Igehirdetések

Mikor vegyünk földet

Igehirdetés 2011. október 16.

Mikor vegyünk földet

 

Lekció: Jer 32,1-15
Textus: Mt 9,27-30

„Jézus tovább ment, és két vak követte őt ezt kiáltozva: Könyörülj rajtunk, Dávidnak fia! Mikor bement a házba, odamentek hozzá a vakok, Jézus pedig ezt kérdezte tőlük: Hiszitek-e, hogy én ezt megcselekedhetem? Így feleltek: Igen, Uram. Akkor rátette kezét szemükre és ezt mondta: Legyen nektek a ti hitetek szerint. És megnyíltak azok szemei.”

 

Imádkozzunk!

Hatalmas Isten, ég és föld Ura, téged az egek egei be nem fogadhatnak. Mégis eléd állunk a kéréssel, hadd lépjünk hozzád közel, hogy te gyógyíthasd a beteget, felrázhasd az alvót és hitet adj a hitetlennek. Megvalljuk, életünk során állandóan foglyul ejtenek a körülmények, uralkodik rajtunk, ami körülvesz, amit átélünk, pedig a lelkünk a te égi szabadságodra vágyik. Vallást teszünk arról is, hogy nem élünk igazán és maradéktalanul uralmad alatt, pedig te örök szeretettel szereted az embert, akit a magad számára és dicsőségére alkottál. Vedd el méltatlanságunkat, hitetlenségünket, s adj tőled való, megújult életet a Szentlélek és az ige által! Ámen.

 

Igehirdetés

Gazdasági és pénzügyi válságok idejét éli a világ, amikor napról napra változik a helyzet és emberek azt kérdezik, mit érdemes vásárolni, hogy a pénzük ne vesszen el, inkább gyarapodjon az értéke. Vannak, akik nemesfémekre szavaznak, mások ingatlanban vagy vállalkozásban gondolkodnak, de a szakemberek szerint szinte minden bizonytalan. Nem lehetett másképpen Jeremiás próféta idejében sem, azzal a különbséggel, hogy egy valami biztos volt. Ott állomásoztak a babiloni csapatok Jeruzsálem alatt, s az utolsó júdeai királynak, Ciddkijának útjában állt a próféta. Volt ugyanis egy háborús párt, amely szerint nem szabad meghódolni és adót fizetni a babiloni királynak, hadakozni kell és győzni fognak – Jeremiás viszont azt hirdette az Úr igéjére hivatkozva, hogy ennek a háborús felfogásnak eredményeként maga a király is fogságba fog esni, elhurcolják, és nem rövid, hanem hosszú száműzetésbe megy az egész nép. Ezt a prófétai véleményt demoralizálónak tekintette a háborús párt, akik könnyen elérték a királynál, hogy börtönbe zárja Jeremiást.

 

Oda is került. A börtönben kapta vidéki rokonaitól a hírt, hogy nagybátyja fia eladósodott, pénzre van szüksége, s neki, mint legközelebbi rokonnak lehet egy darab földet megvásárolnia a mózesi törvény öröklési joga szerint. Nyilatkozzon, megteszi, vagy lemond róla. Jeremiás felismerte a dologban az Úr szavát és úgy döntött, megveszi a földet. Ez abban a pillanatban őrültségnek látszott, főleg az ő részéről, aki tisztában volt a hamarosan beköszöntő hetven esztendős babiloni fogsággal, és ezt nyilvánosan hirdette is. Mi történt tulajdonképpen?

 

Ha az elején akarjuk kezdeni, látnunk kell, hogy sokszor van különbség a pillanatnyi meg a hosszú távú érdekek között. Aki lát a történelemben, s ilyen ember kevés van, az a távlati érdekek felől nézi a világot, ám a legtöbb embert csak a pillanatnyi haszon érdekli. Ézsau is eladta elsőszülöttségi jogát egy éhes és frusztrált pillanatában, amikor többet jelentett neki egy tányér lencse, mint az, hogy valamikor örökölheti az atyai vagyont. És ez, a rövid távú érdekek előre helyezése számtalanszor megtörtént azóta a világban. Milyen jó lett volna, ha szegény magyar népünknek is lettek volna szellemi emberei a két világháború között, akik pontosabban láttak volna a történelemben! Ilyesmi azonban csak Istenre figyelő lelkeknek adatik meg, akiket a többség rendszerint lehurrog. Ez történt Jeremiással is, aki börtönbe került, mert pontosabban látott a történelemben, mint a király és összes tanácsadója együttvéve. Nem a közvetlen érdekeit nézte, mint azok, akik szerették volna megtartani a trónt és a hozzá kapcsolódó tanácsadói állásaikat.

