Nem csak kenyérrel élünk

Igehirdetés 2016. január 17.

Nem csak kenyérrel élünk

Lekció: Mt 4,1-10
Textus: Mt 4,11

„Ekkor elhagyta őt az ördög, és íme, angyalok mentek oda, és szolgáltak neki.”

Fohászkodjunk!

Urunk Istenünk, ha teljes szívvel szeretünk téged, akkor messze szaladnak tőlünk a gonosz erők, sőt megtapasztaljuk jóságod kivételes jeleit. Segíts minket ilyen odaadásra! Ámen.

Igehirdetés

Ha azt mondom: munka, népszerűség, hatalom – mindjárt azt kérdezik, hogy jön mindez egyetlen csokorba. Ha viszont elolvassuk Máté evangéliumában Jézus megkísértésének történetét (Mt 4,1-11), amint azt most Bibliaolvasó Kalauzunk vezetésével tesszük is, akkor három képet látunk, amik pontosan erről szólnak. De ne vágjunk a dolgok elébe, mert hamarabb kezdődik a történet – ott, hogy Jézus böjtöl, mégpedig negyven nap és negyven éjszaka. A böjt mindenkor azt jelenti, hogy az ember nem csak foltozgatni akarja az életét. Negyven nap és negyven éjszaka pedig a teljes önfeladást jelképezi – Mózes böjtölt így a törvény Sinai-hegyi átvétele előtt. (2Móz 34,28) A negyvenes szám súlyos: a halált jelképezi a Bibliában. Részint azért, mert negyven évesen – legalábbis a régi mérték szerint – már nagyszülő lehet valaki, tehát teljesítette élete legfontosabb feladatát. Továbbadta az életet, az „működik” már nélküle is. De negyven év alatt halt ki a pusztai vándorlás során a hitetetlen nemzedék a nép köréből, és Jézus is negyven napig volt feltámadott testében tanítványai körében, amíg véglegesen elment az Atyához. Aki vizet nem iszik, nyolc-kilenc nap alatt, aki ételt nem vesz magához, kb. 40 nap múlva hal meg. Ezért a „negyvennapos böjt” valójában azt jelenti, hogy valaki teljesen felszámolja régi énjét. A böjttel kapcsolatban az éjszaka említése sem véletlen: vannak vallások, ahol csak napközben kell böjtölni egy adott időszakban, napszállta után viszont nyugodtan lehet dőzsölni is, a böjt számukra így is böjt. A zsidóknál az ószövetségi „kovásztalan kenyerek hete” a húsvét előtt szintén figyelemre méltó jelkép: egy héten át felfüggesztették a régi kenyérből készített kovász (élesztő) alkalmazását – vagyis szakítottak „régi kenyerükkel”, ha úgy tetszik, revízió alá vették még az elemi életfunkcióikat is.

Így talán jobban értjük már Jézus „negyven napos és negyven éjszakás” böjtjét – mely után nem csoda, hogy valaki megéhezik. És a kísértő azonnal felhasználja, mert mindig ott támad, ahol gyengék és sérülékenyek vagyunk. A költői kép, hogy „változtasd e köveket kenyerekké” lehetne a gonosz részéről Jézus lelki-szellemi erejének öncélú felhasználására biztatás is, hitem szerint azonban egyszerűbb a magyarázat. Sokkal köznapibban azt jelenti, dolgozz keményen, legyen életed egyetlen igazán fontos ügye a kenyérkereset – azért élsz. Elég sokan már valóban itt elvéreznek, mikor egyszer s mindenkorra belefelejtkeznek a „kövek kenyerekké változtatásába”, vagyis a mindennapi munkába, s ki sem látnak onnét többé. Nincs vasárnap, nincs ünnep, csak munka és igyekezet van – a ház is csak szombat-vasárnap épülhet fel, s még vasárnap ebéd előtt is a garázsban kell ténykedni. Persze, a kemény munka ethosza nyilván magasabb rendű program, mint a „lehető legkevesebb erőfeszítéssel, trükkökkel és csalással is, de ide a legtöbb pénzt” filozófiája – csakhogy a tisztességes munka és az igyekezet még nem elég. Nem csak kenyérrel él az ember (Mt 4,4 és 5Móz 8,3) – mondja Jézus a kísértőnek, ami azt jelenti, hogy a biológiai létezés fenntartása önmagában fontos, de még nem élet. Embernek lenni annyi, mint Isten igéjével is élni, abból útmutatást, inspirációt és erőt meríteni. Ahol ez hiányzik, ott előbb-utóbb kiüresedik mindaz, ami valamikor izgalmas és életfontosságú volt. Életünk lelki-szellemi dimenziójáról van szó, belső épülésünk világáról, ami olyan fontos, mint maga az elemi létfenntartás – azzal tökéletesen egyenrangú.

