Tudatszintek

Igehirdetés 2005. április 24.
Tudatszintek

Lekció: Ézs 52,1-10
Textus: Jer Sir 3,22-23,  Jer Sir 31-33

“Az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen végünk; mivel nem fogyatkozik el az ő irgalmassága. Minden reggel meg-megújul: nagy a te hűséged!”

“Mert nem zár ki örökké az Úr. Sőt, ha megszomorít, meg is vigasztal az ő kegyelmességének gazdagsága szerint. Mert nem szíve szerint veri és szomorítja meg az embernek fiát.”

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, amit kérnünk kellene tőled, amint kellene, nem tudjuk. Ezért megalázzuk magunkat előtted és azt kérjük, légy segítségül a mi erőtlenségünkben. Elhoztuk hálánkat az ajándékokért, a megtartó kegyelemért, de elhoztuk az ürességet és a hiábavalóság érzetét is, hiszen mik vagyunk mi nélküled? Szeretnénk most átadni a szívünket teneked, aki egyedüli jogos tulajdonosa vagy annak. Vallást teszünk előtted mind arról, ami nyomaszt bennünket és amivel nem tudunk mit kezdeni, és őszintén vallást teszünk arról is, amit szégyellünk és ami sötét árnyékként jön velünk mindenhová: elrontott döntéseinkről, a bosszúvágyról és a keményszívűségről, az önzésről, amivel keserítettük egymás életét és rongáltuk a sajátunkat is. Kérünk Urunk, építs minket belső emberünkben. Adj nekünk újra hívást és útmutatást, tőled való erőt és Szentlelket. Ne hagyd szomjúhozni a mi lelkünket! Légy a te népeddel és add most igédet mindnyájunknak! Ámen.

 

Igehirdetés

Ézsaiás könyvéből ma egy ébresztő igét hallhattunk. Az üzenetet szóló próféta ezt mondja népének: “Ébredj, ébredj Sion, szedd össze erődet!” Ilyen szavakat annak szokás mondani, aki alszik, vagy annak, aki valamilyen kábulatban van, Bizony, Izrael népe rászolgált a fogság vége felé az ébresztésre: megkeseredve és apátiában éltek mind. Ahogyan az egyes embernek változik a lelkiállapota idők során, úgy egy népnek is vannak hitben dicsőséges, helytállásokkal teli idői, s vannak megkeseredések, meghasonlások és eljön olykor a hitben alvás és kábaság időszaka is. Izrael népe Krisztus előtt hat és fél évszázaddal, a babiloni vizeknél nem dicsekedhetett túl nagy hittel és élő reménységgel – ezért küldte hozzájuk Isten Ézsaiás prófétát, aki azt mondja, hogy ébredjenek, és szedjék össze erőiket.

Mainapság szokás beszélni “tudatszintekről” – és teljes joggal. Egy csecsemőt még csak az érdekel, hogy tele legyen a gyomra és kényelmesen, biztonságban érezze magát – egy fiatal embernek erőtől duzzad az élete s azt gondolja, ő mindenre képes, hol a feladat – egy hazafelé tartó lélek pedig már a sokat látottak bölcsességével képes megállni és szemlélődni, örülve az életnek és szeretetben megtéve azt, ami erejétől még telik másokért. Más a tudatszintje egyiknek s a másiknak.

Így van ez lelki értelemben is: néha képesek vagyunk átélni szinte az egész életünket, ritka és ünnepi pillanatok ezek. Máskor csak a régi és elrontott dolgok járnak a fejünkben, szinte erőt vesz az emberen a jóvátehetetlenség érzete. Megint máskor a jövő csupa ijesztő lehetőség, tele van a szív szorongással, mi lesz velem? Néha meg egészen csak magunkra tudunk gondolni, nem fér el a lelkünkben senki más. Jó dolog, amikor feljebb emelkedünk ennél, és már együtt dobban a szívünk másokkal is, talán sokakkal is, és nagyon nagy dolog, amikor a tudatszintünk, hogy újra ezt a szót használjuk, olyan nemes világokba tud emelni minket, hogy már maga Isten is elfér a szívünkben. Legyen az az imádságunk ma, hogy ő maga tegyen minket képessé erre az emelkedettségre, hogy sose érjük be a köznapiság lelkületével, vagy ha úgy tetszik, tudatszintjével, még a köznapokban sem, hanem valóban be tudjunk kapcsolódni a legmagasabb körök világába is.