 

Hányszor ejti meg az embert saját vágyteli gondolkodása, a “wishfull thinking” – ez vagy az biztosan így és így lesz, mert nekem ez a pillanatnyi érdekem, én így lennék boldogabb! És emberek elhitetve magukat szaladnak a legrövidebb távú érdekeik után, mert a vágyaikra komolyabban figyelnek, mint az élő Istenre. Jeremiás nem volt rabja a vágyainak, pedig ő is nagyon szerette volna, ha Jeruzsálem épségben megússza a babiloni hadjáratot. De odafigyelt a szívében Istenre, s ezért túllátott vágyálmain. Meg is hirdette azt, ami nem volt ínyére senkinek, magának sem – de megpillantotta egy dolgot a jövőben, és nem hallgatott róla.

 

Jó lenne eljutnunk oda, hogy szabadabbá válunk pillanatnyi érzéseinktől és a legközvetlenebb vágyainktól, mert igazi érdekeink mindig a nagyobb távlatokban rejlenek. Azokért ugyan áldozatot kell hozni, tudni kell lemondani, önmagunkat korlátozni és fegyelmezni, ami cseppet sem kellemes dolog. De a világ sok zűrzavara, romlása és végeredményben boldogtalansága éppen ebből fakad, hogy mindenki azt keresi, ami számára most a legkellemesebb, s nagyon kevesen tudnak áldozatot hozni távlati célokért.

 

Jeremiás egyedül volt ilyen az akkori Jeruzsálemben, börtönbe mindenesetre tudomásunk szerint más nem került ilyesmiért. Ezért meghökkentő, miként jut eszébe a börtönben ülve vidéken földet vásárolni magának, mikor ő is látja, mindenkit el fognak hurcolni, az ország pedig évtizedekre lakatlanná válik. Bizonyos, hogy nem a haszonszerzés vezérelte, ez távol állt tőle. Nem is a véleménye változott meg, hogy esetleg mást gondoljon, mint amiért a börtönt szenvedte – tudta ő most is, hogy nagyon nehéz és hosszú lesz a száműzetés. Annyi történt, hogy Jeremiás szívét nem csak a fazekas műhelyben látott agyagedény-készítés tudta megérinteni, meg a piacon megpillantott két kosár füge, hanem kihallotta Isten üzenetét egy egyszerű családi látogatásból is, amikor a börtönben nyilatkozatot kértek tőle a föld ügyében, számot tart-e rá vagy sem.

 

Ez már magasabb szint, mint az előbbi. Jeremiásnak tartása van, ő nem a vágyainak él. Olyan ember, akinek fontosabbak a távlatok, lát a történelemben, s aki kész a megpillantott igazságért szenvedni is. Az volt az első fok, legyőzni a vágyakat és szenvedni az igazságért, és tudjuk, a legtöbben egyáltalán nem képesek erre fellépni. Ám Jeremiás tovább lép, mert Isten megérintette a szívét, ahogy olvassuk „ráismertem, hogy ez az Úr szava” – és teljesen ésszerűtlenül megveszi a felajánlott vidéki birtokot. Mi történt? Valaki túl tud lépni a számára oly fontos igazságon is, mert Istentől friss kijelentést vett. Nem keményedett bele a szíve abba, amit egyszer megpillantott, amit igaznak elfogadott – megmaradt érzékeny, megszólítható léleknek, akit Isten vezethet!

 

Ez a második, magasabb lépcső. Élni a szó hatványozott értelmében, intenzíven és valóságosan. Eddig arról volt szó,  ne hitessétek el magatokat, hogy az a valóság egyedül, amire vágytok, más nem számít. Higgyétek el, hogy a kevesebb több, hajoljatok meg a hódítók előtt, különben igenis jön a fogság. Most még ennél is magasabb igényről van szó – figyeljetek oda egész szívetekkel az élő Isten titeket kereső megszólításaira! Jön ugyan a fogság, de lesz, ha sokára is, egy hazatérés – és újra fognak házat, szántóföldet és szőlőt venni ebben az országban! Isten ott a fazekas műhelyében, ott a piacon és ott van a családi ügyeitekben is – az a kérdés, készek vagytok-e figyelni rá, meghallani, amit ő mond nektek. Megérintheti-e szíveteket, vagy be vagytok zárkózva a vágyaitokba, ha följebb jutottatok ennél, igazságaitokba. Jeremiás nem “tokozódott bele” sem vágyaiba, sem az igazságaiba, megmaradt megérinthető, engedelmes léleknek, aki még hallja, mit mond neki az Úr!
Jó lenne kedvet kapni ehhez. Vezetetten élni – figyelni az igére, amiben Isten közli magát! Jézus egész földi élete erre tanít, még sokkal inkább, mint Jeremiásé. Otthagyja a názáreti zsinagóga népét, „átmegy közöttük”, ahogy Károlinál olvassuk – mert még “nem jött el az ő ideje”. A kánai menyegzőben saját édesanyját is elutasítja, ugyanezért – aztán az Atya intésére figyelve azt mondja, töltsétek meg a kővedreket vízzel. Így halad élete lépésről lépésre előre, el egészen a legmagasabbig, amikor az egész bűnös világért áldozza életét a kereszten. Vajon követői vagyunk-e abban, amilyen komolysággal az Atyára figyel?