Jézus megkísértésének első epizódjában tehát – hadd ismételjük – lényeges mozzanat, amire csak egészen tömör utalás történik: mikor megéhezett, akkor jött a kísértő a kenyér témakörével. Életünk sérülékeny pontjait, aktuális állapotainkat és gyengeségeinket kihasználva támad. Ismernünk kell ezeket, s ami olykor nehezebb, „elismernünk” őket – vagyis éberen kell védekeznünk. Ebben a harcban a „Lélek kardja” (Ef 6,17) a legjobb fegyverünk – el ne idegenedjünk tőle!

A második kísértés-epizód is úgy kezdődik, mint az első: „Ha Isten fia vagy…” A gonosz fontos módszere tehát a kételyek és a bizonytalanság keltése abban a tekintetben, hogy van-e közünk Istenhez. Ezt a dolgot szeretné tőlünk leginkább elvenni, Jézusnál is ezt próbálgatta. Aki azonban szereti az Urat, éspedig „teljes szívéből, teljes lelkéből és teljes elméjéből” (Mt 22,36-39), azon nem fog ez a fegyvere. Jézus ilyen volt – és mi is lehetünk ilyenek! Ő ugyanazt az Ószövetséget olvasta, mint mi, még a „nagy parancsolatot” is abból idézte (5Móz 6,5 5Móz 10,12 és 3Móz 19,18) – minket pedig már az Újszövetség csodálatos többlete is segít. Ha tehát bennünket is el akarna bizonytalanítani a gonosz, mint őt, hogy Isten gyermekei vagyunk-e, akkor gondoljunk Jézusra: nála háromszor meg merte ezt kérdőjelezni! Ez az epizód, hogy ugorj le a templom ormáról, ha Isten gyermeke vagy, angyalaival úgyis megvéd – valóságos, megtörtént esetekre utal. Felléptek hamis messiások Jézus előtt, akik beleheccelték magukat elhivatottságukba, és szó szerint értelmezve Zsolt 91,11-12 igéit alávetették magukat a templom ormáról. A fanatizmus azonban nem azonos az élő hittel. Ma például emberek sokaságát robbantják fel – magukkal együtt – elhitetett, hitükben félrevezetett szerencsétlen fiatalok, és azt hiszik, Istent szolgálják. A mi Jézusunk viszont még azt sem támogatta, hogy egy nyilvánvaló bűnöst jogszerűen, a közösség ősi ítélete szerint, kivégezzenek (Jn 8,7) – a bűnös világ helyett maga ment a vesztőhelyre. (Jn 1,29) Az áldozata pedig, aminek egyedül maga volt a szenvedő alanya, végső szeretetéből fakadt, nem pedig elvakult, gyűlölködő fanatizmusból.

Itt mindenesetre azt villantja fel előtte a kísértő, hogy neked majd sikerülni fog – tedd meg te is, ugorj le a templom ormáról. Ha megfejtjük a kép lényegét: Tegyél cirkuszi csodát, bűvöld el a csőcseléket, legyél hírneves, népszerű sztár, csodarabbi, mágus – rajta, ugorj! De Jézus leszámol a népszerűség kísértésével, és nem ugrik le. Ma sokan mindenre képesek, hogy egy parányi kis nevük is, de legyen az un. „celebek” közt. Egy görög ember az efézusi Artemisz templomot gyújtotta fel, amit az antik világ hét csodája között tartottak számon, hogy nevét a történelembe beírja. Ma ez sokkal prózaibb módon zajlik, példának okáért akkor, mikor a házastársak hatalmi harcokba bocsátkoznak. Mindenki csak éppen a maga nevét akarja kicsit fényesebbnek látni, s ezért gázol bele a másikéba – jó lenne az ilyesmit idejében észrevenni! A hiúság sok rossz dolog mozgatórugója – az emberek közti rivalizálások, pereskedések és harcok csaknem összes létező változata idetartozik. A hamis messiások életükkel fizettek érte, értelmetlenül, ma pedig az őrületszerű zavarodottságot hozza az ilyesmi családba és emberi kapcsolatokba egyaránt, de még a munkahelyekre és egy-egy ország légkörébe is. A világ médiái persze kapva-kapnak ilyesmiken, ebből élvén, hiszen „a jó hír – nem hír”. (Ez, jegyezzük meg, az evangélium tagadása is.)