Ennek a jegyében kell most azt látnunk, hogy ilyen pillanatokban az ember – vagy akár egy nép is – képes újra értelmezni a saját múltját, az életét, és egészen új jelentése támad a régi dolgoknak. Isten népe akkor már második emberöltője ki volt gyomlálva a saját világából és idegen népek közé volt beplántálva. Nem túl örömteli dolog otthontalannak lenni, kivetettként élni, jött-ment senkiházinak számítani. Nem volt ember Izraelben a hetven esztendős babiloni fogság alatt, aki ezt az állapotot nem büntetésként élte meg, még a hegedűiket is fűzfákra akasztották, nem volt kedvük a Sion énekeit sem énekelni.

És akkor jön Ézsaiás próféta, és azt mondja: Ébredjetek és szedjétek össze az erőiteket! Ébredjetek, vagy ha úgy tetszik, ne maradjatok azon a tudatszinten, amin magatoktól lennétek. Van annál magasabb és tisztább gondolkodásmód is, éspedig a hit tudatszintje és gondolkodása. Aki lelkileg alszik, az ébredjen fel, aki erőtlen, az szedje össze az erejét, mert így, ebben az állapotban nem lehet majd megfelelni az előttetek álló feladatnak. Izrael előtt hat-hétszáz kilométeres vándorlás állt, mi előttünk pedig itt ebben a mai magyar hazában az áll, hogy legyünk végre a föld sója, legyünk világosság, legyünk kovász, ami a tésztát megkeleszti, vagyis járuljunk hozzá a saját nemzetünk megújulásához és önmagára találásához. Ez sem akár milyen feladat! És ehhez fel kell ébredni alvásunkból és össze kell szedni minden erőnket.

Mert bizony alszik az a nép, amelyik arra fecsérli az erejét, hogy egymást eméssze, gyűlöletes ellenségeskedésekben lelje örömét, miközben felvásárolták már szinte mindenét és lassan ismét szolgák leszünk a saját országunkban, ahol pedig mi volnánk a jogos tulajdonosok. Gyermekeinket kábítószerrel etetik a discókban, a terhes kismamát azonnal elbocsátják munkahelyéről, amint azt a minap valaki elmondta saját tapasztalatából, és az emberek közti bizalom és jó szándék a legalacsonyabb az egész kontinensen. Volna miből felébredni, mert ez az állapot valami kábulathoz hasonlítható, egy rossz varázslathoz, amiben mindig minden a lehető legnehezebben jön létre és nagyon gyakran a legrosszabbul sikerül. Néha már az az ember érzése, hogy ezen nem is lehet segíteni, ennek így kell lenni, ez már így marad.

Ezért jó hallani az ézsaiási igéket: Nem tart örökké a büntetés állapota. Le kell egyszer járjon. Eljön a vége. Amikor éjfél van, akkor már nem lesz sötétebb, megyünk kifelé az éjszakából. Mennyire összecsendül ezzel a Jeremiás Siralmaiból olvasott ígéret: “Az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen végünk; mivel nem fogyatkozik el az ő irgalmassága. Minden reggel meg-megújul: nagy a te hűséged! ….Mert nem zár ki örökké az Úr. Sőt, ha megszomorít, meg is vigasztal az ő kegyelmességének gazdagsága szerint. Mert nem szíve szerint veri és szomorítja meg az embernek fiát.”

