogultságaink kiállják-e majd az igaság próbáját? Nem derül-e ki nagyon is hamar, az első igazi eszmélődésnél, hogy akivel hadakoztam az nem is sárkány volt, hanem egy szerencsétlen, sértett embertársam, akiről ezt mondja a nagy parancsolat, amit Jézus idéz Mózes könyvéből: Szeresd felebarátodat, mert ő is csak olyan ember, mint te vagy! Olyan rövid az élet! Nem kár csúnyán leélni? Nem sokkal jobb lenne békességben, méltányosságban, ellenségeskedés nélkül? Milyen nagy dolog, amikor nemzetek végre megtanulják a békés egymás mellett élést! Már ujjong a világ, pedig mennyivel több és nagyobb feladatunk van: megtanulni nem csak egymás mellett, hanem egymásért is élni! Hogy eljöjjön az idő, amikor nem azt látjuk, hogy mindenki a szomszédjával haragban, békétlenségben, szeretetlenségben van, csak a távolabbi, a második, harmadik szomszéddal van jó kapcsolatban, ahogy ez a népek és nemzetek közt oly gyakori.
A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentséges megismerése ad értelmet. Ezzel összefoglalja a teendőinket is. Ha vágyunk a bölcsességre, ahogy valóban mindnyájan híjával vagyunk annak, akkor ez a dolgunk: az Úrhoz térni és az igaz istenfélelemben megújulni, ami új fejezetet nyit majd életünkben. Ez nem papi beszéd, hanem az egyetlen fontos üzenet, amiért a templom kapuján érdemes az embernek betenni a lábát: van megtérés és van új kezdet. Az ember nem találhatja meg önmagában, régi énjében, Istentől elszakadt valójában, óemberében azt a pontot, ahová mérheti élete dolgait. Ez a pont rajtunk kívül van, túl emberi létünkön, ez a pont az Úrban van. Ennek a pontnak, Istennek keresése, figyeljük meg, mindig kockázatos szinte, veszedelmes kaland. A templomig még könnyű úgy-ahogy eltalálni, főleg amikor sokan jönnek. Emlékszem még időkre, amikor nem voltunk ennyien. Néha a környezet még ma is, olykor a család is, nagy lehúzó erő lehet: elég egy gúnyos mosoly, egy megjegyzés valakitől, és a tétova elindulásból nem marad semmi, pedig még csak a templomig akart valaki elindulni.
Mennyivel több veszéllyel jár, amikor valaki valóban Istent keresi, nem csak a templomot. Nem csak a hangulatot és nem csak a közösséget. Azért, mert Istent keresni, ez ellen a saját énünk erői is harcolnak. A félelem, az önigazultság, a nagy nagy okosság, a kedvenc bűnök, amiket nem akarunk föladni, vagy egyszerűen a hitetlenség, hogy nem hisszük el, hogy tényleg más lélekre van szükségünk, mint ami eddig volt bennünk. Ennek a léleknek neve, akire szükségünk van Szentlélek, Isten Lelke. Ez a Lélek a Jézus lelke is, benne látjuk, mit jelent megtöltekezni Istennel. Amint lesz bátorságunk őt behívni, megnyitni számára az ajtót, abban a pillanatban elindul bennünk az új élet, és elkezd növekedni a bölcsességünk is, mint drága ajándéka az új életnek. Elkezdjük jobban érteni az embereket, azokat is, akiket idáig nem akartunk érteni. Elkezdjük örömmel fogadni a próbatételeket, mert kiderül róluk, hogy kipróbáltságot, megerősödést, igazi értéket eredményez. Elkezdjük megtanulni, mikor jó szólni és mikor jó hallgatni, nem fogjuk összetéveszteni a kettőt, kapunk hozzá bölcsességet. És megtanuljuk, hogy milyen szeretet a másik embernek, mert élete állomásán mindenkinek más és más szeretetre van szüksége. És meg fogjuk tanulni megbecsülni az emberség legkisebb jelét is a másik emberben, képesek leszünk tanulni kudarcainkból, amikért eddig mindig csak másokat okoltunk. A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentséges megismerése az ad értelmet. Így legyen!
Ámen.

Imádkozzunk !

Istenünk, köszönjük, hogy immár szabad országban élünk, levetted rólunk a zsarnokságot, amely eltorzított annyi mindent körülöttünk és bennünk is. Köszönjük, hogy a határainkon túl élő magyarokkal is, szeretetben, békességben találkozhatunk. Imádkozunk nemzeti ünnepünkért, a kézdivásárhelyi reformátusokért, iskolájukért, a mai nap találkozásának áldásáért. Kérünk, adj megtérést és bölcsességet, kitartást a keresésben, őszinteséget a szomjúságban. Imádkozunk betegeink gyógyulásáért, hogy reménységet találjanak, ahol pedig nincsen gyógyulás, adjál elfogadni tudást és megbékélést. Kérünk, építsd országunkat. Köszönjük, hogy a jövő elkezdődött és immár nem csak az elmúlt idők ránk hagyott terhei alatt nyöghetünk, hanem remélhetünk, hogy lehetőségek nyílnak meg egész nemzetünk számára. Légy velünk a munkában, családi otthonainkban, anyaszentegyházunkban. Csendesítsd meg a forrongó világot, adjál megbékélést és belátást minden helyen, ahol háborúság van. Add Urunk, hogy egyre többen megismerhessenek téged szerte a világon, és megtalálják egymásban a testvért!
Ámen