Az utolsó, harmadik epizódhoz már nincsen semmilyen kenetes bevezetés, a gonosz leplezetlenül az benne, ami. Itt is hazugsággal kezdi persze, mint a Paradicsomban is tette – ahol azt ígérte, olyanok lesztek, mint Isten. (1Móz 3,5) Ki ne szeretne közülünk, felülemelkedve a napi terheken, magas hegyről sokat látni? Hans Castorp-ról mondja Thomas Mann a Varázshegy-ben, hogy szanatóriumi erkélyéről alátekintve a fenséges svájci tájra – lélekben „uralkodott”. Igen, ilyenek vagyunk, vágyunk mindnyájan a birtoklásra és a hatalomra, ha nehéz is ezt bevallani. Jézus azonban itt is győz. A világ összes kincse helyett Istent választja, mert már tudja: Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a lelkében kárt vall? (Mk 8,36-37)

Nem véletlenül került ez a harmadik, legnagyobb kísértést jelentő helyre a többi között, mert ettől a legnehezebb szabadulni. Ha a másodikban csak a múló hírnév volt a tét, itt a hiúságnak már tárgyi alapja, bizonyítéka van – nézzétek, megszereztem, az enyém, nem lehet tőlem elvenni. Pedig, de mennyire lehet! Az egyik önhitt diktátortól fegyverrel vették el hatalmát a 20. században, a másiktól a saját megromlottsága, ezer gyilkossága miatti rossz lelkiismerete vette el utolsó hónapjaiban, “békeidőben” amije csak volt – úgy halt meg lelkiekben nyomorult módon, üldöztetési mániájában gyötrődve, holott százmilliók rettegték. A „szemek kívánsága, és az élet kérkedése” nem az Atyától való – ez csak a világ. (1Jn 2,16) Jaj annak, aki többre becsüli az élő Istennél, hiszen az igazán fontos pillanatokban cserbenhagyja az embert. Ezt elég sok példa bizonyítja.

Teljesítmény, hírnév, birtoklás – mindegyik lehet kísértés! Nekem vajon melyik aktuális? A válasz csakis személyes lehet, mint minden fontos kérdésben. Aki mások elé lép, de az egészen egyszerű hívő is, ha van köze Istenhez, ezekkel le kell számoljon – Jézus így tette. És később sem engedte, hogy tisztátalan, meg nem tért lélekkel őróla valahol is beszéljenek. (Mk 5,7-8) Ő maga csak azután lépett az emberek elé, hogy negyven napos böjtölés után, íme, még külön is leszámolt a munka, a népszerűség és a hatalom bálványaival.

Viszont akkor egy időre eltávozott tőle a gonosz (Lk 4,13) – és angyalok jöttek szolgálni őt. Vigyázat, a lehúzó erő csak időlegesen ment el még Jézustól is – tehát mindig ébernek kell maradni. (Mt 26,41 1Thessz 5,17) Aki viszont győz, annak lám, angyalok szolgálnak, és egyengetik útjait – ezt is ismeri minden hívő ember. Hát győzzünk magunk is, s aztán vegyük észre a segítő Isten-küldötteket utunk mellett – hiszen ott vannak!

„Aki győz…” – hány ígéret kapcsolódik ehhez csak a Jelenések könyvében is! Annak enni ad Isten az élet fájáról (Jel 2,7), az kap az elrejtett mannából és kap fehér kövecskét, rajta írott, új névvel (Jel 2,17), az mind Isten királyi széke előtt van, fehér ruhákban szolgálva, és Isten kiterjeszti sátorát felettük. (Jel 7,13-15) Ez mind az üdvösség képe, amely itt, már a földi életben a miénk lehet, előízként. Milyen kár lemaradni róla! Hát harcoljunk – mert van, aki mellettünk áll. Az a Jézus, aki hozzánk hasonlóan mindenben megkísértetett, anélkül, hogy elbukott volna – ezt jelenti ui. a Károli Bibliánkban a „kivéve a bűnt”. (Zsid 4,15) Ő maga is ugyanúgy szenvedett, mint mi, sőt sokkal-sokkal inkább, nézzünk csak a keresztre. És ott áll ma is, immár mint Feltámadott, mindenki mellett, aki nem adta fel, hanem harcolja a „hitnek szép harcát” (1Tim 6,12) – egészen addig, amíg csak maga is el nem nyeri az örök életet. Így legyen! Ámen.

Imádkozzunk!

Légy áldott, Feltámadott, hogy értünk harcoltál és győztél! Hadd legyünk veled mindenkor, életünkben és halálunkban egyaránt. Ámen.