Van isteni büntetés: amikor ő eltávozik tőlünk, kiszolgáltat ellenségeinknek – éspedig mindig azért, mert mi elhagytuk őt. De büntetése nem tart örökké, mert “nem szíve szerint veri és szomorítja meg az embernek fiát.” Nem örül annak, hogy büntethet. Nem zár ki örökre, ahogyan Jeremiás mondja. Jó lenne ezt ismét hittel hinni és felhagyni a megkeseredettséggel. Mennyire el tudjuk hinni, hogy valami végleg elromlott, nincs segítség! Hát ezért fontos: “Öltözz ékes ruhába, rázd le magadról a port, oldd le nyakadról a bilincset!” Ugye, hogy nekünk szóló üzenetek? Legyen ünnep a pillanat, amikor imára kulcsolod a kezedet – öltözhetsz ékes ruhába ott bent a szívedben! Rázd le magadról a port – hiszen a mindennapok lassan már betemetnek! Csak ügyek és ügyek, intézni valók, rohanás, igyekezet, és ott a bilincs a nyakadon! A megélhetés bilincse, az önmagad bizonyításának bilincse, hogy vagy valaki, a saját hiúságod bilincse, és mind, a többi. Légy már szabad ember, hiszen ugyanaz az Isten ma is, aki egykor Egyiptomból ki tudott szabadítani téged. Nincs más istenre szükséged!

A felébredő ember, ha lélekben valóban kijön a kábulatából, hitben megpillantja a lehetőséget, amit Isten elébe adott. Nem sajnálgatja többé magát, hogy itt úgy sincs segítség, végleges a romlás, hanem összeszedi erejét, kirázza magát a porból és leoldja nyakáról a bilincset. Ma erre hív bennünket az Úr! És nevezhetjük megújulásnak, hívhatjuk tudatszint emelkedésnek, ha a cselekvő Istennek adunk tért vele az életünkben, akkor ő majd elvégzi bennünk a maga munkáját. Az evangélium, a jó hír most ebben áll: mind ez lehetséges, ez előttünk áll, el van készítve számunkra, mind ebbe hitben belekapcsolódhat bármely ember és bármely közösség.

És a prófécia még tovább emeli a mondanivalója hihetetlen, már-már abszurd üzenetét: ingyen vittek el benneteket, most mit tegyek? Milyen áron vásároljalak ki benneteket babiloni fogságotokból, ottani rabszolgaságotokból? Ingyen adtalak oda, úgyhogy nem pénzen foglak kiváltani sem benneteket! Hogy egy népet ingyen vihetett el a hódító sereg, az azt fejezi ki, hogy még a rabszolgánál is megalázottabb helyzetbe kerültek, mert a rabszolgákért legalább pénzt fizetnek a piacon. De Izraelt e nélkül vihette el országába a babiloni uralkodó. Ennél nagyobb megaláztatást nehéz elképzelni, hiszen még a rabszolgának is van ára.

És most azt halljuk, hogy amilyen nagy volt a megaláztatás, olyan nagy lesz a kegyelem is. Ingyen vitték el őket, de ugyan úgy, nem pénzért fogja őket kiváltani az Úr, hanem a maga végtelen nagy jóságából és szeretetéből. Ezt a nagy jóságot és szeretetet hirdeti most nekünk az ige: ez az, amire igazán lehet és érdemes alapozni. Nagy volt a szomorúságod? Meglátod, nagy lesz a vigasztalásod is! Nagy volt a bűnöd? Nagyon fogsz tudni örülni a kegyelemből kapott bocsánatnak! Amilyen megalázó volt, hogy még pénzt sem adtak rabszolgaságodért, olyan dicsőséges lesz, hogy a szabadító Isten nem hagy téged bilincseidben. Leveszi nyakadról a rossz lelkiismeret, a jövőtlenség vagy éppen a szorongás, a félelem bilincsit.

És ha valaki nem hinné, vagy nem látná világosan, hogy milyen jók fakadnak nekünk ebből a szabadító jóságból és szabadító szeretetből, az hallgasson még oda a befejezésre, a mondanivaló zárókövére, ami így hangzik Ézsaiásnál: azon a napon, amikor megvigasztalja népét az Úr – “…megismeri az én népem az Úr nevét, hogy én vagyok, aki így szólok: Itt vagyok!”