 
Jeremiás is le tudja magáról hántani kívánságait, még igazságát is – mert arra figyel, aki őt igéjével szólongatja. Ma az emberek mindenféle energia-feltöltőknek hisznek, egészen közönséges hitetőknek, sőt csalóknak is bedőlnek, sőt még fizetnek is érte, csak az élő Istenre ne kelljen figyelni, neki ne kelljen engedelmeskedni. Ezt a szomorú képet látjuk viszont a rengeteg zűrzavarban és romlásban, amikor emberek tényleg a “maguk kívánságai és szája íze szerint gyűjtenek tanítókat maguknak” (2Tim 4,3), mert “viszket a fülük – az igazságtól elfordulnak, a mesékhez pedig odafordulnak”. Ilyen világban élünk! De világosan üzen az Úr egy olyan valaki által, aki előbb börtönt vállalt, mert túllátott saját vágyain, aztán pedig saját igazságán is túllépett, mert kész volt hallani a frissen megszólító igét, amit Isten mondott neki.

 

Ha mindezt már látjuk, még egy szint áll előttünk. “Legyen nektek hitetek szerint!” – mondja Jézus a két vaknak, akiket megkérdezett, hiszitek-e, hogy én ezt megcselekedhetem. (Mát 9,29)   Ők azt mondják – igen, Uram. Jézus rátette kezét szemükre és a vakok látni kezdtek – legyen nektek hitetek szerint! Mert az embert hite vezérli. Pontosan olyan az életünk, amilyen a hitünk. Jöhetnek jó dolgok, amik elrontják az embert, s jöhetnek bajok, amik által megtisztulunk. Minden azon múlik, milyen a hitünk. Legyen nektek hitetek szerint. Péter a vízen járt, amikor hitt, s akkor kezdett süllyedni, mikor már nem Jézusra, hanem a hullámokra figyelt.

 
Ma is ez a kérdés, milyen a hitünk – vagyis kire figyelünk. Lehet járni nagy mélységek fölött, ha van hitünk, és kitűnő körülmények között is elromolhat életünk, ha nem vesszük komolyan a hitünket. Az ember igazán nagy és valóban reparálhatatlan vétke az, ha élete külső szféráiban él, és megelégszik azzal. Legkívül a világot találni, a maga villódzó fényeivel – és van, akit ez varázsol el. Nehéz rajta segíteni. Aztán beljebb a saját fényeink vannak, amiket a vágyaink gyújtottak lelkünkben: ezekkel még nehezebb megküzdeni, mert könnyen összetévesztjük magunkat az érzéseinkkel. Legbelül azonban nem a világ fényei, és még csak nem is a saját érzéseink lángjai vannak, hanem az isteni szikra, az a Lélek, amit ő adott nekünk. Ami őbelőle való. Ezt a fényt érdemes látnunk, ez vezet a jó irányba. Jeremiás is ezt nézte, Jézus is erre figyelt. S akkor nem lesz nehéz túllépni a legkínzóbb vágyakon, s nem lesz nehéz meghökkentő új igazságot sem elfogadni – mert ő mondja nekünk. Mert már eljutottunk oda, hogy “legyen nektek a ti hitetek szerint!” Ámen.

 

Imádkozzunk!
Mennyei Édesatyánk, hálát adunk a drága hitért, ami hozzád kapcsol, és amit magad adtál a szívünkbe. Megköszönjük a titkos, belső érintéseket, amikor igédben hírt adsz magadról és Lelkeddel bizodalmat öntesz belénk, hogy érezzük, jó embernek lenni. Megköszönjük templomunkat, ennek mostani külső és belső felújítását, amihez te adtad az erőt, az anyagiakat és a gondoskodó szeretetet. Áldunk téged, hogy megsegítettél gimnáziumunk felépítésében, és ma hálát adhatunk óvodánk felújításáért is. Segíts, hogy méltó tartalommal tölthessük meg azokat a drága edényeket, amiket épületek és intézmények formájában ránk bíztál. Vezess minket utadon, magad légy az út, melyen lelkünk a halálból életre jut! Ámen.