Az Úr nevét megismerni azt jelenti, hogy egészen tisztába jövünk az ő lehetőségeivel. Már nem csak a hangzóit ismerjük a nevének, már nem csak a másoktól hallott gondolatokat gondoljuk meg magunk is, hanem megismerjük az ő valóságát és erejét is igazán. Jézus azt mondja főpapi imádságában: én a te nevedet megismertettem velük. Ami azt jelenti, hogy mind az, aki Krisztusban van, megismeri Isten igazi nevét, vagyis igazi mivoltát. Ez az, amiben mindig lehet növekednünk, hiszen Isten megismeréséhez egy egész emberi élet is kevés. Mindig van növekedni valónk ebben.

De ez a megismerés nem elméleti dolog. A gyakorlati engedelmesség révén tudunk meg egyre többet őróla. Ahogyan nem lehet könyvből megtanulni kerékpározni vagy hegedülni, csak szorgalmas és fáradtságos gyakorlás révén, úgy az ő megismerésében is csak a gyakorlati engedelmesség visz bennünket előre. Minél jobban alárendeljük magunkat az ő vezetésének, minél jobban elmerülünk az igéjének megvalósításában, annál több villan fel számunkra abból, ki is ő valójában. “Ha valaki cselekedni akarja az ő akaratát, megismerheti az én tanításomról, vajon Istentől való-e vagy pedig én magamtól szólok.” – mondja Jézus. Ezért tehát erre buzdít most minket is az ige: nem csak hallgatói, hanem cselekvői is legyünk annak, amit ő mond nekünk.

Egy apátiába süllyedt népnek ébresztő üzenet szólt kétezer-ötszáz éve, miért ne szólhatna nekünk is? Ébredj, ébredj Sion, szedd össze erődet! Öltözz ékes ruhába, rázd le magadról a port, oldd le nyakadról a bilincset! Higgyed újra, hogy nem zár ki örökre az Úr. Minden reggel meg-megújul, nagy az ő hűsége! Ha megszomorít, meg is vigasztal, kegyelmességének gazdagsága szerint. Amilyen nagy volt megaláztatásod, olyan dicsőséges lesz szabadulásod is. Amilyen nagy volt szomorúságod, olyan nagy lesz a vigasztalásod is. És ne feledd, mind ez azért van, hogy jobban megismerd az ő nevét. Jézus ezért jött, és a Szentlélek által ma is ezt végzi: egyre jobban megismerteti velünk Isten igazi nevét!

“Más nem tanít meg rá, csak égi bölcsességed, Hogy bölcsen bízzak és szolgáljak úgy neked.
Mit érek nélküled? Add, hogy imádva téged, Bús, gyarló bűnös, én hadd légyek gyermeked!”

(445. dics. 5. v.)

Ámen.

 

 

Imádkozzunk!

Istenünk! Mi nem tudjuk megvigasztalni magunkat és egymást sem. Te vagy arra képes egyedül, hogy a mulandóság vigasztalanságában megmutasd nekünk az örök ragyogást, szereteted fényét és jóságod erejét. Köszönjük, hogy választott néped életében nem csak próbatételeket hoztál, hanem csodálatos szabadulásokat is, és minket is azzal biztatsz, hogy te vagy, aki így szól hozzánk: Itt vagyok! Köszönjük közelségedet. Bocsásd meg sok-sok érzéketlenségünket, köznapiságunkat, amivel messzire űztük magunktól igéd igazságát és megoltottuk Lelkedet. Imádkozunk hozzád lelki ébredésért mi magunknak és másoknak egyaránt, hogy minél többen legyenek, akik hozzád térnek és megismerik Jézus által a te igazi nevedet. Add nekünk vigasztaló Szentlelkedet, a köztünk lévő gyászolóknak különösen is, és erősíts meg minket igéd igazságával a jóban. Segíts minket munkánkban, szolgálatunkban, otthonainkban egyaránt hűséges életre. Legyen áldásod a most következő hét napjaival és adj vezetést napról napra azoknak, akik azt tőled kérik. Jézus nevében kérjük, hallgass meg minket! Ámen.